A Húsvét energiáiról…
„Már most lehet tudni, hogy Húsvétkor nagyon erős energetikai kapuk nyílnak, a gyógyítókat, és tanítókat mind felhangolják a 6. és a 7. dimenziós energiákra.
Húsvétkor kritikus tömeg szintjén felhangolják az embereket a 5. dimenzióra. Természetesen nem egyik napról a másikra, és éppen ezért ez már elkezdődött március 21 körültől, és kitart június 21 körülig.
Ebben az időszakban: Intenzív a frekvenciahangolás, ezért ne lepődjünk meg a nyomottság érzésén – fejfájás, szédelgés, émelygés, izületi és végtag „fájdalom”, álmok intenzív beindulása, rendkívül erős hangulat változások… – ezek mind – mind ezzel járnak…. mondhatnám: „természetes”, vagy „normális”…
Nagyon fontos!
Kérjünk mindig regenerálást és balzsamozást Raffael és Rafffaela Arkangyaloktól!
Minden fájdalom és félelem mögött, minden helyzetben keressük a szerethetőt, mindenkiben, minden emberben keressük és találjuk meg az Istenit és az Istennőit, lássuk az ember mögött a lelket!
A fájdalom helyett, annak újra meg újra mormolása helyett, figyelmünket a szeretetre irányítsuk, de úgy, hogy közben ne nézzünk le senkit! (könnyen bekapcsolódik a spirituális egó: a lenézés ugyanúgy kirekesztő energia, elkülönülést eredményez, így nem jön létre az egység, vagyis a mások kirekesztésének – csak azért mert más úton jár – semmi köze a szeretethez!)
Keressük és találjuk meg minden emberben a szerethetőt!
Mert így polarizáljuk át a félelem és fájdalom rezgéseket szeretet rezgésekké!
Ez a dimenzóváltás: a lélek fájdalom rezgéseinek visszahangolása és visszapolarizálása az 5. 6. 7. diemnziós (frekvenciatartomány) szeretet rezgésekre… a szeretet tudatállapotába…”
Csatornázta: Vaktor Orsolya