Szeretett hazánkat évezredek óta megkaparintani akarók napjainkban új útakon igyekeznek céljaikat elérni.
Ősemlékeink szerint a „történelem előtti”, tehát békés, teremtő társadalmunknak aranyéhes idegenek vetettek véget, akik miatt csallóközi aranykorunk embereinek végül is menekülniük kellett. Menekülésük és megmaradásuk útja – mint mindig – Erdély szent hegyeibe vezetett. Ott mentették át békés lelkük gyümölcseit, a székely kapuk test – szellem – lélek együttese gondolatának megőrző valóságát, s írásunkat, mely békés gondolatainknak vált hírnökévé elkötelezett tanítóink munkája nyomán – ahogy ezt Friedrich Klára – Szakács Gábor műveikben oly szépen bizonyítják. Ugyanekkor kezdődött hazánk, Európa szívének „eltüntetése” az elhallgatás fegyverével, azért, hogy a sóvárság nagyurai maguknak tudhassák a Kárpát medence kincseit.
Aranyérc fogytán ez idegenek viszont észrevették, hogy ezen aranykori, csallóközi őstársadalom törés nélkül folytatja szellemi és lelki műveltségét. Nemcsak, hogy nem tűnik el, de még mélyebb gyökereket ereszt hazája földjébe, s marad ideje, ereje ezt a műveltséget a világ minden tája felé is sugározni. Egyistenükbe vetett hittel tették, amire rendeltettek: őrizték az ősteremtés emlékeit gondolataikban, nyelvükben, mindennapi életükben.
Tovább a teljes bejegyzéshez »