Tudatmezők
Uriel arkangyal üzenete
Ébredő sejtemlékezet és tudatmező kiterjedése
Tudatmezők
Itt Uriel, Isten Fénye!
Szeretett lény, ma egy újabb lépés megtételében szeretnélek vezetni Téged, ami valódi lényed megértésében fog segíteni Neked. Egyszer már beszéltem a sejtekben tárolt emlékekről. Beszéltem a sejtemlékezésről, amit aktiválva ébredezhet felismerésetek [tudatosodás]. Ez a folyamat most megkezdődött, és rajtatok áll, hogy felismerjétek magatokban a kincseket és beemeljétek azokat a tudatba. Ez a folyamat testi és finomanyagi változásokkal jár, amik a Felemelkedés velejárói.
Fel fogja erősíteni a DNS körüli tudatmezőt. Ez a tudatmező minden DNS-t övez és egy elektromágneses mezőhöz hasonlít. Mint egy elektromágneses mezőnél, a tudatmezőnél is adott egy állandó mozgás és változás a konstans alapforma mellett. A mozgások a hozzáadott energia erejétől, színétől és frekvenciájától függnek. Az energia itt nem egy irányban áramlik, hanem inkább az egész mező rezgése, hullámzása figyelhető meg.
Ezt a mezőt az Isteni Forrás korlátlan, univerzális energiája táplálja. Ez a mező egységesen képviseli az egyéni és az Isteni lét kölcsönhatását, kommunikációját és kifejezésmódját. Minél magasabb frekvenciájúak, tisztábbak és erősebbek a rezgések, annál több kölcsönhatás [energiacsere] lehetséges.
Ezen a szinten továbbítódnak az információk, sokkal hamarabb, minthogy egy idegsejt impulzus formában elindítana egy gondolatot. A csere, a kommunikáció egy másik szinten történik, nem az idegpályákon keresztül és nem is közvetlenül ott, és ez csak reakcióként érzékelhető számotokra.
Létezésed minden sejtje a tudatmezőn keresztül áll kapcsolatban minden más sejttel. Léteznek összekapcsoló rendszerek, melyek egységet képeznek a sokrétűségben és pl. körbe ölelnek egy izmot vagy szervet, de nincsenek elkülönülések, minden kapcsolatban áll a tudatmezővel.
A tudatmező az anyagi és a finomanyagi testet is áthatja, magas rezgésszintje következtében minden szinten jelen van. Ez a mező szorosan összefügg és kapcsolatban áll az aurával, de nem azonos vele.
A tudatmező minden élet kommunikációs útvonala, lehetővé teszi a közvetlen, komplex információközlést. Ahogyan a sejtek egyes mezői összekapcsolódnak, úgy egyes lények mezői is egy nagyobb egységgé kapcsolódnak össze. Ez a kapcsolat teremti meg a tudatmezőkön keresztül a feltétel nélküli szeretet vagy az Egység tudat élményét. Ez minden egyes sejt emlékezete ezekre az eredeti érzésekre, amivel a tudatosodás útja elérhető. Aki egy csoportban meditál, ismeri a felerősödő erőt, amikor felépül a közös mező és az mindenkit energetikailag felemel. A ti rezgő/hullámzó mezőiteken keresztül lépünk veletek kapcsolatba, adunk tanácsot, gyógyítunk és tanítunk.
Mi a tudatmezőtökbe helyezzük az információkat, amik összhangban vannak a (z egyéni) tervvel és az isteni szabályokkal. Ezután, már csak rajtatok múlik, hogy figyeljetek vagy, hogy beengedjétek a gyógyulást.
A mezőkben helyezkedik el az intuíciótok, a belső megérzésetek, a belső hangotok a lelki-ismeretetek. A kommunikáció azokon a csatornákon folyik, amit az intellektus és az ego nem ellenőrizhet. Aki azonban a szívében önmagához kapcsolódik, az tudatában lesz belső hangjának.
Soha korábban nem volt ilyen erőteljes és magas rezgésű beáramló fényenergia világotokon, mint most, mivel kibontakozóban van a Felemelkedési folyamat és a tudatmezőkön keresztül Minden és Mindenki érintett.
Aki képes ezt meghallani és érezni, most rátalálhat saját útjára és kifejlesztheti a mindenben jelen lévővel való tudatkapcsolatot.
Aki elzárkózik ez elől, az bizonytalannak fogja érezni magát, mert az élet kirántja őt a kerékvágásból.
Nem lesz többé, ’csak így tovább’, mert amikor átalakulnak a tudatmezők, akkor ez a változás Mindenre kihat. Ezek a mezők állnak minden létező mögött, az anyag és az élet alapjait képezik. Minden tudást tartalmaznak a múltadból, a jelenedből és a jövődből. Ezen a szinten csak a Most létezik, ami állandó növekedésben van, folyamatosan változik a mérhetetlen szeretetben és öröklétben. Ez az a szint, amit minden egyes lény annyira nagyra tart, és amire szükségük van, és ez a szint, amin az Egy feloldódik és összeolvad Mindennel. Ez minden lény eredendő rezgése, ami megteremti az Egészet/Egységet. Ez a te valódi eredeted, egy tudatmező, egyedülálló és értékes, a kreatív teremtőerő és a végtelen feltétel nélküli szeretet megnyilvánulása.
Megáldalak szeretett Fény, engedd, hogy felemelkedhessenek az emlékeid a sejtjeidből, eljött az idő a kapcsolódásra. Nyújtjuk felétek kezünket és szívünket, tisztelettel és szeretettel.
Uriel vagyok
Csatornázta: Günther Wiechamnn
Magyar nyelvű fordítás: Scarlett
Forrás: http://www.angyalforras.hu