Felhívás minden magyar emberhez: Emeljük együtt a nemzetet!
Ébredj Mag Népe!
Eljött az idő, amikor begyógyíthatjuk a múlt sebeit, értelmet kap létezésünk.
Eljött az idő, amikor saját életünkön keresztül megváltást hozhatunk a világnak!
Most önmagunkon keresztül gyógyulhat a nemzet, a Kárpát-medencében elindíthatjuk a Fényt!
Május 19. Pünkösd vasárnap csodálatos energiával érkezik, mely lehetőséget ad testben és lélekben a megújulásra, s a nemzetnek a felemelkedésre. Aznap, reggel 8 órakor a “Van Egy Hely” stúdióból közös meditációval indítjuk el a változást ígérő energiákat és az azt követő héten összefogásra szólítunk, kérünk minden testvérünket, honfitársunkat: kapcsolódjunk össze minden nap egy azonos időben!
Most az égi áldás, a csillagok állása is segíti a magyar nép felemelkedését! Összefogásra, közös imára hívunk minden jóérzésű, tiszta szándékú Lelket, aki szeretné életfeladatát beteljesíteni, biztosítani a jövő generációjának egy biztonságos, szabad, egészséges életet a Kárpát-medencében!
Minden olyan emberhez szólunk, akinek szándékában áll a Földet és hazánkat gyógyítani, tudatosan kíván élni, boldogan kiteljesedni sorsában.
Az együtt munkálkodásunkat május 25-én a Telihold energiája, a tibeti 10.000.000-szoros nap és egy olyan égi áldás és csillag együttállás zárja, Tejút és Nimród királyunk fényének kiáradása, mely egy új kezdetet hozhat valamennyiünk életében. Reggeli(6 óra) és esti(18óra) közös meditációval zárjuk a hetet:reggel a Gellért-hegyen és a Pilisben, este a “Van Egy Hely” stúdióban.
Várjuk egészségcentrumok, stúdiók, gyógyítók és magán személyek jelentkezését, akik szívesen részt vennének ebben az országot összefogó projektben. Az aznapi témákat, meditációkat a jelentkezőknek eljuttatjuk, hogy együtt egységben egyszerre egy időben munkálkodjunk.
A honlapunkra minden olyan rendezvényt felteszünk (a jövőben is), mely a magyarság gyógyulását és felemelkedését szolgálja.
Szívünkben legyen béke, és szeretet!
Részletes információ, időpontok és helyszínek, csatlakozási lehetőséggel:
www.magyarsagfelemelkedese.shp.hu
összefogást vezeti: Szabó Andrea Krisztina lélekemelő-spirituális gyógyító
magfelemelkedese@gmail.com
telefon: +36309400052
forrás: Veres Mónika www.csillagtitkok.hu
A meditáció és ima pontos időpontjai:
Szeretnénk hangsúlyozni, hogy aki nem tud személyesen részt venni a közös imákban, meditációkban, az otthon kapcsolódjon be a folyamatba egy imával vagy meditációval az alábbi időpontokban!
A legfontosabb nemzetemelő időpontok:- május 19. vasárnap 8 óra,- május 20. Pünkösd Hétfő 18 óra ( Margit-sziget!),- május 21. kedd reggel,- május 25. szombat reggel 6 óra Pilis és Gellért-hegy.
Május 19. vasárnap reggel 8 óra
A Hold emelő fényszögbe lép a Plútóval, mely a Nyilas csillagkép nyilánál és a Déli Korona csillagai felett jár. A Déli Korona a Magyar Szent Korona égi szimbóluma, így a magyar nemzet számára különösen fontos üzenete van. A Hold az Oroszlán csillagképében halad, mely uralkodói stáció az Égen. Két „királyi minőség” találkozik tehát ekkor! Azt lehet mondani, ha ezen a napon indul reggel a meditáció, akkor ez a fényszög szépen előkészíti (megalapozza) azt, hogy május 25-én sorsunk királyává váljunk, azaz hogy (szimbolikusan) feltegyük a koronát az egész hétre, az egész összefogásra, illetve egyéni szinten az egész eddigi sors-utunkra. Ebben a reggeli meditációban kifejezetten „királyi” emelő erő van lelkileg.
Közös, vezetett meditáció helyszíne: Budapest „Van egy hely” stúdió, Bp. VIII. Rökk Sz. u. 11. (8 óra)
Pünkösd Hétfő du. 18 óra
A Nap a Fiastyúk csillagképben jár, amely szorosan kapcsolódik a magyarság mítoszához, hiszen Hunor és Magor a Csodaszarvast üldözve a Plejádok (azaz Fiastyúk) Égi Királylányaiba szeretnek bele, s kettejüket feleségül véve telepszenek le mostani hazánk területén a hagyományok szerint. Másrészt ez kiváló nap termékenység megteremtésére, mert a Fiastyúk egyben az istenek szerelmi fészke, azaz hatalmas (szerelmetes) teremtő energia! így kiválóan alkalmas olyan meditációra, ami a nemzet magas szintű (anyagi) termékenységét, emelését segíti. A Hold a Szűz csillagképében jár ekkor, amely a Szűz Anya szimbóluma, azaz a magyar nemzet így külön védelmet kérhet Égi Édesanyjától. Közös, vezetett meditáció helyszíne: Margit-sziget, nagyrét (18 óra)
Május 21. kedd 16 óra
Az egész héten a legerősebb nap, hiszen ekkor lesz szoros a korszakalkotó Plútó-Uránusz kvadrát (hajnalban)!
Általában mindenféle gyógyításnak, gyógyulásnak (persze nemzeti szinten is!), tisztulásnak, isteni emelő erők földi életre keltésének fokozottan kedvez. A Plútó ráadásul idén lelép a Tejútról, lehozva a legmagasabb szintű isteni teremtő erőket a földre! Ennek köszönhetően Pünkösd idején (kézzel fogható) isteni erőt kapunk ahhoz, hogy nagyot fordítsunk sorsunkon és megszabadulva felesleges terheinktől egy felszabadult életet éljünk.
Meditációra a javasolt időpont: du. 16 óra vagy este 20 és 21 között. A Hold ekkor lép trigonba a Merkúrral és este a Vénusszal. (Akik 25-én fognak szorosan együttállni, tehát kvázi előkészíti a szombati üzenetet.) A Hold már a Szűz jövőbe lépő lábánál jár, ami az új minőségek felé való elindulásnak kedvez, a Merkúr és a Vénusz pedig már a Bika szarvánál táncol át kéz a kézben és egyúttal Nimród ijja felett. Tehát ez is nagy emelő erejű időszak: kifejezetten abban segít, hogy földi életünket, érzelmi minőségünket a Tejút felé tudjuk felemelni. Nemzeti szinten is nagyon jelentős emelkedést lehet általa elérni!
Harmóniát, békét, szeretetet is magában foglal a Vénusz női ereje révén, mely segíthet a nemzetet békésen egységbe kovácsolni.
Május 22. szerda reggel 9 óra.
A Hold trigonba lép a Jupiterrel. Ebben különösen szép nemzeti erő van, hiszen a Jupiter eleve a magyarság bolygója, s a Nimród felett jár már bőven! Ezen felül különlegessége, hogy a Hold az Angyal csillagképben halad, ami azt jelzi, ha itt létre tud jönni egy közös meditáció (az otthoniakat is „bevonva” a távolból) ezzel elképesztő varázserőt lehet adni a nemzet kezébe! Az angyali szférák segítségét lehet meghívni Nimród Népének! Ebben a meditációban Égi védelmet és erőt lehet kérni a nemzetnek Nimródtól, az Angyaloktól, s a Szűz Anyától.
Május 23. csütörtök hajnal
A Hold trigonba lép a Vízöntő csillagkép múlt vízében fürdőző Neptunnal. Kifejezetten meditálós időszak a két lélekbolygó emelő fényszöge miatt! Ráadásul a tökéletes érzelmi egyensúlyt lehet vele megteremteni, mert a Hold a Mérleg csillagkép „közép” csillagai felé jár. Ez segít abban, hogy a múlt nagy (lelki) terheitől megszabadulva teljes egyensúlyt teremtsünk a múlt és a jövő között.
Május 24. péntek
Egész napra igaz, hogy a Hold a Kígyótartó csillagai alatt halad, egyúttal a Skorpióban, ami kedvez ismét a gyógyulásnak, a félelmektől, lehúzó erőktől való megszabadulásnak és a mélyben szunnyadó mágikus képességek felszínre hozásának nemzeti szinten (is).
Közös, vezetett meditáció helyszíne: Bp. VIII. Pál u. 2. (18 óra)
Május 25. szombat hajnalban, reggel
Ezen a napon áll együtt a Vénusz a Merkúrral, s már tágan a Jupiterrel a Bika csillagkép szarvánál és Nimród fejénél. Ezzel egy időben (hajnalban) holdfogyatkozással kísért Telihold is lesz!
A hármas együttállás (Vénusz-Merkúr-Jupiter) az Auriga csillagaival is érintett mely Tejútkapu! Mindez azt jelenti ezen a napon (főleg hajnali meditációval vagy reggel) nagyon jelentős érzelmi emelkedésre van lehetőség mind egyénileg, mind nemzeti szinten is. Hiszen Nimród (Orion) a magyarság Ősatyja. Az emberi kapcsolatok terén lehet nagyot lépni felfelé: a Tejút minősége felé. Egyben a felvállalás ideje, talán pont arra, hogy a lelkekben belül megszülessen az elhatározás: felvállaljuk sorsunkat, Küldetésünket, amely nem más, mint a Fényt útjára indítani a Kárpát-medencében. Kivételesen jó lehetőség lehet a nemzetnek, hogy a magyar emberek megtalálják a tökéletes érzelmi egyensúlyt, s hogy összekössék az Eget a Földdel (először bent a lelkükben, majd ennek segítségével később már kint is). Az Auriga titkos Égi Kapuja nyílik ki, hogy az Égből a Szeretet és az Isteni Törvény Ereje leszállhasson.
Lényegében ezen a napon érzelmi életünket koronázhatjuk meg. Lehetőséget és feladatot jelent egyidejűleg arra, hogy Sorsunk Királyává váljunk.
Közös, vezetett meditáció helyszíne: Pilis és Gellért-hegy (reggel 6 óra), valamint este a „Van egy hely” stúdió (18 óra)