Spirituális fejlődésünk lépései
Mikor is beszélhetünk spirituális fejlődésről? Egyáltalán mikor spirituális valami?
Saját tapasztalatom szerint mindig. A fejlődés folyamatos és örök így nem maga az esemény határozza meg a spiritualitást hanem az, ahogyan ahhoz hozzáállunk, ahogyan azt képesek vagyunk érzékelni.
Életünk folyamatos tapasztalás, érzelmi, gondolati, akarati reakciók láncolata és azok tanulságai, melyek ezáltal tudássá válhatnak bennünk.
Ehhez azonban ezeket a tapasztalatokat rendszerbe kell foglalnunk, hogy megértsük a tanításukat. Mindaddig nem beszélhetünk tudásról, míg a tanultakat tudatosan nem vagyunk képesek alkalmazni.
De hogyan is tegyük ezt?
Sokan annyira szeretnének fejlődni, hogy pont ez az erős „akarom” az, ami megakadályozza őket a dolgok felismerésében.
Tehát, ne akarj, hanem engedj! Engedd, hogy a felsőbb akarat dolgozzon benned!
Neked csak az elhatározás, a nyitottság, a kitartás, alázat és a gyakorlás a feladatod. A számodra fontos tapasztalat így fog megtalálni és válik számodra elérhetővé, mert megengeded, hogy kinyissa benned azokat a csatornákat, melyeken keresztül hozzáférsz az önmagadban elrejtett tudáshoz.
Megint sokan azért nem igazodnak el az információk sűrűjében, mert túl sok helyről akarnak tudást szerezni, és túl sok irányzatban egyszerre akarnak jelen lenni.
Csakhogy amíg egy dolog le nem „ülepszik” bennünk, a megértés tanulsága nem válik elérhetővé számunkra. Mindaddig, míg tudatosan meg nem tapasztaljuk önmagunk által az adott dolog „valódiságát”, gondolati terünk csak kavarog az egymásnak talán éppen ellentmondó tézisektől. Ez bizony alaposan képes összezavarni minket.
Ezért van szükségünk egy rendszerre, ami alapján végigjárhatjuk az adott életszakaszunk útját. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem léphetünk át más utakra, csak azt, hogy amíg egy rendszert meg nem ismertünk a saját igazságunk oldaláról, nem tudjuk eldönteni, képesek vagyunk-e szívvel követni az adott módszert vagy szellemi eszmét.
Amíg nem ismerem a betűket, nem tudok szavakat leírni. De ha megismertem őket, már képes vagyok szavakba önteni benső lényemet. Le tudom írni saját gondolataimat, érzéseimet. Így tudok rendet teremteni a „betűk káoszában”.
Minél több betűt tanulok meg, annál bővebb lesz a szókincsem, és annál több szemszögből láthatom saját világomat. Annál biztosabban tudom, hiszen már ki tudom fejezni, le tudom írni, mi az ami jó nekem, és mi az, ami nem. Mígnem rájövök, hogy a betűk igazából csak eszközök, hogy megmutassák azt, amit már amúgy is tudtam, csak újra ezen a módon fel kellett fedeznem.
Valahogy így zajlik ez a spirituális fejlődés útján is.
Keresnünk kell egy olyan utat, modellt, módszert, eszmét, melyet jelen helyzetünkben el tudunk fogadni, és mellyel alapokat tudunk építeni világszemléletünk és tudásunk házához.
Ebben a házban vagy palotában (kinek hogy tetszik), mindennek meglesz/megvan a helye. Mint a nagymama befőttjeinek a polcon: itt a szilvás, erre a barackos, arra pedig a meggyes üvegek.
Jól visszakereshetően, számunkra értelmezhető rendszerben, így teremthetünk rendet az információk káoszában.
Ez a ház olyan nagy, hogy mindennek jut benne hely. Ez viszont azt jelenti, hogy mi sem utasíthatunk el automatikusan dolgokat, hiszen akkor nem tudjuk berakni a megfelelő polcra. Ha befogadunk egy információt, annak nem kell automatikusan igaznak lenni ránk nézve, hiszen majd megtapasztaljuk és eldöntjük, amikor jónak látjuk. Egyszerűen csak engednünk kell, hogy a saját rendszerünkben a megfelelő helyre kerüljön.
Egy egyszerű példa a meditációról.
A nyugati, akár keresztény szemlélet szerint (a teljesség igénye nélkül), a meditációban történik valami, így sokszor a vezetett gyakorlatok a leghatékonyabbak. Angyalokkal, mesterekkel, szentekkel való találkozások, ahol velük beszélve tanulunk. Ez a szemlélet számunkra elfogadható és csodálatos tapasztalatokkal gazdagító.
A keleti tanokban, a buddhizmusban sokszor az elme és a gondolatok kiüresítése a cél, egyszerűen a létezés csendjének a „nemtörténésnek” az átélése. Ebben segítnek pl. a mantrák, egyhegyűvé teszik, az Egyetlen célra irányítják a tudatot. Itt nincs interakció, egyszerűen engedik a belső „ürességet” megnyilvánulni. Ez a gyakorlat tökéletes a kolostorokban.
Csak ha minden lehetőséget kipróbáltál, tudod teljes bizonyossággal kijelenteni, hogy a te szempontodból melyik a leghatékonyabb a számodra. Talán mindkettő, az arra adatott helyzetben.
Így van ez minden mással is. Nem állíthatom bizton egy-egy módszerről, hogy milyen, amíg meg nem tapasztaltam annak mélységeiben.
Tehát csak akkor tudsz elindulni biztosan a spirituális fejlődés útján, ha megvan az útiterved. Ez az útiterv arról szól, hogy már nem kapod meg kérdéseidre a választ az emberi érzékszerveid és gondolataid uralta világban. Egy hiány marad benned a kérdések nyomán. Ezt a hiányt viszont már csak olyan válaszok tudják betölteni, melyek a fizikai síkon túlmutató élményekkel és tudásokkal, azokkal mégis összhangban léteznek. Tehát elhatározod, hogy szellemi utazó leszel, és kijelölöd a végigjárandó ösvényt.
Önismeret? Meditáció? Jóga? Ima? Szellemgyógyászat? Buddhista Egyetem? Tantra?
Mindegy. Akármerre indulsz, minden tapasztalat továbbvisz önnön igazságod útján. Csak el kell határoznod magad. Választanod kell. Ez nem végleges, csak az adott időszakról szól. Aztán ha már megismerted az egyik utat, elindulhatsz egy másikon.
Nem kell minden állomást előre tudnod, elég az útirány, neked csak haladnod kell lépésről, lépésre. A következő lépést elég akkor eldöntened, mikor már stabilan állsz az előző lépés után.
Minden lépés információját és tapasztalatát pedig tudatosan elraktározod az arra kialakított helyen, tudásod házában. Itt bármikor visszakeresheted és a következőkben átélt dolgokkal összehasonlíthatod.
A fontos, hogy harmóniában maradj. Tudatosan foglalkozz mind a külső, mind a belső dolgokkal. Azaz a testi, lelki, személyes és társadalmi kapcsolataiddal.
Ha bármelyiket is elhanyagolod, tapasztalatod és megértésed nem lehet teljes.
Az is fontos, hogy a meglelt tapasztalatokat folyamatosan ápolni kell. A hatás csak akkor tartós, ha újra és újra emlékezünk rá.
Mikor átélünk egy élményt spirituálisan, az örömforrásként felemel bennünket. Ez az emelkedett állapot addig tart, amíg azt más körülmények le nem húzzák.
Aki átélt már egy csodálatos meditációt és lebegve közlekedett utána, azt is tudja, hogy ez az élmény egy idő után (ha nem emeljük fel újra magunkat tudatosan), ha nem vagyunk a megvilágosodás állapotában még teljesen, az örömből visszaáll egy alacsonyabban rezgő érzelmi állapotba. Lassan visszatérünk a mindennapi viszonyokba.
Ez azért van, mert az a spirituális énünk, aki átélte velünk ezt az élményt, ugyanúgy része a személyiségünknek, ezáltal az ego-nak, mint a hétköznapi énünk. Ezért ezt a bennünk fejlődő spirituális ént szeretni, védelmezni, ápolni kell. Törődni vele, mint a kisgyermekkel, míg meg nem erősödik, magát megvédeni tudó, biztos igazságrendszerrel rendelkező énné.
Ekkor már sokkal biztosabban áll a lábán és számíthatunk rá minden helyzetben. A változás ekkor kezd el visszafordíthatatlanul vezetni minket tovább.
Nem baj, ha néha még lecsukjuk a szemünket, és szunyókálva lelépegetünk az útról. Ez is tapasztalat és tanító helyzet. Eldönthetjük, hogyan tovább. Visszaállunk és folytatjuk, vagy egy kicsit leülünk megpihenni.
Mindegy mit választunk, hiszen minden helyzet képes minket spirituális tapasztalatokkal gazdagítani, csak el kell fogadnunk minden döntésünket, mint a tapasztalás lehetőségét.
Van egy integrált szemlélet, mely szerint a fejlődés útján 4 szempontot kell figyelnünk, gyakorolnunk és karban tartanunk. Ha ezekben a szegmensekben egymással harmóniában fejlesztjük magunkat, és a tapasztalatokat összesítjük minden szempontot figyelembe véve, csak ekkor lehet stabil és egyenletes a szellemi fejlődésünk. Akkor nézzük azt a négy fő polcot, amire pakolni tudunk.
– Az egyik oldal a belső tapasztalások, melynek két polca van.
Ide tartozik a testi és lelki részről a mozgás és a meditáció.
Szellemi fejlődés a test támogatása nélkül nem lehet teljes. A dinamikus fejlődéshez testünk szeretetére és igényeinek kielégítésére is szükség van. Tudatállapotunkat nagymértékben befolyásolja a testben keringő életenergia áramlása. A lusta életmód az elmét is tunyává teszi, ezáltal az nem tud átkapcsolni magasabb szellemi frekvenciákra.
Bármilyen mozgást is választunk, azt örömmel és lelkesedve végezzük. A mindennapi séták, vagy a rendszeres tornagyakorlatok is jótékonyan hatnak a test energiaszintjére, ezáltal a test és lélek harmóniájára. A lélek csak annyi energiát tud a testnek adni, amennyire az befogadóképes a rezgésszám alapján. Egy fáradt, mozgáshiányos test, szerinted hogyan képes a lélek erőit magába fogadni?
A mozgás nem csak érzelmileg kiegyensúlyozottá tesz, de tisztítja a gondolati terünket és erősíti az immunrendszerünket is.
A meditáció, mint a lélekfejlődés útja a következő lépcső önmegismerésünk útján. Az egyéni fejlődés az ego eszköze, a szellemi fejlődés a léleké. Mindkettő értünk van, és miért ne próbálnánk mindegyikből a legjobbat kihozni? A meditáció remek eszköz arra, hogy az egyéni szintről a spirituális szintre lépjünk. Azaz az ego középpontjából, a kiteljesedés tere felé. Az ego mindent önmaga okán szemlél, a hasznosság szemüvegén át. Tudatosságunk spirituális lénye a tágasság és azonosulatlan valóság. Az önmagunkra vonatkoztatás személyes tapasztalatából átléphetünk a magasabb szintről szemlélődő és a valódi lényeget meglátó tudatosságba. Innen már nem tűnik minden olyan „azonosultnak”. Ráláthatunk egy-egy dolog valódi fontosságára és tanító jellegére. Kiemelkedhetünk az érintettség szubjektív valóságából az objektív rálátás központjába, ezáltal figyelve meg önmagunkat, mint az események résztvevőjét.
Ezt a technikát azonban ugyanúgy gyakorolni kell, mint a testmozgást. Bármilyen formáját is választjuk, haladjunk az útján. Így tartjuk karban tudatos megéléseink terét és fejlődhetünk tovább.
– A másik oldal a külső megtapasztalások színtere, ugyancsak két polccal.
Ide tartoznak társas kapcsolataink és világkép szemléletünk.
Az ember társas lény. Mióta megszülettünk folyamatosan emberek között mozgunk. A család, az iskolatársak, a barátok és még sorolhatnám. Ezektől a kapcsolatoktól nagyon sokat tanulunk. Érzelmileg és szociálisan is. Mintákat raktározunk el ennek a polcnak különböző rekeszeibe. Ezek a tanult reakciók aztán tudatosan vagy tudattalanul, de meghatározzák későbbi megnyilvánulásainkat. Ebben a szegmensben tudatosan kell feltárnunk, megértenünk és megbocsátanunk dolgokat, hogy ezek a kényszerítő, valódi önmagunkat elfedő beidegződések megszűnhessenek, vagy legalábbis kezelhetővé váljanak.
Itt is sok lehetőség áll rendelkezésünkre az egyéni és csoportterápiákon keresztül. Ezáltal feltárhatjuk azokat a belső értékeket, melyek minden kapcsolatunk egységes és szeretetteljes viszonyát képezik majd.
A negyedik polcunkra a világot alkotó nézeteink kerülnek. Nap mint nap tapasztaljuk a körülöttünk lévő világot. Sokszor éppen az aktuális érzelmi vagy gondolati szűrőn keresztül. Így ez a kép folyton változik, bár vannak alappillérei neveltetésünkből, tapasztalati összegzéseinkből adódóan.
Míg nincs egy egységes világképünk, melyen keresztül biztonságosan és érthetően szemléljük a világot, fejlődésünk nem lesz töretlen. Ehhez elsősorban egy olyan, elérhető utat kell találnunk, melynek állomásai számunkra érthetőek és elfogadhatóak. Ez a világkép segít majd, hogy egy rendszerben megértsük és magyarázatot találjunk létünk kérdéseire. Ez lesz a váza mindazon élményeknek, melyeket átélve szépen felépítjük a számunkra érthető és elfogadható világot. Ez tanulásunk színtere, mely keretet ad mindannak, amit megélhetünk.
Spirituális fejlődésünk így halad majd lépésről lépésre minden szempontot figyelembe véve, hogy tudatosabban élhessük meg önmagunkat.
Így válik majd minden élmény spiritualitássá általunk!
Áldott utazást!
Szeretettel!
Pusztai Orsolya
Kristálycsakra