Íme a energia „fogyasztók” listája…. ezeket jól elkerülni !
- 1. „Szegény én” – aki ezt a játszmát játssza, folyamatosan sajnáltatja magát panaszkodik, és ezzel együtt lelkiismeret furdalást igyekszik kelteni beszélgetőpartnerében.
- 2. Zárkózott – az ilyen személy rejtélyeskedik, így aztán eléri, hogy mások energiát fektessenek abba, hogy megismerjék, és foglalkozzanak vele.
- 3. Zaklató – tapintatlan kérdésekkel furakszik a másik személyes terébe, hogy aztán hibát találjon az illetőben. Ezután a hiba alapján igyekszik bebizonyítani a másiknak, hogy értéktelen.
- 4. Megfélemlítő – félelmet keltve próbál uralkodni másokon, fenyegetőzéssel, bántalmazással, durvasággal
SZELLEMI TÖRVÉNYEK
1. SZERETET TÖRVÉNYE
Feladatunk, hogy megtanuljunk szeretni. A mindent átfogó szeretet képességét kell elsajátítanunk. Szerelmesnek lenni és igazán szeretni két különböző dolog, miként a virág és a gyümölcs. A gyümölcs megjelenésével eltűnik a virág.
A szeretet azt jelenti, hogy megértően, tudatosan elfogadom a tökéletlent.
A szeretet az az öröm, amelyet akkor érzünk, amikor a szeretett emberre gondolunk.
A szeretet azt jelenti, hogy megnyitom magam, és beengedem a másikat.
A szerelmes birtokolni akarja szerelmét, kisajátítani, függővé tenni. Csakhogy mindaddig, amíg a szeretetben a függőség bármilyen formája megvan, a kapcsolat nem tökéletes.
A szeretet azt a vágyat keli szívemben, hogy a másik boldog legyen, és kész vagyok ennek érdekében bármit megtenni és időt adni neki, ha időre van szüksége, figyelmet, ha figyelemre van szüksége, és szabadságot, ha szabadságra van szüksége. A szeretetben nem várok feltétlen viszonzást. Cselekedeteim mozgatórugója a gyengéd odafigyelés, nagyrabecsülés és csodálat. Szerethetek mellette másokat is, és ezt a jogot neki is megadom. Érzelmileg független vagyok a másik reakcióitól, mert szeretem őt, függetlenül attól, hogy érzelmeim viszonzásra találtak-e vagy sem.
A szeretet egyszerre jelenti, hogy adok és kapok, és mindig adással kezdődik.
2. HARMÓNIA TÖRVÉNYE
Ez a rendkívül fontos törvény arról gondoskodik, hogy a különféle hatásokat kiegyenlítse és ezáltal a harmónia mindig megmaradjon vagy gyorsan visszaálljon.
Ahol sok a fény, ott sok az árnyék; aki elvesz, attól elvétetik; aki ad, annak adatik. A harmónia törvénye nemcsak a természetben mutatkozik meg, hanem a mindennapi életünkben, mindabban, ami velünk történik. Valahányszor az ember önhatalmúlag megzavarja a harmóniát, ez a törvény haladéktalanul kiegyenlít.
3. EVOLÚCIÓ TÖRVÉNYE
Minden állandó változásban van. Az egész univerzumban nincs két dolog, lény vagy jelenség, amely tökéletesen azonos volna. Minden egyszeri és egyedülálló Az evolúció törvénye magába foglalja a változékonyság elvét. Semmi nem maradhat úgy, ahogy most van. Semmit sem ragadhatok meg, nem tarthatok meg, mert minden, ami elkezdődik, az véget is ér. Már a kezdet magába foglalja a véget, ami egyidejűleg valami újnak a kezdete. Az örök létezés, bár állandó változásban van, sem nem csökken, sem nem növekszik – van. Változtatja kifejeződését, és mégis állandó. Minden, ami van az „Egyből” jött létre, és az „Egy” mindenben benne van. Minden része az egésznek, és mégis egy egész.
4. REZGÉS TÖRVÉNYE
Minden mozgásban van, semmi sem áll, minden rezeg. Az energia és az anyag csupán különböző frekvenciájú rezgések manifesztációja. Még a legkeményebbnek tűnő anyagban is állandó rezgésben vannak a molekulák, s ugyanez igaz a fényre, a melegre vagy az energiára. Minden gondolat, minden érzés, minden kívánság vagy akarat különböző frekvenciájú rezgés. Minden egyszerre sokféle rezgésben van, s ez egyszeri és megismételhetetlen egészet képez. Minden mindennel összefügg, minden rezgés egyszerre ok és valamely korábbi ok okozat. Testünk azonnal reagál minden gondolatunkra. Meg kell tanulnunk fegyelmezni gondolatainkat, mert ez a feltétele annak, hogy helyesen, tudatosan cselekedjünk. Minél magasabb rezgésű az az energia, melyet mozgósítunk, annál súlyosabb következményekkel jár, ha helytelenül használjuk. A negatív gondolatokat negatív cselekedetek követik. Ha a gondolataink irányát megváltoztatjuk, megváltoztatjuk egész életünket.
5. POLARITÁS TÖRVÉNYE
Minden létezőnek két pólusa van ugyan, valójában azonban minden egy. Minden látszólag ellentétes, lényegét tekintve azonos. Boldogság és boldogtalanság, szeretet és gyűlölet valójában ugyanannak a dolognak a két oldala. Minden jelenségnek két oldala van, ám a kettő között egy és ugyanazon tartomány húzódik meg.
A gyűlölet így fordítható át szeretetre. Nem kell mást tenni, csupán álláspontot változtatni és a dolgok is megváltoznak. A félelmet bátorsággá alakíthatjuk, a sötétséget fénnyé. Tudatom rezgésének megváltoztatásával álláspontomat változatatom meg.
Tudatunk rezgésszintjének emelésével nem csupán magunkat változtatjuk meg, hanem egész életünket is, hiszen a rezonancia törvénye értelmében más eseményeket, személyeket és életkörülményeket vonzunk magunkhoz.
6. RITMUS TÖRVÉNYE
A nappal után az éjszaka következik, a születést követi az elmúlás, amely egy újabb születésnek az kezdete. Az aktivitás, a pihenés és lazítás szakaszai váltakoznak és együttesen hozzák létre a harmóniát. A ritmus törvénye a teremtésben mindenütt kifejezésre jut. Az egész lét egy állandó ki- és beáramlás, amely két pólus között jön létre, ezért a ritmus törvénye szorosan összefügg a polaritás törvényével. Ez a törvény az ember örök létezését biztosítja, függetlenül attól, hol van: születés, halál és újjászületés.
7. MEGFELELÉS TÖRVÉNYE
„Mint fent, úgy lent, mint lent, úgy fent. Miként bent, úgy kint.” Az ember, mint mikrokozmosz, pontos képe a makrokozmosznak.
Egy adott tartalomhoz egy adott forma illik. Minden létezőnek a létezés minden szintjén megvan a megfelelője. Ez a törvény a legkisebbtől a legnagyobbig mindenre érvényes finomanyag szintjén és szellemi szinteken is.
8. REZONANCIA TÖRVÉNYE
A hasonló hasonlót vonz magához, és általa megerősödik. Két különböző dolog taszítja egymást. Az erősebb meghatározza a gyengébbet, és önmagához hasonlóvá teszi. Mindenki csak azt tudja magához vonzani, ami pillanatnyi rezgésének megfelel. A félelem tehát magához vonzza azt, amitől félünk. Viselkedésünk meghatározza a körülményeinket. Tőlünk függ, mely rezgésre vagyunk fogékonyak, melyhez csatlakozunk.
9. TELJESSÉG TÖRVÉNYE
Az élet teljessége szellemi örökségként áll rendelkezésünkre minden pillanatban. Csakhogy hibás szellemi beállítottságunk és csekély hitünk külső és belső gazdagságunkat korlátok közé szorítja. Az élet csak a belső valóságot tudja a külső valóságban visszatükrözi. Ne hagyjuk, hogy a külső kép megzavarjon bennünket. Semmiféle erőfeszítés és pozitív gondolkodás nem vezet eredményre, ha belül folyton arra gondolunk, milyen korlátaink vannak, és miben szenvedünk hiányt.
Az elfogadás a törvény egyik oldala, a másik az adás. Aki csak a törvény egyik felére figyel, önzésével érvényteleníti a törvényt. „Aki nem ad, nem is kap, aki nem vet, az nem is arathat.” Csak olyan mértékben lehet hatékony a törvény, amilyen mértékben mi megnyitjuk magunkat, hogy rajtunk keresztül a teljesség manifesztálódhasson. Megnyitjuk magunkat, hogy az élet rajtunk keresztül a maga sokféleségében kifejezésére juthasson és mások hasznára is szolgálhasson.
Aki a teljességben él, annak mindig minden rendelkezésére áll ahhoz, hogy létét tökéletesen kifejezésre juttassa. A mindenbe beletartoznak a leckék is, amelyeket az élet kínál számunkra, hogy tanuljunk és fejlődjünk. Aki teljességben él, az valóban bőségben, teljességben éli az életét, és élete minden aspektusa harmóniában van.
10. SZABADSÁG TÖRVÉNYE
Az ember életének minden pillanatában a teremtés teljessége elé állítja, és szabadságot ad neki a választásra. Ő határozza meg a „belső képeket”, amelyek életét meghatározzák. Szabadságában áll választani, hogy a felismerés királyi útja mellett dönt, vagy pedig a megszokott utat választja, amely a betegségen és szenvedésen keresztüli tanulás útja.
A szabadságnak három szintje van:
– szabadság, mint megszabadulás valamitől
– szabadságomban áll valamit tenni
– az igazi szabadság /kiszabadulni a vágyak rabságából, megszabadulás másoktól, elengedés/ Mindent el kell engedni, a régi tudatállapotot, amelyhez a következő érzések tartoznak: harag, Félelem, gond, stressz, bűntudat, érzékenység, kisebbrendűségi érzés, önsajnálat, irigység, Bizonytalanság, utálat, izgalom, agresszió, düh…
11. GONDOLKODÁS TÖRVÉNYE
Minden egyes gondolat megváltoztatja sorsunkat, sikert vagy sikertelenséget, betegséget vagy egészséget, szenvedést vagy örömet von maga után. Meg kell hát tanulnunk, hogy a lehető legoptimálisabban használjuk gondolkodásunkat. Legfontosabb a pozitív gondolkodás, felismerni, hogy mindaz, ami velem történik, valójában jó nekem.
A legtöbb ember azért nem tudja vágyait megvalósítani, mert nem tud uralkodni gondolatain. A gondolatok energiát mozgatnak és formálnak. Minden gondolat egy teremtés, amelynek meg kell valósulnia.
A pozitív gondolkodás abban rejlik, hogy felismerem, minden ami van, engem szolgál és nekem segít még akkor is, ha kifejezetten kellemetlen vagy fájdalmas. Negatív nem is létezik, csupán kellemetlen jó. A sikertelenség mindig csak közbülső eredmény a végleges sikerhez vezető úton.
12. HARAG TÖRVÉNYE
Szinte nincs olyan ember, aki valamiért ne mérgelődne. A harag, a düh a gyenge érzelmi kontroll terméke, nagyon sok hátránnyal jár. A harag idegességet idéz elő, szívverésünk szabálytalanná válik, vérnyomásunk emelkedik, rossz lesz az emésztés, alvászavarokkal és fáradtsággal küszködünk. Rosszkedvűek leszünk, elveszítjük uralmunkat gondolkodásunk és cselekedeteink felett. A bosszúság egyúttal agresszió is, negatív energia, amely diszharmóniát okoz, ami pedig betegséget idéz elő. Aki bosszankodik, az nem ért egyet az élettel, nem fogadja el az életet úgy, ahogy van.
– Minden embert olyannak fogadok el, amilyen, ráhagyom, hogy megváltozik-e és mikor. – Megszabadítom magam minden elvárástól és hagyom, hogy az élet olyan legyen, amelyen.
– Felismerem, hogy a világon senki és semmi nem bosszanthat engem.
13. IMAGINÁCIÓ TÖRVÉNYE
Minden képszerű elgondolásunk arra törekszik, hogy megvalósuljon. Ha eközben a hittel szemben fellép az akarat, mindig a hit győz.
Minden ember képes arra, hogy elgondolásait képszerűen jelenítse meg. A kép a tudatalatti és a lélek nyelve. A belső képek életünk nagy részét meghatározzák. Képzelőerőre van szükségünk ahhoz, hogy a kívánt végeredményt képszerűen meg tudjuk jeleníteni, és ezeket a képeket szemünk elé tudjuk varázsolni. Minél pontosabban képzelek el valamit, és minél hosszabb ideig tartom a szellemi képernyőmön, annál több energia árad, és annál gyorsabban fog a fizikai síkon is megjelenni.
14. HIT TÖRVÉNYE
A hit belső tudás, amely nem a külső bizonyítékokon nyugszik. Nem az történik amit akarunk, hanem az, amiben hiszünk. Az igazi hit az a bizonyosság, hogy amit kívánok, az meg kell hogy jelenjen, ha megnyitom magamat. A hit nemcsak azt jelenti, hogy igent mondok az igazságra, hanem bizonyos is vagyok benne, és amire hitemmel igent mondok, arról tudom, hogy meg is valósul. Aki csak abban hisz, amit lát, az csupán akkor fogja hinni a vetés következményét, ha már be is takarította. Akinek nincs hite, az is hisz, csak éppen annak ellenkezőjében, amit el kíván érni.
15. ÁLDÁS TÖRVÉNYE
A világba küldött áldás a gondolatenergia legtisztább és legfinomabb formája, és az univerzum leghatalmasabb erejét, az isteni szeretetet mozgósítja.
Megáldani annyit jelent, hogy egy személy vagy egy helyzet számára Isten kegyelmét kérni. Amit tiszta szívemből megáldok, az abban a pillanatban áldott lesz és az áldás hatalma azonnal megkezdi áldásos tevékenységét. Amit tiszta szívemből megáldok, az áldásként száll vissza rám. Hagyhatom, hogy az áldás csak úgy megtörténjen, de el is képzelhetem, amint fény vagy sugár formájában alászáll.
16. OK ÉS OKOZAT TÖRVÉNYE
A világon minden az ok és okozat elve szerint működik. Minden teremtés okozat, amely mögött egy teremtő áll, akinek az akarata a teremtettben nyilvánul meg. Ahol teremtés van, ott teremtőnek is lenni kell, hiszen a törvény így szól: „Semmiből nem lesz semmi.” Az, ami volt, mindig összefügg azzal, ami lesz. Amit mi véletlennek nevezünk, az nem más, mint valamely rejtett ismeretlen ok kifejeződése. Csak addig beszélünk véletlenről és szerencséről, amíg fel nem ismerjük az összefüggéseket. Soha semmi nem történik ok nélkül.
17. SORS ÉS VÉGZET TÖRVÉNYE
Az ember szabadon választhat, cselekedeteinek következményeivel számolni kell. Ezt a végzet törvénye rója ki rá, vagy az ok és okozat törvénye, amely végzetként jelentkezik. „Mindenki azt kapja, amit előidézett. Sem többet, sem kevesebbet és nem is mást.” A sorssal való szembesülés, a vele való elmélyült foglalkozás végül elvezet az egyetlen erőhöz. Nincsen sem véletlen, sem jutalom vagy akár büntetés, hanem kizárólag ok és okozat. Cselekedeteim következményei elől nem menekülhetek. A végzet törvénye arra kényszeríti az embert, hogy teljes felelősséget vállaljon életéért, szembesüljön cselekedeteinek következményeivel, míg a saját maga által okozott problémákat fel nem oldja, és ezáltal szabaddá nem teszi magát. A végzet törvénye akkor avatkozik be, amikor a teremtésben az ember nem tudja megteremteni a harmóniát.
Mindenki tehát azt kapja, amit okozott. És valahányszor kap valamit, azt maga okozza. A végzet törvénye szembesít bennünket cselekedetein következményeivel, és az egyén szabadságát semmiben nem korlátozza. Mindenki szabadon döntheti el, mit akar vetni, ám aratni azt lesz kénytelen, amit elvetett.
18.ÚJJÁSZÜLETÉS TÖRVÉNYE
Mindig újabb és újabb testet öltünk magunkra, s ez a test olyan, mint az iskolai egyenruha. Ahogy az iskolában újabb és újabb leckét kell megtanulnunk, az életben is pontosan azt a leckét osztja ránk az osztályfőnökünk: dr. Mindennap, amit még nem tanultunk meg, hogy újabb és újabb felismerésekre tegyünk szert. Mindaddig, amíg önakaratból cselekszünk, újabb okokat idézünk elő, s bár pozitív okok pozitív következményekkel járnak, a negatívok negatívval, mindenképpen inkarnálódnunk kell, hogy az adott következményekkel szembesüljünk. Első születés a nemzésen és fogamzáson keresztül történő fizikai manifesztáció kezdete. Második születés a testi elválás az anyától. Ahogy halálunkkor egy sötét alagúton megyünk ki az életből, ugyanúgy egy sötét csatornán érkezünk ebbe az életbe. Harmadik születés a tudat individualizációja.
Negyedik születést általában pubertásnak hívnak. Felébred a test és jelzi, hogy saját szükségletei és kívánságai vannak.
Ötödik születéssel a lény felismeri Igaz Valóját.
Hatodik születés az önuralom.
Hetedik születés az önkiteljesítés. Akarni és cselekedni annyit jelent, a szándék és a tett is egy.
19. KEGYELEM TÖRVÉNYE
Úgy működik, hogy az ember minden pillanatban kiléphet tudatlanságából a felismerés fényébe, és magához veheti szellemi örökségét, a tökéletességet. Kegyelem, hogy imádkozhatom, és imádságom meghallgatásra talál. Kegyelem az is, hogy Isten átfogó szeretetében mindig és mindenütt részesülhetünk. Kegyelemben élni annyit jelent, mint nyitottnak és befogadónak lenni.
20. BOLDOGSÁG TÖRVÉNYE
A boldogságot nem lehet birtokolni. Mindaddig, amíg kívül keresem a szerencsémet, a boldogságomat, keresésem eredménytelen marad. A boldogságot csak magamban találhatom meg, ha feltétel nélkül igent mondok az életre, s elfogadom olyannak, amilyen. Valahányszor szenvedek, az azt is jelenti, hogy nem fogadom el az életet, ezen csak én tudok változtatni. Ha a szerencsémet, boldogságomat nem teszem külső körülményektől függővé, akkor minden helyzetben boldog lehetek.
Boldognak lenni annyit jelent, hogy önmagammal és az élettel harmóniában vagyok, helyemet minden pillanatban optimálisan töltöm be, így teljes életet élve boldog vagyok.
21. KÖSZÖNET TÖRVÉNYE
Az igaz hála és köszönet minden nehézségen átsegít az életben. Adjon hálát teljes szívéből valamiért, amije még nincs, úgy, mintha már megvolna – és meg fogja kapni. A szüntelen hála és köszönet aktivizálja a hitet, amely hegyeket mozgat.
Mennyi minden van az életünkben, amely tökéletesen rendben van, és figyelemre sem méltatjuk, mert mindig csak arra a kevésre figyelünk, amely éppen nincs egészen rendben. Amint szívemet hála tölti el életem minden körülményéért, eseményéért, az univerzum legmagasabb rendű ereje működni kezd rajtam keresztül, mert a hálás és szeretetteljes szív a legtisztább csatorna az egyetlen erő számára, amit mi Istennek nevezünk.
Minden úgy van jól, ahogy van, függetlenül attól, hogy kellemes-e számodra vagy sem, elfogadod-e vagy tiltakozol. Ha nem fogadod el, akkor szenvedsz. Ám, ha feltétel nélkül igent mondasz, felfedezed a boldogság titkát.
A levél ősszel magától hullik le a fáról. A hó apró pelyhekben esik, a tavasz beköszönt, a fű növekedésnek indul. Mindez könnyedén, félelem nélkül, kötöttségek és erőlködés nélkül. Nem szükséges hozzá terápia, nem kellenek traumák. A dráma csupán illúzió, az igazság egészen egyszerű. Sem nem jó, sem nem rossz, egyszerűen csak van.
Semmit sem birtokolhatsz, hiszen minden te vagy. Minden, ami létezik, abból az egyetlen realitásból jött létre, amely Te magad vagy. Az emberek akikkel találkozol, a tárgyak, amelyek hozzád tartoznak vagy amelyeket elveszítesz, csupán ajándék, mellyel önmagad megleped, hogy léted újabb aspektusait megtapasztalhasd. A valóságban semmit sem lehet nyerni, sem pedig veszíteni, kivéve önmagad Igaz Valójának megtapasztalását.
Az életjátékban csak te nyerhetsz.
Ez a játék ugyanis a te örömödre jött létre, örvendj hát léted csodálatos teljességének.