A belső transzformáció ideje
Egy nagyon érdekes egymással összefüggő folyamat zajlik az Égen novemberben és decemberben, melynek napjai november 16-17. (főleg éjjel), illetve november 27. és december 27. jelenti. Látszik, hogy a heteseké a főszerep. A folyamat középpontjában az uralmi cserében részt vevő két bolygó a Plútó és a Szaturnusz áll, a katalizátor szerepét pedig a harcias Mars játssza. November 16-án délután és 17-én délelőtt (s éjjel) a Hold különleges mozgásával eléri a Marsot, majd „behúzza” őt a Nyilas nyilának hegyét jelentő Al Nasi csillaghoz, s éjjel megközelíti a Plútót, ezáltal erre az éjszakára kvázi „összehúzza” a Marsot és a Plútót. Ezzel pár órára előkészíti a november 27-i Mars-Plútó impulzív nagy együttállást. Mondhatjuk, ez lesz az előszele. November 27-én pedig a Mars miközben együttáll a Plútóval egyúttal szextilbe lép a Szaturnusszal, ezzel előkészítve a december 27-i Szaturnusz-Plútó szextilt!
A folyamat fő üzenete a radikális átalakulás és megújulás, valamint egy olyan elindulás, ami már az átértékelődés szellemében születik. Érdemes végig követni életünkben…
A november két kiemelt napja 17. szombat és 27. kedd. Mindkét napon nagyon erős, több szinten ható energiák koncentrálódnak. November 17-ről a múltkori írásban volt szó, most nézzük, mit hoz november 27. napja.
Előzményként meg kell említeni november 23. pénteket, amikor a Plútó-Uránusz kvadrát nagyon felerősödik!
Ezen a napon a Hold együttáll az Uránusszal, s kvadrát a Plútóval, miközben az Uránusz kvadrátba lép a Plútóval, amely már tágan együttáll a Plútóval! Ez a nap a radikális tisztulás és felszabadulás napja! Hirtelen, váratlan tudatosodhat bennünk valami, főleg a sorsfeladatunk, s mindaz, ami a mélyben van, isteni üzenetekkel vezetve. Sok küzdelem vezethet eddig, s november második fele alapvetően is hozhat küzdelmeket a Mars és a Plútó együttállása révén. Ez az önlegyőzés ideje, s a legmélyebb belső átalakulásé. Erőink tudatos megtartása kulcskérdés lesz most. 23.-án pénteken (s hétvégén) a váratlan fordulatok vagy a váratlan sugallatok nagy erővel robbanhatnak be életünkbe. Az Uránusz a Halak csillagképnél jár, tehát a Jézusi
Szeretet segít magasabb szintre – magasabb dimenzióba! – emelni életünket, s átminősíteni minden helyzetet.
Ez a pénteki nap nagyon kedvez annak, hogy a terhektől való megszabadulásban jelentőset lépjünk előre. Mázsás súlyokat lehet letenni, s ezzel megújulni.
Mivel a Bak jelében jár a Mars, ott áll együtt 27-én a Plútóval azt mutatja, a legtöbb erőt most a sorsfeladatunk megvalósítására fordítjuk. Ez az erők koncentrálásának ideje! De nem is engedi az Ég, hogy ne a sorfeladatunkra koncentráljunk. Így tehát sok munkával, önlegyőzéssel, de komoly előretörés várható életfeladatunk terén. Egyben az átlagnál több erőt tudunk fektetni a mély belső átalakulásba, önmagunk teljes átminősítésébe – mindezt szintén a Krisztusi Szeretet jegyében. A Plútó és a Mars együttállása (legutóbb 2010. decemberében volt) egyúttal teremtő fényszögben az Uránusszal, egy olyan nagy erő, mintha egy atombomba robbanna fel jelképesen életünkben, „mindent visz”, s épp ezért teljes transzformációra képes. A folyamat végére új emberré válhatunk, teljesen, gyökeresen, szinte „sejtszintig” újjászülethetünk, s ugyanígy újíthatjuk meg, gyógyíthatjuk meg teljesen önmagunkat, az egész életünket vagy egy konkrét helyzetet. A Plútó ugyanis nem adja alább, a maximumra törekszik! Ezt gyorsítja fel most a Kígyótartó beavató és gyógyító csillagai alatt a Mars tüzes lendülete. Mindez a Szaturnusz szigorú felügyelete alatt kizárólag a felelősség szentsége és az Örök Értékek jegyében.
Mindeközben 24.-én szombaton a Mars a Szaturnusszal is fényszögbe lép, egy harmonikus szextilbe, melynek segítségével kicsit le tudjuk csitítani a vulkanikus erőket. Segít szintézist teremteni, könnyen tudunk közös nevezőre jutni fajsúlyosabb, mélyreható kérdésekben is. Egyúttal felgyorsítja az átértékelődést életünkben, s segít megérteni, mik azok az értékek, amik eddig esetleg a mélyben, a felszín alatt szunnyadtak, vagy mi magunk valamiért eltitkoltuk az értékelésüket.
A Mars és a Plútó találkozása mindenképpen kirobbanóan szenvedélyes erőket szabadít fel november végén.
Ráadásul a Tejúton lesz, ami átlagon felüli képességeket, de egyben átlagon felüli kihívásokat is jelent. Oda kell figyelni, hogy meg tudjuk tartani! Az őrült szerelmi vallomások, a halálosan mély érzelmek, a végzetes és sorsszerű szerelmek, a kapcsolatok terén a „mindent vagy semmit” ideje. Valódi sorsfeladatunk ugyanilyen váratlan erővel robbanhat be életünkbe. De ugyanígy átütő ereje van minden olyan munkában is, amit igazi szenvedéllyel végzünk. Érdekessége az időszaknak, hogy a Plútó és a Mars lélek tüze most nem éget fel maga körül mindent, mert a Szaturnusz nyugodt bölcsességével stabilizál! A „végzetes szerelmek” így tehetők időtállóvá, a zseniális szenvedélyből születő alkotások hosszútávon is megalapozottá.
Nézzük hát, mit tartogat november 27. napja?
Egyrészt együttáll a Plútó a Marssal a bak jelében (miközben még mindig kvadrát az Uránusszal), másrészt a Vénusz együttáll a Szaturnusszal a skorpió jelében, s végül a Merkúr direktbe fordul a skorpió jelében és a Mérleg csillagkép múlt részénél. Ezen felül a Vénusz-Szaturnusz együttállása és a Plútó-Mars együttállása szoros szextilbe kerülnek egymással, azaz a két bolygó-páros együtt alkot fényszöget, miközben teljes uralmi cserében vannak. Elképesztően különleges felállás! Ezt a napot nem fogjuk elfelejteni az biztos. Bonyolult, rendkívül összetett hatásáról én most csak néhány gondolatot fejtenék itt ki, a többit mindenki érzései szerint tegye hozzá…
A skorpió minősége rendkívül erős lehet látni, hiszen a Szaturnusz-Vénusz együttállás is a skorpióban lesz! A lényege talán, hogy ez a legmélyebb érzelmek napja, a mély érzelmi átalakulás napja, mellyel teljesebbé tehetjük az életünket! Komoly tanítás is lehet benne, de megteremthető a teljes érzelmi biztonság is. Minden érzelem, minden emberi kapcsolat TELJESEN átminősíthető! Egy teljesen új minőség születhet meg egy konkrét kapcsolatban (szerelmi, baráti vagy üzleti) vagy általában érzelmi életünkben. Méghozzá hosszú távon, erről a Szaturnusz gondoskodik.
Ezekben a napokban radikális, mindent elsöprő erővel tudatosodik bennünk egy érzelem, egy kapcsolattal összefüggő titkos mélység vagy az igazi értékek.
Olyan mélyre mehetünk ekkor – önmagunkban főleg – ami átütő megújulást, regenerációt és gyógyulást hoz az emberi kapcsolatok világában. A Szaturnusz azt üzeni, eljött az ideje, hogy a múltból cipelt érzelmi sérülések teljesen meggyógyuljanak. Akár egy régi titok megértése által, akár egy olyan beszélgetés révén, mely a múltról szól (jelen vagy előző élet múltjáról). Ami ezen a napon bekövetkezik az sorszerű, s mondhatni végzetszerű.
Olyan ez a november kicsit – de főleg ez a nap – mintha a Sors Gyorsvonatra váltottunk volna jegyet, leszállni már nem lehet, de a végállomáson új embert üdvözölnek a peronon várakozók. Érzelmileg gyógyultat, egészet, átminősültet.
Miért mondom mindezt? Nem költői túlzásból. Hanem mert olyan fajsúlyos bolygók koncentrált hatásáról van szó, mint Plútó, Szaturnusz, Mars, s a beavató Merkúr és még a Vénusz is erősebb szerepében mutatkozik, hiszen poláris a skorpióban. Átlagon felül erős benne az érzelmi transzformáció és a gyógyulás hatása! Ráadásul tiszta angyali erők támogatják, hiszen a Szaturnusz-Vénusz együttállása az Angyal csillagaiban lesz.
Erőteljes hetek elé nézünk tehát, mely sok munkával jár ugyan, sok próbát kell majd kiállni – néha komoly, embert próbáló belső küzdelemmel – de átütő és fajsúlyos változást hozhat életünkben. Komoly sorsfordulatot, méghozzá a Jézusi Szeretet jegyében minőségi szintemelkedéssel! Most tudjuk igazán kézbe venni, uralni sorsunkat. Belső korlátaink átlépéséről is szó van, mely segíti a gyógyulást és a megújulást. Néha talán úgy érezzük, mintha ellentétes erők hatnának ránk, egyrészt rohanó, sürgető, kirobbanó, vad, tüzes, másrészt visszafogott, korlátozó, nagyon megfontolt. Együtt, egymást segítve kell mindezt most alkalmazni! Főleg 27-én lesz érvényes, hogy a két ellentétes erő együtt hat, s így tud létrehozni valami szentségeset.
A Merkúr mozgása szintén nagyon különleges novemberben. Visszamegy a Skorpió ollójától a Mérleg múlt serpenyőjéhez, s november 27-én itt fordul direktbe, közben háromszor kerül a Skorpió olló részénél teremtő fényszögbe a lélek mélyét szimbolizáló Neptunnal. Különleges üzenet! Hiszen azt mutatja ez az ősz abszolút a félelmek teljes elengedésének ideje! Minden múltból cipelt félelemtől megszabadulhatunk most. Legyen szó akár jelen, akár előző élet múltbeli dolgairól. Poláris a Merkúr a fényszög idején, azaz teljesség van benne, tehát most véglegesen szabadulhatunk meg a félelmektől. A hátráló mozgás azt jelzi, úgy tudjuk a félelmeinket elengedni – levágni magunkról a Skorpió ollójával – ha a múltat megértjük és átminősítjük. Ezért megy vissza a Merkúr a Múlt serpenyőjéhez, hogy ebben segítsen minket! Csodálatos lehetőség! Sokat gondolkozunk november második felében a múlt dolgain, s annak rejtett üzenetein. Teljesen átírhatjuk a múltat!
A Merkúr egyben azért is tér vissza a Skorpió ollójától, hogy valamit végleg levágjunk a múltunkból, ami nem Fény, vagy ami „beteg”.
A folyamat a Plútó-Mars hatását, azaz a mély belső átalakulást és átminősülést támogatja. Egyben kiváló időszak régmúlt idők, letűnt civilizációk titkait kutatni, s ezeket a felszínre hozni.
A magyarság számára is fontos hetek következnek, hiszen a Mars-Plútó együttállása a Nyilas nyilánál és a Déli Korona csillagai felett lesz. Nemzeti szinten hozhat esetleg belső „ütközéseket” vagy kirobbanó indulatokat (esetleg pont a vezetői posztért folytatott harcban), de az erők tudatos megtartásával elsősorban a sorsfeladat és az összefogás üzenetét gyorsítja fel gőzerővel, s azt, ha összefogunk, most óriási lendülettel indulhat el a Fény velünk, s általunk.
Külön érdekessége a hónapnak, hogy november 28-án újabb holdfogyatkozás lesz! Miközben a Mars-Plútó és Vénusz-Szaturnusz négyese még szoros kapcsolatban van egymással, azaz szintén összeadódó hatásról van szó!
Mint a tavalyi holdfogyatkozásoknál most is azt látom ebből: új női minőség megszületése zajlik! Főleg, mert pont 28-án, a holdfogyatkozás óráiban kerül szoros szextil kapcsolatba az ereje teljében lévő poláris Vénusz a mélységes Plútóval. Itt valami teljesen új érzelem, teljesen új női erő születik! De ha mást nem, egy teljesen új kapcsolati minőség. Egy sokkal magasabb szintű, sokkal tisztább, mint eddig bármikor, hiszen a Vénusz nem máshol tartózkodik ekkor, mint az Angyalban! (Egyéni és csoport szinten egyaránt érezteti a hatását.) A változás, az átalakulás a Szűz Anya, az Istenanya áldása alatt zajlik le.
Áldott átalakulást és gyógyulást kívánok mindenkinek!
Ne feledjétek, hogy 17.-én szombaton a Mars eléri a Nyilas Al Nasi csillagát, mely a Tejút dobogó, lüktető szíve, ezért ez a nap a Szeretet, a Szív és az Égi Védelem Napja, mely különösen kedvez ilyen meditációnak.
Szeretettel,
Veres Mónika
2012. november 14.