Kína hallgat, de a szép múmiák beszélnek – A titokzatos Tarim-múmiák
Az ujgur főváros, Urumcsi múzeumának földszintjén látható kiállítás a kínai kormányzat határokkal kapcsolatos politikáját tükrözi, amely szerint Hszincsiang mindig is Kína elidegeníthetetlen része volt. Az egy emelettel feljebb található tárgyak azonban másról szólnak.
Tovább a teljes bejegyzéshez »
Gyógyító (reflaxációs) meditáció
A reflaxáció segítségével egyszerre, egy időben tudunk hatni a test – lélek – szellem szent hármasára, így a módszerbe vetett hit jelentősége szinte elhanyagolhatóvá válik a beteg részéről. A reflaxációs kezeléshez tartozik egy speciális meditációs hanganyag is, melynek segítségével ellazul, sokszor álomba szenderül a beteg. Ebben az állapotban a szervezet regeneráló, öngyógyító mechanizmusai felerősödnek, így a hanganyag önállóan történő hallgatása is gyógyító hatású, bár a reflaxációs kezelést nem pótolja. A “Reflaxáció” című könyv bővített kiadása hamarosan kapható lesz, erről honlapunkról értesülhet a leghamarabb.
http://www.asztrozofia.hu/index.php/reflaxacio
Eleinket, ahogyan minket is, jelképek segítenek mindennapjainkban. Ezért házaikra, használati tárgyikra és ruházatukra is rátették e jeleket, attól függően milyen célt kívántak elérni.
Ebben a pillanatban amikor az Egek csatornáin a Teremtőerő jön le segítségül, jó ha kihasználjuk hatékonyságát.
Ez a jel az Istenemberré válást segítő jelkép úgy férfiak mint nők számára.Az egyensúly lehívására szóló jel, melyet a bennünk lévő Istenszerelem utáni vágy aktivál.
Az Ember Istenemberré válását segíti. Az alsó két sarkától indul egy nagy csodálatos kelyhű tulipán, mely oltalomként ráborul a középen egy kisebb kelyhű tulipánra. A nagy és szimmetrikus minta a két Égi erő, Istenatya és Istenanya jele. Ők oltalomként borulnak az alul, középen elhelyezkedő tulipánra, mely közel sem olyan kiegyensúlyozott vonalvezetésű. A négy elem ereje tagol testét kissé egyensúlytalanul. Ez a mai ember.
Innen indul a minta különböző fejlődési kanyarulatokon keresztül felfelé, hogy a szentháromságon keresztül az isteni Magságban teljesedhessen ki. Ez a Magság a minta legfelső ábrája.
A szív fölé hímezve, zsinórozva a leghatékonyabb. Fehér alapon fehérrel.
Sokat tettünk Mag-unkért ha a jelet jobb híján lerajzolva, kinyomtatva magunknál hordjuk a zsebünkben is akár.
Nőnek és Férfiaknak eggyaránt segítő szakrális motívum.
Olvasói kérdés:
A meglévő manrtákat érdemes e így utólag az elejétől végig elmondani, mert csak most találtak rá erre a blogra.
Válasz:
Mindig az aktuális mantrát mondjuk, mert azok tartalmazzák a kódok beépülését hordozó energiákat.
Amit állandóan lehet mondani az a következő:
Istengyermek vagyok,
Istenem szolgálom.
Áldott a Fény és Erő,
melyből az Új világ jő.
Szövöm az Új Világ,
Isteni verőfényes Álmot.
(Lehet még kell írni hozzá néhány sort, de egyenlőre ha ezt mondjátok az már csodákat tesz.)
Ezt egy héten át naponta annyiszor mondjuk, ahányszor kedvünk van, de száz alatt ne álljunk meg. Száznál nyílik ki szívünk kód esszencia “fogadó állomása “, ahová beágyazódik az Égből érkező áldás, segítő kódok formájában.
Ilona
“Tudjátok, hogy egyre erősebb energiák érkeznek. Már nincs visszafelé vezető út. Nem lehet visszafordulni, ez maga az evolúció.
Vagy elkezdik az emberek átalakítani értékrendjüket, gondolati -, érzelmi-, és viselkedésmintáikat, vagy kipasszírozza belőlük az Erő.
Aki ellenáll – aki nem lovagolja meg a hullámokat – az nem válik kompatibilissé az új létidő-térrel.
Mindenki ott kapja a próbáit, ahol neki a legnehezebb, ahol a legjobban fáj. Értsétek meg ez tökéletesen személyre van szabva, az egyénre van hangolva! Pontosan ez a lényege! Mert így hatványozódik a magányosság érzete, hogy senki nem ért meg. Ez a lényege. Mert amikor egyedül érzed magadat, még nehezebb. Vizsgaidőszak van. Minden egyes nap, minden egyes pillanatban azt teszteli az Erő, hogy képesek vagytok-e felülemelkedni, vagy megrekedtek.
Melyik oldalra álltok?”
Mindannyian kapcsolatban állunk az Isteni Erővel. Ha a rendelkezésünkre álló képességek és teremtő hatalom egy kicsivel nagyobb részét használnánk, már úgy érezhetnénk, hogy csodatévők vagyunk. Megmutatjuk, hogyan fejlesztheted ezt a képességed.
A felsőbb Én szerepe
Véleményem szerint nem létezik olyan ember a bolygón, aki még ne vette volna észre, hogy hatalmas külső és belső átalakulások zajlanak le bennünk. Ébredésünk és átalakulásunk jutalma egy sokkal jobb életminőség lesz. Az elmúlt 1-2 év energetikailag rendkívül leterhelő volt mindannyiunk számára. Sokszor éreztük azt, hogy mindent megteszünk ugyan a fejlődésünk érdekében, de mintha mázsás súlyokkal lennénk leláncolva, nem halad életünk előre. Az elmúlt évek rendeltetése sokkal inkább a régi minták elengedése és a tisztulás volt. Rengeteg karmikus mintától, tehertől szabadult meg a lélek. Ez szükségszerű, ugyanis enélkül lehetetlen a felemelkedés. Sokan tapasztalhatták, hogy olyan leckéket mért rájuk az élet, amiből szinte azonnal, vagy rövid időn belül megtanulták, elsajátították azt a leckét, melyet előzőleg évtizedeken keresztül nem sikerült (gondolok itt türelemre, elfogadásra, alázatra stb.). Megfigyelhettétek, hogy a leckéket először főként a párkapcsolatokon keresztül érezhettük. Rendkívül sok kapcsolat bomlott fel az elmúlt időszakban, és ez nagymértékben felgyorsította a tanulást. Látszólag lehetetlen helyzetek elé állított az élet bennünket, melyből megtanulhattuk, hogy mennyire erősek vagyunk, s bármit meg tudunk oldani. Éreztük, hogy feszegetik a határainkat. Minden helyzet a mi javunkat szolgálta. Minden esemény segített abban, hogy önmagunkra találjunk. A lelkek elkezdtek felébredni, elkezdték megérteni létezésük értelmét. A negatív események arra ösztönözték az emberek, hogy befelé forduljanak, és a megoldásokat magukban keressék. Tovább a teljes bejegyzéshez »
Most egy olyan gyakorlat következik, melyet minden spirituális tanácsadó
tanítványomnak teljesíteni kell. Mindig arról számolnak be, hogy ez a gyakorlat
nagymértékben növeli a tisztánlátást és az intuíció mértékét. Ez egy rendkívül
hatásos mód a lezárt vagy összezsugorodott csakrák megnyitására, és neked is
ajánlom. Tovább a teljes bejegyzéshez »