MIT KELL TUDNI A BIBLIÁNKRÓL
MIÉRT „BIBLIA”?
Bevezetőül megakarjuk indokolni, hogy a káldeusok szerinti írásokat és hagyományokat összesítő könyvünk címében miért használjuk a „BIBLIA” elnevezést. . .?
Általában úgy tanítják, hogy a „biblia” a görög nyelv „biblos” vagy „biblon” szavának többes számú kifejezése és jelentése „könyvek” lenne. Azonban sem a „biblos”, sem a „biblon” görög szónak nincs ilyen többes számú esete. A görög nyelvet tanító ismertetések a „biblia” szót görögből átfejtett (etimologizált) latin szónak mondják, viszont a latin nyelvnek nincs „biblia” szava. Így a „biblos”, „biblon” és a „biblia” szavaknak eredetét a káldeusoknál kereshetjük, már csak azért is, mert a görögök – a „klasszikusnak” nevezett tudásuk legnagyobb részét a káldeusok hagyatékából sajátították ki. A „BIBLIA” szónak három féle változatát láthatjuk a káldeus ékiratok szerint:
- A Vilagossag beszede.
- A Bolcs Szo Ugyeloje.
- Az Egi Tudas Beszede vagy a Mennyei Bolcsesseg Szava
Magyar Bibliánkban igazságokat és a Mah-Gar nép történetét – a világ teremtésétől kezdve – a Káldeusok irták meg legelőször, mert ők az „írás feltalálói”.
Az ő országuk – az özönvíz előtt – hatalmas volt és nagy tudásukkal uralkodtak mind azokon a testvérnépeken, akik – a mai történelmi elnevezések szerint – Szkítiában, Sarmatiában, Médiában és Egyiptomban laktak.
A datolya pálmákkal teli folyamközben, a meleg éghajlaton, hatalmas városaik voltak a két folyó mentén, ahol az egyik folyó neve BARANA és a másik INDIGNA volt régen.
Mind a két folyam az Ar-Ar hegységből ered. Arról a vidékről, amit a héberek bibliája KUS FÖLDJÉNEK nevez. Nagy királyuk NIMRUD volt, aki városaikat építette és a tudományt, és a tűzet az égből hozta magával.
Krámer professzor, aki a sumerológia jeles kutatója, 1954-ben a mezopotámiai Úr városában talált egy agyagtáblákba ragozó arámi nyelven rovott dokumentumot, amelyet angolra fordított. Paralel Biblia címet adta neki és 1956-ban nyilvánosságra hozta.
XXIII. János pápa Penitenciám ágere kezdetű enciklikájában erre Sumír Első-Bibliaként hivatkozott, de forrásként megjelölte Krámer professzor Paralel Biblia című kiadványát.
Badiny Jós Ferenc az agyagtáblákon lévő rovásokat „huszadikszázadiasította” a mai beszélt magyar nyelv szerint és „Magyar Bibliaként” adta közre.
Kezdetben…
Kezdetben létezett a Szellem, a Lélek és az Erő. A nagy „Egy”-ben élt a Minden felett. Leírhatatlan, kifejezhetetlen és elérhetetlen hatalmasságnak hittük.
Neve: ÍZ.
- ÍZ „volt” a Kezdetben és „van” örökké a Minden felett.
- ÍZ alatt nyugodott a Csend. Mozdulatlanságban hordta az ősanyagot. Az ősanyagban – az ősvizet. Az ősvízben – az Élet ígéretét. E három egységét is hittük. Neve: TEN.
- Így lett nekünk a „kezdet”: ÍZ-TEN.
A Lélek Teremtése:
- ÍZ-TEN – végtelen ködökben rejtőző – erejéből villámcsapásként vált ki a Fény, de nem tűnt el, mint a lecsapó villám, hanem lett Világossággá és örök maradt.
- ÍZ-TEN „elsője” …a Világosság. Első akarata, első teremtménye az örökkévalóságban. Mielőtt élet „lett”, Világosság „VAN”.
- Égi, örök tűz, tisztaság és igazság lakozik a Világosságban – ÍZ-TEN első gyermekében.
- A Teremtő így lesz egyteremtményével, hisz a Világosság az ÍZ-TEN megnyilatkozása.
- A Világosság – ÍZ-TEN örök titkaként lakozik a Lélekben.
- Tartalmat ad az életnek, meleggé teszi azt és benne él ÍZ-TEN lehelete is.
- Maga ÍZ-TEN – az Ő hatalmas erejével – él a Lélekben. Ezért hívjuk ÍZ-TEN-t – a Lélek szerint és a Lélek által – így: ÉN-LÉLEK (ÉN-LIL).
- Azért teremtette ÍZ-TEN a Lelket, hogy benne mindenütt és mindenkoron lakozzék. Az élő Lélek – ÍZ-TEN hajléka.
És így van ez jól.
Az Élet Teremtése:
- A Fény melege vízzé változtatta a végtelenek ködét és a Fény – mint ÍZ-TEN magja – béhatolt a vizek mélységébe.
- ÍZ-TEN úgy akarta, hogy a vizek mélységéből virágként fakadjon az Élet…és úgy lett.
- Az ősvíz így lett az Anya-Erő, mely Életet szül.
- AMA-PALIL-nak (ősanyának) neveztük őt.
- Első magzat-virága NIN-TI lett, ki az Élet folytonosítója.
- Benne él az „Egek Anyja” – Dingir IL-AMA – is, mert életadó ereje az egektől a földekig, a földektől az egekig ért.
- Mert csak egek voltak a földek előtt és azután teremtettek a földek az egek között.
- NIN-TI az égig érő életfa is. Földi gyökér-nedvét az egek erejéből kapja.
- Az égig érő üveghegy is ő. Rajta keresztül tündököl a földre az égi fényben ragyogó tisztaság, hűség és makulátlanság igazsága.
- Ezért nevezzük őt az „égig érő Nagyasszony”-nak – NIN-KURSÁG-nak.
- ÍZ-TEN a végtelenekben sűrítette össze az Erőt. Az Erőből pattant ki a Fény és lett Világosság.
- Így teremtette ÍZ-TEN NIN-TI-t, az Élet adóját és szűzi, érintetlen valóságából – belőle – általa – az Életet…és jól tette.
Világok, Földek és az Ember Teremtése:
- ÍZ-TEN örök tűzet gerjesztett, melynek ereje KI-áradt. Az örök tűzből lettek a Napok és éltetik a Világosság világait ÍZ-TEN nagy akarata szerint.
- A NAP-ból árad mindenKI-re ÍZ-TEN örök tüzének fénye és éltető melege.
Anyaggá lett így a KI, melyet ÍZ-TEN akarata bolygókká, földekké gyúrt egybe és ezek űzik, hajtják egymást a NAP erejében ÍZ-TEN nagy rendje szerint. És ez a nagy Rend ÍZ-TEN örök törvénye. - ÉN-KI nevet adtunk ÍZ-TEN – anyagban rejtett – örök erejének, mely teremtett minden anyagot és minden testet.
- Ahogyan ÉN-LIL a Lélek ereje, ura és elosztója, úgy ÉN-KI minden anyag teremtője és titkos ereje.
- Lepkeszárnyon szállt rá ÉN-KI az élet vizéből fakadt NIN-TI élő virágszirmára.
- Az élő lepke hímpora termékenyítette meg azt és éledt belőle LIL-I-AM, a Lelkek Anyja, NIN-TI életet adó virágának nyolc virág-ágával.
- A nyolcból „hét” virág lett az Élet Ígérete. A nyolcadikban életre kelt maga az Élet anyja – a legkisebb – a kis NIN-TI.
- LIL-I-AM – a hét virágával sokasította be az egeket az égi-lakó szellemekkel, akik a világok őrei és vigyázói lettek.
- Amikor aztán minden égi rendnek már meg volt a saját vigyázója, így szóltak egymáshoz az égi-lakók: „Teremtsünk embert, hogy legyen a földnek is vigyázója”.
- ÉN-KI-hez ért ez az óhaj és ÍZ-TEN – ÉN-KI ereje által – egyik föld porát keverte össze az Élet Vizével és formált belőle embert – a maga képére.
- És amikor ÉN-KI megformálta azt, AMA PALIL-t hívta így:„AMA…határozd meg sorsát ennek az újszülöttnek”.
- Amikor AMA – aki az ŐS-TEN volt maga nagy garral lendült mozgásba. A TEN-GÁR-ja, mely a minden élet vize, loccsant a testben lévő emberre és megnyíltak a világosságra a szemei. ÍZ-TEN leheletét szívta magába. A lehelet Lélekké lett benne.
- Életre kelt és az élet kisebbik anyja – a kis NIN-TI fogta őt kézen.
- Így teremtette ÍZ-TEN az embert az égi-lakók között. És élt az ember testben ÍZ-TEN egyik erejeként.
- Így lett az ember ÍZ-TEN gyermeke a jóság, szépség, igazság és IZ-TEN örök törvénye szerint.
- A Föld porából gyúrt teste ÍZ-TEN tökéletességének mása és e tökéletes testben lakozó Lélek tükrében ÍZ-TEN maga mutatkozik. s akkor történt, hogy ÍZ-TEN elsőszülöttje – ÉN-LIL – elválasztotta az eget a földtől. A szent fokossal vágta ketté azt abban az időben, amikor a Föld Napja a KOS csillagképén át ragyogott.
- A Föld porából formált ember így került az égi világból arra a földre, amelynek porát a testében hordta. De nem volt egyedül a Földön, mert vele hullott a Földre a kezét tartó kis NIN-TI, LIL-I-AM legkisebbik ága, aki testet öltött és lett a Földön az Égi HÉV SZÜZE. Ezért lett a neve is HÉVE. Így érkezett e földre az EM-BAR, ami az „Istenasszonyt” (EM) és „Párját” (BAR) jelenti. De ÍZ-TEN úgy rendelte, hogy «amikor az ég elválasztódott a földtől, a Föld eltávolodott az Égtől s az EM-BAR hatalma gerjedt abba, az Ég Fénye lett a Világ Világossága, mely a Földön is tündökölt, mint „Én-Lélek”.»
Így lett az Ég Fénye az EM-BAR lelke. - De velük együtt hullott a földre a Kezdet Világából, a KOS CSILLAGKÉPÉBŐL, a szárnyas égi KOS is, akit ÍZ-TEN rendelt melléjük az élet kezdetének irányítójául.
- Így álltak a földön hárman. NIN-TI, az Élet Anyja, a KOS világból földre rendelt ember és a Kos Világ égi, szárnyas kosa. Elindultak hárman a földön. Elöl az égi KOS és mögötte az ember és Asszonya, akiben NIN-TI, az Élet Tavának legszebb virága, az égi Szűzanya vált testté.
- A szárnyas Kos egy hatalmas fához vezette őket, és amint evett a fa leveléből – szárnyai csapkodásba kezdtek. Fergeteges szélvésszel emelkedett az ég felé és visszaröppent a csillagképébe. Az ember és asszonyává lett NIN-TI ott álltak az égig érő fa előtt – egymás kezét fogva. És akkor szózat hallatszott az égből: ”Egyetek e fa gyümölcséből, mert ez a TUDÁS FÁJA, melyen át Nektek égi hatalmat adok. E fa addig termi gyümölcsét, míg megszerzitek mindazt a tudást és bölcsességet, mely szükséges nektek ahhoz, hogy a Föld Urai legyetek. Mert Nektek adom ezt a földet minden fájával, növényével és rajta lévő teremtményemmel. Uralkodjatok rajta, tegyétek azt az én országommá az én erőm által, melyet Lelketekbe adtam. Szaporítsátok be azt istenfiúkkal és istenlányokkal azon öröm által, melyet Nektek adok az egyesülés nagy boldogságában.”
- És amint ettek a Tudás Fájának gyümölcséből, érezték az Isten erejét magukban. NIN-TI-ből testté lett HÉVE a fa gyökereitől napkelet felé és napnyugat felé is két-két folyót fakasztott. Kettő folyt Keletnek és kettő Nyugat felé és bőséges vizükkel termékennyé tették a föld porát. Aztán a Tudás Fája sokféle gyümölcsének, termésének magjait ültették a termékennyé lett föld porába és boldogok voltak látva az élet fakadását.
- És így nem vették észre az idő múlását. Csak akkor, amidőn az égi egy nap – egy hónappá lett a földön és az égi kilenc nap pedig kilenc hónappá változott, mert a föld holdja is kilencedszer ragyogott megint az égen. Héve életet adott az első, földi Istenfiúnak – aki majdan e világ ügyelője leend. Mivel az égi KOS volt útmutatójuk itt e földön – Héve-Kus-nak nevezték az újszülöttet, aki az égből a földre esett embert így hívta beszédében: ADA-MU, mely annyit jelent a mi nyelvünkön: Atyám.
- És benépesült aztán a föld az Élet Anyjának – NIN-TI-nek – Héve-ben levő teremtő ereje által, az ember és az asszony egyesülésének nagy boldogsága szerint.
- Mikor aztán megsokasodtak – lakó helyüket – amelyet a négy nagyfolyam határolt – az „Égi Kusok Földjének” nevezték. Ez egyik folyó neve Idigna. A másiké: Barana, a harmadiké: Kúr és a negyediké: Ár-Ár. A Tudás Fája állt a Kusok Földjének közepén és gyümölcseiben élt Íz-Ten üzenete. Szorgalmas istenfiúk voltak a kusok. Öntözőcsatornás földmíveléssel termeltek búzát és mindenféle magból lett növényt. Ismerték a szőlőt és a bort. Megszelídítették a föld állatait. Gyermekeiket tejjel, sajttal, kenyérrel és sok jó gyümölccsel táplálták. A Tudás Fájához pedig naponta odasereglettek szóban és énekben áldva az Istent, aki őket a tudással gazdagította.A “MAGYAR BIBLIA” című ezen kiadványt a Badiny Jós Ferenc műveit kedvelő, adott esetben a múlt igazságosságát a jelen sötétségébe vezető, majd Istenhez vissza is vezető, a káldeusok szerinti írásokat és hagyományokat összesítő BIBLIA elnevezésű ezen művet forgatni kívánó olvasóink figyelmébe ajánljuk.
***
Badiny Jós Ferenc további ajánlott művei:
Mah-gar a magyar … !
Messze az édes hazától I.
Sorsdöntő államalapítás
Ballada
Káldeától Ister-gamig I.
Káldeától Ister-gamig II.
Káldeától Ister-gamig III.
Jézus király a pártus herceg
Igaz történelmünk vezérfonala Árpádig
Az ister-Gami oroszlánok titka
A táltos Isten ; Az Istenes honfoglalók ; A magyar Szent Korona ; Jézushitű Atilla
A káld-pártus hagyomány és a magyarok Jézus vallása
A magyar nemzet történetének kis tükre
Az utolsó nógrádi indián
A magyar nemzet történetének kis tükre II.
A magyar nemzet történetének kis tükre I-IIA
Magyar Menedék Könyvesház ajánlásával!Ajánljuk mellé:
http://www.magyarmenedek.com/products/22/Magyar_biblia_-_Badiny_Jos_Ferenc.htm
Káldea Krisztus előtt 19000-ben https://sites.google.com/site/beszegessuenkatoebbnejusegrol/gyermekneveles/kalde-krisztus-elott-19000-benTovábbi ismeretek:
http://domonyi.aries.hu/letoltes/SZKE_alap1.doc
http://domonyi.aries.hu/Badiny-Jos-Ferenc-eloadasok.html