A teremtő ember lehetőségei 2012-től –
Mivel az ember a Teremtő alkotórésze, alapvető szerkezete fénytermészetű
2012 március 01
Holisztika Mivel az ember a Teremtő alkotórésze, alapvető szerkezete fénytermészetű A teremtő ember lehetőségei 2012-től
Az ezotéria fogalma az emberi értelem elől elrejtett valóságot jelenti, amely megismeréséhez szemléletet kell váltani, hiszen ha az általánosan elfogadott világkép korlátain belül gondolkodunk és viszonyulunk a jelenségekhez, rejtve marad az a lényeg, amit a legjobb törekvésünk ellenére sem érthetünk meg. Az ezoterikus ismeretek azt szolgálják, hogy fellebbentsék a fátyolt a vélt igazságokról, axiómaként elfogadott, tudomány által is képviselt dolgokról, és tudatára ébresszenek a valóságnak.
Ez az év, főleg a tavaszi napéjegyenlőség bekövetkezte után, korábban még nem biztosított lehetőségeket nyit meg a teremtő ember előtt. Ezek feltételei olyan makrokozmikus jelenségek és események, amelyek felismerése és elfogadása megteremti az ember számára a kozmikus rendbe való visszatérés esélyét. Az ember az ősi bölcsesség tanítása szerint a Teremtő alkotórésze. A tanítás szerint a teremtés folyamata nem az egyedülinek érzékelt háromdimenziós fizikai világban veszi kezdetét mindent beleképzelve a sűrű anyagiságba, hanem azokban a finom világokban, amelyek anyaga nem hasonlítható az ismert halmazállapotú részecskékhez, de mégis hordozza a teremtői értelmet, jóval azelőtt, hogy az a fizikai szinten is megnyilvánulna. A teremtés folyamata a megnyilvánulatlan sötétség mindent magába foglaló állapotából a megnyilvánuló világosságban fejeződik ki. A teremtés tehát világosság természetű. Ezért minden alkotórésze is világosság, vagyis fény. Mivel az ember a Teremtő alkotórésze, alapvető szerkezete fénytermészetű. Így már könnyebben megérthető Jézus válasza tanítványai kérdésére, akik az iránt érdeklődtek, hogy mutassa meg nekik azt a helyet, ahol ő van, mert nagy szükségük van arra, hogy azt keressék. Válasza már számunkra is érthetővé válik. „Akinek füle van, az meghallja. A fényemberben van a világosság, ha ő nem világít, akkor van sötét.” Másként szólva, ha tudatotokat felemelitek a fénybe, vagyis a lélekbe, ahol már nem szoríthat korlátok közé a gyarlóságon keresztül a sötét ármány, akkor találkozhattok velem, hiszen ti sem e világból valók vagytok. Mi lélekben vagyunk egyek. Ez a szint a multidimenzionális teremtés ötödik dimenziójában veszi kezdetét.
Az ember lelkében hordozza a Teremtővel való egységének tudását, amelytől ha elzárják, értelme elsötétül, és nem képes saját valóságos szerepét betölteni. A fény szerepe az emberi létben meghatározó. Ha valaki valamit megért, azt mondjuk, hogy a dolog lényege megvilágosodott benne. Ha valaki felfedezett valami fontosat, azt mondjuk, hogy elméjéből kipattant a tudás szikrája. Ha a költő hazafias lelkületű, akkor lánglelkűnek nevezzük. A fény jelenléte a tudásban, értelemben, jóságban, tisztaságban, emelkedettségben, az egységben és a fejlődésben nyilvánul meg. Ha a fényt torzítják vagy sötétítik, akkor már csak a rossz fényben tűnnek fel a dolgok, amiről mindenki tudja, hogy azok nem igazak, nem valóságosak. Makrokozmikus léptékben a teremtés olyan ciklusában vagyunk, amelyben az univerzumunkat alkotó kozmikus szerkezetek a mi fénytudatúságunkat segítő folyamatokat szolgálnak. Az óraműpontossággal működő kozmikus szerkezet vázát az Állatöv, az Északi Sarkcsillagok köre, a Foton öv és a Tejút galaxisunk Orion karja képezi. Az ovális Foton övnek a Szíriusz és Vega csillagokkal való találkozása olyan képzeletbeli vonalat hoz létre, amely a kozmikus szerkezet tengelye. A mi Naprendszerünk a Foton övön egy sűrű lépésű spirális pályán jelenleg a Szíriusztól a Vega irányába tartó visszaúton halad. A Fényöv nem csak a látható fizikai fény tartományából áll, hiszen ő maga a Teremtő jelenléte a fénytermészet minden dimenziójában. A Teremtő istenként benne valósítja meg az élet és az emberi faj evolúcióját, az evolúciós szakaszoknak megfelelő fénytestű istenek segítségével. Az ókori egyiptomi szövegekben a fénytestű egy isten Atum-Ré, aki a legfelső világokban egyedül irányít. Ahogy bele kell merülnie a fény mentális világába, már csak istenpárokra osztódva képes a vezetésre. Így hozza létre magából a Su-Tefnut (levegő és pára), valamint a Geb-Nut (föld és ég) isteneket. A sűrűbb asztrális sík hatalomba kerítésére további isteneket teremt, Íziszt, Oziriszt, Széthet és Nephtüszt, akik asztráltestű ember formájúak. A következő lépésben az asztráltestűből éterivé vált Ízisz és Ozirisz páros létrehozza az éteriből a sűrű fizikai anyagba merülés lehetőségét megteremtő Hórusz istent, akinek fiai már fizikai testtel rendelkező félistenek, leszármazottaik pedig egyre halandóbbá váló emberek. Nyilvánvaló, hogy ez a folyamat egy dimenziócsökkentési probléma magyarázata, amely annak a megértését szolgálja, hogy miként jut el a Teremtő akarata a fényfeletti (tahionok) világából a fényalatti (tardionok) világába a közöttük lévő Fényövön vagy Foton övön (a luxonokon) keresztül. A maják a Teremtőt Hun Apa Ősnek nevezték, aki kiárasztotta akaratát egy fénysugárban az Univerzum Nagy Központi Napjából, hogy a mi galaxisunk Központi Napját szinkronizálja, és a Fiastyúk csillaghalmaz Központi Napján, az Alcyonén keresztül eljusson a mi Napunkhoz és a Föld bolygón élő emberhez. A fénysugár mindent szinkronizáltan tart fenn, úgy, ahogy azt a Teremtő eltervezte. A maják ismerték a Fiastyúk csillaghalmazzal való szoros kapcsolatunkat és Naprendszerünknek a Fiastyúk Központi Napja, az Alcyone körüli keringési pályáját. A Fiastyúk másik ismert neve a Hét Nővér, de valójában nyolc csillagból áll. Ez a nyolcadik a mi Napunk. A teljes csillaghalmaz, beleértve a mi Naprendszerünket is, óriási spirált alkot a Tejút galaxisában. Napunk és bolygói 26 000 év alatt tesznek meg egy fordulatot az Alcyone körül. A Foton öv az Alcyonén keresztül terjed ki a spirálba. A mi Napunk az Alcyone körül keringve ki- és belép ebbe a fényövbe, amelyben 2000 évig vándorol, majd 11 000 évig kívül halad, majd újra belép a Foton övbe, és újra kilép a galaktikus éjszakába. A Nap kering az Alcyone körül és a Föld kering a Nap körül. A Föld így hamarabb kerül kapcsolatba a Foton övvel. Amint a Nap megközelíti a Foton övet, a Föld ki- és belép a Foton övbe mindaddig, amíg a Föld keringési pályája teljes mértékben belülre nem kerül. Az 1987-es tavaszi napéjegyenlőségnél a 11 000 éves galaktikus éjszaka után a Föld ismét belépett a Foton övbe. Minden évben a Nap egyre közelebb került a Foton övhöz, amelybe 1998-ban lépett be, és 2002-ben vált véglegessé jelenléte.
2012 téli napfordulóján a Föld teljes keringési pályája a Foton övben lesz, és ez az a dátum, amellyel a maják naptára is végződik. Ekkor valami érdekes fog történni a Fiastyúkban. A Maya csillag, amely a halmaz harmadik csillaga, mivel jóval közelebb van az Alcyonéhez, keringési pályája ezért rövidebb, vagyis már a Foton övben volt, amikor a Nap csak belépett. Ez a két csillag ettől kezdve szinkronba került. Ahogy a Maya csillag visszatért a Foton övbe, a fény maja lényei is visszatérnek a Földre, segíteni nekünk az új ciklus kezdetében. A maják nagy pontossággal kiszámították a Föld régi időből új időbe átmenetének pillanatát. Ez a felfedezés segítette hozzá őket az Idő törvényének megalkotásához. Az idő és az energia egyenlő a művészettel. Az energia, amely idővé alakul át, művészetté válik. A mostani, téli napfordulóig tartó régi idő jelszava: az idő pénz. Az új idő jelszava: az idő művészet. A maják az időt ebben az értelemben használják. A maják az időben ugyanolyan magabiztosan léteznek, mint mi a térben. Korábban ennek eredményeként érkeztek dimenziókapukon keresztül a Földre, majd eltávoztak, csak jelenlétük nyomait hagyták hátra, néhány tucat piramisvárost és a tudásukat bizonyító írott szövegeket. A maják úgy tartották, hogy az idő az energia szerveződésének módja. Hordozója maga az ember. Minden ember élete során meghatározott idővel rendelkezik. Az emberi civilizációnknak is megvan az időlimitje, nem a hossza, hanem a szerepe és az elvégzendő feladata szerint. A maja naptár szerint 2012. december 21-én az idő befejeződik. Világos, hogy nem minden idő ér véget, hanem csak az, ami most van. Tehát befejeződik a mostani idő, és elkezdődik az új. Az új időben új feltételek között találjuk magunkat. Nem az foglalkoztatja majd az embert, hogy mi az, amit felhalmozott, hanem az, hogy ebből mit érdemes átmenteni az új idő körülményei közé. Minden, ami velünk történik, a tapasztalataink, a mi életünk az idő, amit átélünk. Gyakorlatilag úgy vagyunk az idővel, mint a levegővel, amit belélegzünk, amely láthatatlan, de ugyanakkor érzékelhető. Az időből teremthetünk állapotokat, gondolatokat és érzelmeket, a lélek állapotait, vagy másként szólva az időben létező testünk állapotait. A lelkünk a mi testünk az időben. Hogy milyen élet várja a jövő évtől az embert? Amikor elérkezünk az időciklus határához, az átmenetet úgy is elképzelhetjük, mint az anyagi részecskék áthaladását a sűrű szövésű szitán, ahol a durvább szemcsék fennakadnak. Vagyis minden nem idevaló, szükségtelen visszamarad, és csak az megy át, ami az új időben is fontos alkotórész. Ha jelenlegi megkristályosodott szokásaink megőrzése fontosabbnak tűnik, mint az elhagyásukkal nyert új lehetőségek, úgy járhatunk, mint az egyszeri ember, akinek beteljesült az a kívánsága, hogy minden, amihez hozzáér, változzon át arannyá. Nyilvánvaló, hogy étel és ital nélkül nem élhetett sokáig. Ahhoz, hogy az új időbe léphessünk, meg kell tanulnunk működtetni. Erre felhasználhatók tapasztalataink, amivel mindannyian rendelkezünk Az átélt idő, bár nem olyan, amilyen az új időben lesz, de a lélek megsúgja azt, hogy mi a helyes. A maják időciklusa a kozmosz harmonikus együttműködésének ismeretén alapul, amelyben galaxisunk, naprendszerünk és földünk a teremtői akaratot energiák összehangolt működésével képviseli. A Tejút galaxis 13 energiája, a Napunk 20 energiája és a Föld négy energiája a valóságos időben, szinkronban képviselik a teremtői tervet úgy, hogy a fizikai síkba zárt Nap és a Föld stabil helyzetét az időben a napfordulókhoz és napéjegyenlőségekhez kapcsolódó időszámítás biztosítja. Minden más időszámítás, így a miénk is mesterséges, és elveszi az ember szinkronban működésének lehetőségét a kozmikus rend megvalósításában. Ez okozza azt a nyomasztó érzetet, amit az ember érez, amikor kibillen az egyensúlyából, és olyan nem természetes gondolatok és emóciók kerítik hatalmába, amelyek szorongásban, a tehetetlenség, a hiábavalóság érzetében is jelentkezhetnek. Az új időben az embernek tudatosabban kell a kozmikus összefüggések szellemében működnie, ha benne kíván maradni az áramlatban. Az ember gondolkodó lény. Az időben az élet formája a gondolat. A „most” pillanatában lévő gondolat a mi életünk az időben. Gondolatainkat figyelve érzékelhető, ahogyan bekövetkezik az idő átváltozása, ahogy az ismeretlen forrásból, amely lehet a lélek is, ha a gondolat emelkedett és a teremtői rendet képviseli, megjelenik, áramlatba rendeződik és elvisz oda, ahol az adott pillanatban vagyunk. Értelemszerűen a gondolatok láthatóak az időben, hiszen az idő anyagából szőttek. Az időt mint létezésünk színterét figyelve belemerülünk a tiszta elmélkedésbe, és azok mindent átfogó realitássá válnak, eltérően a tárgyak valóságához képest, bár azok vesznek körül bennünket. A gondolatteremtés az ember képessége és jövőbeni fejlődésének kulcsa, ezért nagy a felelőssége a gondolatai tisztaságáért. Milyenek lesznek tehát a lehetőségeink 2012 téli napfordulója után? A fényövbe végérvényesen belépő emberiség a teremtői akarattal, teljes kozmikus információs áramlat hatásaival átitatva egyre világosabban felismeri valódi szerepét, a szeretet és a szabad akarat rajta keresztüli megvalósításának feladatát. Tudatát ez egyre jobban lelke hatása alá vonja. A teremtő energia pedig az ember lelkében összpontosul. Keresni fogja az érdek nélküli szeretetért, az altruizmusért való cselekvés lehetőségeit, és céljai közelíteni fognak a madáchi eszméhez: „Legyen hát célod: Istennek dicsőség, Magadnak munka.
Az egyén szabad. Érvényre hozni mind, mi benne van.
Csak egy parancs kötvén le: szeretet.”
Dr. Bíró Dénes