Üdvözlöm!
Köszönöm eddigi támogatását és azt a megtiszteltetést hogy szolgálhatok egy nemes célt.Az, hogy több mint kilencezren csatlakoztak a 12 bankot érintő feljelentéshez, bizakodásra ad okot. Bizakodásra ad okot, hogy beindul egy öntisztító folyamat, amikor elég sokan képesek leszünk félretenni mindazt ami megoszt bennünket és a közös ügy érdekében, a magyar nemzet és az ország érdekében kiállunk, igazunkért és a jövő nemzedékért.Válaszúthoz érkeztünk – mindannyian!
Beindult egy jól megszervezett gépezet, hogy lerombolja mindazt amit eddig létrehoztunk. Mindezt röviden itt el lehet olvasni:
Arra kérem, ha egyetért csatlakozzon! Csatlakozzanak azok is, akik már a feljelentéshez csatlakoztak. Az ellenség árgus szemekkel figyeli az eseményeket. Ez egy nagy próbatétel, amely sok mindent eldönthet.
Ha ezt a lángot hagyjuk most kialudni, ki tudja mikor lesz megint újból szikra csiholva hozzá.
Köszönettel és tisztelettel, az eddigi bizalomért.
Kásler Árpád
Kelt: Gyulán, 2012. január 12-én