AZ ESEMÉNY – 2. rész
A Felemelkedési Terv
A Felemelkedési folyamat egy törvényszerűen bekövetkező és jelenleg is zajló energetikai átalakulás és az ehhez kapcsolódó Terven régóta és nagyon sokan dolgoznak szerte a Földön és azon kívül is. Ennek egyik meghatározó pontja lesz, maga az Esemény. Sokan és sokszor kérdezik tőlünk, de mikor, hol és hogyan? Sokan türelmetlenek és csalódottak… de minden energetikai változás, fejlődés ebben az anyagi világban időbe telik, mert a sűrűbb, energetikailag alacsonyabb rezgésű, 3D-nek nevezett, „alsóbb szinteken” ez csak így működhet. Várni kell, míg felforr a víz, várni kell, míg a pillangó kibújik a bábból, várni kell, míg a tojásból előbújik egy új élet, várni kell, míg kizöldülnek tavasszal a fák és várni kell éjszaka órákon át, míg felkel a Nap…
Amikor elfelejtettük évezredek alatt, hogy az éjszakát követően mikor jön el a hajnal, hogy újra napfény és világosság töltse meg a lényünket, akkor türelmetlenek vagyunk, mert nem tudjuk az órát és percet… de sokan tudjuk, emlékszünk rá, hogy eljön a hajnal, mert már volt benne részünk valaha és tudjuk, hogy létezik.
Mit tegyünk hát? Készüljünk a Változásra, öltöztessük fel lényünket azzal a szeretettel, ami még megmaradt bennünk, várjuk türelemmel, meséljük el másoknak is, mi várható, hogy ne ijedjenek meg, ha egyszer csak vakítóan felragyog a Nap… és elönt minket az az energia, amelyre oly régóta várunk, amiért képesek vagyunk megtenni bármit, amit életeken át hajszolunk, amiért gyermekkortól még viselkedni is megtanulunk és viseljük az álarcot… az az energia, mi előrevisz minket, hogy boldogok legyünk… amiért álmokat és célokat tűzünk ki, mert hiányzik valami az életünkből… mindezeket azért, hogy kapjunk igaz, feltétel nélküli SZERETETET.
Erről a Tervről Cobra 2016. március 7-én beszélhetett először, amely eredeti angol szöveggel itt olvasható.
http://2012portal.blogspot.hu/2016/03/the-ascension-plan.html
Fordította: Rácz Anita
A Felemelkedési Terv
Eljött az idő, hogy közzétegyem a bolygó Felemelkedési tervének jelentős részét.
A bolygón 1975. május 25-én nyílt meg a Felemelkedésre nyitva álló időkeret, 1999. augusztus 11-én érte el fordulópontját és 2025. július 7-én fog zárulni. Mindig is az volt a Fényerők terve, hogy eltöröljék a sötétséget, mint fő rendellenességet és beindítsák az Eseményt ezen belül az időkereten belül és ez a terv nem változott.
Ez az időkeret azon a tudományos tényen alapszik, hogy a napfordulók időpontjában a Nap teljes együttállásban van a Galaktikus egyenlítővel az 1975-tól 2021-ig tartó időkeretben és ez az együttállás tökéletes az 1980-2016 közötti időkeretben:
http://alignment2012.com/whatisga.htm
http://www.soulsofdistortion.nl/download/Crucifying%20the%20Earth%20on%20the%20Galactic%20Cross.pdf
A Nap/Galaktikus egyenlítő együttállás a 26.000 éves precessziós ciklusban kétszer fordul elő. (Ebben az értelemben a Központi Nap hatása a Naprendszer elmozdulására, mint precessziós jelenség. Pl. a földi precessziós hatást a Nap forgatónyomatéka váltja azzal, hogy a földtengelyt igyekszik az ekliptikára merőleges irányba fordítani. Ezt kell elképzelni nagyobb léptékben. – a szerk.) Tulajdonképpen a precessziós ciklus tökéletes összhangban van a Galaktikus Központ pulzálásával, amely 26.000 évenként Galaktikus szuperhullámot küld a Galaxis spirális karjaiba. Tehát minden egyes Nap/Galaktikus egyenlítői együttállás pontosan a Galaktikus szuperhullám idején fordul elő. Ez a szuperhullám lehet hatalmas, amely 26.000 évenként következik be vagy lehet egy enyhébb, amely a ciklus közepén történik, 13.000 évvel a nagyobb Galaktikus szuperhullám után. (A precessziós ciklusról bővebben itt lehet olvasni: http://www.foldicsillagok.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=119:-a-precesszios-es-galaktikus-ciklus&catid=48:2012&Itemid=77 – a szerk.)
https://books.google.si/books?id=Ob1rAwAAQBAJ&pg=PA334&lpg=PA334&dq=do+superwaves+periodically+jerk&source=bl&ots=xb7YaTKsB9&sig=iTX6pXpGqyoiOT-HouKVh45BqXk&hl=sl&sa=X&ved=0ahUKEwjc_c3Nqq_LAhVBbQ8KHX0IAnUQ6AEIJjAA#v=onepage&q=do%20superwaves%20periodically%20jerk&f=false
Szerencsére mi arra a Galaktikus szuperhullámra várunk, amely a ciklus közepén következik be és jelentősen enyhébb lesz, mint az előző volt, ami 13.000 évvel ezelőtt a göteborgi geomágneses irányváltást, a pleisztocén fajok végső tömeges kihalását és ebből következően az atlantiszi özönvizet okozta.
Mégis elég erős lesz ahhoz, hogy elsöpörjön minden sötétséget a Naprendszerünkből, eltávolítsa a bolygó felszínéről és beindítsa az Eseményt.
Ennek a kozmikus átalakulásnak a középpontját már 26.000 évvel ezelőtt meghatározták és 1999. augusztus 11-re tették, a teljes napfogyatkozás idejének környékére.
A középpont figyelemre méltóan közel van a Nap/Galaktikus egyenlítő együttálláshoz. Jean Meeus csillagász számításai szerint ez az együttállás 1998 májusában következett be. Smelyakov ezt a dátumot 1998. május 7-re pontosította.
http://2012wiki.com/index.php?title=Galactic_Alignment
A plejádiak közölték velem, hogy a pontos dátum 1998. május 17. volt. Ezen a napon dőlt el a bolygónk sorsa és ekkor tudták biztosan a Fényerők, hogy a Felemelkedési terv sikeres lesz.
Az 1975-ös Felemelkedés időkeretének megnyílása után sok Fény kezdett áramolni magasabb dimenziókból a felszíni lakosság felé, ami beindította a ’80-as évek valódi New Age mozgalmának tömeges felébredését. Sajnos a Felemelkedett lények nem voltak tudatában a fő rendellenesség teljes nagyságának és nem tudták megállítani a sötét erők működését a háttérben. A sötét erők beszivárogtak a New Age mozgalomba, a Solar Warden űrprogramba és végül 1996 elején átvették a bolygó és a Naprendszer felett az irányítást.
1996 és 1998 között a Fényerők teljesen ledöbbentek és újra kellett szerveződniük. A Felemelkedési tervet is frissíteni kellett. 1998-ban a plejádi flotta elkezdett újra belépni a Naprendszerbe és 1998. május 17-én „magasabb forrásokból” megkapták az új Felemelkedési terv egyes részeit. 1999 elején az Ashtar parancsnokság is elkezdett újra belépni a Naprendszerbe és 1999. augusztusában a Föld emberiségének többségét evakuálták a Plejádokra.
1999 előtt a Föld emberisége kb. 70 milliárd lélekből állt az éteri és asztrál síkon és kb. 6 milliárd volt az inkarnálódott ember.
A 70 milliárd nem-inkarnálódott emberi lelkek többségét 1999. augusztus 14-én evakuálták tömegesen az Ashtar Parancsnokság anyahajóira, majd egy a Plejádok csillaghalmaz külső övezetében lévő bolygóra szállították őket, ahol elkezdték őket gyógyításban részesíteni, amelyre nagy szükségük volt.
Az egyedüli lelkek, akik az éteri is asztrál síkon maradtak, azok voltak, akik a nem-fizikai archónok közvetlen túszai voltak, vagy akik erősen kötődtek a fizikai síkhoz és azok, akik azért döntöttek úgy, hogy maradnak, hogy spirituális vezetőkként segítsék a fizikai síkon élő embereket.
1998 és 2016 között a Fényerők szigorúan bizalmasan kezelték a Felemelkedési tervet, hogy megakadályozzák, hogy a sötét erők bele tudjanak avatkozni. Sok csatornázó és intuitív ember megpróbált hozzáférni a Felemelkedési tervhez, de nem kaptak semmilyen jelet.
Most engedélyt kaptam arra, hogy felfedjem a Felemelkedési terv egy részét a felszíni lakosság számára.
A valódi Felemelkedési folyamat az Esemény pillanatában fog elkezdődni. A Galaktikus pulzálásból beérkező energiák majd elkezdenek keresztüláramlani a bolygón élő minden ember energiamezőjén. Ezek szeretettel teli energiák lesznek, egyenesen a Galaktikus Központból és elkezdik meghozni a nagyon szükséges gyógyulást az emberiség számára.
A Felemelkedés mind egyéni, mind csoportfolyamat. Minden egyén keresztül fog menni a saját belső megtapasztalásán, a gyógyuláson, a múlt elengedésén és a belső átalakuláson. Mivel sok ember fog ugyanazon a folyamaton keresztülmenni azonos időben, ez meg fogja erősíteni a bolygót körülvevő Fénymezőt és meg fogja nyitni az ajtót sok olyan ember számára is, akik másképp nem tudnák ezt az utat megtenni. A legfejlettebb egyének számára várhatóan néhány évig fog tartani a teljes Felemelkedési folyamat, míg mások számára még tovább.
A tulajdonképpeni Felemelkedés akkor történik, amikor minden energiablokkot elengedünk az energiaáramlásba és elérjük a mentális, érzelmi, éteri, plazma és fizikai testünk magasabb szintű energetikai átjárhatóságát.
Ettől sokkal többről van szó és többet meg fogok osztani ezzel kapcsolatban, amikor engedélyt kapok rá.
Az Esemény pillanatában a Fényerők csak közvetett kapcsolatba fognak lépni az emberiséggel, úgy hogy információkat hoznak nyilvánosságra a tömegmédiában. Miután befejeződött a Cabal tagjainak letartóztatása és az emberiség túl van a kezdeti sokkhatáson, a Fényerők elkezdik felvenni a közvetlen kapcsolatot bizonyos emberekkel. Ez nagy valószínűséggel az Esemény után néhány héttel vagy hónappal fog megkezdődni.
Kapcsolatfelvételi zónákat fognak létrehozni. A Kapcsolatfelvételi zónák olyan magántulajdonban lévő területek, ahol a tulajdonosok földjük egy részét fel fogják ajánlani a kapcsolatfelvételhez. Majd ezek a tulajdonosok fizikai kapcsolatfelvételt tapasztalhatnak meg a plejádiakkal, akik a földjükön fognak landolni kisebb űrhajókkal. Ezek az emberek el fogják mesélni tapasztalataikat a tömegmédiában, így készítik fel az emberiséget a kapcsolatfelvétel valódiságára. Egyre több Kapcsolatfelvételi zóna lesz, míg el nem érnek egy bizonyos kritikus tömeget az Első Kapcsolatfelvételhez. Az Első Kapcsolatfelvétel a földi lakosság és a pozitív földönkívüli fajok közötti hivatalos diplomáciai kapcsolatok kezdte. A tervek szerint ez nagyjából az Esemény után egy évvel fog megtörténni az ENSZ-ben és világszerte közvetíteni fogja a tömegmédia.
Az Első Kapcsolatfelvétel után a pozitív földönkívüli fajok elkezdik terjeszteni fejlett technológiáikat, ami a Föld emberiségét gyorsan az ötdimenziós aranykorba fogja eljuttatni.
Ugyanakkor sok felébredett ember el fog költözni lakóhelyéről és tudatosan fognak közösségeket, ún. Fényterületeket létrehozni, mivel a nem-fizikai archón befolyás már nem fog létezni. Ezekben a közösségekben végre meg fogják tanulni, hogy együtt éljenek harmóniában, úgy, hogy minden egyes ember követi a saját magasabb célját és együtt egy gyönyörű Fénymandalát alkotnak. Ezek a Fényterületek növekedni és fejlődni fognak, emelkedni fog a rezgésszintjük és néhány év múlva kapcsolatba fognak lépni az Ashtar Parancsnokság anyahajóival fényoszlopokon keresztül. Ezek a fényoszlopok fel fogják gyorsítani a Felemelkedési folyamatot.
A Felemelkedés-kamrák olyan nagyon fejlett pozitív organikus technológiák, melyek emelik a rezgésszintünket és nagyszerű eszközként szolgálnak, hogy segítsenek minket a Felemelkedési folyamatban. Az Első Kapcsolatfelvétel után kerülnek majd használatba, hogy felgyorsítsák azok számára a Felemelkedési folyamatot, akik készen állnak erre.
Az Első Kapcsolatfelvétel után az Ashtar Parancsnokság és a Galaktikus Konföderáció hajói egyre többször láthatók lesznek, ahogy a Naprendszerben felfedik magukat.
Ez az Ashtar Parancsnokságról és a Galaktikus Konföderációról szóló legjobb leírás, amit a bolygó felszínén találtam:
Michael El Legion 3-11-14 Interview with Alexandra Meadors… MP3s
Itt pedig egy meglehetősen megbízható, vizuálisan gyönyörű leírás látható, ami segíthet vizualizálni az életünket az Esemény után:
Addig is megkérheted a pozitív földönkívüli lényeket, hogy segítsenek a mindennapi életedben, amire itt található egy példa:
http://nathalijans.com/2015/09/29/we-are-flooded-with-help-and-love-available-for-72-hours-spaceships-and-help-from-divine-beings/
Az Ashtar Parancsnokság és a Galaktikus Konföderáció Fényerői olyan jeleket küldenek, amik azt jelzik, hogy közel van a győzelem.
Íme pl. ez a V(victory=győzelem) jel, ami pont a Laguna Beach-en és Irvine-ban rendezett két előző konferenciám közötti középpontnál jelent meg:
http://www.sott.net/article/302939-Huge-V-shaped-cloud-seen-over-Carson-and-other-cities-in-California-during-Harvest-Moon-Eclipse
Valamint ez a felhők mögött rejtőző plejádi fényhajó, ami a costa rica-i San Jose mellett jelent meg, ahol egy fő energiaörvény található.
http://www.epictimes.com/2015/09/mysterious-iridescent-cloud-phenomenon-spotted-over-skies-in-escazu-costa-rica/
A Fény Győzelme!