A korábbi interjúnk idején már terveztétek a következő, indai forgatásotokat, amelynek a témája a tradicionális, tibeti gyógymódok a rákgyógyításban. Hogyan alakult ki a Legacy of Menla tematikája?
Miklós Ádám filmrendező: A forgatást egy éves előkészítés előzte meg. A tibeti gyógyászat adott volt, mint téma, de csak később döntöttük el, hogy a rákgyógyításra fogunk koncentrálni, hiszen az hatalmas mértékben érint minden kultúrát a világon. Dr. Dorjee Rapten Neshar tibeti orvos lett aztán a tökéletes főszereplő, ő a tibeti rákkutatás egyik kiemelkedő egyénisége, több évtizedes tapasztalattal.
Hogyan jutottatok el Bangalore-ba, ahol a filmetek főszereplője praktizál?
Száki Adrián producer: Az utazásunk kissé kalandosra sikerült, mivel az egyik felszerelésünket, az interjú készítéséhez szánt lámpát és a hozzá tartozó akkumulátort a reptéri biztonsági szolgálatok folyamatosan bombának nézték, amivel elég sok kellemetlen percet okoztak nekem. Budapesten rendőri kísérettel vezettek a csomagomhoz, Indiában pedig tizen vettek körbe az ellenőrzés alatt.
Bangalore-t az indai Szilícium-völgyként is emlegetik. Miután az ellenőrzés után kijutottatok a reptérről, milyennek láttátok a nyolcmilliós várost?
Sz.A: A városra elég nagy kontraszt a jellemző. Több kerületben modern, nyugati épületek tornyosulnak az ember fölé, köszönhetően annak , hogy rengeteg multinacionális cég központja található ott. Azonban pár utcát tovább haladva megtalálható a mélyszegénység is. A közlekedés európai fejjel felfoghatatlan, teljes káoszt mutat. A forgatás végére viszont már annyira megszoktuk, hogy az itthoni rend teljesen unalmasnak tűnik. Az utcákon éjjel-nappal nagy a nyüzsgés. A helyiek nagyon kedvesek és segítőkészek voltak velünk. Személy szerint a legjobban a színek hiányoznak Indiából. A templomok és az épületek ezerféle színben pompáztak.
Úgy tudom, több városban is forgattatok a főszereplőtökkel. Mely helyek voltak ezek?
Sz. A: Főhősünk az egy hónap alatt két másik városban is praktizált. Az első utunk egy tizenkét órás vonatút volt Kochiba. A város az Arab-tenger partján fekszik, amit a hosszú forgatási napok miatt csak pár órára láthattunk. A forgatást megnehezítette a rengeteg szúnyog, ami ebben a régióban eléggé jellemző. A másik helyszín Chennai volt. A nagy város szívében helyezkedett el a klinika, pont egy iskola mellett. A szünetekben a gyerekek mindig körülvettek minket, hogy meglessék a kamerát, illetve, hogy mit is csinálunk.
Hogyan képzeljük el a kinti napjaitokat? Mennyi időt töltöttetek átlagosan a szereplőitekkel?
M.Á: A klinika felett kaptunk egy szobát hárman, ami lehetővé tette, hogy nagyon sok időt tölthessünk a tibeti doktorokkal. Igazából egy hónapon keresztül az ő életüket éltük. Együtt ettünk, együtt kapcsolódtunk ki, ott voltunk, mikor súlyos betegeket kezeltek vagy mikor fájdalmas híreket közöltek. A legtöbbjük tökéletesen beszélt angolul, egy-két helyi beteg volt csak, akik igényeltek tolmácsot. Ilyenkor a klinika dolgozói segitettek nekünk a fordításban.
Milyen volt az első benyomásotok Dr. Dorjeéról? A távol-keleti gyógyítókat úgy képzeljük el, hogy spirituálisak, boldogok, szelídek, vegetáriánusok.
M. Á: Dr. Dorjee minden napját azzal kezdte, hogy a felkelő nap fényében légzésgyakorlatokat végzett a klinika tetején, ezzel a testét és az elméjét egyensúlyba hozta. Majd tisztelgett a klinika buddhista zászlója, a szélparipa előtt. Utána következett a szobájában lévő imádkozás, régi tanítói képei előtt. Ezek után, mikor a klinika már kinyitott, a doktorok Menla gyógyító istenség előtt is imádkoztak. Az imádkozás nemcsak a tradicionális értelemben vett imát jelenti, hanem vizualizációt és meditációt.
A doktorok az összes energiájukat és figyelmüket a betegek gyógyítására öszpontosítják. Mind nagyon érzékenyek a körülöttük lévő emberek állapotára. Amikor Adrián egy este lázas volt, másnap egyszeri ránézésre kiszúrta Dr Dorjee. Emellett azonban nagyon közvetlenek, és olyan emberek, akikből árad a jókedv, ami ránk is ragadt. Nagyon sokat mosolyognak és nevetnek, a betegekkel is. Néha még húst is esznek.
Hogyan diagnosztizálnak? Egy cikkben olvastam, hogy részben a bőr érintése és a pulzus minősége alapján. Hogyan működik ez a gyakorlatban?
M.Á: Négyfajta vizsgálatra hagyatkoznak. Először is a híres pulzus érzésre. Három ujjukat ráteszik a beteg jobb és bal kezére, és hihetetlen pontosággal meg tudják mondani, hogy a beteg hol érez fájdalmat, és mely szervei miatt alakult ki a betegség. Mindhárom ujjukkal három, különböző szervet érzékelnek. Először ez hihetetlennek tűnt, és furcsa is volt számunka megérteni, hogy a modern világban a gépek mellett mi szükség lehet erre, de az emögötti magyarázat és a személyes tapasztalat egész más megvilágításba helyezett mindent.
A pulzus erősségéből, lüktetéséből rengeteg variációt ki tudnak olvasni. Példának okáért 25 fajta lázat különböztetnek meg, ami mind más, és más minőségű pulzushoz köthető. A felvétel során nem egyszer fordult elő, hogy pulzusnézés után a doktor pontosan tudta, hogy a betegnek hol vannak fájó pontjai, legtöbbször olyanokra is kitért, amikről maga a beteg sem tudott.
A második a vizelet vizsgálata. A szagából, habzásából és az ebből fakadó sercegő hangból további információkat tudnak leszűrni. Ehhez jön még a nyelv vizsgálata és egy kérdéssor, ami külön figyelmet szentel az emesztésnek. Szerintük a betegségek legtöbbje emésztési problémából adódik.
Hogyan gondokoznak a táplálkozás és egészég kapcsolatáról?
Sz. A. Nagy hangsúlyt fektetnek rá, mivel az elfogyasztott étel, az életmód, valamint a gondolatok befolyásolják leginkább az emberi test egészséges működését. A tibeti orvosok minden esetben ismertetik, hogy melyik ételeket nem szabad együtt fogyasztani, felhívják a figyelmet arra, hogy a gyümölcsöt csak 1-2 órával a főétkezés után fogyasszuk, rendszeresen és sok vizet igyunk.
Érdekes élmény volt, hogy egy kiadós ebéd után nem forró, de felmelegített vizet ittunk, mivel ez segíti a gyomor működését. Először ódzkodtam tőle, de a jótékony hatása miatt itthon is folytattam ezt a szokást.
Az emésztési problémákból kialakult betegségeken kívül mekkora hangsúlyt kapnak a gondolkodásukban a lelki konfliktusokon alapuló betegségek?
MÁ: Vannak karmikus eredetű betegségek, amelyek előző életekből tevődtek ránk. Mindig nagy figyelmet fordítanak arra, hogy ne csak a testet gyógyítsák, hanem hogy megteremtsék az összhangot a test és a szellem között. Segítenek abban, hogy az embert olyan mentális szintre emeljék, hogy még jobban be tudja fogadni a tibeti gyógyszereket.
Szereplőitek rákspecialisták. Tapasztalataik szerint hogyan előzhető meg a betegség kialakulása?
Sz. A. Minden betegség, így a rák is megelőzhető a helyes és tudatos táplálkozással, életmóddal, valamint a pozitív gondolkodással. Az első kettőre itt, Európában is egyre nagyobb hansúlyt fektetünk, azonban a felgyorsult világ és a folyamatos stresszhelyzetek nem hagynak elegendő időt önmagunk megismerésére. A körülvevő nyomás negatív gondolatokat generál, amik állandó félelmekhez vezetnek, és ezek előidézhetik a betegségeket. Az efajta gondolatok elűzésére a legjobb technika a meditáció és az önértékelés, amit keleten rendszeresen gyakorolnak.
Ha egy indiai embernél valamilyen fajta rákot diagnosztizálnak, mi a jellemző első lépése? Vállalja a nyugati protokoll szerint a műtétet, kemoterápiát, sugárterápiát, vagy pedig felkeres egy természetgyógyászt, ajurvédás szakembert, vagy más, holisztikus gyógyítót?
Sz. A: Az interjúk során a betegek megosztották a tapasztalataikat. A legtöbben először a nyugati orvoslást választják, azonban ez óriási áldozatokkal jár. Az ember fizikailag teljesen legyengül, valamint sokak számára megfizethetetlen az effajta kezelés, és az eredmény nem mindig sikeres. A hagyományos, tibeti gyógymód során a kezeltek fizikai állapota nem gyengült, energikusak maradtak. Volt, akinek a műtétek és a kemoterápia ellenére folyamatasan kiújult a daganata, de amióta a tibeti gyógymóddal megismerkedett, a daganata állandó stádiumban van és így él már három éve. Természetesen a tibeti gyógyszerek sem garantálják a gyógyulását, de a tapasztalatok alapján igen is eredményesek a rákkal szemben.
Melyek a rák gyógyítására alkalmazott, hagyományos terápiák?
Sz. A: Gyógyszeres kezelést, valamint életmódváltást alkalmaznak. A vizsgálatok után a betegek külön mappát kapnak, ahol az eredmények változását nyomon lehet követni.
The Legacy of Menla
Ahogyan első filmjüket, a nepáli buddhista szeretesnők életét bemutató Daughers of Dolmát, az újabb alkotást is nemzetközi szinten szeretné bemutatni az Arrabona Stúdió. A film technikai hátterét a Tivoli-Filmprodukció Kft. és a Focus Fox Studio biztosította, a film másik producere pedig Alex Matthew Co, aki Londonban csatlakozott a stúdió két magyar tagjához. A forgatásra tehát három fős stáb utazott Indiába, és a csapat alkalmanként egy helyi fotóssal, Sarvpriya Dewannal egészült ki. Az alkotás címe The Legacy of Menla (Menla hagyatéka) lesz, de hogy mikor készül el véglegesen, a stúdió rendezője szerint a második, indiai forgatás sikerétől is függ. Terveik szerint 2014-ben szeretnék bemutatni.
A film címében szereplő istenség Sangye Menla, a gyógyító Buddha, Hagyományos ábrázolásbódjában mélykék színben és ülő pózban jelenik meg, az ölében nyugvó kezében gyógyító nektárt tart, amely a betegségek három kiváltó okát, a kötődést, az ellenszenvet és a tudatosság hiányát segít leküzdeni . Nyakának három hajlatvonala a gyógyulás három szintjét, a testi, az energetikai és a tudati szintet jelképezi.
Pácienseik nagy része indiai, vagy inkább külföldi betegekkel dolgoznak?
Sz.A: A legtöbb páciens India különböző részeiről érkezik a klinikába, de a kint tartozkodásunk alatt találkoztunk több nációval. Főként Németországból, az Egyesült Államokból érkeztek, de Oroszországból is. A nemzetközi betegekre jellemző, hogy bizonyos időközönként, 3-6 havonta visszatérnek vizsgálatra és kezelésre.
Hogyan láttátok, Dr. Dorjee és kollégái számára is fontos volt az, hogy a a gyógymódjaikról beszéljenek, és a hírük eljusson Európába, vagy annyira nem foglalkoztatja őket a marketing?
Sz.A: Mindenkit, akit megkerestünk nagy nyitottsággal fogadott minket, és teljes őszinteséggel beszélt a munkájáról, vagy ha egy betegről volt szó, akkor a betegségéről. Természetesen szeretnék, hogy minél több helyre eljusson a tradicionális gyógymód, azonban erre a célra nem használnak semmilyen marketinget. Az erre szánható pénzt inkább a betegre fordítják, úgy hogy a gyógyszerek ára a legszegényebbek számára is elérhető legyen. Itt ténylegesen megvalósul az orvos és a beteg közötti személyes kapcsolat, ami nagyban segíti a gyógyulást.
Elég volt az egy hónap arra, hogy mindent megismerjetek, leforgassatok, vagy terveztek még visszautazni?
Sz.A: A felvett anyagokból már most is tudnánk egy önálló filmet készíteni, azonban szeretnénk még több információval ellátni, ezért júniusban vissza szeretnénk menni Indiába. Ennek megvalósításához most támogatókat keresünk. Amennyiben sikerrel járunk, a forgatás második szakasza Dharamsalában lenne, ahol a tibeti klinika központja van. Itt bemutatnánk az orvosképzést, a gyógyszerkészítést, valamint szervezés alatt áll, hogy interjút készítsünk Őszentségével, a Dalai Lámával.
Forrás: http://travelo.hu/