Bizonyára mindenki hallgatott, olvasott, vagy filmen nézett bármilyen mesét.
Nyújt a mese egy élményt, de egyetlen mese sem érintheti meg lelkünket úgy, ahogy azt teszik a mi népmeséink.
A magyar népmesék története kettős síkon zajlik. Meséink képekben beszélnek, pontosabban jelképekben.
Minden szereplő, minden kiejtett szó és elénk táruló kép jelent valamit és ugyanakkor jelent valami mást!
De nézzünk csak utána mit jelent maga a kifejezés: Magyar Népmese?!
Lehet mondanivalóm elsőre értelmetlennek látszik, de próbálja mindenki tehetsége szerint javítani és a kialakuló képet összerakni.
Ha mesélünk, mondjuk este, akkor elmondunk egy történetet. Képzeljük el, hogy ismerjük azt aki mesél, tán falubéli, esetleg rokonunk is, de biztos, hogy ismerős!
Itt, akik körbeüljük a mesélőt, mind ismerjük és szeretjük is egymást, hát miről is szólna a mese, ha nem ismerősről?!
Egy régi ismerős esete, története. Nemde ismerősökről beszélhetett régen is az ember, akárcsak ma?!
Tehát idézzük fel a régi boldog időt, meséljünk róla!
Ez kicsit zavarba ejtő lesz, felteszek egy látszólag ide nem illő kérdést:
MI VAN MA?!
Ha most olvassátok, vagy ránéztek írásom keltezésére, akkor Kedd! Tehát egy nap!
Ma ugyanúgy mint régen, a NAPRÓL MESÉLEK!
A mi ősünkről, MA, vagy MÁ ŐS-ről szól a mesém. Mi másról?! Avagy ki népe a magyar nép, ha nem a Napé?! …
De térjünk vissza a mesékhez. Mint mondottam meséink két síkon zajlanak. Erről mesélhet a kettős kereszt két vízszintes síkja is.
Az egyik sík az anyagi sík, de nem ez az egyetlen, – van másik! Jelképekbe rejtett mondanivaló, szellemi üzenet, élő szellemvilág! Kérdeznétek, mért kéne valamit értéket rejteni, miért nem lehet valamit nyíltan kimondani?!
De jusson eszetekbe egy másik történet, a történelem!
Őseinket, ha nem tagadták meg és nem hagyták el isteneiket, – GYILKOLTÁK!!!
Márpedig az ember nem felejti és nem tagadja meg saját istenét, továbbra is emlékezik rá, róla mesél. Ha nem lehet nyíltan, akkor mesél burkoltan. Nem hagyhatja el, mert lelkéből, szívéből fakadó. Mondok egy példát a sok közül.
A mese szól valakiről és a mesemondó jellemzi a pl. királyfi, vagy királykisasszony szépségét:
„… és az olyan szép volt, hogy a napra lehet nézni, de rá nem!…” Tessék elképzelni a régi időt: A mese itt nyilvánvaló, hogy a Napról szólt!
Vagy egy másik: Tündér Ilona és Árgyélus királyfi meséje.
A királynak van egy aranyalmát termő almafája, de nem örülhet neki, mert az almát minden éjszaka ellopják a tündérek. Vigyázta a fát már mindenki, de mind el is aludt, mindaddig, míg Árgyélus királyfi nem próbált szerencsét.
Estére kimegy Árgyélus királyfi a kertbe, letelepedik a fa alá, elkezd falatozni. Amint ott ennék, az „ezüstös Holdfény megcsillan homlokán.”
Ebben az esetben kiről lehet szó, ha nem pont a Holdról?!
És hogy mit tudtak a mi magyar őseink? Vegyünk egy kis csillagászatot és ha nem hiszünk valamit, hát járjunk utána!
Mi lehet ez esetben a király aranyalmát termő fája és mi rajta az annyira becses és értékes aranyalma?!
Hallottatok az AURORÁ-ról? Az aranyalma az alma formájú mágneses tér!
Látványosan Auróra-, sarki fényként jelentkezik, de az élet szempontjából nagyon fontos káros-sugárzás elleni védőernyő! Csak Árgyélusnak, a Holdnak köszönhetjük, Hogy a Földnek van ilyen.
A Hold, aki minden este kiül a fa alá a kertbe és szerelemmel védi az életet, az aranyalmát! …
(Más esetben, népdalokban, balladákban az Árgyélus kismadár a szerelemre gyulladt tűz, a Nap!)
A magyar népmesékben van elrejtve lelkünk, a mi táltos paripánk és csudakardunk! Ma rozsdásnak és gebének tűnik, ezért senki sem hiszi, hogy mire képes. Mi tisztítsuk le róla a port, fényesítsük ki, adjunk neki enni tiszta égő parazsat, és ne féljünk semmitől!!! A többit majd meglátjuk…
http://mek.niif.hu/00500/00598/00598.htm