KOZMIKUS ENERGIA – MEDITÁCIÓS UTAZÁS – TANULÁS ! 🙂
Gyógyító erők
A pozitív gondolatok, a szeretet és az igazi emberi kapcsolatok gyógyító ereje.
A múltban mindenki követett el olyan dolgokat amik nem voltak kellemesek, pozitívak, építő jellegűek. Ezeket bőven elég volt gondolatban elkövetni. Ennek következtében csodálkoztunk is rajta, hogy lehetséges az az élethelyzet vagy az a személy megjelenése az életünkben amit vagy akit nem akartunk. Nagyon egyszerűen, túl sokat gondoltunk rá és megtestesült.
A negatív gondolatokat és érzelmeket ugyanúgy szükséges lefaragnunk magunkról mint egy szobrásznak a fölösleget az alapkőből, aki élete legnagyobb alkotásán dolgozik. Minden érték, minden nemes, az Isteni fénytest és fénymag ott van minden emberben, de nagyon sok fölösleg van rajtunk amelytől ez nem nyilvánulhat meg.
Tovább a teljes bejegyzéshez »Az Osteoarthritis (Magyarországon általában arthrosisnak nevezzük; gyulladásos ízületi betegség panaszai és tünetei) vizsgálata közben jutottak erre az eredményre a Kalifornia Egyetem és a Fredericksburg kórház munkatársai és az eredményeket publikálták az Osteoarthritis and Cartilage című magazinban.
Az arthrosis gyakori formája az ízületi bántalmaknak. Ez a leggyakoribb ízületi betegség, mely jelentősen nehezíti a beteg mindennapi tevékenységeit. Nem tévesztendő össze a reumatoid artritisszel, ami lényegében autoimmun betegség, vagyis a szervezet saját sejtjeit, szöveteit támadja meg.
Az oszteoartrózis, tehát az ízületi kopás, degeneráció általában 60 éve felett gyakori. Sportolóknál előfordulhat korábban is. Lényege, hogy a csontvégeket burkoló, védő porcfelszíni réteg az ízület területén károsodik, és a porc fokozatosan pusztulásnak indul, apró csontkinövések képződhetnek. A kopás oly mértékű lehet, hogy a végén már a csontvégek érintkeznek egymással. Ez komoly fájdalommal jár, nem szólva a károsodásról, a degenerációról.
A betegség főként a teherviselő ízületeket érinti, mint a csípő, térd, kéz, lábfej.
A túlsúly, az elhízott állapot fontos kockázat. Az ízületekre háruló teher ez esetben még nagyobb, hiszen a saját súlyát is el kell ,,cipelnie” a betegnek. Mindenfajta súlycsökkentés hasznos lehet éppen ezért, főként a térdet illetően.
Kutatók megvizsgálták három korábbi tanulmány eredményeit, amibe összesen 287 beteget vontak bele. A cikk szerint három hónapi csipkebogyópor szedés eredményeként a fájdalom háromszor hatékonyabban szűnt meg, mint azoknál, akik paracetamol tartalmú fájdalomcsillapítót (Tylenol, Panadol, Anacin-3, Tempra és Datril) szedtek. A csipkebogyó még az alternatív gyógyászat kedvenc hatóanyagánál, a glukozamin-nál is 40%-al bizonyult hatékonyabbnak.
A csipkebogyó a gyepűrózsa (vadrózsa) bogyója. A C-vitaminon kívül számos olyan anyagot tartalmaz, amelyet az emberi szervezet kiválóan tud hasznosítani: pektin, flavonoidok, cukor, alma- és citromsav, cseranyag, A vitamin.
Már az ókori népek is felismerték gyógyító hatását, főként a sorvadásos betegségek ellen. A C-vitamin fokozza a szervezet ellenálló-képességét, a flavonoidok gyulladás gátló és antibiotikus immunerősítő hatást fejtenek ki, a pektinek pedig segítik az emésztést. A bogyóból készített gyógytea influenzás időszakban, meghűléses megbetegedések idején rendszeresen fogyasztandó. Ismeretes gyógyhatása vese- és hólyagbántalmakra, bélhurut és hörghurut esetén. Emésztést javító hatása közismert, gyenge vizelethajtó tulajdonságú. A csipkebogyó készítmények jól használhatók erősítő, üdítő és élvezeti célokra is. Íz javító hatása miatt gyógynövény-keverékekben, gyümölcs-teákban széles körben alkalmazzák.
A növény termését szeptember környékén kell gyűjteni. Gyümölcsaszalóban vagy napon kiterítve kell megszárítani és így egész télre eltárolható.
Fogyasztása: egy teáskanálnyi csipkebogyó őrleményt egy kis folyadékba (víz, gyümölcslé) keverve fogyasszunk, majd 2-3 dl folyadékot igyunk meg. Egy teáskanálnyi őrlemény kb. 4 gr.
Többféle őrlemény összekeverésével természetes multivitamin készítményt fogyaszthatunk.
Ha tetszett nyomj egy ,,tetszik”-et és oszd meg barátaiddal. Ha még nem követed a Doktor Fülakupunktúra facebook oldalát, klikk ide https://www.facebook.com/DoktorFulakupunktura és lájkolj,hogy minden hasznos-érdekes dologról értesülj!
,,Természetes Egészség” – ,,Egészség Természetesen”
3 perc alatt gyógyult meg a rákból- Az alábbi videót igencsak érdemes megnézni, hiszen bizonyítékot kaphatunk eddigi kérdéseinkre, hitetlenkedéseinkre: a rák igenis gyógyítható!
Gregg Braden gyógyító egy kínai gyógymódot mutat be hallgatóságának, amelyben bebizonyítják, hogyan műlik el a rák 3 perc alatt. A képernyő jobb oldalán látható a daganat gyógyulási folyamata, bal oldalon pedig az eredeti állapot.
A felvétel ultrahanggal készült. Láthatjuk, amint a daganat kezd eltűnni, miközben Gregg azt a szót énekli, amely megerősíti, hogy a gyógyulás már bekövetkezett, vagyis a test és a lélek is egészséges állapotban van. A szó: gyógyult. Kijelentő módban, semmilyen kétely nem társul hozzá, nincs benne feltételezés.
A beteg a gyógyító segítségével kijelenti, hogy meggyógyult, és valóban meg is gyógyul. Gregg Braden szerint a gondolat erejével teljesen meggyógyulhatunk, az történik velünk, amit akarunk, amiben hiszünk. Egyedül is képes rá az ember, de sokkal hatékonyabb, ha áll mellette egy támogató személy, jelen esetben Gregg, aki hisz benne.
A gondolat teremtő erejének felhasználásával a rákos betegség már 180 formáját gyógyították meg.
forrás:twice.hu
Gregg Braden – Divine Matrix – Isteni Mátrix – 1. rész – HUN – Szinkronos
http://www.youtube.com/watch?v=_gXAkdmyz10
Gregg Braden – Divine Matrix – Isteni Mátrix – 2. rész – HUN – Szinkronos
http://www.youtube.com/watch?v=Xrc8ofLl01w
Gregg Braden – Divine Matrix – Isteni Mátrix – 3. rész – HUN – Szinkronos
http://www.youtube.com/watch?v=vD3irUh_-pA
Gregg Braden – Divine Matrix – Isteni Mátrix – 4. rész – HUN – Szinkronos
http://www.youtube.com/watch?v=iJx-biH-vvo
A spirituális gyógyászatról többet is olvashat a http://www.ssrf.org/healing honlapon ! A sós vizes kezelés nagyon egyszerű, de hatékony módszer arra, hogy eltávolítsa a testből a fekete energiát. Tanulmányozza, hogy miért is olyan hasznos és hogy hogyan alkalmazza.

1. rész http://audio.kryon.com/en/
2. rész http://audio.kryon.com/en/
3. rész http://audio.kryon.com/en/
4. rész http://audio.kryon.com/en/
5. rész http://audio.kryon.com/en/
6. rész http://audio.kryon.com/en/
http://www.kryon.com/
A Maharishi Amrit Kalash – a halhatatlanság edénye
A rászajánák a hagyomány szerint az Ajurvéda orvoslásban fiatalító és kiegyensúlyozó szerepet töltenek be. Az egyik ilyen, időközben sok kutatás tárgyát képező és világszerte elterjedt növényi készítmény a Maharishi Amrit Kalash, mely gyümölcsök, gyógynövények és ásványi anyagok keverékéből készül. Kétféle alakban kapható: lekvárként és tablettaként.
Szeretett mesterek, mostanában sokan tűnődtök azon, hogy miért okoz oly sok nehézséget a mundán, hétköznapi élet dolgaira való emlékezés, valamint, hogy miért kerül oly sok erőfeszítésetekbe abban a fizikai valóságban földeltnek maradnotok, amit ti hoztatok létre életeitek hosszú során keresztül. Ahogy egyre több „Teremtő Fényt” integráltok magatokba a multidimenzionális létállapothoz való visszatérés folyamata során, rengeteg változás történik „belső valóságotokban” csakúgy, mint létezésetek fizikai világában. Nagyon sok régi, elavult koncepciót engedtek el, amikor is magasabb, kiterjedtebb, és erőt adóbb gondolat formákra cserélitek ki azokat.
Meglepő vallomást tett dr. Diane Harper, a HPV elleni oltás egyik vezető kutatója a 4. Nemzetközi Oltóanyag Konferencián. Beszéde, mely eredetileg az oltások előnyeit reklámozta volna, 180 fokos fordulatot vett, amikor a lelkiismerete megnyugtatását választotta a halálos oltásokkal kapcsolatban azért, hogy „éjszakánként képes legyen aludni”.
Az alábbiakban a történet Sarah Cain által összeállított kivonata olvasható.
Tovább a teljes bejegyzéshez »