Drága isteni Gyermekek!
Eljött az idő, hogy végre felismerjétek Önmagatokat, mint Fény, mint Szeretet!
Csak a felismerés bizonyossága – tudása vezethet tovább benneteket utatokon, az EGY-IGAZ-ÚTON.
Nincs tovább hazugság! Nincsenek vak szemek és süket fülek! Mindenkinek, ki szívéből kívánja, megadatik a felismerés lehetősége! Mindegyikőtök megláthatja Magát, de ehhez félelem nélkül kell Önmagatokra tekintenetek.
Bármit is láttok, az csak a félelem által tűnik elfogadhatatlannak és ébreszt bennetek bűntudatot. Ezt kell megértenetek.
Mert csak a félelem felismerésével és megértésével vagytok képesek a tiszta cselekedetekre, mely felszabadít benneteket.
Nektek kell meglátnotok saját félelmeitek okozta léleksebeiteket! Ez a felismerés az, mely képessé tesz benneteket Önmagatok felszabadítására és lelketek meggyógyítására.
Sokatokat tanítom személyesen, hogy felkészülhessetek a Cselekvésre.
Ez a Cselekvés az isteni Akarat kinyilatkoztatása általatok!
Mikor Önvalótokat elfogadva bűntudat helyett FÉNYTUDAT-tal tekintetek Magatokra!
Fénytudatotokat az Akarat által ismeritek fel.
Ez az Akarat dolgozik bennetek mindenkor, akkor is, ha tudjátok és érzitek, akkor is, ha nem. Ez az Akarat a mozgatója minden Világnak, hiszen ebben az Akaratban születtetek ti is.
Az Akarat részei vagytok! Ne gondoljátok, hogy bármilyen dolog is nélkületek megy végbe, vagy rajtatok kívül áll. Ez a fajta gondolkodás és látásmód már szertefoszlik az Új Tudatosság rezgéseiben. Nem tarthatja fenn tovább a látszatot, mert vászna szétfoszlik, rajta lyukakat égetett a Nap sugara. Már besüt a Fény! Bárhogy is takarják szemüket, kik még aludni vágynak, nincs már oly sötét, hogy fel ne ismerhetnék Önmagukat!
Ez sokakat megrémít közületek! Önmagukkal szembesülni nehéz, ha fájó felismerésekkel jár.
De pont ezek a felismerések adnak gyógyírt sebeitekre. Ezek a felismerések képesek összekapcsolni a Tudatossággal. Ezek által a felismerések által szabadulhattok fel, hogy felemelkedve minden részetekben EGYként legyetek JELEN.
Mindannyian tudjátok mit is kell tennetek, mert ez nem kényszerítő, hanem hívó, vezérlő erő! Lelketek hangja kér, hív, bíztat titeket.
Hangja azért oly halk, mert a félelem és a bűntudat burkaival borítottátok. Ezért a tükörben nem látjátok a királyt vagy a királynőt, csak a koldust, kit rongyokba bugyoláltatok.
S e koldus nem kér mást csak Szeretetet. Önmagatok iránt!
Mert saját magatoktól kolduljátok a Szeretetet – Önmagatoknak.
Mikor elfelejtettétek Önmagatokat Szeretni, hiány keletkezett lelketek terén. A hiányt folyamatosan próbáltátok kitölteni mindenféle dologgal. Kerestétek, kutattátok, mi illik oda, mi az, mi pótolná a hiányt?
Raktatok oda érzelmeket, gondolatokat, személyeket, tárgyakat, emlékképeket. Ideig-óráig megfelelőnek tűntek, de a hézagok mindig ott látszottak. Ezt pedig félelemmel töltöttétek ki. Féltetek, hogy a nem helyénvaló dolgok egyszer csak kiesnek onnan, s újra hiány támad, s úgy gondoltátok, hogy félni is jobb, mint semmit sem érezni.
Csak azt nem vettétek észre, mi mindig ott van bennetek! Ami mindent kitölt, mert mindenhová való! De már nem tudjátok tovább tagadni, s bár sokan még nem értitek mi történik veletek, Én most feltárom előttetek mi az a folyamat ami most zajlik Bennetek:
Lelketek eggyé válása a Szeretet fel-Szabadító Fényével.
Ez gyógyít most titeket. Ezt tanítom most nektek gondolataitok és érzelmeitek által, hogy megcselekedhessétek az Akaratot, és Önmagatokat szeretve felszabadulhassatok. Ez egy szembesítés, melyben hazugságok nélkül kell kiállnotok Önmagatokért. Csak nyerni tudtok, ha őszinték vagytok Magatokhoz. Nincs mitől félnetek, hiszen csak a saját magatok által keltett képeket kell felismernetek. Mit ti hoztatok létre, azt ti is tudjátok megoldani. De nem vagytok segítség nélkül, hiszen mindaz mivel felülírhatjátok félelmeiteket Bennetek van, csak használnotok kell:
SZERESSETEK! SZERESSÉTEK ÖNMAGATOKAT!
Gyere, lépj bele Fényembe. Félelem nélkül tedd! Védelmemben és szeretetemben vagy, mégis Önmagadban. Hagyd, hogy az átlépésnél minden zavaró gondolat és érzés elhagyjon téged. Csak figyeld magad. Lényed minden érzékével magadra figyelj! Érezd Magad. Lépj Önvalódba… engedd, hogy részeid eggyé váljanak általad.
Most keresd meg szereteteddel magad körül lélektestedet. Fényfátyolként borít be téged. Simogasd végig lélektested fejét, vállait, karjait, törzsét, lábait.
Megteheted, hiszen itt Önmagadban vagy. A Szeretetben minden lehetséges. Most tedd meg újra ezt, de most figyelmesen. Szeretettel húzd végig kezed lélektested finom fényén. Szíveddel tapogasd ki lelkedet. Érzékelésed kapcsold össze lelki tereddel és figyelj!
Mit érez a kezed? Mit lát a szíved?
Van rajtad seb, fájdalom, hideg vagy sötét? Válaszolj őszintén, hogy felismerhesd.
Azért érzed, mert most meggyógyíthatod. Itt, neked adatott a lehetőség, hogy Önmagad szeretetén át kijavíts mindent és jóvá változtasd, amit felismertél.
Tölts fel mindent Szeretettel! Változtass mindent tökéletesen illeszkedővé a Szeretettel! Ne hibáztasd magad, mert azzal rést nyitsz a félelemnek. Itt, most csak a Szeretetet létezik. Ez, miből lelked táplálkozik, ami által meggyógyíthatod Önmagad.
Simítsd bele a Szeretet Fényét lelkedbe és lásd, ahogyan eggyé válik minden! A megbocsátás Fényével mosd le lelked. Bocsáss meg magadnak, hogy elfogadd Önmagad Szeretetét!
Itt nem az emberi érzések és gondolatok szintjén vagy. Nincs érdem vagy méltóvá válás. Engedd el ezeket a gondolatokat… itt csak Szeretet van! Szeresd magad és gyógyítsd lelked…
Mert a Szeretetben minden érdemes és méltó ÖNMAGÁBAN! Mi szükség azzá válni, ami már valójában vagy?
Ez az, ami értelmetlen. Megkérdőjelezni azt, aki vagy. A madárnak bizonygatni, hogy ő egy madár, vagy a virágnak elmagyarázni, hogy higgye el virág-ságát.
Mosolyogsz?
Pedig Isten sem tesz mást, csak bizonygatja nektek, hogy az Ő gyermekei vagytok. A teremtés erejével megáldott Isten-Emberek.
Te hiszel Neki? Felismered végre Önmagad? Meglátod Magad az Ő szemével?
Dobd le a rongyaidat és lásd meg az Istent/Istennőt Belőled áradni!
Engedd lelkedet átfényleni minden rétegen, hogy begyógyíthasd a sebeket a Szeretettel!
Lásd lelkedet most fénylőn és ragyogón! Engedd Őt a Szereteten át kapcsolódni hozzád! Érezd EGY-séged, hagyd feltöltődni ezzel a fénylő Szeretettel minden részed.
Hagyj időt Magadnak a Szeretet-re!
Most lassan visszahozlak testi valódba, hogy itt is megérezhesd méltóságod! Érezd hát…
Üdvözöllek királyságodban, hiszen méltó uralkodója vagy Életednek – szereteted által!
Tanítótok Rafael
Pusztai Orsolya
Kristálycsakra: Link