Engesztelő zarándoklat
Nemzetünkért, közösségeinkért, családunkért
az egyetértés és a szeretet reményében
Kelj fel és járj!
2012. június 6. – 16.
Kezdeményezésünk indítéka, hogy Nemzetünk mély morális és gazdasági válságban van.
A hitetlenség, a szegénység, a kilátástalanság és a tehetetlenség egyre nagyobb elkeseredést okoz. Az előző korszakok öröksége egyre elviselhetetlenebb terhet ró a lakosságra. Egyre erősebb támadások érik Magyarországot. Itt az ideje, hogy kiálljunk keresztény nemzeti értékeink mellet, saját érdekünkben.
Az összefogás útja
Célunk a szeretet erejével elindulni az összefogás útján, megtalálni a kiutat a jelenlegi helyzetből. Közelebb hozni az egymástól eltávolodott embereket. A városit a falusival, a szegényt a gazdaggal, a magyart a nemzetiségivel és az etnikai kisebbségekkel, a hívőt a világival, a jobboldalit a baloldalival, a politikust a választóival, a munkaadót a munkavállalóval, az embert az emberrel.
A Zarándoklat során szeretnénk megmutatni, hogy jelentős értékeket képviselünk.
Államalapító Szent István királyunk intelmeire és intézkedéseire kívánjuk felhívni a figyelmet.
Mindszenty József bíboros születésének 120. évfordulója alkalmából szeretnénk folytatni az általa is támogatott Nagy Magyar Engesztelő Mozgalmat a Magyar Katolikus Püspöki Kar által 1946. december 26-án kiadott körlevelének szellemében.
“Most más időknek kell jönniök az egész nemzet életében. Hívjuk csak vissza ide annyi hiábavaló próbálkozás csődje után az imádság világát.”
A Nemzetünktől elvárt Világ Királynője tiszteletére és az Engesztelő Kápolna felépítésének szükségességére szeretnénk felhívni a figyelmet.
Az engesztelés elsősorban életjavítás, melyet önmagunkon kell kezdeni
A Natália nővéren keresztül nyújtott kinyilatkoztatások alapján, Jézus szerint: „Engesztelés alatt elsősorban az életjavítást értem, ami abban áll: Aki eddig káromkodott, az dicsérjen engem, aki lopott, ne lopjon, aki felebarátját gyűlölte, szeresse és tegyen jót vele, aki a testnek élt, éljen a léleknek, aki a többi parancsaimat elvetette, az tartsa meg azokat, mert csak így lesz teljes az engesztelés.”
Zarándoklatunk formája
Településeink vezetőiként közösségeink élére állunk, magunkhoz vesszük jelképeinket és békés zarándoklattal 2012. június 6-án minden égtáj felől gyalog elindulunk Budapestre. 2012. június 15-én mindannyian ott találkozunk. Ide várjuk mindazokat, akik egyetértenek a Zarándoklattal.
Kérjük, hogy minél többen csatlakozzanak hozzánk az ország minden részéről.
Azt kérjük, hogy Zarándoklatunkhoz lehetőségeikhez képest csatlakozzanak egy órára, egy napra, vagy akár több napra is. Kérjük, hogy egy staféta jelleggel a településük határában várják a Zarándokokat, és a szomszéd település határáig már együtt tegyük meg a következő kilométereket. Így minden nap folyamatosan utunk során 8 órától 20 óráig, magunkhoz gyűjtjük a csatlakozókat.
Minden indulóponton a gyülekező 7:30, az indulás 8 óra, amely előtt az adott település vezetőinek köszöntői után indulnak útjukra a zarándokok.
A zarándoklat formája staféta jellegű. Az induló településekről haladunk a következő településhez, ahol a településvezetők átadják a következő település vezetőjének, majd a lakosságnak a stafétát, és a folyamat az azt követő településeken ismétlődik. A Zarándoklat útvonalával érintett településeken rövid műsorok keretében a települések világi és egyházi vezetői szólnak a zarándokokhoz. Délidőben pihenőt tartunk az adott településen. Délutánonként a nap végállomásáig halad a staféta rövid megállókkal, majd a napi végállomásokon kulturális műsorok veszik kezdetüket. Itt van lehetőség az adott nap közösségeinek és művészeti csoportjainak a bemutatására. A napi záró rendezvényt a házigazda települések szervezik.
Szeretnénk, ha az útvonalunkkal nem érintett valamennyi települést sportolóink felkeresnék. Budapesten 2012. június 16-án az égtájak felől érkező zarándokok találkozási pontjáról a Szent István Bazilikától a Szent Anna rétig a záró rendezvény helyszínéig az utolsó kilométereket együtt gyalog tesszük meg a minket támogató fővárosi lakossággal közösen.
A zarándoklatunk színe a fehér
A fehér szín a béke, a tisztaság, a semlegesség színe. Kérünk minden kedves résztvevőt, hogy lehetősége szerint fehér felsőruházatot (blúzt, inget, pólót, sapkát, sálat) viseljen a Zarándoklat során.
Zászlók és szalagok
A Zarándok csoportok nemzeti színű zászlókat és települészászlókat, egyházi zászlókat hozzanak magukkal. A végpontokból induló nemzeti színű zászlókra lehetősége lesz a településeknek, hogy feliratozott szalagokat kössenek.
Kenyér, bor, víz és evangélium
Délről, a kenyeret hozzák, keletről bort viszünk, északról vizet, nyugatról evangéliumot hoznak.
Az ország keresztje
Az országunkat átszelő zarándok útvonalak szabályos keresztformát alkotnak. Ezért úgy gondoltuk, hogy a staféták egy keresztnek az ágai lesznek, mely kézről-kézre haladva jut el Budapestig. Aki szeretné, lehetősége lesz jelképesen vinni az ország keresztjét.
A Szent István bazilika előtt a keresztágakat egyesítve összeáll az országunk keresztje, melyre felkerül országunk címere.
A keresztet a bazilikában átadjuk egyházaink vezetőinek, akik ökumenikus szertartás keretében megáldják a keresztet, a kenyeret, a bort, a vizet és az evangéliumot.
Szeretnénk, ha a Nemzetünk vezetője megismételné a Szent Istváni felajánlást, majd átvennék a keresztet és országunk vezetőivel, közjogi méltóságokkal, miniszterekkel, képviselőkkel bevinnék azt a Parlamentbe.
Egy marék föld
Az Életfa Kárpát-medence Összefogás mozgalom kezdeményezését felkarolva utunk során összegyűjtünk a csatlakozni kívánó településekről egy marék földet, melyet az útvonallal érintett településeken a településvezetőktől helyben veszünk át, az útvonallal nem érintett településektől, pedig az útvonalunk általuk kiválasztott helyszínén vesszük át. A föld gyűjtésének formája: a települések vezetői egy marék földet becsomagolva egyházuk hitelesítésével ellátva rövid köszöntők kíséretében átadnak részünkre, melyet mi Budapesten egyesítünk a többi települések földjeivel.
Az itt megnevezett jelképek, mind megtalálhatóak országunk jelenleg hatályos címerében.
Engesztelők éjszakája
2012. június 15-én estétől imádságos virrasztást kérünk az egész Nemzet területén.
Mindszenty József, Magyarország hercegprímása esztergomi székfoglaló beszédében 1945. október 7-én imahadjáratot kezdeményezett: „Legyünk most az imádság nemzete. Ha újból megtanulunk imádkozni, lesz honnét erőt és bizalmat meríteni. Én is a milliók imahadjáratában, édesanyám mostantól még szorosabbra fogott rózsafüzérében bízom. Ne veszítsétek el bizalmatokat!”
„Ha lesz egymillió imádkozó magyar, nem félek a jövőtől”
Kincsesláda
Településeink értékeit, nevezetességeit kincses ládáinkba gyűjtjük.
Egy darab kő
Nemzetünk feladata a Világ Királynője Engesztelő Kápolna felépítése, melyhez szeretnénk minden településről egy építőkövet, téglát, mellyel jelképezhetnénk nemzetünk egységét.
Csatlakozzon minden jó szándékú ember!
Keressük és várjuk a nemzetünk és településeink értékei iránt tenni akaró embereket.
Egyszóval a világ minden tájáról mindenkit, aki azonosulni tud az egymás iránti tiszteleten alapuló, kölcsönös felebaráti szeretettel.
Elutasítjuk a gyűlöletkeltőket, a közösségből kirekesztőket, a szélsőséges csoportokat, a bűnözőket.
Alapelveink
A résztvevőktől kulturált emberhez méltó viselkedést várunk el.
Kérjük, tanulják meg nemzeti himnuszainkat, énekeinket, dalainkat.
Kérjük, felejtsék el a gyalázkodó, rágalmazó, trágár, sértő kifejezéseket.
Készítsenek éltető, közösségeik értékeire felhívó transzparenseket.
Ne készítsenek negatív tartalmú feliratokat, ne hozzanak másokat riasztó jelképeket.
Az önszerveződés ereje
Mivel a rendezvény lebonyolításához az önkormányzataink rossz anyagi helyzete miatt nagyon kevés forrással rendelkezünk, ezért minden résztvevőtől és támogatónktól az önszerveződést és egymás segítését kérjük. Tehát, ha egy település vezetése és lakossága úgy dönt, hogy elindul, önmaguknak kell előteremteni az ehhez szükséges forrásokat.
A befogadó falvak, városok és kerületek egyházi és világi vezetőitől kérjük, hogy bocsássák rendelkezésünkre az embereink alapvető ellátásához szükséges közösségi épületeket, közterületeket.
Kérjük a rendvédelmi szerveket, hogy a békés zarándoklatunkat biztosítsák, és tartsák távol a provokátorokat.
Rajtunk múlik, hogy gyermekeink, unokáink mire fognak emlékezni. Megmutathatjuk, hogy a XXI. század elején az egyik legnagyobb válság idején egy emberként képesek voltunk hittel és szeretettel összefogni Magyarország, a településeink, a közösségeink és a családjaink érdekében.
Komlóska, 2012. április 23.
Az összefogás reményében tisztelettel várunk minden jó szándékú zarándokot:
Köteles László Lesovics Miklós
Komlóska község polgármestere Pálháza város polgármestere
Világ Királynője Engesztelő Mozgalom
2009 évben szerveztük meg először a Nemzeti Zarándoklatot, melyről egy rövid összefoglalót:
http://www.youtube.com/watch?v=O2WvFO4r-UE
és dokumentumfilmeket is láthatnak: