Hétköznapi mérgeink
Az aszpartám, a nátrium-glutamát a fluor és társaik nem népirtás céljából kerül az ételeinkbe, valószínűleg más célokat (is) szolgálnak. A belőlük megtermelt hatalmas haszon révén tudnak uralkodni rajtunk, az ilyen pénzekből lehet finanszírozni a tájékoztatásnak hazudott agymosó gépezeteket (TV, rádió és újságok) vagy azokat az orkseregeket (a zsoldos névre nem méltók), akiket Hondurasban, Líbiában vagy Szíriában a polgári lakosság lemészárolására bevetnek. Amikor tehát „fogyasztasz”, ne csak arra gondolj, hogy kövér, rákos esetleg vak vagy cukorbeteg leszel az élelmiszernek álcázott vegyipari csodáktól. Arra gondolj, hogy a Te zsebedből kicsalt pénzből gyilkolnak, kínoznak és terrorizálnak másokat.
Érdekelnek a részletek? Üdv a gondolkodó emberek klubjában!
Az aszpartám – E951, E962
1965-ben James Schlatter egy gyógyszercég alkalmazottja felfedezi az aszpartámot, ami 200-szor édesebb, mint a cukor, 0 kalóriát tartalmaz, előállítása rendkívül olcsó. A korai vizsgálatok kimutatták, hogy az aszpartámmal etetett majmok közül egy meghalt, ötnek epilepsziás rohamai lettek. 9 majom vett részt a kísérletben – ma már milliók!
1967-1973-ig megy az engedélyeztetés elérése, de az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerellenőrző Hivatal (FDA) visszautasítja a kérelmet.
Oka: az aszpartám bomlástermékei: az aszparginsav az agysejtek kóros izgalmát idézi elő, a metil-alkohol idegméreg, nagyobb dózisban vakságot, veseleállást és halált okozhat, illetve a formaldehid kis mennyiségben is carcinogén.
Végül, megoldódott a dolog. 1981-ben Ronald Reagan lesz az elnök és a beiktatása utáni első napon leváltja az aszpartám ellenes FDA vezetőjét, és helyére ülteti ifj. dr. Arthur Hull Hayest, aki 1981. július 15-én engedélyezteti a bevezetését a száraz ételekben.
A bevezetést követő első év 600 panaszát kivizsgálva, kiderül, hogy hiperaktivitást, agresszivitást, zsibbadást, májkárosodást, szívleállást és hasonlókat okozott.
1985-ben a Monsanto megvásárolja az aszpartámot felfedező gyógyszercéget, és hódító körútjára indul a NutraSweet [Szerk: az aszpartámnak több álneve is van!].
Az aszpartám bevezetése után ugrásszerűen megnövekedett a mell-és prosztatarák, 10%-os növekedést tapasztaltak az agydaganatok kialakulásában.
Az amerikai légierő és polgári repülésügyi hatóságok felszólították a pilótákat, hogy akár egyetlen aszpartámos rágógumi elfogyasztása is súlyos látászavart, esetleg epilepsziás jelenségeket okoz. A mellékhatás lehet fokozatos vagy azonnali reakció!
Ennek ellenére a Monsanto 1992-ben megszerzi az engedélyt az aszpartám üdítőitalokban és gyermekvitaminokban való felhasználására. Szerződést kötnek a Coca-Cola és a Pepsi céggel, mint a cégek kizárólagos aszpartám ellátója!
Dr. Lendon Smith amerikai orvos szerint rendkívül sok ember szenved a mellékhatásaitól, több mint 90 káros mellékhatását tartják számon. „Az egyetlen olyan termék, amelyről tényleges bizonyítékaink, világos nyilvántartásaink és esettörténeteink vannak, amelyek igazolják, hogy tömegbetegségeket és halált okozhat.”
A reklámok alapján táplálkozó hatalmas embertömegek megörültek! A fogyókúrázó, egészségesen táplálkozni akaró, cukorbeteg is ehet édeset! Sok cukor van a Colában? Most már nincs!
Azt, hogy ezek aljas gazemberek tudni illene, dehogy még fogyást sem eredményez, az már a cinizmus csúcsa! Hizlal, mert fokozza az inzulinkibocsájtást, összezavarja az agy éhségközpontját, és evésre ösztökél! A diétás italokat fogyasztóknál 65%-os súlynövekedési kockázatot találtak!
Roger Williams képviselő az angol parlamentben azt javasolta, hogy tiltsák ki Anglia területéről ezt a rákkeltő anyagot. Az egészségügyi miniszter, Caroline Flint kijelentette, hogy az aszpartám biztonságos, maradhat.
A brit képviselő kifejtette, hogy a képviselői mentességét kellett használnia, pusztán a kérdés megfogalmazásához is, ugyanis a 80-as évek óta harcolnak tűzzel-vassal az édesítőszer-ipar ügyvédei az aszpartámot megkérdőjelezők ellen.
A képviselő elmondása szerint egy éven át kutatott, hogy felmérje mennyire biztonságos a szer. Nagyon sok meggyőző tanulmány található az aszpartám ártalmatlanságáról, mint annyi minden ez is, egy interneten terjedő összeesküvés-elmélet is lehetne.
Viszont feltűnő, hogy az engedély ellen érvelő döntéshozók közül sokakat elmozdítottak vagy ellehetetlenítettek, lejárattak, helyüket átvették az ipari lobbi szimpatizánsai, majd később az édesítőiparban lukratív (nyereményül kapott) állásokkal honorálták őket.
Nálunk mostanában gyomorrontás ellen a gyermekorvos kóla itatását javasolja, hátha rákap?
Nátrium glutamát – E621
Minden feldolgozott ételben, gyorséttermek ételeiben, levesporokban, leveskockákban, konzervekben, mártásokban, virsliben, felvágottban, fűszersókban, fűszerkeverékben, szójatermékben, üdítőben, chipsekben és sorolhatnám, megtalálható a nátriumglutamát. [Szerk: Angol nyelvű információk Dr. Mercola oldalain]
1908-ban dr. Kikunae Ikeda sikeresen izolálta a tengeri hínárban lévő ízfokozó anyagot. Egyébként a japánok már évezredek óta használták a tengeri hínárt ízfokozónak, csak nem a laboratóriumból. Ikeda céget alapított, a nyugati világ rögtön meglátta az üzletet a felfedezésben!
Az agyra hat
Irtani is lehet vele, akár az ürüléket is eladhatják csokoládékrémnek, nem számít, úgysem veszik észre! Teljesen íztelen, szagtalan ez a gyorsan oldódó kristályos por, a hatását úgy éri el, hogy az ízlelőbimbókat stimulálja. Nem az ételre, hanem az agyra hat. Ezért még függőséget is okoz. A mellékhatások leküzdésében a gyógyszeripar is profithoz juthat. Ez óriási üzlet!
Mi nem tudjuk, de ők igen, hogy testünket behálózzák a glutamát receptorok.
Leülsz a zacskó chipseddel a tévé elé, nekiállsz ropogtatni, először a szájban kezd izgatni annyira, hogy még a morzsát is kinyalod a zacskóból. A kis hamis, aztán folytatja az útját az emésztőrendszer glutamát receptorain a nyelőcsőtől a vastagbélig, bejut a véráramba, a szív elektromos irányító rendszerébe, ami szintén tartalmazza ezeket a receptorokat, és végre eléri az agyat, ahol az agysejtek felrobbannak a túlzott izgatástól. Az összes belső szerv és szövet tartalmazza ezeket a receptorokat.
A gyerekekre fokozottan veszélyes
A Na-glutamát egy idegméreg. Jöhet még migrén, hasmenés, hányás, egyensúlyzavarok, asztmás rohamok, mellkasi fájdalmak, erős szívdobogás, gyerekeknél viselkedési zavarok. Idegi elváltozások okozója, úgymint Parkinson – és Alzheimer-kór. A gyerekre még veszélyesebb, mert könnyebben feljut az agyba a fejletlenebb vér-agy gát miatt.
Mivel megzavarja a szív működését, szívinfarktust is okozhat, gyerekeknél is!
A vér nátriumglutamát szintje 20-40-szeres szintet is mutat egy ilyen étkezés után. Reggel eszel egy kis felvágottat, ebédre egy levesport, konzervet, délután egy chips, rá a kóla, délután meg hirtelen összeesett az utcán és meghalt, pedig milyen fiatal volt.
Már a bébiételeket is ezzel készítik, nehogy gyanút fogj, átnevezték hidrolizált fehérjének, kazeinátnak. Sok a túlsúlyos felnőtt és gyerek? Megfigyelték az állatkísérleteknél, hogy amint elkezdtek Na-glutamátot adni, rögtön hízásnak indultak az állatok.
A nátriumglutamát egyik legveszélyesebb formája a szójakivonat. A szóját hidrolizálják, így válik veszélyessé. CT-vel vizsgáltak 25 éven át, egy olyan csoportot, akik a legtöbb a szójaterméket fogyasztották, náluk fordult elő a legmagasabb arányban az agysorvadás és dementia. Ha hidrolizálják vagy élesztő kivonatként adják az ételhez, az már nem természetes, hanem mérgező.
Ugyanúgy, mint az aszpartámnál, azt fogják mondani, hogy az egy természetben is előforduló anyag! Igen, de nem mindegy, hogy komplex fehérjeként fogyasztja az ember természetes állapotában vagy hidrolizált élesztő kivonatként.
Dr. Russel Blaylock rengeteg kutatást végzett, megcáfolni nincs mivel, ezért inkább a senki ne hallhassa módszert alkalmazzák, nem engedik média közelébe. Így válhat valami összeesküvés-elméletté. Soha sehol nem mondták be, ki az a Blaylock, aki maximum titokban hozhatja nyilvánosságra vizsgálatait, akkor az, nem igaz.
A legtöbb ideggyógyásznak eszébe sem jut, hogy a rohambetegségek hátterében esetleg valami ilyesmi áll, de ha eszébe jutna, hamar kivernék a fejéből, mert az nem üzlet!
Na persze, a törvény…
A törvény pedig megengedi, hogyha előre összekevert állapotban adnak valamit hozzá az ételhez, akkor nem kell feltüntetni, hogy milyen összetevőkből van a keverék, elég, ha annyit írnak, fűszerek, vagy paprika, bors.
Nehéz kikerülni, mert mindenben benne van, amit nem a piacon vásárol az ember nyers állapotban. A kekszektől kezdve a csokiig, mindenbe belekeverik. Csak más nevet kap: hidrolizált élesztő kivonat, monosodium glutamate(MSG), monopotassium glutamate, glutamic-sav, zöldség-fehérje kivonat, zselatin, minden, ami autolyzed, autolizált, sodium caseinate, búza-kivonat, mesterséges ízesítés, aroma azonos ízesítés, kalcium caseinate, texturált-fehérje, tejsavó-izolátumok, ízfokozók, autogénezett élesztő, nátrium-kazein. Vannak gyerekek, akik a természetes ízeket már nem is szeretik, mert nem olyan intenzív, mint amit mesterségesen előállítanak. A banánt nem szereti, csak a banános ízű rágót!
A reklámok pedig tele vannak a gondosan válogatott összetevőkkel és ízvarázsokkal. Tényleg gondosan összeválogatták, minden megvan benne, hogy ne légy hosszú életű!
Természetesen az összetevők olyan apró betűkkel vannak írva, hogy nagyítóval kell vásárolni járni, de érdemes, inkább hülyének nézzenek, mint később gyógyíthatatlan betegségekkel küzdeni!
Fluor vegyületek
1950-ben az amerikai alumínium- és acélipar nagy mennyiségű eladhatatlan fluorvegyület melléktermékkel rendelkezett, amit nemes egyszerűséggel a folyókba vezettek. Ennek köszönhetően a Columbia folyóban hatalmas halpusztulás következett be, nem bírták a nátriumfluorid mérgezést a halak. A céget magas bírságra ítélték. [Szerk.: Más források megemlítik, hogy az atombombagyártás melléktermékeként is ezer tonna szám keletkeznek fluor vegyületek]
A naponta felgyülemlő fluorid mellékterméknek új felhasználási területet kellett találni. Egy részét patkány- és rovarölésre használták, de még így is rengeteg anyag maradt a nyakukon.
A fluor kedvező hatására vonatkozó első kísérletek a 40-es évekből származnak, de nem vált bizonyítottá, hogy kedvező lenne a fogszuvasodás megelőzésére. [Szerk: a fogindex mutatók alapján pontosan az ellenkező, tehát a káros hatása nyert bizonyítást, ám a kísérletek eredményét – meglepő módon – meghamisították.]
Mindenesetre a cég a Mellon-Institut-hoz fordult, hogy melléktermékének új eladási területet kutasson fel. Gerald G. Cox lett megbízva a feladattal, aki jó kapcsolatai révén elérte, hogy meggyőzze a tudományos világot, hogy a fluor jó a fogaknak, nem károsítja a szervezetet, annak ellenére, hogy a legmérgezőbb vegyületként tartották számon!
Fluor a vízben
Ez a Cox egy éven belül az Országos Kutató Tanács Élelmezési és Tápanyag Bizottság tagja lett és szószólója a mesterséges fluoridációnak. A másik propagandista Oscar Ewing ügyvéd, aki a Közegészségügyi Szolgálat fejeként 1947-től bevezette a víz fluoridációját. Három év alatt 100 városban kezdték el belepumpálni az ivóvízbe!
Itt is ugyanaz az érv, a fluor minden természetes élelmiszerben előfordul, azt meg elhallgatják, hogy mesterségesen előállítva viszont nagyon erős enzimméreg, amelynek hatása 24 enzimben bizonyított!
Dr. Karl-Heinz Wagner a Giessen-i Egyetem Táplálkozás Tudományi Egyetem igazgatója azt írja, hogy a vízoldékony fluoridok nagyon gyorsan felszívódnak, szétoszlanak a szövetekben és felhalmozódnak a vérben, anyatejben, csontokban, szervekben, a placentán is áthatol. Ez allergiához vezet, az enzimblokkoláson keresztül szívizomsérülésekhez, csont elváltozásokhoz, gyerekeknél a vérkép károsodásához vezet.
A levegőbe került fluor tüdőrákot okoz, egy fluor bányában a dolgozók 21,8%-a halt meg tüdőrákban. Az első fluorozott ivóvizű városban 40%-kal nőtt a rák előfordulása a többi városhoz képest.
Szép barna fogak
A fluorozás nyomán a megvizsgált gyerekek 10-20%-nál volt tapasztalható a barnás-feketés elszíneződés, ami az enzimkárosodásnak és a fogak strukturális megváltozásának a jele. A fogzománc és fognyak gyengébb lesz, fogínygyulladás jelentkezhet, kilazulnak a fogak, a körmök törékenyebbé válnak, és abszolút nem javította a szuvasodás megelőzését, de virágzik a fogászati praxis.
A Gulágokon arra használták, hogy a rabokat beletörődővé, bambává tegyék vele. A 90-es években az óvodákban tabletta formájában adták be a gyerekeknek.
Az USA Colgate University magánegyetemének pszichológiai tanszékét egy dr. George Estabrooks nevű ember vezette, aki a II. vh. alatt az amerikai titkosszolgálatok első számú hipnózis-szakértője volt. Azt állítja egy kémiailag megfelelően előkészített emberen, hipnózissal bárkiből jól irányított zombit csinál.
Stanley Kubrick, aki a holdra szállásról is készítette a filmet, nem a Holdon, hanem a stúdióban, egyik filmjében a főszereplő úgy szól, hogy a „fluoridizáció az egyik legszörnyűbb és legalaposabb kommunista összeesküvés, amit átéltünk”.
Orvosi és pszichológiai kutatások kimondják, hogy bármilyen kis mennyiségű fluorid 1-2 év fogyasztás után megtámadja az agy bizonyos területeit, csökkentve annak vérellátását, ami aláássa az egyén ellenállását bármiféle külső pszichikai kényszerrel szemben.
Egyéb hatása, hogy leszorítja a spermiumszámot, nőknél csökkenti a teherbeesési képességet.
Érdemes megvizsgálni az ásványvizet, mert alig akad olyan, amiben nincs fluorid! Jól ki van ez találva! A rohanó életmódunk közepette, szeretjük, ha ripsz-ropsz kész az ebéd, ezért ezek tele vannak a nátriumglutamáttal, az édességet szinte mindenki szereti, akkor abba egy kis aszpartámot, rendesebbje gyorsan fogat is mos étkezés után, legyen benne fluorid, hogy gondolkodás nélkül cselekedjen, és mindent megvegyen egy kellemes reklám után!
Némi felháborodás követte azt a megválaszolatlan kérdést, hogy miért rendel a washingtoni törvényhozástól kezdve, az összes minisztériumig, főhatóságig kizárólag olyan ásványvizet, ami fluoridmentes?
A Stern magazin számolt be egy törökországi faluról, ahol nagy mennyiségű fluor volt a vízben, hogy mindenkinek, még a lónak is barnák voltak a fogai, 30 éves férfiak alig tudtak járni, a nők 4 hónapos terhesség után holtan szülték meg gyerekeiket, 40 éves korukra arcbőrük elráncosodott, izomzatuk legyengült, a falu minden egyes lakója csontbetegségben szenvedett.
1950-ben még az szerepelt az Amerikai Gyógyszerkönyvben, hogy a fluoridok heves mérgek minden élő szervezet számára, mivel kalcium kicsapódást eredményeznek. Vérnyomáscsökkenést, légzési elégtelenséget és általános bénulást okoznak. Nem halálos dózisban folyamatos fogyasztása maradandóan gátolja a növekedést. A fluoridot tartalmazó fogápoló szerek és belső használatra való készítmények használata nem indokolt!
A Gyógyszerkönyv következő kiadásaiban ez a rész, törlésre került!
Azok a fránya összeesküvés elméletek…
Így születik az összeesküvés-elmélet. A fogorvosok mind fluoridot ajánlanak, a Nagy Könyvben is az van írva, hogy nem mérgező, jó a szuvasodás ellen. Ki fog 50-es évekbeli könyvet lapozgatni? Tán nincs is már, csak elvétve. Az, hogy miről, mit kell tudni, arról gondoskodnak, ezek után, ha valaki azt mondja káros a fluorid, nem hiszel neki, mert utánajártál és mindenhol azt találtad, hogy hasznos és egyébként is élünk! Akkor ez már megint egy összeesküvés mánia!
1952-ben San Franciscóban beomlott egy 15 m-es utca, mert a szinte új fővízvezeték szétpattant. A laboratóriumi vizsgálatok után kiderült, hogy a fluoridos vegyszerek szétmarták a csövet, a 13-15 éves gyerekek 98%-ának nőt összevissza a foga.
Még 1955-ben úgy forgalmazták a fluoridos fogkrémet, hogy ahol az ivóvízbe is tesznek, ott nem használható, ezt a figyelmeztetést is eltávolították.
Pár országban betiltották a víz fluoridizálását, de a fogkrémekben jelen van. 1-2 fogkrém létezik, amiben nincs, természetesen drágábbak. Rengeteg, nagy nyilvánosságot nem látott tanulmány és bizonyíték van arra, hogy rákot és csontbetegségeket okoz!
Szerkesztő kiegészítése
Nem zárható ki, hogy a fluor vegyületeket tényleg pusztán pénzügyi megfontolásokból kényszerítik a lakosság szervezetébe, illetve az sem, hogy a birkásításban jelentős szerepet tölt be. Van azonban egy olyan funkciója is, amelyet már kevesen ismernek. A fluor a szellemi fejlődés legeredményesebb gátolója, mert a lélekközpontnak tekinthető tobozmirigy működését rendkívül hatékonyan megbénítja. Talán számszerűen is ki lehetne mutatni, hogy a fluormentes életet élők távolabb vannak mammóntól, és közelebb a lélekélethez.
Látszólag szabadon döntünk. Választhatjuk az aszpartám, nátriumglutamát és fluormentes életet, mondhatná bárki. Valójában ezt megoldani a hétköznapjainkban a 2000-es évek Európájában szinte lehetetlen. A szabad akarat elvileg legyőzhetetlen, a gyakorlatban a hatalom urai mégis megpróbálják. Lelkük rajta! A felismerést követően a döntés felelőssége azonban – tehát le tudjuk-e küzdeni a kialakult függőséget, segítünk-e családunk tagjainak kiszabadulni a fogyasztó-robot állapotból – mégis rajtunk van.
Segíts magadon, Isten is megsegít !
Forrás: Jövőnk.info