Máni – a világosság ajándéka
„Vegyétek fel a kereszteteket.
Vetkőzzétek le a világot.
Oldozzátok el magatokat a vér kötelékeitől.
Vessétek alá a régi embert és építsétek meg az új embert.
Töltsétek be a szent törvényt.
Adjatok helyet a fehérszárnyú galambnak.
Ne tegyetek mellé kígyót.
Örvendjetek, szeretteim.”
Mindenki, aki mély igazságot sejt a dolgok mögött, olyan küldöttet ismer fel Mániban, aki kihordta és szavakba öntötte az isteni igazságot. Jan van Rijckenborgh, aki már 1938-ban részletes értekezést szentelt Máni tanának, ezt így fejezte ki: „Máni tanítása azonos a kereszténység céljával és lényegével, ahogyan a rózsakeresztesek már évszázadok óta hirdették. Ezért Máni a rózsakeresztesek egyik legfontosabb inspirációs forrása.”
A Máni-szimpózium nyitóbeszédében az előző szimpóziumok egyikéből idéztek:
„Azért jöttünk ide, hogy megvizsgáljunk és megtapasztaljunk valamit a Valódiból, hogy belélegezzük az eredeti forrásból kiáradó élő igazság illatát. Erről az illatról szól Máni is az énekeiben. Ez nem egy racionális folyamat, ezt nem lehet kiokoskodni, hanem szüntelenül új, sziporkázó és váratlan:
Elértem az élők kertjére nyíló kaput,
a fák illata áradt felém.
És:
Az Eufrátesz partján ült egy ifjú
és muzsikált, s az élet illata körbelengte őt.
Az eredeti, igazi élet kisugárzása
Máni már fiatalon, 12 évesen tudta, hogy körülveszi őt ez az illat. Megnyilatkozott neki isteni társa, ahogyan ő nevezte, a „Parakléta”: „Midőn felnőtt a testem, teljesen váratlanul ereszkedett színem elé önmagamnak eme pompás és ragyogó tükre. […] Akkor a Parakléta feltárt előttem mindent, ami volt, és ami eljövendő, mindent, amit a szem lát, a fül hall, és a gondolkodás megfontol. Általa ismertem meg mindent. Rajta keresztül láttam a világmindenséget, és egyetlen testté és egyetlen szellemmé váltam.”
Ezek a szavak ígéretet hordoznak, és reményt nyújtanak egy másik, magasabb életre. Vigasz ez mindenki számára, ha tudja, hogy a jelenségek világánál több van itt, és ha ismeri a mély vágyódást, a Máni szavaiban világosan felcsendülő honvágyat. „Máni” fénygyöngyöt jelent. Ez az isteni vetés a szívünkben, vagy – ahogy Máni nevezi – az Atya legmagasságosabb rózsája. A rózsakeresztesek is a szív rózsájáról beszélnek, melyet ki kell szabadítani a fogságból, hogy újra teljesen kifejlődhessen. „Gyújtsátok meg lámpásaitokat” – mondja Máni. „Oldjuk fel hamar a test béklyóit, hogy a velük megkötözött ember megszabadulhasson.”
Máni evangéliuma
Az első előadást Máni evangéliuma címmel J. van Oort, A kölni Máni-kódex című könyv társszerzője tartotta, aki többek között Máni életéről beszélt:
„Máni i.sz. 216-ban született a mai Bagdad közelében. Valódi neve tisztázatlan. A kölni Máni-kódexből kitűnik, hogy egyfajta kommunában nőtt fel, egy olyan, törvénytisztelő zsidó közösségben, amely a Holt-tengernél fekvő Qumran-ban működő esszénusokéhoz hasonlítható. A közösség Jézust az üdvözítőnek, Sotér-nek (a megmentőnek) tartotta.
Ez tehát egy keresztény-zsidó közösség volt. Abban hittek, hogy Isten minden dolog oka, még a gonoszé is. Az ifjú Máni azonban egyre hevesebben ellenszegült ennek a felfogásnak. Kivált ebből az ortodox környezetből, ahol nagyon szigorúan vették a rítusokat, és a rituális tisztálkodásokat. A kódexből felismerhető – folytatja tovább van Oort – hogyan fejlődött ki a Gnózis Mániban, az isteni önvalóhoz intézett felhívás által.
Máni beszélt „mennyei ikertestvéréről”, „Syzygosz”-áról, igazi önmagáról, és így szólt: „Felismertem őt, és megértettem, hogy ő az igazi önvalóm, akitől egykor el lettem választva.” Máni gnosztikus gondolatvilága olyan utat mutat, amely betekintést nyújt a jó és a rossz misztériumába, mégis túlmutat egyfajta szimpla dualizmuson. Istenismeret és önismeret abszolút összetartoznak Máni tanában. Máni tanítása, a manicheizmus és az iszlám – mindenesetre a Koránban lefektetett iszlám – között meglepő párhuzamok akadnak. A Korán – sok zsidó és keresztény forráshoz hasonlóan – eredetileg egy erős gnosztikus elemet tartalmazott. Így a Syzygosz, Máni isteni társa vagy ikertestvére ugyanaz, mint Mohamed Gaibrilje és az örök Krisztus. A Héberek evangéliumából vett mélyértelmű és lényeges szövegrészlet tanúskodik erről: „Fiam, minden prófétában azt vártam, hogy eljössz majd, és én rajtad fogok nyugodni. Mert te vagy a nyugvópontom, te vagy az elsőszülött fiam, aki uralkodik örökkön örökké.”
„Eretnek” áramlatok gyakran meglepő módon tanúskodnak az eredeti, ősi, zsidó kereszténységről, ahogyan az a kanonizált evangéliumokban, és szembetűnő módon a János evangéliumban is megtalálható.
Jézus a Jordánban kapott keresztséggel lett Isten fiává. Tudatára ébredt krisztusi elhivatottságának. „Te vagy az én fiam, ma nemzettelek.” Ez a belső elhivatás, vagy tudatosodás van leírva az újonnan felfedezett Júdás-evangéliumban is: „És amint én (Jézus) megkereszteltettem, íme egy fényből álló felhő vett körül engem. […] És hangot hallottam a fény felhőjéből és felhangzott felettem: Ó Allogenész, [az, aki más nemből való, idegen e mulandó világban, a szellemi ember] ó Jézus, imád hangja meghallgatásra talált, és engem (a mennyei Krisztust) küldtek hozzád.”
Jézus a keresztelő után ébredt tudatára valódi hivatásának. „Az örök Krisztus szállt le Ádámra, az ősképre, az ember archetípusára – mondja Máni – és a későbbi prófétákra, Séthre, Énósra és Noéra is… A Szent Szellem teljessége azonban Jézusra ereszkedett le!” Így látta ezt Máni, és ezért nevezte magát „Jézus Krisztus apostolának”. A Kölni kódexben ez áll: „Én, Máni, Jézus Krisztus apostola Isten akaratából, az igazság atyjáéból, kiből előjöttem, aki él és uralkodik mindörökké, hiszen Ő mindenek előtt volt és mindenek után lesz. Minden, ami lett és létrejön majd, az Ő erejéből áll fenn. Belőle keletkeztem. Amit felfedett, megszemléltem: az örök igazságot. […] Amit Isten kinyilatkoztatott előttem, elmagyaráztam azoknak, akik az igazságra szomjaznak.”
Máni Jézus nyomdokaiba lépett. Evangéliumát bensőleg kell megvalósítani. Ez az evangélium a belső Krisztussal, az igazi önvalóval történő találkozásról szól. Az ember csak akkor nyeri el a valódi belátást, a megismerést, vagyis a Gnózist. Vagy ahogyan Pál állapítja meg, akinek nézeteit Máni is osztotta: „Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus.” (Gal. 2,20).
A manicheizmus nyugaton az Atlanti-óceánig, keleten a Csendes-óceánig terjedt. Gnosztikus keresztény világegyház volt, hívek millióival. Ez az eklézsia az egyetemes Krisztus megnyilvánulási terével állt kapcsolatban és vele dolgozott. Ha Mohamed néhány tekintetben tényleg a legkorábbi keresztény teológia utolsó tanúja, és az iszlám az őskeresztény hagyományt őrizte meg abban a felfogásban, hogy Jézus, mint a próféták legjelentősebbje újra és újra visszatér, akkor ez széles, reményteljes távlatot nyit. Ha az egyetemes Krisztus nézetét valóban megértenék, akkor sok vallásos felfogás egyesülhetne, és vallási ellentéteket lehetne áthidalni.”
A Kölni Máni-kódex és a Júdás-evangélium
Ezt a manicheizmus egyetemes, gnosztikus-keresztény alapjaira utaló előadást követően Prof. G. Quispel vette át a szót, és megkezdte az általa, valamint van Oort által írt A kölni Máni-kódex című könyv bemutatását. Ezt a kódexet 1969-ben fedezték fel Egyiptomban. A pontos lelőhelyet nem lehet biztosan tudni. A kölni egyetem kairói régiségkereskedőktől vásárolta ezt a régi kéziratot. Innen ered a neve: Codex Manichaicus Colonensis. A könyv csupán 3,5 x 4,5 cm – tényleg egy szürke kis „pergament-csomó” ahogyan van Oort nevezte. Valószínűleg a IV. század vége körül íródott görög nagybetűkkel. Ez az ókorból ismert legkisebb könyv körülbelül 192 oldalból állhatott, melyek fellelésük idején össze voltak ragadva. A betűk kisebbek egy milliméternél!
A kölni Máni-kódex Máni élettörténetét tartalmazza, aki a Krisztus utáni III. században lefektette egy gnosztikus világvallás alapjait. A kis mű első szavai így hangzanak: „Teste keletkezéséről.” Ezt úgy is lehet érteni, mint „egy gnosztikus test – a manicheus eklézsia – születéséről és keletkezéséről”. Ezt követi Máni származásának, ifjú éveinek és első missziós útjainak rövid leírása.
„A jövő, kedves hallgatóim, gnózis-színű.” Ezzel a szellemes megjegyzéssel kezdte Quispel rövid, de tartalmas beszédét. Miután röviden szólt a Tamás evangéliumáról írt, hamarosan harmadik kiadását megérő könyvéről, valamint a kétkötetes A Gnózis és a nyugati ezoterizmus szótárának kiadásáról, az előadó rátért a manicheizmus fejtegetésére. Ez nem nemzeti vallás volt, mint a judaizmus és a hinduizmus, hanem olyan világvallás, mint a buddhizmus. Ezt a vallást nem lehetett csupán arra a formulára egyszerűsíteni, hogy „a szellem kimenti a lelket az anyagból”. Ez egy széthúzástól mentes keresztény egyház volt, amely ezer évig állt fenn! Ugyanakkor gnosztikus vallás is volt – „Gnózis mint világvallás” – ahogyan az a Codex Manichaicus Colonensis-ből megmutatkozik. Az emberben él az isteni szikra, melyet meg kell menteni, „hogy a bukás sebe begyógyuljon, és Isten újra teljes legyen”. Isten minden gnózis és gnosztika számára ezt jelenti: mozgásban lenni. Prof. Quispel a kölni-kódex szövegeit összekötötte az apokrif Júdás evangéliumával, melyben Séth Allogenész-ről esik szó (Séth, Ádám fia, a szellemi ember ősképe). „Leírják, hogyan emelkedik fel Séth, és veszi körül egy fényfelhő. A Biblia szerint Mózes is így megy be a Sinai hegyen a „sötétségbe”, ahol Isten van. A beavatott Mózes, a misztikus ősképe, aki téren és időn felülemelkedve, az érzékek és a lélek éjszakájában megtapasztalja Istent.”
Ez vált a későbbi keresztény misztika fő témájává: az ember magába szállva emelkedik felül a gondolkodáson, hogy megérintse az egyetlent. Quispel olyan meglepő kapcsolatokat tár fel, melyek lehetővé teszik, hogy pillantást vessünk keresztény kultúránk nem is sejtett mélységeibe és gyökereire. Beszédét ezekkel a szavakkal zárta: „Vajon nem figyelemreméltó-e az, hogy nekünk, posztmodern embereknek, az ateizmus olyannak tűnik, mint a levegőnek adott óriási pofon? De a „szakállas öregember” sem győzhet meg már bennünket. Valóban nem létezik semmi, ami mindennek az eredete, és létünknek értelmet ad?”
A manicheus csoda
Francois Favre a Máni – kelet Krisztusa és nyugat Buddhája című nagyon részletesen dokumentált könyv szerzője. A szimpóziumra készített tanulmányát nagyon szépen fordította le Y. de Vries asszony. A tanulmány A manicheus csoda címet viselte.
Az előadás során széles panoráma bontakozott ki, drámai, inspiráló, tragikus és ragyogó. Egyfelől Máni ezoterikus tanítása, kozmológiája, melyben a fény és a sötétség, az isteni és a gonosz egymástól teljesen elválasztva léteznek. Megkapó mítosz ez az anyagi emberről, a sötétség hatalmainak működéséről, a fény áldozatáról, a fénynek az anyagban végbemenő alkímiájáról, és a fénylélek megszabadításáról – a belső alkímiáról, szimbólumokkal, képekkel és szavakkal kifejezve.
Másfelől a manicheizmus sok országra történő kiterjedéséről, és a súlyos üldöztetésekről, melyeknek ki volt téve. Szembeötlő Máni egyházának hatalmas vitalitása. Olyan erő ez, amely az ortodoxia (keresztény, buddhista és taoista hierarchiák) részéről kifejtett súlyos szorongattatás, ellenállás és elnyomás ellenére ezer évig virágzott és számtalan lelket tölthetett el az egyetemes Krisztus világosságának örökké tartó boldogságával.
Mily nagyszerű múlt, amely még jelenleg is megnyilatkozik. Hiszen a manicheizmusnak, mint világegyháznak megnyilvánulást adó szellemi erő nem ment veszendőbe, hiszen elpusztíthatatlan!
Az erre fogékony ember előtt felemelkedik a fénykereszt képe: Máni, Jézus apostola, sotér, megmentő, fénylélek, világlélek.
A fény és az anyag keveredése
Ennek az inspiráló napnak az utolsó előadása azzal a szöveggel kezdődik, melyet cikkünk elején a Kölni Máni-kódexből idéztünk: „Én, Máni, Jézus Krisztus apostola, […] az igazságot kinyilatkoztattam zarándoktársaimnak.” Az előadó, Goud úr hangsúlyozta, hogy minden gnosztikus egyazon forrásból merít. Ami azonban a lélek-újjászületés után jelképekben nyilvánul meg nekik, azt olyan szavakba és képekbe foglalják, amelyet meg tud érteni az a kor, amelyben feladatukat és munkájukat kivitelezik. A gnosztikus ember mintegy belső zsinórmértéket birtokol, mellyel felismerhető és megtapasztalható egy tanítás időszerűsége – mint például Máni tanainál.
A gnosztikus tanokra jellemző a teremtésben, és az emberben is uralkodó kettősség, valamint a Krisztus jelentősége. Máni tanában a kettősség úgy jelenik meg, mint fény és anyag, vagy sötétség, melyek tökéletesen el vannak választva egymástól. Itt ügyelni kell arra, hogy az anyagnak (hyle) tudata, intelligenciája van. Máni kozmológiája a fény birodalmát az élet fájának, a sötétség birodalmát pedig a gonosz fájának ábrázolja.
Máni azt is tanítja, hogy a fény és a sötétség elkeverednek. Miért? Mert a sötétség ura nem leli meg nyugalmát önmagában, hanem féltékeny a fénybirodalomra, és ezért démoni alattvalóival megkísérli átlépni annak határát. Isten, aki a fény birodalmában uralkodik, „a Nagyság Atyja”, a szeretet eredete azonban nem harcol, hanem áldozatot hoz. Belőle jön elő az első ember, „az erős fiú”, aki öt erővel ellátva leszáll a sötétség birodalmába. Az öt erő jelképezi a fénylelket, avagy a fényruhát (ahogy azt a Gyöngy dala oly fennkölten ábrázolja). Ezt az élő lelket – az öt fiút – elnyeli a sötétség ura és annak öt fia. A manicheus szöveg úgy fogalmaz, hogy a fény öt fia „bebújt azok zsigereibe”. Foglyul estek az anyagban, de az nem tudta megérinteni őket! Ettől kezdve létezik a sötétség birodalmában egy fényelem, egy megszabadító, gyógyító elem! A sötétség tehát a fény áldozata által lesz megtámadva, nem pedig harc vagy erőszak által.
Máni kozmológiája az áldozatnak és a fényelemek sötétségből való megmentésének sok árnyalatát ismeri. Ezek a fényelemek (istenszikrák) a természeti, a hylikus emberben raboskodnak. A sötét anyagból támadt ember azonban nem birtokolja azt a képességet, hogy saját erejéből szabadítsa meg a fényelemet. A fénylélek sem képes erre, mert ellepte a sötét anyag, és nincs tudomása isteni származásáról.
Az első emberhez hasonlóan a hylikus, anyagi ember is ötszörös lelket birtokol, melyet a sötétség erői támasztottak és alakítottak. A fénylélek szintén ötszörös, de a „halál álmát alussza”. Nos arról van szó, hogy felébresszék a fénylelket, s így újra hatásossá válhasson az ő öt léleknézete. Ezek Máni szerint a türelem, a hit, a tökéletesség, a szeretet és a bölcsesség. Ezek a nézetek azonban csak akkor bontakozhatnak ki, ha a fénybirodalom erői bebocsáttatnak. Hogyan ébreszthetjük fel a fénylelket? Máninál ezt olvashatjuk:
„Mit kell tennem Uram, hogy igazán éljek?”
„Adj a kezeidnek nyugalmat, és öltsd fel a tiszta igazságot.
Adj a tudatodnak szeretetet. Adj az értelmednek hitet.
Adj a gondolataidnak tökéletességet.
Adj az elhatározásodnak tartósságot, és a mérlegelésednek bölcsességet […].
Ezáltal fogsz élni, ó lélek.”
Az előadó Jézusnak, a nap ragyogásának egy további hatását is megnevezte: Jézus Paraklétaként, Szent Szellemként beárnyékolja a vallásos áramlatok tanítóit és alapítóit. Ezek a tanítók pedig felébresztik a fénylelket más emberekben, ami által megszilárdul bennük az igazság és a világosság. De amíg az ember az anyag szférájában van, mindaddig sebezhető, és megtámadhatják a sötét anyag erői. Az ember csak akkor mentesül a hibáitól, ha a fénylélek már teljesen megszabadította magát az anyagtól, és felvétetett a fényeonba – abba a térségbe, mely mintegy az evilág és túlvilág kettős világa és a fénybirodalom között helyezkedik el. Az eljövendő fejlődés során a fényeon felmegy a fénybirodalomba. Az első ember fénylelke mint a számtalan tökéletes fénylény egyike már részesül benne.
Az egyedi emberben rejlő fényelemet a fényelemek közösségével fennálló kapcsolata miatt „világléleknek” is nevezik. Az első ember áldozata a Nagyság Atyja fiának az áldozata. Ezért ábrázolják a szenvedő világlelket a keresztre, a fénykeresztre feszített Jézusként.
Máni számára a Nagyság Atyja Isten. Isten és a szeretet azonban egy. Máni tanát áthatja a szeretet áldozata, valamint annak a tudata, hogy a Nagyság Atyjának szeretete által az embernek az áldozatok mintegy egész láncolatát kell megvalósítania.
Mert a Nagyság Atyja szeretete által támasztja az első embert, Krisztust. Minden, ami ezt követően történik, az első ember megmentése, a világ és mindahány természetbirodalom megteremtése az Atya kiáradásának, vagy áldozatának tekinthető. Így az embernek a megmentést az áldozatának meghozatalával kell megvalósítania.
Máni ezt mondja a fény apostolaként folytatott életéről:
„Nincs más szomorúságom, csak ez:
ama lelkek miatt szomorkodom, akik nem fogadták el a reményt, és az igazságot nem szilárdították meg bensőjükben!
Az Istenből megnyilvánuló minden apostol, atya és igaz próféta, eme vesztükbe rohanó lelkek miatt áldozta fel magát a legnagyobb erőfeszítéssel és rettentő szükségben, hogy megmenthesse ezeket a lelkeket a második haláltól.
Egyetlen apostol sem várta jutalmát ezen a Földön.
Egész idejüket kínban és szenvedésben töltötték, és felvállalták testük keresztre feszítését, hogy megmentsék a lelkeket a nagy pusztulástól, és hogy azok felfelé emelkedjenek az új eonban uralkodó örök békéhez.”
Irodalom:
Oort, J. van, De Keulse Mani-Codex, Amsterdam 2005.
Favre, Francois, Mani – Christ d’Orient, Bouddha, d’Occident
Forrás:
http://lectorium.hu/pentagram/2005-os_evfolyam/200506_24_mani_-_a_vilagossag_ajandeka?tooltip=1