Fénymunkás bármely emberi lény, aki megvizsgálta a saját tudatosságát és úgy döntött, hogy létezik egy isteni része, amelyet a saját maga, valamint a Föld érdekében is hasznosíthat. A fény a bennetek gyúló szellemi ragyogást jelenti, és azt, hogy elismeritek önnön spirituális természeteteket, mely az emberi test álruháját öltötte magára, s amelyet erős és eltéphetetlen kötelék fűz össze a hatalmas központi forrással. Hasonlatok nyelvén szólva a fény megszabadulás a sötétségtől, ami pedig maga a félelem. A felvilágosult szellemiséggel bíró ember ennélfogva a fény harcosa, és a planetáris vibráció felerősítését célzó tudatosságot képviseli. Semmilyen elmélet nem kapcsolódik hozzá és nincs intézményesült háttere.
Megváltoztathatjátok bolygótok rezgésszintjét. „Érett korba” léphettek, majd kapcsolatot alakíthattok ki más dimenziókkal. Ezért vagyok most itt, s e folyamat
során a szeretet hatalmát hozom el nektek, amelyet most már a legapróbb sejtek szintjén is átérezhettek.
Az én nevem, a fátyol másik oldalán nem Kryon. Ez a név számotokra lett létrehozva. Mint egy csoport, elfoglalom társam energiáját ennek a kommunikációnak az idejére. Maga az ötlet, hogy a fátyolon túlról érkező üzeneteket emberi közvetítéssel kapjátok meg egyesek számára még mindig hihetetlen. Sokan úgy érzik, hogy a közvetítés nem helyénvaló. Azt mondják: „Tudod ez túlságosan
is különös és furcsa. Itt vagyunk mi egy Emberi Lénnyel, aki üzeneteket kap a fátyol túlsó oldaláról.
Hogy tudja ezt bárki is bizonyítani? Hol találkozunk ilyennel a spirituális történelemben?”
Elmondom, mindig is ez volt ennek a módja.
Így beszélt Isten az emberekhez évezredeken keresztül.
Hogyha ezek a mélyen szántó írások megérintik a szíveteket, azok, amelyeket emberek írtak, akik a Forrással kapcsolatban álltak, akkor tudjátok, hogy ezt közvetítésnek hívják.
Bolygótokon az összes szent iratot, egytől – egyig olyan emberek írták, akiket a szeretet befolyásolt és az üzeneteket a Szellem vezetésével közvetítették. Történelmetekben a legmélyrehatóbb Isteni igéket emberektől kaptátok, ahogy a Szellemet közvetítették.
Azok nem Isten szavai, hanem Emberi Lények szavai, egy isteni Felsőbb Én befolyása alatt. A társam itt ül előttem, nincs önkívületben. Hallgatja, amit mondok, én pedig az ő személyiségét használom, a tudását, az anyanyelvét, az intellektusát és az Akasha tapasztalatait. Intuitív látomásokat juttatok el hozzá, sokszor olyan üzenetet, amivel még ő maga sincs tisztában, és ahogy veszi az adást, ő lefordítja ezeket a
„valós időben”. Az a hang, amit hall, a tudatosság, amit befogad és az őt körülvevő energia, mind segítségére vannak abban, hogy képes legyen a Szellemmel kvantum állapotban összeolvadni.
Az emberi szállítóeszközt használom és az évek folyamán ez az általa, hozzám kialakított csatorna tisztasága és teljessége sokat fejlődött, ő pedig egyre nyitottabb lett.
Az összeolvadás olyan dolog, amit minden ember meg tud tenni. Nem úgy,
hogy emberek sokasága előtt ül egy széken és közvetít, ahogy azt most látjátok, hanem közvetlen kaput nyit a Teremtőhöz, minden szempontból. Ez egyáltalán nem szokatlan. Valójában ez az, amit a Földön minden egyes ember ösztönösen érez,
– ez az, amire mindig is vágyott – a kapcsolat az otthonnal. Ha helyesen történik az összeolvadás, az eredmény végül az lesz, hogy összekapcsolódsz a Teremtő forrással.
Ez a leginkább ősi és a legmélyrehatóbb módja annak, hogy a Teremtő
beszéljen az emberiséghez. Mindig van mód a kapcsolatra, mert ez bele van építve az Ember – mivoltodba.
Létezik egy közvetlen kapcsolat a Szellemmel és ti ezt Felsőbb Énnek neveztétek el. Az Embernek ez a spirituális része úgy működik, mint egy antenna, ott lobog a szélben, egész életed folyamán. Van köztetek, aki tudja, mit tegyen vele és kapcsolódik ehhez a szent vezetékhez.
Legtöbben nem. Ám, amikor megteszed, az akkor van, amikor a legmélyebb meditációk történnek.
Azért hívunk ebbe az energiába, hogy megtanuld kifejleszteni ezt a kapcsolatot és ráhangolódj erre az energiára. Sokan vannak, akik éppen csak, hogy elkezdték a ráhangolódást a Felsőbb Én energiára.
Ők azok, akik először fedezik fel életükben, hogy többről van szó, mint amit Istenről
gondoltak.
Hadd mondjak neked valamit kételkedő, amiről szeretném, ha elgondolkoznál. Lehet,
hogy nem hiszed el, hogy mindaz, ami pillanatnyilag ott az emelvényen történik valóságos. Még továbbra is kételkedsz ebben.
Használjátok az ítélőképességeteket, amely emberként megadatott nektek. Ne engedjétek, hogy az, amit egész életetekben tanítottak nektek útjába álljon annak, hogy felfedezzétek azt a valóságot, amelyet még nem ismertek.
Forrás : http://www.kryon.hu/Kryon.pdf