,
Ukrajna – a NATO utolsó szalmaszála
Szlavjanszk június 16. – Az ukrán tüzérség ágyúzása után.
…”Ébredezik Európa népe. Az ukrajnai tervezett háború nem fogja mákonyként további révületben tartani az európai népeket, hanem egy brutális ébresztő lehet, mely miatt igen dühösek leszünk mindannyian…”
A fuldokló igyekszik a felszínen maradni, és ezért mindenbe kapaszkodik, még akkor is, ha annak nincs is semmiféle veszélyelhárító hatása. Mint egy szalmaszálnak. A NATO, mely valóban fuldoklik (a saját hibáinak a következményeiben), görcsösen kapaszkodik a cionisták által megszervezett és kirobbantott ukrán válságba, mint végső lehetőségbe.
Az elmúlt évek sorozatos kudarcai után élet-halál kérdéssé vált számukra valami eredmény felmutatása. Irak, Afganisztán, Szíria súlyos katonai és erkölcsi vereségek színhelyei, mert mint tudjuk, az szenved vereséget, aki képtelen az akaratát rákényszeríteni az ellenségeire. Ukrajnában látják a kiutat a válságból, mivel érdekeik egyeznek a cionista érdekekkel és a hatalombitorló ukrán vezetők érdekeivel is. Minden érintett jól tudja, hogy egy ideig csak úgy őrizheti meg hatalmi helyzetét, ha sikerül egy helyi háborút kirobbantani Ukrajnában. Lehetőleg több tízezer halottal, százezernyi sebesülttel, örökre rokkanttá válóval. Hosszú évekig elhúzódó rombolásokkal és örök ellenségeskedéssel.
Európa keleti fele mégsem Ázsia, ahol a távolság, az idegen kultúra, a vallási ellentétek és az acélossá rögzült bizalmatlanság miatt minden NATO katona még szövetségesként is ellenség maradt. Ukrajna, és azon belül Galícia mindig zsidófészek volt. Kazáriából és Galíciábol szabadultak a világra az askenázi zsidók, akik valójában genetikailag zsidók soha nem voltak, csak egy kultúra nélküli hordaléknépség, zsidó vallással, furcsa szektákkal. Egyetlen európainak nevezhető tulajdonságuk sincs, az európai szellemiséget képviselő tényezők közül (görög kultúra, római jog és a keresztény vallás) egyetlen eggyel sem voltak eddig képesek azonosulni. Egy erkölcstelen, nyerészkedő, mindenkit ellenségként kezelő népség, mely a cionisták támogatásával most hatalomra került Ukrajnában. Jellemző a NATO politikai és erkölcsi alapállására az, hogy ezt az európaidegen népséget támogatja az európai értékek utolsó képviselői, az orosz nép ellenében.
Ezek tények, bizonyíthatóak és kőkemények. Ezért a most készülő helyinek tervezett háború nem politikai, hanem erkölcsi, kulturális és gazdasági elsősorban, és csak annyiban tekinthető politikainak, amennyiben ezek az elemek politikai szinten is jelentkeznek. A fajtalankodó, természetellenes, hazug, vallás és kultúra ellenes Nyugat a rothadásának végső stádiuma előtt egy óriási vérengzéssel, vérszopó vámpírként ki akarja tolni a megsemmisülésének időpontját.
Ahogy eddig is minden tervük dugába dőlt, ez is így fog végződni. Egy kultúrkörben élő, hasonló vallású, nagy háborúkat együtt győztesként végigharcoló népeket ideig óráig az önzés (sovinizmus) érzületének a felkorbácsolásával egymás ellen lehet hangolni, de a kijózanodás hamarabb bekövetkezhet, mint azt a gyilkos terv kiagyalói gondolnák. Egyetlen ukrán ember élete sem érdekli őket, minél több hal meg, annál jobb a számukra, mivel ilyen háborúkban a bátrak halnak. Az oroszokat meg teljesen kiírtanák, ha tehetnék.
Másik cél Oroszország tönkretétele, belső politikai feszültségek gerjesztésével. Az ötödik hadoszlopuk készen áll és várja a kedvező időpontot. Az oroszországi zsidó milliárdosok többsége ellensége a mai rendszernek, de félnek a keménykezű Putyintól és csak titokban támogatják a nyugati hitsorsos testvéreiket. A mai ukrajnai történésekben is benne vannak az általuk támogatásként oda juttatott milliárdok, és számukra is élet halál kérdése a putyini rendszer összeomlasztása, mert az okok kivizsgálása során fény fog derülni piszkos machinációikra, és a büntetés igen kemény lesz.
Oroszország ki fogja álli ezt a próbát is és nagyon megerősödve fogja befejezni a háborút, mely után olyan világ köszönt a népek ellenségeire, amire a legrosszabb álmukban sem gondolnak. A természetes életvitel, a társadalmi igazságosság, a vallási és kulturális értékrend térnyerése, a hagyományok tiszteletének minden nép és nemzet vonatkozásában történő megvalósulása az Új Európai Erkölcsi Rend keretén belül az ukrajnai háború tán törvényszerűen be fog következni. A NATO ez ellen harcol, eleve vesztésre ítélve.
Ha végignézzük úgy az ukrajnai, mint a brüsszeli politikusokat, szörnyű kép tárul elénk. Torzszülöttek, antiemberek, rossz arcúak, nemtelenek. Az emberiség negatív karikatúrái, akikből csak a szabók és a sminkesek csinálnak távolról elfogadható emberszabású lényeket. Ezek akarnak dönteni az európai emberek sorsáról? A kényelemszeretettel és az önzés végletekig történő felkorbácsolásával eddig hatalmi helyzetüket valahogy biztosíthatták, de már csordultig a pohár.
Ébredezik Európa népe. Az ukrajnai tervezett háború nem fogja mákonyként további révületben tartani az európai népeket, hanem egy brutális ébresztő lehet, mely miatt igen dühösek leszünk mindannyian. Ekkor a végső háború már elkerülhetetlenné válik, mely időben, térben és hatásaiban kiszámíthatatlan, de mindenesetre az emberiség történelmének legnagyobb kalandja lesz. Ha túléljük!
Kassai Ferenc
Forrás: http://szabadriport.wordpress.com/2014/06/19/ukrajna-a-nato-utolso-szalmaszala/