“De a fényem nem aluszik,
Magyar lelkem nem alkuszik,
Nem eladó hazám földje,
Sem egészben, sem széttörve.
De még egyszer összerakjuk,
Isten-hittel összevarrjuk,
Úgy lesz, ahogyan volt régen,
Úgy, ahogyan fönn az égben.”
Szkítia – Az én szívem mikor dobban
Wass Albert
Intelem
Percre se feledd, hogy testvéred
minden magyar, bárhol is éljen.
Összetartásban rejlik csak erő.
Más ember földjén nincs számodra hely.
Félvilágot is befuthatod,
más ember földjén testvértelen leszel,
s elfúj a szél, mint kósza őszi lombot,
ha nemzetedről megfeledkezel!
Te bús magyar, kit száműzött hazád,
s idegen zsarnok lakja otthonod:
bús sorsodért ne vádold nemzeted,
kit úgy tűnik, Isten is elhagyott.
A látszat csal. Isten ma is a régi.
Te hagytad őt el, te s a többiek,
s míg vissza nem zarándokoltok Hozzá,
s a múlt hibáit le nem törlitek:
magyar földön nem lesz új
Magyarország,
Gaz és szemét nem terem nemzetet!
S a gyűlöletet nem mossa le semmi,
csak az összetartó igaz szeretet!