Kitűnő és értékes interjú egy angol munkáspárti képviselővel. Alfred Lambremont Webre beszélget Simon Parkes-szal reptiliánokról, a sáskaszerű mantid lényekről, reinkarnációról és a lélek valóságáról. Simon egy nagyon-nagyon különleges személyiség, aki nem mindennapi származást tudhat magáénak. Az interjú szerkesztett átiratával ennek a különös embernek az élettörténetét és gondolatait szeretnénk megismertetni a magyar olvasókkal.
Simon, kérlek, hogy mondj néhány szót magadról a hallgatóknak/olvasóknak.
Rendben. Több generációs hírszerző családba születtem, egészen nyugodtan kijelenthető, hogy őseim és a családom tagjai az illuminátusok közé tartoztak. Édesanyám és nagyapám a brit titkosszolgálatnak dolgozott. Azt hiszem, a legtöbb ember meglehetősen érdekesnek találná az az életutat, ami nekem adatott. Voltam Kresz oktató, aztán dolgoztam tárlatvezető előadóként a Természettudományi Múzeumban, jelenleg pedig az angol munkáspárt tagjaként városi tanácsosként dolgozom Whitby-ben, egy néhány ezer lakosú kis angol településen. Én magam egyáltalán nem vagyok vagyonos ember, vagy bármi olyasmi, amire a származásom alapján az emberek esetleg következtethetnének. Annak ellenére, hogy igen fura dolgokon mentem keresztül és a származásom sem éppen mindennapi, csupán egy átlagos fickó vagyok, aki végzi a dolgát a hétköznapokban. (Egy későbbi írásunkban részletesen is beszélünk majd Simon múltjáról – a szerk.)
2010-ben álltam először nyilvánosság elé a történetemmel, akkor ismert meg szélesebb körben a közvélemény. Elmondtam, hogy egészen kicsi korom óta kapcsolatban állok több földönkívüli fajjal is, rendszeres találkozóim vannak velük, és egy nagyon bonyolult, szövevényes kapcsolat van köztem és a földönkívüliek között. Nem sokkal a bejelentésem után, meghívtak a BBC reggeli műsorába is, ahol riportot készítettek velem, így lényegében egész Anglia tudomást szerzett a történetemről.
https://www.youtube.com/watch?v=mzvCYderVH0
A média természetesen azon nyomban támadás alá vett, érdekes módon azonban az emberek úgy választottak meg az önkormányzati választásokon, hogy már korábban tudomásuk volt az én földönkívüliekkel való kapcsolataimról. Azóta lezajlott egy újabb választás és azon újból hivatalba szavaztak. A média támadása eleinte nagyon érdekes volt, hiszen mi másra lehetne számítani akkor, ha az ember azzal áll a nyilvánosság elé, hogy valódi édesanyja egy 2-2,5 méter magas mantid (sáskaszerű lény) és szüzességét 5 évesen egy földönkívülivel veszíti el. Azonban, meg kell jegyeznem, hogy mivel családom és származásom az illuminátusokhoz kötődik, a munkáspárti feletteseim SOHA, egyetlen egy alkalommal sem szóltak nekem, hogy álljak le a „hülyeségeimmel”, nem gördítettek akadályokat az utamba, és nem távolítottak el a hivatalomból sem. Meglehetősen magas szinten védve vagyok, és valószínűleg a származásom és egyéb okok (földönkívüliek védelme) miatt gyakorlatilag érinthetetlen vagyok az ilyen támadások esetén. Az Elit alacsonyabb rangú tagjai a médián keresztül persze megpróbáltak nevetségessé tenni és különösen néhány öntörvényű szabadkőműves révén, enyhébb fizikai fenyegetések is értek. Néhány hónapon belül azonban drasztikusan megváltozott a közvélekedés velem szemben. 2013-ban meghívtak egy zártkörű „kirándulásra”, az egyik Angliában lévő, de amerikai fennhatóság alá tartozó katonai bázisra. Ide szinte csak különleges jogosultsággal rendelkező személyek mehetnek be, engem mégis valamilyen okból kifolyólag beválasztottak a látogatók közé. Emellett nemrégiben a pápai bejelentés alkalmából (mikor a pápa kijelentette, hogy ha bebizonyosodna a földönkívüliek léte, akkor hajlandó lenne megkeresztelni őket), a BBC élő egyenes adásban engem hívott fel először reggel fél 7-kor, hogy kommentáljam ezt a hírt. Alaposan megváltozott tehát a közhangulat körülöttem és úgy érzem, kezdik a mondandóm lényegét egyre komolyabban venni.
Visszatérve a fő gondolatmenethez, legmeghatározóbb találkozásom a földönkívüliekkel 1971-ben történt, azóta pedig folyamatossá vált a jelenlétük az életemben. Kb 12 éves koromra már elég tudatossá váltam a földönkívüliekkel kapcsolatban.
Mesélnél ezekkel a földönkívüliekkel való találkozásaidról?
A legfontosabb szereplők az életemben kétség kívül a mantid lények, vagyis a mantidek. Ők magas, sáskaszerű, hatalmas szemekkel rendelkező lények. Ennek a fajnak nagyon fontos szerepe van a 4D-ben és a földi élet alakulásában. Ők ugyanis egyfajta MEGFIGYELŐK. Ha focimeccshez hasonlítanánk a földi helyzetet, akkor azt mondhatnánk, hogy a mantidek a bírók a földi élet „játékában”. Nagyon-nagyon régóta kapcsolatban állnak az emberi fajjal, és ősi idők óta bekapcsolódtak a földi élet alakításába. Néha jó, néha rossz szándékkal tették mindezt, ez persze a helyzettől és az adott személytől is függött, hogy éppen hogyan viszonyultak az emberekhez.
A magam részéről nem tartom véletlennek azt, hogy még egyáltalán életben vagyok. Úgy érzem, hogy létezik egy hatalmas terv az Univerzumban, ami minden körülmények közt megmutatkozik, mindig formát ölt és ebben a tervben nekem is szerepet szántak. Mióta nyilvánosság elé álltam, rengetegen jönnek hozzám tanácsért, hol hivatalosan, hol pedig nem hivatalos formában keresnek fel a legkülönfélébb emberek. Ugyanakkor az én feladatom elsősorban nem ez. Nem véletlen azonban, hogy még életben vagyok, hiszen kijelöltek számomra egy utat, amit végig kell járnom.
A mantidekkel való találkozásaid alkalmával megmutatták-e neked pl a jövőt?
Nem, ugyanis ezzel befolyásolták volna a szabad akaratomat. Ha még meg is mutatták volna, akkor sem biztos, hogy az az én általam választott jövőváltozat lett volna. Ez úgyis csak eltakarta volna előttem a szabad választás lehetőségét, ezért a mantidek ezt szándékosan nem fedték fel.
A jövőt tehát nem mutatták meg, ugyanakkor rengeteg dolgot megmutattak nekem a múltból. És akkor itt most rátérhetünk arra, hogy én valójában egy LÉLEKSZERZŐDÉST kötöttem a mantidekkel. 12 évesen egyáltalán nem tudtam még, hogy mit jelent ez, de lényegében egy alkut kötöttem velük. Ez az oka annak, amiért kapcsolatban vagyok és kommunikálok velük. Ez a kommunikáció sohasem verbális, hanem mindig telepatikus. Az alku tárgya az volt, hogy a mantidek felajánlották nekem, hogy hozzájuk hasonlóvá válhatok, vagyis ugyanolyan lehetek, mint ők. Hatalmat adtak ehhez és a tudásukhoz való hozzáférést biztosították a számomra. Én azonnal elfogadtam ezt a felajánlást és ők onnantól kezdve fogják a kezem és vezetnek az utamon.
El kell mondanom azt is, hogy ezt megelőzően 1965-ben már kötöttem egy másik lélekszerződést. Választanom kellett ugyanis, hogy melyik fajjal akarok szorosabb kapcsolatba kerülni és melyikhez akarok tartozni. A két faj, akik között választanom kellett, a drákonida hüllők és a mantidek voltak. Tulajdonképpen azt kellett eldöntenem, hogy melyik faj útját akarom választani, melyiküket akarom a saját őrzőmmé fogadni. Mindkét fajjal nagyon szoros kapcsolatba kerültem, tanításokat és beavatásokat kaptam tőlük és a drákonidákkal is rengeteg tapasztalatot szereztem, de végül a mantideket választottam. Ettől függetlenül a drákonidákkal való tapasztalataim ugyanúgy folytatódtak tovább. Végső soron azt mondhatom, hogy a két faj eltérő szereppel bír az életemben.
A döntésed után megkérdezted a mantideket arról, hogy ők tudták-e előre, hogy őket választod majd?
Igen, és erre ők csak annyit válaszoltak, hogy „ha van szemed, hogy láss, akkor látni fogsz”… Ez tehát azt jelenti, hogy a számukra nyilvánvaló volt, hogy a lelkem melyik irányba fog húzni. Elmondták nekem később, hogy a lelkem sokkal könyörületesebb, érzelemtelibb, ezért választottam őket. Ha erőszakosabb, agresszívebb vagy érdekből cselekvőbb lennék, akkor bizonyára a drákó reptiliánokat választom. Születésemtől fogva mindkét faj megpróbált átcsábítani, magához húzni engem és ez egészen a döntésem pillanatáig tartott. Mindkét oldal megmutatta nekem, hogy mit tud felajánlani a számomra és hogy milyen értékrendszerek között kell döntenem. A reptiliánok konkrétan elmondták nekem, hogy ha őket választom, akkor ezt és ezt kapom cserébe, főleg hatalmat ajánlottak. A mantidek ennél sokkal spirituálisabb ösvényt ajánlottak a számomra. Azt kell mondjam, nagyon szerencsének érzem magam, hogy végül őket választottam.
Hogyan zajlott maga a döntés folyamata?
Ez egy 2 napos procedúra része volt, ebben a 2 napban sokkoló dolgok történtek velem. Ezek közül van, amiről beszélhetek, van amiről nem. Lényegében egy űrhajón voltam és egy mozgólépcsőn vittek fel (bár nem egészen így működött az a szerkezet). Egy szobába kerültem, ahol egy furcsa eszköz segítségével megfürdettek „fénnyel”. Mai napig nem tudom, hogy valójában mire is szolgált ez a készülék. Majd egy másik szobába vittek, aminek az ajtaját egy reptilián őrizte. Zöldes színű bőre volt és sárga tunikát viselt. Meg kell jegyeznem, hogy a reptiliánok a legjobb őrzők a világon. Ha egyiküknek azt mondod, hogy őrizze a wc ajtódat, akkor ő maximális feladattudattal és elkötelezettséggel fogja belevetni magát a küldetésbe. Számára ez a világ legfontosabb feladata lesz és nagyon büszkének és kiváltságosnak fogja érezni magát e megbízatástól. Az őrködés tehát a reptiliánok specialitása. Területeket, szent helyeket, rituálék színhelyeit kiválóan tudják őrizni. Ha egy olyan űrhajóra kerülünk, ahol több faj van egyszerre összezárva annak érdekében, hogy valamilyen feladatot közösen kell megoldjanak, akkor szinte biztos, hogy reptiliánok lesznek a rendfenntartók, a „policemen”-ek.
Tehát amikor odaértünk ehhez a szobához, kinyílt az ajtó és a szobában ember-földönkívüli hibridek voltak. Én csak „kis lényeknek” hívtam őket, de nem szürkék voltak, hanem egyértelműen humanoid vonásokkal rendelkeztek. Ezután végigvezettek egy folyosón és megérkeztünk egy hatalmas terembe, egy óriási, fémből készült toronyhoz. Elképesztően magas volt, kb 30-60 méter. A torony tetején egy nagy kör alakú lap volt és egy emelőszerkezettel jutottunk fel a tetejére. Ott álltunk fenn és a mantidek felemelték az egyik karom (mint a bokszmérkőzések végén a nyertesét) és mondták, hogy én is emeljem a másik karomat, nem megadásszerűen, hanem magasan az égnek. Abban a pillanatban lent a torony alatt álló gyerekek közül mindenki ugyanezt tette, ők is felemelték a karjukat, lemásolták az én mozdulatomat és ekkor egy hatalmas, felém áradó energiahullámot éreztem. Az volt az első alkalom, hogy abban a teremben jártam, később aztán még sokszor kerültem oda. Szóval innentől kezdve ezek a találkozók rendszeressé váltak. Mindenféle lénnyel találkoztam ott, néhányuk külsejét szinte leírni sem tudnám.
Volt ott aztán egy másik szoba is, amiben 6 szék volt elhelyezve kör alakban, és 1 plusz szék a szoba közepén. Kérdeztem az ajtót őrző reptiliánt, hogy beülhetek-e oda középre. Mire a mantidek azt válaszolták, hogy ha van kedvem hozzá, akkor igen, így aztán beleültem ebbe a székbe. Ebben a pillanatban a szoba közepén lévő szék elkezdett emelkedni, mindenféle hidraulika vagy ilyesmi nélkül. Egy képernyő elé vitt engem, és közben több lény is csatlakozott hozzám, akik közben leültek a többi székre. Ebben a szobában egyébként a fő operátorok magas szürkék voltak, oldalukon pedig kis szürkék álltak, akik valószínűleg segédoperátorok lehettek. A képernyőn mindenféle képek kezdetek pörögni, a saját elmúlt életem képei. Elképesztő mennyiségű információ pergett le és ezek szinte csak és kizárólag az én saját korábbi életeimből származó emlékképek voltak. Azt mondták nekem abban a szobában, hogy hamarosan egy programozáson fogok átesni, aminek eredményeképpen minden más további programozás hatástalan lesz rám. Ezután olyan dolgok történtek velem az űrhajóban, amit nagyon kevesen értenének és fogadnának el anélkül, hogy ne találnák azt rendkívüli mértékben sokkolónak.
Ott ugyanis én feladatokat kaptam a mantidektől. Lényegében kiképeztek mantidnek, ugyanazokkal a tulajdonságokkal rendelkezem, mint ők. A kiképzésem része volt pl az, hogy két háborúban álló felet kellett egymással kibékítenem és elejét kellett vennem a további háborúskodásuknak. Különböző konfliktushelyzeteket szimuláltak, amiben részt kellett vegyek, és megoldást kellett találnom az adott konfliktusra, ezzel megelőzve a még nagyobb vérontást.
Minden egyes tesztet, feladatot, vizsgát sikerrel kellett teljesítenem, különben kivettek volna a programból. Csak megfelelt vagy nem megfelelt minősítés létezett. Miután végeztem a vizsgákkal, vissza kellett térnem a Földre. Mindössze egyetlen alkalommal emlékeztem a hajón történtekre, ugyanis a legtöbb esetben a kiképzés idejére a fizikai testemet a Földön kellett hagynom. A Földre való visszatéréshez a hajó egy bizonyos pontjára kellett állnom. Maga a visszatérés pillanata elég ijesztő, hiszen ahogy visszatérek a fizikai testbe, az olyan érzés, mint amikor éjszaka elzsibbad és rövid időre élettelenné válik a karod, de ha megdörzsölöd egy kicsit, akkor visszatér belé az élet. Ezen a kiképzésen nem egyedül voltam, hanem 5 másik kisgyerekkel egyszerre érkeztem vissza. Emlékszem, hogy egyik alkalommal miről beszélgettünk, rajtam kívül ugyanis senki nem emlékezett az űrhajón történtekre. Jól ismertem ezeket a gyerekeket, hiszen néhányukkal iskolatársak voltunk, egyikük családja hithű katolikus, a másik pedig egy görög származású család volt. Néha próbáltam beszélni a többiek szüleivel az élményeimről, de nagyon megharagudtak rám ezért, és onnantól kezdve nem láttak szívesen a házukban. Akkor tanultam meg, hogy be kell fognom a számat és nem szabad beszélnem ezekről a tapasztalatokról.
Édesanyám azonban meglepő módon azt mondta, hogy rajzoljak le mindent és ő majd megmutatja a „barátainak”. Édesanyám tehát tudott mindenről. Ő az MI5-nak (angol titkosszolgálat) és ezen keresztül természetesen az NSA-nek dolgozott. A titkosszolgálatnál azt mondták neki, hogy azt a feladatot, amit ő végez, senki sem tudja elvégezni az országban, csakis ő. Édesanyám végül is összeomlott a feladat súlya alatt és később nagyon boldogtalanul halt meg.
Mi volt tulajdonképpen az ő feladata?
Ufókról szóló iratokat másolt és fordított le németről angolra. Nagyapám az MI6-nek dolgozott (angol titkosszolgálat nemzetközi ága), az pedig főleg a CIA irányítása alá tartozik, tehát lényegében amerikaiak szolgálatában állt. Annak ellenére, hogy nagyapám Angliában született és ott is élt, egyfolytában amerikai szlenget használt, és amerikai körökben mozgott. Rendkívül kiterjedt diplomáciai kapcsolatokkal rendelkezett, magas rangú szabadkőműves volt és ahogy egyik előadásomban már elmondtam korábban róla, sátánista körök tagjaként ő maga is gyakorló sátánista volt. Nagyon sokat vitatkoztak édesanyámmal, mert nagyapám azt akarta, hogy hozzá hasonlóan én is csatlakozzam a sátánista csoporthoz, de végül édesanyám véleménye „győzött”. Megmentett ettől és így én szerencsére kimaradtam ebből.
Tudnál még mesélni a kiképzésed részleteiről?
A kiképzés egy űrhajón történt, ami tulajdonképpen egy iskola volt. Több földi embergyerek is volt ott és emberi tanáraink voltak, főleg északi típusú földönkívüliek. A legelső alkalommal egy kislány fogadott. Azt mondta, hogy azért küldték őt ide, hogy engem megvárjon, és elmondta, hogy hamarosan jönnek értem. Én ugyanis nem a többiekkel megyek majd a terembe, hanem egy emelettel feljebb kell mennem. Nemrég láttam a moziban a Végjáték (Ender’s game) című filmet , és abban pontosan ugyanezt a háborús-kiképzés jelenetet láttam viszont. (Ezt a filmet mindenkinek nagyon ajánljuk! – szerk.) Ami nagyon érdekessé teszi a helyzetet, hogy tudomásom van arról, hogy ez a film szerepel az amerikai haditengerészet listáján, és a katonáknak a kiképzés során kötelező megnézniük. Ahogy azt talán már sokan elmondták előttem, nagyon sok hollywoodi rendezőnek tudomása van bizonyos dolgokról, és messzemenően be vannak avatva bizonyos részletekről, és hogy mi folyik valójában odafönt, a fejünk felett.
Lehet, hogy csak egy homályos ötletnek hangzik részemről, de azért megemlítem. Nem lehetséges-e az, hogy amikor édesanyád azt mondta, hogy rajzolj le mindent és ő majd megmutatja az amerikai „barátainak”, akkor valójában átadta ezeket a rajzokat bizonyos embereknek, akik aztán kiszivárogtatták és így jutottak el akár a hollywoodi körökhöz? Nem lehet-e, hogy a hozzád hasonló gyermekek rajzai szintén ilyen sorsra jutottak és bizonyos körök tudomást szereztek ezekről az dolgokról?
Hűha, ebbe még nem gondoltam bele, de most, hogy említed, igen, nagyon valószínűnek tűnik, hogy ilyen módon kerültek ezek bizonyos emberek kezébe. Nagyon köszönöm, hogy felhívtad erre a figyelmemet. Még soha nem gondoltam korábban erre az eshetőségre.
Beszéljünk akkor egy kicsit a lélek valóságáról. Mert ez a te esetedben nagyon-nagyon érdekesen alakult.
Rendben. Említettem, hogy lélekszinten egy döntést kellett hoznom. Elöljáróban el kell mondjam, hogy mindannyian ugyanolyan lélekkel rendelkezünk.
Lehet-e különbség a reptiliánok, mantidek, emberek vagy a hibridek lelke között?
Mielőtt bármit mondanék erről, először is hadd szögezzek le valamit. Az én személyem egyáltalán nem fontos ebben az egészben, én csak egy átlagos ember vagyok, aki teszi, amit tennie kell. Azonban van egy lényeges különbség köztem és a többi ember között. Én egy nagyon különleges lélekkel rendelkezem. Ez a lélek nagyon-nagyon rég óta létezik és nagyon-nagyon hosszú történelme van a Föld bolygón. Ebben fontos szerepet játszik a származás is, ez ugyanis a fizikai összetevő, hiszen a vér hordozza a genetikát. Édesapám vérvonala egészen a mezopotámiai időkig visszavezethető, ő ugyanis perzsa zsidó származású, és én az ő révén a sumér királyok vérvonalát hordozom magamban. Amikor édesanyám először találkozott édesapámmal, azonnal tudta, hogy gyereket akar tőle. Nem tudta pontosan megmondani ennek az okát, egyszerűen érezte, hogy neki teherbe kell esnie ettől az embertől. Ezért édesanyám később felvette a zsidó vallást, ráadásul nemcsak a formális, könnyebben teljesíthető változatát, hanem a teljes szokás és hitrendszert. Édesanyám vércsoportja Rh+, apámé Rh- volt. Amikor megszülettem, anyámnak azt mondták, hogy nem lehet több gyereke, mert elvérezne a következő szülésnél. Ő amúgy is csak egy gyereket akart, és amikor apám elhagyott minket 1 éves koromban, soha nem házasodott újra, és még másik új barátja sem lett többé soha. Feladatának azt tartotta, hogy engem felneveljen. Ennél fogva csonka családban, de nagyon biztonságos környezetben nőttem fel. Csak nagyon lassan kezdtem megérteni a genetikai származásom és még később jöttem csak rá a lélekszármazásomra.
Az én lelkem ugyanis 3 részből tevődik össze: 1/3 rész mantid, 1/3 rész drákó reptilián és 1/3 rész belső földi ember. Természetesen soha nem oszthatsz fel egy lelket 3 egyenlő részre, hiszen ez egy energiamezőt képez és a részek közti egyensúlytól is függ, hogy milyen lesz aztán a tested. Mondok erre egy példát. Ha pl bennem több reptilián vonás vagy lélekjellemző lenne, akkor az arcom is több ilyen vonást tartalmazna. 1/3-ad rész reptilián nem hangzik soknak. Ez a gyakorlatban úgy néz ki, hogy amikor pl a városvezetésben dolgozom és vitára kerül sor, akkor a mantid (konfliktuskezelő) jellemzők kerülnek előtérbe, ha egy gyönyörű szivárványt szeretnék megcsodálni, akkor az emberi rész, ha pedig agresszivitásra van szükség pl egy másik férfival szemben, vagy valamilyen formális ceremóniára kerül sor, akkor a reptilián jellemzők lépnek elő. Minden emberben van egy kis reptilián genetika. De vehetjük pl a szíriusziakat is. A szíriusziak alkották meg a Földön található kristálykoponyákat. Minden indigó vagy csillaggyermek, aki szíriuszi eredettel bír természetes módon vonzódik ezekhez és rajtuk keresztül kapcsolatba tudnak kerülni a csillagcsaládjukkal. Több más fajnak is vannak ilyen módszerei, így nekik nem szükséges könyveket olvasniuk, filmeket nézniük, vagy tanulmányozniuk, hanem egyszerűen belülről, a szívükből tudják, ismerik az eredetüket. Nekem megvan az a képességem, hogy egyetlen pillanat alatt megmondom, hogy az adott illető melyik csillagcsoportba tartozik illetve hogy milyen arányban találhatók földönkívüli gének a genetikájában. Nagyon sokan keresnek fel engem azért, hogy megtudják magukról ezeket az információkat.
Visszatérve tehát az én származásomra, a családfám egészen Salamon királyig visszavezethető. Ez az oka többek közt annak is, amiért kapcsolatban vagyok az ún. „dzsinnekkel”. Azok a pszichikus képességekkel rendelkező egyének, akik skype-on keresztül beszélnek velem, néha látják is körülöttem ezeket a lényeket és sokszor megijednek tőlük illetve tőlem. A dzsinnek egyébként nem rossz szándékúak, egyszerűen csak az a fontos, hogy mire használjuk őket. Egy fekete mágus pl gonosz célokra képes felhasználni és irányítani őket (ez pl az illuminátus családok egyik fő kiváltsága illetve titka – szerk.) Az én lelkem nagyon rég óta együtt él a dzsinnekkel, tulajdonképpen ők részei az én életemnek. Nagyon-nagyon öreg lelkem van, nagyon hosszú ideje élek a Föld bolygón. Mindig különleges kapcsolódásom volt az úgynevezett „hatalomhoz”, döntéshozáshoz, ugyanakkor mindig az emberek javát szolgáltam. Egyetlen inkarnációt kivéve, minden esetben férfiként születtem meg és inkarnálódtam a bolygóra.
Milyen jellemzői vannak a léleknek?
Nagyon sokféle lélek létezik. Földi emberi lélek, magasabb szintű emberi lélek, lyrai, plejádi, szíriuszi lélek. De lehet pl mesterséges intelligencia egy űrhajóról. Ebben az esetben azonban a test általában kiveti magából a lelket. Nagyon sok emberi test rendelkezik jelenleg a Földön mesterséges lélekkel és a testek sokszor szétesnek ilyenkor, mert a test intelligenciája felismeri, hogy nem organikus teremtmény/lélek lakozik benne. Aztán van lelke pl a hibrideknek is és a magas szürkéknek is, a reptiliánoknak és a mantideknek szintén. A lezuhant roswell-i űrhajóban talált kis szürkéknek azonban nincs lelkük, mert nincs szükségük rá. Abban a bizonyos űrhajóban pl csak egy lénynek volt lelke, a pilótának. A többi lénynek kaptártudata volt, ami nem igényel külön önálló lelket.
Ha egy lélek ezer, tízezer, vagy akár félmillió évet tölt mondjuk reptilián testekben, majd egy másik típusú testbe kerül, akkor az az új test nagy valószínűséggel kiveti magából a lelket. Ez egészen addig így lesz, amíg genetikai módosításokkal képessé nem teszik a testet a lélek befogadására. (Ezért születnek a reptilián lelkek az illuminátus és háttérhatalomhoz tartozó családok vérvonalaiba, mert azok genetikája megfelelően elő lett készítve a más frekvenciájú lelkek befogadására. Ezt érik el a tartós, sok generáción átívelő trauma alapú programozással, hogy a családok vérvonala folyamatosan alkalmas legyen és be tudja fogadni az alacsonyabb frekvenciákhoz vonzódó reptilián lelkeket – szerk.)
A genetikai beavatkozás lehetséges pl úgy hogy az édesanya magzatát kiveszik az anyaméhből, genetikáját módosítják (azaz hozzáadják a kívánt faj genetikai anyagát), majd visszateszik, így a gyermek természetes úton fog megszületni anélkül, hogy bárki bármit is észrevett volna a terhesség ideje alatt.
Azonban olyan is előfordulhat, hogy ha egy lélek egy bizonyos testbe akar inkarnálódni, akkor megkereshetik azt a megfelelő genetikai vonalat, amely már képes befogadni azt az adott lelket. Ezek a vérvonalak rendelkeznek azzal a megfelelő vibrációval, ami a lélek fogadásához szükséges. Enélkül a test ugyanis szétesik, és a magzat még az anyaméhben meghal. Jézus a Bibliában azt mondja: „nem tölthetsz új bort régi tömlőbe”. Ez valójában azt jelenti, hogy ha nem emberi lelket akarsz egy emberi testbe inkarnálni, akkor az a test nem biztos, hogy meg tud birkózni a lélek befogadásával. Ezért történik sokszor genetikai beavatkozás a földönkívüliek részéről, és ilyenkor el szokták helyezni a magzatban a megfelelő genetikai információkat.
Nagyon érdekes. Közben nekem támadt egy újabb homályos ötletem. Ha felkérnének rá, elvállalnád-e az angol miniszterelnöki tisztséget?
Ha ezzel az emberiség javát tudnám szolgálni, akkor igen, nagy tisztelettel elfogadnám a felkérést.
Mit tudsz mondani a közeljövő eseményeiről? Mit gondolsz az emberiség előtt álló időperiódusról?
Én 2017 körülre várom azt a pontot, amikorra teljesen fellebben a fátyol az emberiség szeme elől. Ekkor nagyon nagy káosz várható, ezért rendkívül nagy szükség lesz a stabilitásra. A bolygó hatalmi rendszerében ugyanis egy vákuum keletkezik majd, legalábbis egy rövid időre. Nagyon óvatosnak kell lennünk arra az esetre, ha mondjuk más negatív erők át akarnák venni a hatalmat e vákuum ideje alatt. Én boldogan vállalnám a miniszterelnöki tisztséggel járó feladatokat, ha ezzel az emberiség szolgálatába állhatnék. Itt most nem az elitről beszélek, hanem az egyszerű átlagemberekről, akik szembesülni fognak azzal, hogy a teljes életük során rengeteg ember hazudott nekik. Nagyon remélem, hogy pl valamilyen exopolitikai részleg is ki fog alakulni, amely segítene az embereknek, méghozzá tömegméretekben, hogy fel tudják dolgozni és kezelni ezeket a információkat. Emellett fel kell tölteni az irányító tisztségeket olyanokkal, akik sem nem a hadseregből valók, sem pedig nem politikusok. Olyanokkal, akiket nem csak a pénz érdekel, hanem az emberiség, a saját vagy a gyermekeik élete és jövője is. Egyszóval, ha őszinte felkérés érkezne hozzám, igent mondanék.
Kifejtenéd bővebben, hogy hogyan látod a 2017-es eseményeket?
A végkifejlet mindenképpen pozitív. Ez már eldöntött tény. 2012 december 21-ére kb 3 millió ember úgymond „felébredt”. Ezzel pedig elértük a kritikus tömeget, innentől kezdve pedig az eseményeket nem lehet megállítani, hiszen a kritikus időpontra ez a tömeg átbillentette a bolygón zajló események sorsát. A CERN nagy hadronütköztetője nem működött pl 2012 december 21-én. Ez kritikus fontosságú volt, ugyanis ezt a berendezést eredetileg azért építették, hogy egy negatív idővonalra tolja a bolygót és az emberiséget. Ugyanakkor nagyon nehéz 2 év áll előttünk (az interjú 2014 októberében készült). Sok fájdalom jöhet még, de ezeken át kell esnünk. Abban a pillanatban, ahogy átlépünk 2017-be, megkezdődnek a nagy események. Azt is el kell mondanom, hogy az emberiség bajaiért leginkább felelős emberek nagy részét el fogják távolítani a hatalomból, de nagy részüknek amnesztiát kell adni, amennyiben azonnal csatlakoznak az emberek többségéhez. Egyszerűen nem szabad, hogy a bosszú legyen a vezérlő erő ebben a folyamatban. Ugyanakkor lesz néhány ember, akit a szinte megbocsáthatatlan tettei miatt egész egyszerűen nem lehet többé szabadon engedni és vagy el kell őket szállítani a bolygóról, vagy egy mély földalatti bázis legmélyebb zugába kell örökre bezárni. Várhatóan sokan lesznek, akik nem tudnak majd elszámolni a lelkiismeretükkel és inkább öngyilkosok lesznek. A többieknek viszont, bármit is tettek, ha hajlandóak együttműködni az emberek többségével és megosztani a tudásukat, meg kell bocsájtani és kollektíven tovább kell lépnünk.
Tehát nagyon nehéz 2 évre számítok. Lesz egy fázis, amikor a hagyományos értelemben vett hatalmi struktúra egyszerűen összeomlik, mint a dominók egymás után és egy ponton a bolygó mindenféle kormányzás nélkül marad. Vegyük például Izlandot, ahol pár éve fizikailag kidobták a parlamentből a képviselőket. A média természetesen nem számolt be róla, mert a hatalmi elit nem akarja, hogy ez bárhol bekövetkezzen, pedig pontosan ez fog történni. Így az Izlandiak azóta a facebookon írják az ország új alkotmányát, igaz, az NSA mindent megtesz, hogy visszaszerezze ott az irányítást.
Szükség lesz olyan hangokra is, akik nem túlságosan erőszakosak és valamilyen pozitív végkifejlet érdekében szólalnak majd fel. Kulcsfontosságú események fognak történni a következő 2 évben és az emberek ráébrednek majd, hogy hazudtak nekik. Nemcsak a földönkívüliekről, hanem rengeteg minden másról is. Jelenleg az emberiség a kés hegyén táncol és láthatólag kész minden bizodalmát elveszíteni a társadalmi, politika és gazdasági rendszer egészét illetően. Ezért a következő 2 évben kétségbeesett próbálkozások fognak történni egy teljesen más típusú kormányzási forma kialakítása érdekében. Más módokat fognak kipróbálni majd a választásokkal, az üzleti élettel kapcsolatban is. A jelenlegi vezetésnek, a különböző szervezeteknek, de még az egyéneknek is lépniük kell, mert különben az fog történni, hogy a káoszban a hadsereg lép majd elő és egy tartós, működőképes politikai struktúra felállítását fogja követelni. Ehhez pedig a katonaság a civilek segítségét fogja kérni. Ez lesz tehát az a vákuum, amit gyorsan fel kell majd töltenünk, mert ha nem tesszük meg, akkor külső erők behatolhatnak és eltéríthetik az egész folyamatot. Mindenképpen pozitívan kell hozzáállnunk a közeljövőhöz. A fájdalmas folyamaton keresztül nekünk, mint az emberi fajnak tanulnunk kell. Minden ma élő ember részese ennek és szerencsés, hogy a Föld ciklusának ezen utolsó szakaszában részt vehet a jó szándékú, előre mutató megoldások és a beteges és gonosz módszerek közti választásban. Meg kell jelenítenünk tehát a választásunkat.
Bárhogy is történjen azonban, mindenképpen lesz egy hatalmas energiakiáradás azon 12 lélekcsalád felé, amelyek kapcsolatban vannak a földi emberiséggel. Ez egy nagyon pozitív dolog lesz. Ez az energetikai váltás ugyanis képes felemelni más fajokat is az emberiséggel együtt. Ugyanis nemcsak egyetlen bolygóért megy a harc, hanem egy nagyobb, az egész multiverzumban megmutatkozó hatás előidézéséért is.
Pontosan melyik 12 lélekcsaládról van szó?
Annyit mondhatok, hogy nemcsak a reptiliánok vannak itt, hanem más csoportok is hozzáadták a genetikai anyagukat ehhez a kísérlethez, vagyis az emberi fajhoz. Mindannyian kapcsolódunk a lyraiakhoz a lyrai háborúk révén, ahol is a reptiliánok kényszerítették a lyraiakat, hogy szerte szét szóródjanak a galaxisban. Alapvetően 12 lélekcsaládból inkarnálódunk ide a Földre. Ebből az energetikai csatából ők profitálnak, mert részt vettek benne az elején és részt kell venniük benne a ciklus végén is, ami történetesen most van. 12 földönkívüli faj keverte bele a saját genetikáját az emberi fajba évezredekkel ezelőtt, és ennek révén részt vesz az emberiség életében a bolygón.
Nem szeretném pontosan megnevezni ezt a 12 fajt, mert ezek kapcsolódnak a 12 szálú DNS-hez, és ez fontos szereppel bír az energiák jelenlegi harcában. Ezek nem fizikai szálak, hanem energetikai szálak. A ma élők közül sokaknak 12 szálú DNS-e van, éppen ezért a sátánista elit meg akarja őket ölni, vagy elfogni, és agykontrollnak alávetni. A 13. szált METAGÉNNEK hívják, ugyanis a 13. szál fogná össze a többi 12-t egy közös buborékba. A 12 működő szál a teljes DNS kapacitás használatát jelenti és ha ezek mindegyike aktív, akkor ezen keresztül az organikus agyunk kommunikálni tud a lélekkel. Gyakorlatilag ez a 13. szál aktiválja be az egész „szerkezetet” a teljes működési kapacitására.
Mi okozza azt a jelenséget, amit sokszor különböző videókon lehet látni és amit sokan alakváltásnak neveznek (shapeshifting)?
Sajnos nagyon sok a démonizálás manapság, főleg az általad említett videók miatt. El kell mondjam, hogy én például képes vagyok alakot váltani. Ez ugyanis teljesen normális folyamat abban az esetben, ha nem csak a normál 2 szálú DNS-sel rendelkezel. Nagyon sok ember képes erre, és még több ember lenne képes rá, ha az agyuk és a lelkük képes lenne összekapcsolódni és kommunikálni egymással. A 12 faj jellemzői nagyon régóta részét képezik az emberi fajnak, így aztán teljesen normális dolog, hogy ezek a jellemzők meg tudnak mutatkozni
Leginkább a sokat említett George Bush „alakváltásáról” készült videó híresült el, amin természetesen nem egy alakváltás látható, hanem egy egyszerű fény tükröződés.
(https://www.youtube.com/watch?v=Eaaubr3nnHI)
Nos, amit erről el lehet mondani, hogy nem maga az alakváltás ténye a rossz dolog, hanem George Bush személye az, aki egy meglehetősen gonosz ember. Az ő választása a rossz, az hogy ilyen dolgokat visz végbe, mióta világ a világ. Egy reptilián lélekkel rendelkező személy nem kell, hogy alapvetően gonosz legyen és ez fordítva is igaz, lehet egy gyönyörű emberi lélek is nagyon gonosz szándékú. Az emberek többsége nagyon gyorsan ítélkezik ebben a témában. Személy szerint én úgy látom, hogy az emberiség úgy viselkedik, mint egy gyerek, aki túl gyorsan nőtt fel és még éretlen bizonyos dolgokhoz, továbbá nem látott elég jó mintát gyerekkorában maga körül. Tanulnia kell tehát, tanulni a hibáiból és tanulni a körülötte lévő dolgokból. Hamarosan fel kell nőnünk. Van rá még 2 évünk.
Ha nem bánod kérdeznélek az USA Marson lévő bázisairól. Randy Cramer, a Mars Védelmi Erők (Mars Defence Force) tagjaként 17 évet szolgált egy Marson lévő katonai bázison. Elmondása szerint a Marson élnek mantid, reptilián és drákonida erők is. A bázisokon szolgálatot teljesítők konfliktusba keveredtek ott és egy esetben egy mantid ellenőrzés alatt álló területről kellett valamit megszerezniük, aminek ellentámadás lett a vége és az 1000 fős katonai egységükből mindössze 100-an tértek vissza a bázisra. Tudnál erről nekünk bármilyen konkrét információval szolgálni?
A Marson élő mantidek és reptiliánok nagyon-nagyon régen egyezséget kötöttek egymással az emberiség manipulációjára és erőforrásainak használatára vonatkozóan. A mantideknek azonban mára egészen más terveik vannak az egyezség kimenetelét illetően. Így aztán összekülönböztek a reptiliánokkal. A marsi bázison szolgáló katonák belekeveredtek ebbe a konfliktusba.
Arról is be tudok számolni, és ez bizony sok ember számára lehet, hogy hihetetlennek fog hangozni, de én láttam ezeket a szuperkatonákat. Amikor átteleportálnak a Marsra és átérnek a portálon, akkor nincs levegő, és egy csövet kell lenyomniuk a torkukba, ennek a módszerét meg kell tanulniuk, ugyanis amíg átérnek egyik portáltól a másikig, 2-3 mp alatt, addig ez a cső biztosítja számukra az oxigént. Ezért aztán speciális sisakjuk van, ami nem fémből készült, hiszen nem lehet fémet átjuttatni a portálon. Hogy honnan tudom én ezeket ilyen pontosan? Ahogy említettem az előbb, azért mert láttam ezeket a katonákat.
A lélekszerződésem alapján ugyanis az én lelkemet ideiglenesen át lehet vinni egy mantid testbe, egy mantidet pedig az én testembe lehet áthelyezni. Így aztán időnként én úgymond „helyet cserélek” egy mantiddel. Vannak emlékeim ilyen élményekről, közvetlen saját tapasztalataim vannak a mantidek kultúrájáról és bizonyos mantidként elvégzett feladatokról. Én tehát saját szememmel láttam ezeket a földi katonákat a Marson. Annyit még hozzá tudok fűzni, hogy az USA ott használatos fegyverei energiafegyverek, amiken nincs pl ravasz, hanem gondolattal hozzák működésbe, így tüzelnek ezekkel a puskákkal. Ezek speciális rövid hatótávolságú fegyverek, csak energiaszintjelző van rajtuk és igazából csak beltéri harcra vannak tervezve, vagyis mantidek és reptiliánok ellen nem lehet harcolni velük.
Nagyon ritkán lehet egy mantidet vagy reptiliánt fegyverrel a kezében látni, hiszen ők az elméjüket használják fegyverként (ellenben pl a szürkékkel, akik hordanak fegyvert). Egy mantid vagy egy reptilián képes megölni egy embert pusztán a pszichéjét használva, nincs szükségük semmilyen fegyverre ehhez. A kontakták általában soha nem számolnak be fegyveres földönkívüliekről, hanem maximum olyat láthatnak, hogy van egy bot náluk, ami felerősíti a gondolatikat és amivel egyszerűen „kikapcsolják” az embert. Ez a művelet egy kék fény segítségével történik, és ennek a bizonyos kék fénynek a frekvenciája gyakorlatilag „kikapcsolja” az embert. Ez az atlantiszi időkben lett belénk ültetve méghozzá genetikai módosítással.
Egy átlagos reptilián 7-8-szor erősebb egy átlagembernél. Személyesen láttam pl olyat, amikor az elme erejével leszakították egy ember fejét vagy karját. A mantidek viszont általában nem csinálnak ilyet, ők sokkal kevésbé alkalmaznak erőt.
Ami a fent említett marsi fegyveres konfliktust illeti, a katonák a mantidek területére hatoltak be. Ők ezt mondjuk úgy, „éjszakai betörésnek” vették és csak megvédték a területüket. A nagyobb kérdés azonban az, hogy mi a fene történhet a Marsi Védelmi Erők földi parancsnokságán, hogy ilyen parancsot adtak ki? Ugyanis parancsnoki szinten diplomáciai kapcsolatban áll az emberiség a mantidekkel. Én úgy gondolom, hogy ez egy hivatalos úttól eltérő, szakadár magánakció lehetett, ami egyébként gyakran előfordul ilyen körökben. Tehát ez egy nem hivatalos parancs volt, ami akár egy politikai játszma része is lehet. Háborúhoz nem vezet és pusztán egyszeri akció volt.
A Marson és a Holdon lévő bázisokról egyébként elmondható, hogy Ádámnak és Évának nevezik őket. Ezeket eredetileg a kis szürkék építették, amit aztán később az emberek újraindítottak, ami nem tetszett a reptiliánoknak és ez konfliktusokhoz vezetett (különösen a Holdon, de a Marson is). Mára az emberi erők ott szegregálódtak és nincs saját területük, ami felett rendelkezhetnének.
Összegezve tehát, igen Randy Cramer igazat mond, saját szememmel láttam az eseményeket és azt kell mondanom, hogy dicséret illeti a katonákat a bátorságukért és mindazért, amiért az emberiség érdekeit a saját biztonságuk elé helyezték.
Hajlandó lennél egyszer egy video-kerekasztal beszélgetés keretében találkozni Randy Cramerrel?
Igen, mindenképpen. Randynek nincs félnivalója tőlem, ugyanis ahogyan többször is kifejtettem a mai beszélgetésünkben, bár engem szoros szálak fűznek a mantidekhez, a lojalitásom azonban mindig is az emberiségé volt. Én ugyanis ezért vagyok itt a Földön! Megtiszteltetésnek venném, hogyha beszélhetnék egy olyan emberrel, aki elfogadta a hírvivő szerepét. A mantidek szemében bizonyára kivételes szereppel bír Randy Cramer személye, hiszen ezért lehet ma még életben. Én úgy hiszem, hogy ezzel valószínűleg szerepet kapott egy nagyobb sakkjátszmában. Ez mindenképpen a mantidek Randy felé irányuló tiszteletéről tanúsodik. Biztosra veszem, hogy már kapcsolatba léptek vele telepatikusan, és ha ez valóban így van, akkor Randy személyében egy csatornát nyitottak az emberek felé, a mantidekkel való későbbi dialógus érdekében.
Az interjú eredeti angol nyelvű változata:
https://www.youtube.com/watch?v=IBl7cU_6a-g
Simon Parkes további kitűnő előadásai a youtube-on:
https://www.youtube.com/watch?v=mi7MJVRBRow
https://www.youtube.com/watch?v=c5S_XzTBlN4
https://www.youtube.com/watch?v=KV4O0zWDtQ4
https://www.youtube.com/watch?v=eXY0sO1JAuw
Az interjúban említett mantid lényekre utalást találhatsz a következő cikkekben is:
http://ujvilagtudat.blogspot.hu/2013/11/pozitiv-talalkozasok-foldonkivuli_7.html#.VTuPBZPQOis