Meglepő vallomást tett dr. Diane Harper, a HPV elleni oltás egyik vezető kutatója a 4. Nemzetközi Oltóanyag Konferencián. Beszéde, mely eredetileg az oltások előnyeit reklámozta volna, 180 fokos fordulatot vett, amikor a lelkiismerete megnyugtatását választotta a halálos oltásokkal kapcsolatban azért, hogy „éjszakánként képes legyen aludni”.
Az alábbiakban a történet Sarah Cain által összeállított kivonata olvasható.
Az oltás vezető fejlesztői figyelmeztetik a szülőket és a fiatal lányokat, hogy az egész egy hatalmas átverés. Dr. Diane Harper, egyike azoknak a vezető szakembereknek, akik felelősek voltak a biztonságra és hatékonyságra vonatkozó kutatás 2. és 3. fázisáért, amely biztosította a humán papillomavírus (HPV) oltások, a Gardasil™ és a Cervarix™ jóváhagyását. Dr. Harper az oltásokról megjelentetett számos tudományos írás szerzője is. Tudósok hosszú sorában ő a legutóbbi, aki megnyomja azt a riasztógombot, amely felhívja a figyelmet a HPV elleni oltás pusztító következményeire és irrelevanciájára.
Dr. Harper előadásában elmondta, hogy a méhnyakrák kockázata az Egyesült Államokban már igen alacsony, és valószínűtlen, hogy az USA-ban az oltásnak a méhnyakrák előfordulásának gyakoriságára bármilyen hatása lenne. Valójában az összes HPV fertőzés 70%-a kezelés nélkül egy éven belül elmúlik, és ez a szám két év alatt 90% fölé emelkedik. Harper a biztonsági szempontot is említette. Minden kísérleti oltást 15 éves, vagy annál idősebb gyerekeknek adtak be, ezzel szemben jelenleg 9 évesek számára ajánlják. Eddig 15 037 lány esetében jelentettek Gardasil™ okozta mellékhatásokat csak az oltások utáni nemkívánatos eseményeket jelentő rendszeren keresztül (Vaccine Adverse Event Reporting System, VAERS), és ez a szám kizárólag azoknak a szülőknek a közléseit foglalja magában, akik megküzdöttek a mellékhatások bejelentésének akadályaival. A cikk megírásáig hivatalosan 44 lányról tudjuk, hogy ezektől az oltásoktól haltak meg. A bejelentett mellékhatások közé tartozik a Guillain-Barré-szindróma (évekig tartó vagy maradandó bénulás – esetenként végül légzésbénulást is okozva), lupus, epilepszia, vérrögképződés, agyi gyulladásos folyamatok. A szülőket általában nem figyelmeztetik ezekre a kockázatokra. Dr. Harper, az oltóanyag kifejlesztője azt állította, azért mond el mindent őszintén, hogy végre tudjon aludni éjszakánként. „Tíz szexuálisan aktív nő közül körülbelül nyolc élete valamelyik szakaszában fertőződik HPV-vel” – állítja Harper. Normál esetben nincsenek tüneteik, és az esetek 98%-a magától rendeződik. Amikor ez nem így történik és nem kezelik, rákmegelőző állapotnak megfelelő sejtelváltozások alakulhatnak ki, melyek méhnyakrákká fejlődhetnek.”
Bár ezt a két oltást a méhnyakrák elleni védőoltásként forgalmazzák, ez az állítás színtiszta feltételezés. Tanulmányok leírják, hogy „nincs bizonyított kapcsolat az oltottság és a ritkán kialakuló ráknak a védőoltással való megelőzhetősége között, mégis azt reklámozzák, hogy van. Valójában nincs tényleges bizonyíték arra, hogy az oltás bármilyen rákot meg tudna előzni. A gyártók saját bevallása szerint az oltóanyag 40 vírustörzs közül csak 4-re hat egy olyan nemi betegség esetében, amely viszonylag rövid idő alatt önmagától is elmúlik. Így annak az esélye, hogy az oltás segít egy embernek, körülbelül akkora, mint annak a lehetősége, hogy meteorit esik az illető fejére.”
Mióta Dr. Harper előállt a HPV-oltás lesújtó következményeivel, a doktornő könyörtelen kampány áldozatává vált, amely megpróbálja az állításait hiteltelenné tenni. A The Sunday Express brit bulvárlap odáig ment el, hogy valótlan dolgokat írt, amikor egy Harpernek tulajdonított, kitalált idézetekkel teli hamis történetet közölt. Egy The Guardien-nek adott interjúban Harper, magát egy esetleges pertől megvédendő, teljesen egyértelműen tisztázza, hogy pontosan mit is mondott. EgyCBS NEWS-zal készült interjúban Harper világossá teszi a helyzetét, és ismét kristálytisztán megmutatja, hogy milyen pusztító tud lenni ez az oltás. „Ha beoltjuk a 11 éveseket és a védelem nem tartós, kitesszük őket az esetlegesen megjelenő mellékhatások ártalmainak, a semmiért” – mondja Dr. Harper. „Nincs semmilyen, a közegészséget érintő előny, nem csökken a méhnyakrákos megbetegedések száma, csak időben elhalasztódik, kivéve, ha a védelem legalább 15 évig tart, és az összes szexuálisan aktív nő, legyen bármilyen életkorú, legalább 70%-a be van oltva.” Azt is mondta, hogy elegendő, a Gardasil használata utáni mellékhatást jelentettek ahhoz, hogy az oltás kockázatosabbnak bizonyuljon, mint a maga a méhnyakrák, melyet megelőzni szeretnénk vele.
A méhnyakrák, ha Pap-teszt elvégzésével időben felfedezik, általában teljesen gyógyítható. (A Pap-teszt egy nőgyógyászati szűrővizsgálat, amely Papanicolaou-festés után nézi a méhnyak hámsejtjeit, illetve azok elváltozását. – a ford.)
„A Gardasil beadását követően bejelentett komoly nemkívánatos események, beleértve a halálos kimenetelt is, kockázati aránya a (JAMA, CDC, Dr. Barbara Slade) szerint 3,4/100.000” – mondta Harper a CBS NEWS-nak. „A komoly káros következmények aránya megegyezik a méhnyakrák halálozási arányával. A Gardasil alkalmazásának legalább annyi komoly károsodás a következménye, mint az egy év alatt méhnyakrák miatt bekövetkező elhalálozások száma. Valójában Slade cikkében az oltások kockázatát alábecsülik, ugyanis a számítások a Merck raktárából kiadott adagok számára vonatkozó (denominátor) adatokon alapulnak. Ezeknek az adagoknak viszont akár az egyharmada is hűtőszekrényben vár beadásra, amíg ősszel meg nem rohamozzák a szülőket az oltással kapcsolatos üzenetekkel az iskola első napján. Amennyiben dr. Slade munkájában a denominátort ehhez igazítanánk, majd elosztanánk hárommal, megkapva azoknak a nőknek a számát, akiknek mindhárom adagot beadták, a súlyos nemkívánatos események előfordulási aránya akár ötszörösére is megemelkedne. Hogyan értékeli a szülő ezt az információt?” – kérdi Harper.
„A szülőknek és nőknek tudniuk kell, hogy előfordulnak halálesetek” – mondja Harper a CBS NEWS-nak. „Dr. Slade munkájában nem minden bejelentett haláleset szerepelt. Ezek egyharmada a CDC számára elérhetetlen volt, kétségbeesésben hagyva az elhunyt tinédzserek szüleit amiatt, hogy a CDC figyelmen kívül hagyta a bár nagyon ritka, de előforduló haláleseteket. Ezek ismeretében ugyanis a szülők olyan információt kaptak volna, melyben szerepel, hogy a Gardasil alkalmazása bár kisszámú, de valós halálozási kockázattal jár.”
A doktornő azért is aggódik, hogy a Merck cég oltóanyagra vonatkozó agresszív marketingtevékenysége hamis biztonságérzetet ad a nőknek. „Az jelenti a jövőben előforduló méhnyakrák tekintetében a valódi fenyegetettséget, hogy a nők emberbaráti és közegészségügyi szervezetek által beszerzett, vagy a biztosítás által támogatott, ingyen Gardasil adagokat kapnak. Ezért, ha a nők az oltás után már nem járnak el Pap-tesztre, akkor a méhnyakrák aránya évről-évre növekedni fog. Ha a nők azt hiszik majd, hogy ez az oltás minden rák ellen jó – ezt ugyan soha senki nem állította, mégis gyakori feltételezés a lakosság körében –, a csökkenő egészségügyi ellátás következménye egészségügyi krízis kialakulása lesz. Ha a Gardasil nem lesz hatásos 15 évnél hosszabb ideig, akkor a rák elleni legköltségesebb közegészségügyi kísérlet csúfos vereséget szenved.” Harper megjegyzi, hogy az oltóanyag halálos mellékhatásaira vonatkozó aggályai csak a nyugati országok asszonyaira vonatkoznak. Természetesen a fejlődő országokban, ahol a nők számára nincs biztonságos és rendszeres, egész életükben elérhető Pap-szűrés, ott a komoly kimenetelű nemkívánatos események kockázata elfogadható, mivel a méhnyakrák előfordulási gyakorisága 5-12-szer nagyobb, mint az USA-ban, ami mellett eltörpül a Gardasil után jelentett halálozási kockázat aránya.”
A National Vaccine Information Center (Nemzeti Oltóanyag Információs Központ) megerősítette, hogy két víruskutató, Stephen Krahling és Joan Wlochowski pert indítottak korábbi munkaadójuk, az oltóanyaggyártó Merck cég ellen. A NVIC ezt írja: „A benyújtott keresetben az az állítás szerepel, hogy a Merck 10 éven át megkárosította az Egyesült Államokat, amikor eltúlozta az MMR vakcina hatékonyságát. A víruskutatók azt állítják a peranyagban, hogy „tanúi voltak a nem megfelelő tesztelésnek és az adathamisításnak, melyet a Merck cég alkalmazott, hogy mesterségesen felfújja az oltóanyag hatékonyságára vonatkozó adatokat.” Barbara Loe Fisher, az NVIC elnöke és alapítótársa figyelmeztet a nyomasztó érdekellentét melletti zavaróan meghitt viszonyra, amely a vakcina biztonságos voltát felügyelő szövetségi ügynökségek (például a Járványkezelési- és Megelőzési Központ – Centers for Disease Control and Prevention, CDC) és a vakcinagyártók között áll fenn. A Merck cég teljes évi oltóanyag eladásának bevétele több mint 20 milliárd USD.
Amíg a világ gyógyszerészeti óriásait a morális elszámolási kötelezettség helyett továbbra is inkább a profit és a részvényesek által elvárt eredmények hajtják, addig egyre több, ehhez az oltóanyaghoz hasonló terméket látunk majd, melyet úgy forgalmaznak, mint ami a „túléléshez nélkülözhetetlen.” Míg egyes oltóanyagok, például a gyermekbénulás és kanyaró elleni, valóban jelentősek, a HPV vakcina alapvetően egy új veszély. Ha többet akar megtudni arról, hogyan helyezik a gyógyszeripar óriásai a profitot az etika elé, nézze meg a Frontline ijesztő, új, „Hunting The Nightmare Bacteria” (Vadászat a lidérces baktériumokra) című dokumentumfilmjét.
A HPV4 Gardasil és HPV2 Cervarix-ról az oltások utáni nemkívánatos eseményeket jelentő rendszernek (VAERS) bejelentett káros reakciók és halálesetek:
Leírás | Férfi | Nő | Neme ismeretlen | Összesen |
Rokkantság | 9 | 879 | 22 | 899 |
Halál | 8 | 99 | 14 | 121 |
Nem gyógyult meg | 124 | 5352 | 53 | 5529 |
Abnormális Pap-kenet | – | 500 | – | 500 |
Méhszáj diszplázia | – | 202 | – | 202 |
Méhnyakrák | – | 57 | – | 57 |
Életveszély | 16 | 502 | 4 | 522 |
Sürgősségi osztályra kerülés | 354 | 9545 | 85 | 9984 |
Kórházi kezelés | 65 | 2717 | 22 | 2804 |
Tartós kórházi ápolás | 5 | 218 | – | 223 |
Súlyos | 80 | 3625 | 49 | 3754 |
Nemkívánatos események | 1169 | 25636 | 680 | 27485 |
(A táblázat forrása: Vaccine Adverse Event Reporting System, Statisztika 2012. november 13-ig. Becslések szerint a fenti adatokban az ezen oltóanyagok miatt meghalt vagy megbetegített embereknek csak 1-10%-a szerepel. A számok valószínűleg jóval nagyobbak.)