Szeretett mesterek, mostanában sokan tűnődtök azon, hogy miért okoz oly sok nehézséget a mundán, hétköznapi élet dolgaira való emlékezés, valamint, hogy miért kerül oly sok erőfeszítésetekbe abban a fizikai valóságban földeltnek maradnotok, amit ti hoztatok létre életeitek hosszú során keresztül. Ahogy egyre több „Teremtő Fényt” integráltok magatokba a multidimenzionális létállapothoz való visszatérés folyamata során, rengeteg változás történik „belső valóságotokban” csakúgy, mint létezésetek fizikai világában. Nagyon sok régi, elavult koncepciót engedtek el, amikor is magasabb, kiterjedtebb, és erőt adóbb gondolat formákra cserélitek ki azokat.
Sok előző élet „sejt tudatossága” kerül most meggyógyításra, és a fájdalmas emlékek átalakítása zajlik, amik DNS-etekben, valamint többszörös test rendszeretekben kerültek eltárolásra, a fizikai, mentális, érzelmi és éteri testetekben.
Azon igyekeztek, hogy visszatérjetek „Erő Központotokba”, amit mi „Szent Szív Központotoknak” nevezünk, továbbá azon dolgoztok, hogy mindazt elengedjétek „Régi Korszakotokból”, ami többé már nem a legmagasabb célt és a legnagyobb jót szolgálja, miközben ráhangolódtok az „Új Korszak” grandiózus és kifinomult frekvenciáira. Létezésetek régi világát átfedi a jövő új valósága, ahogy a tudás és a tudatosság magasabb és összetettebb dimenzionális mezőibe behatoltok.
Sokan sebezhetőnek érzitek magatokat, illetve egyfajta veszteség érzetet tapasztaltok meg minden látható ok nélkül, és nehézséget okoz számotokra a mindennapi élet helyzeteire való összpontosítás. Mostanra már meglehetősen jó megértéssel bírtok az univerzális törvények működését illetően, és tudjátok mit kell tennetek a kívánatos világbéke, valamint önmagatok és a körülöttetek lévők bőségének és harmóniájának megteremtésének felgyorsítása érdekében. Úgy érzitek, hogy az összes szükséges lépést megtettétek, és világosan tudjátok, hogy mit kívántok tenni, ugyanakkor mégis úgy tűnik, hogy eközben akadályokba ütköztök, amik folyton leblokkolják a folyamatot.
Azon igyekszünk, hogy elmagyarázzunk nektek néhány olyan jelenséget, amelyek egyrészt személyesen mindannyiótokban lejátszódnak, másrészt pedig az emberiség, mint egész pszichéjében is. Már elmondtuk korábban is, hogy mindaz, ami nincs összhangban fejlődésben lévő „tudatállapototokkal” a felszínre emelkedik, hogy átalakulhasson és meggyógyulhasson. Ugyanakkor még mindig nem teljesen értitek annak az átalakulási folyamatnak az összetettségét, ami Lényetek minden szintjén zajlik.
A multidimenzionális létezésnek és tudatnak univerzumszerte nagyon sok szintje és alszintje lelhető fel, ugyanúgy, ahogy agyatok szerkezete is sok tudatszinttel rendelkezik. Ahogy azt már korábban is említettük, a múlt során az emberiség döntő hányadára elsődlegesen az alsó három csakra energiája/tudatossága volt hatással, és meglehetősen csekélynek volt mondható a szív csakra és a tudat magasabb központjainak behatása. Ti is rendelkeztek a tudat multidimenzionális szintjeivel agyi struktúrátokban, és a sok ezer évvel ezelőtt bekövetkezett „tudat bukása” óta az átlagembert a tudat alsó három szintje uralta. Az első dimenziónál vagy alapvető központnál a hangsúly a hiányon/túlélésen van, valamint az ösztön természeteteken keresztül az önfenntartásotokon. A második dimenzió vagy „a tudat érzékelés központja” az egó test vágyaira összpontosít, a szexuális/szenvedélyes szerelemre, és a Földhöz kötött érzelmekre. A manifesztáció harmadik dimenzionális szintjén, azaz a kinyilvánítás személyes hatalmi szintjén mindenkinek tökéletesítenie kell képességeit, hogy hatékony társteremtővé válhasson a létezés fizikai síkján.
Bizonyos szinten minden egyes ember társteremtő ezen a Földön, aki vagy megteremti a hiányt, a fájdalmat, a szenvedést, illetve azt az illúziót, hogy a sors kiszámíthatatlan szeszélyeinek van kitéve, vagy hogy egy haragos isten élete irányítója, vagy ott vannak azok, akik megtanulják igényelni Isteni Születési Jogukat, és ismeretekkel bírnak a Teremtés Univerzális Törvényeinek használatát illetően, és örömmel teremtenek szépséget, jótékonyságot, szeretetteljes párkapcsolatokat, valamint harmóniát önmaguk és a körülöttük élők számára. Ahogy azt már sokszor elmondtuk, az univerzális törvények senkivel nem tesznek kivételt: állandóak, és a legalsótól a legmagasabbig mindenre egyformán alkalmazandók.
Ahogy felemelitek és finomítjátok frekvencia/vibrációs mintáitokat, szert tesztek azon képességetekre, hogy elérjétek és integráljátok agyi struktúrátok magasabb dimenziós szintjein eltárolásra került bölcsesség Fény csomagjaitokat.
Ugyanakkor esetleg még nem teljesen értitek ennek a komplikált „evolúciós” folyamatnak a többi részét.
Létezésetek minden szintjén a következő történik: Ahogy hozzáfinomodtok és hozzáhangolódtok a Fény magasabb dimenziós frekvenciáihoz, egyúttal meg is szüntetitek/ fel is oldjátok a múlt negatív, nem egyensúlyban lévő és alacsony frekvencia mintáit, fizikai, érzelmi és éterikus testeteken keresztül, különösen pedig mentál testetekben és agyi szerkezetetekben. Általatok a múltban eddig könnyen hozzáférhető mundán/alacsony tudati szintek megtisztulnak, sőt le is záródnak, mivel többé már nem a legnagyobb javatokat szolgálják. A múlt fájdalmas emlékei sokatoknak felérnek egy-egy rémálommal, és többé nem vágytok, illetve nem érzitek szükségét ezeknek az emlékeknek a felidézését. Mikor ez bekövetkezik, örvendjetek, mivel innen tudjátok, hogy múltatoknak azt a szakaszát meggyógyítottátok.
A múlt során sokan mindenféle banális, hétköznapi és lényegtelen adatokra fókuszáltatok, amik mostantól nem lesznek könnyen elérhetőek számotokra, ahogy megtanultok elérni és eltárolni lényeges új és összetettebb információkat.
Amint eléritek és magatokba integráljátok az agyi struktúrátok magasabb szintjein eltárolt bölcsesség Fény csomagokból nyert tudást, kifejleszthettek egy szinte állandó/teljes összetett adatsorhoz és koncepcióhoz való hozzáférést, mivel ezáltal megtanuljátok a „zseni potenciálotokhoz” való hozzáférést.
Egy másik érdekes, és világszerte megtapasztalható jelenség az a tény, hogy az átlagember többé nem alussza végig az éjszakát megszakítás nélkül. A „fejlődő lelkek” túlnyomó része több alkalommal is felébred az éjszaka közepén, és közben olyan érzése van, mintha visszalökték volna fizikai testébe. Gyakran ez is történik, mivel rendkívül aktívak vagytok alvási periódusotok alatt, mikor is megtanultok a Szellemben szárnyalni, és az éjszakai pihenési periódusotok alatt sok birodalomba és dimenzióba látogattok el. Ahogy tudatotok fejlődik, megszerzitek azt a képességeteket, amivel képesek vagytok eljutni a tudat magasabb síkjaira/dimenzióiba, (amit az ősi ezoterikus tanítások gyakran kauzális és magasabb mentális valóságokként emlegetnek). Ezeket az utazásokat többé nem fizikai asztrál testetekben teszitek, amit a múltban a ti saját gondolatformáitok, valamint azoké hozta létre, akiknek a gondolataival azonosultatok.
Az egyik csoda, ami a beavatottal az út során bekövetkezik az az, hogy amikor eléritek az egyensúlyban lévő tudomás egy meghatározott szintjét, asztráltest tudatosságotok felszívódik arany éterikus Fénytestetekbe, és utazó járművetekké, amivel eljuttok a magasabb birodalmakba, lelketek válik, vagy pedig kifinomult Felsőbb Testetek, Mentál Testetek.
Először át kell élnetek egy lélek összeolvadást, mikor is az egó személyiség újra a lélek szolgájává válik, (ahelyett, hogy az egó vágy teste lenne fizikai tapasztalataitok irányítója). A következő lépés az, amikor lelketek összeolvad Felsőbb Énetekkel, ami előkészíti az utat a még ennél is nagyszerűbb és kiterjedtebb Legfőbb Lélekkel való összeolvadásra, melynek során folyamatosan egyesültök széttöredezett Isten Énetek egyre több és több részével, amit szanaszét szórtatok ebben az univerzumban, ahogy egyre mélyebbre és mélyebbre szőttétek utatokat az alsó-dimenzióbeli teremtések során, hogy óriási tapasztalatokra tegyetek szert, legyenek azok pozitívak, vagy negatívak.
Mikor a harmadik/negyedik dimenziós valóságban funkcionáltok, és túlnyomórészt a három alsó csakra tudat központjai gyakorolnak rátok befolyást, éjszakai kiruccanásotok alkalmával általában asztrál testetekben tartózkodtatok, ahol is folyamatosan a tömegtudat frekvencia mintái bombáztak benneteket, a múlt sok korszakából. Ezek zavaró, eltorzult és bomlasztó gondolatformák, amiket ti „rémálmoknak” vagy „rossz álmoknak” neveztetek. Ezek az álmok időnként félelmetes vagy nagyon fájdalmas előző életbeli tapasztalatokon alapultak, és a Felsőbb Énetek ezeken az álmokon keresztül próbált segíteni nektek abban, hogy negatív gondolatformáitok kitisztuljanak tudatotokból. Vagy, amikor egy nagyon fontos kihívás vagy egy beavatás kellős közepén vagytok, Felsőbb Énetek oly módon próbál némi meglátást nyújtani számotokra, hogy megmutatja a karmikus egyensúlytalanság eredetét, saját szimbolikus nyelvezeteteket használva ehhez, és így kísérli meg megadni számotokra a megoldást. Ezen a szinten általában csak egy rendkívül rövid ideig emlékeztek erre az epizódra ébredéskor, amíg még alfa tudatállapotban vagytok. Ahogy visszatér teljes tudatosságotok, az álom rendszerint köddé válik, hacsak nem annyira élénk, hogy erős hatást gyakorol tudatos elmétekre, mert abban az esetben az álomban történtek egy apró kis részletére képesek vagytok visszaemlékezni.
Nagyon sokan tapasztaljátok meg mostanában a tudatos „lucid” álmodást, amikor is tudatában vagytok annak, hogy álmodtok, és sok esetben még meg is tudjátok változtatni az álmot, hogy az számotokra megfelelően alakítsátok. Ahogy fejlődtök, egyre több látomásotok és találkozásotok lesz a Fénylényekkel és a Fény Mesterekkel.
Már említettük nektek mennyire fontos, hogy lefekvés előtt ellenőrizzétek gondolataitokat. Mert „elmeállapototok” határozza meg pihenésetek minőségét, legyen az jótékony vagy zavaros. Az alvási periódus nemcsak azért került megtervezésre, hogy testetek és elmétek megpihenjen, és ezáltal feltöltődjetek és felfrissüljetek, hanem hogy lehetőségetek legyen szabadon szárnyalni a tudat magasabb régióiban.
Amikor kijelented: „Az engem megillető legnagyobb jót kérem!”, vagy, hogy: „Legyen meg a Te akaratod!”, azzal engedélyt adsz számunkra, hogy elvigyünk téged a gyógyítás termeibe és a tanulás templomaiba, és elárasszunk téged mindazzal a tudással és vibrációs mintával, ami kompatíbilis jelenlegi „Létállapotoddal”.
Nem győzzük elégszer hangsúlyozni, mennyire hasznos és jótékony számotokra, ha elalvás előtt éterikus Éneteket kivetítitek ötödik dimenziós Fény Piramisotokba. Lássátok magatokat, ahogy ott fekszetek a kristályasztalon, és képzeljétek el, ahogy az életelixír villamossággal tölt fel benneteket, ami a hozzátok legközelebb fekvő Fényvárosból sugárzik rátok, megfürdet, átjár és meggyógyít titeket, miközben túláradóan feltölt titeket az új teremtés Isteni Fényével. Ahogy frissen és energikusan felébredtek, lélegezzetek be jó mélyen és képzeljétek el, ahogy ez a gyógyító Életfény mélyen lesugárzik a Föld magjába, majd lélegezzétek azt ki a világba Szoláris Szív Központotokon keresztül. Micsoda pompás módja ez Fényetek megosztásának és napotok elindításának!
Derék Fény Harcosaim, ahogy egyre inkább tudatába kerültök és hiperérzékennyé váltok a változás frekvencia mintáira kívül és belül egyaránt, és ahogy megnövekedett tudatotok egyre emelkedik, rendkívül lényeges megtanulnotok, hogy Megfigyelőként tekintsetek életetekre, és ne ragadjatok bele a világban elszabadult dráma és a káosz vad forgatagába.
Fegyelmet és bölcsességet igényel, hogy „végig a középpontban maradjatok” vagy, hogy erőtök és hatalmatok központjában maradjatok mikor is olybá tűnhet, hogy a körülöttetek létező világ egyre inkább belesüllyed a káoszba és a pusztulásba. Tisztában vagyunk vele, mennyire égtek a vágytól, hogy elérjétek Mesterléteteket, ugyanakkor már sokszor elmondtuk, hogy a gyorsabb és a több nem feltétlenül a jobb is. Hajlandóak kell, hogy legyetek Felsőbb Énetek és angyali segítőitek számára lehetővé tenni, hogy ők diktálják továbbhaladásotok tempóját, mert mi azzal az előnnyel rendelkezünk, hogy magasabb nézőpontból vagyunk képesek megfigyelni a világban és a mindannyiótokban végbemenő dolgokat, ami pedig képessé tesz minket arra, hogy a bekövetkezendő események kimenetelét a legerősebb valószínű jövőn keresztül értelmezzük, és alkalmanként engedélyt kapunk Atya/Anya Istenünktől és a Fény Uraitól jövő speciális rendelkezések alapján történő közbenjárásra.
Szeretteim, amennyiben folyton akadályokba ütköztök, mialatt arra tesztek kísérletet, hogy valami újat teremtsetek életetekben, tudjátok, hogy az idő talán nem a legmegfelelőbb látomásotok valóra váltására. Legyetek hajlandóak szentélyetekbe elvonulni, (töltsetek el ott némi időt elmélkedéssel), hogy Felsőbb Énetek közölni tudja veletek, mi az amit meg kell tennetek az ügy érdekében, vagy, hogy esetleg van-e valami, aminek ugyan nem vagytok tudatában, de meg kell tennetek, mielőtt vágyaitok beteljesülhetnének és testet ölthetnének. Legyetek hajlandóak a pillanatban tartózkodni, és tudjatok róla, hogy pontosan ott vagytok, ahol ebben az időben lennetek kell. Használjátok gyakran ezt a megerősítést: „Ez egy tökéletes pillanat, és én a most hatalmának a középpontjában állok!”
Szeretteim, tisztában vagyunk kihívásaitok nagyságával, valamint azzal, hogy a jövőt bizonytalannak érzitek.
Kérlek, vegyétek ezt tudomásul: Soha ezelőtt nem állt rendelkezésetekre ennyi minden sikeretek elérésére, és még soha ezelőtt nem állt rendelkezésetekre ilyen csodálatos Megvilágosodott Lényekből álló csapat, hogy támogassanak és segítsenek titeket.
Azt is tudatom veletek, hogy a rátok váró jutalom messze meghaladja felfogóképességeteket. Maradjatok állhatatosak, bátor szívek! El lett rendelve: „Nem tudtok, és nem fogtok kudarcot vallani!” Beburkollak benneteket auramezőm szeretetébe és védelmébe.
Mihály Arkangyal VAGYOK.
Ronna Herman közvetítése
(Fordította: Telegdi Ildikó)
forrás: http://www.angyalforras.hu