Fedezd fel, hogy mi vagy a fizikai testedben, mert ez az erőd, amely idáig eljuttat.
Tanuld meg irányítani és használni, válj eggyé vele. A fényt a testedben hordozva elhozod a frekvenciát a bolygóra, és a frekvenciában tudás van.
A fényfrekvenciája hordozza az identitásod és a saját tudatosságod történetét. Mint mondtuk, ezt a tudatosságot kiszórták az adatbázisodból – vagy a sejtjeidből -, mert azok, akik idejöttek, hogy az isteneitek legyenek, nem tudtak volna irányítani benneteket, ha ugyanolyan képességeitek lettek volna, mint nekik.
Végrehajtották hát a biogenetikai kísérletet és mutációt,amely „bukás” néven vált ismeretessé. Akkor történt, hogy még jobban elmélyült az emberi faj tudatlansága. Nagyon hosszú időn keresztül folytatták különböző kísérleteiket.
A FÉNY jelenti a szétszórt dolgok újraegyesítését, és ennek a feladatnak a végrehajtásához csak annyit kell tennetek, hogy legyetek. Amikor egyszerűen csak vagy, fejleszted magadat, fejleszted a saját személyes életedet, igazán biztosan kell hinned, hogy a fény többi tagja is veled azonos módon fejlődik. Telepatikusan kisugárzod, hogy itt vagy, ugyanolyan formában, ahogy mi állandóan mondjuk neked: – itt vagyunk.
Mi is a Fény Családjának tagjai vagyunk,és információt hozunk magunkkal, amelyet minden irányba kisugárzunk.
Meg kell vizsgálnotok a határaitokat, amelyeket magatok köré vontatok. Azt hiszitek, fejlődtetek, tágult a látókörötök, és sok dolgot észrevesztek. És ahhoz képest, hogy honnan indultatok el, valóban történt némi fejlődés.Mindazonáltal garantáljuk nektek, hogy nem látjátok a határokat, amelyeket most állítotok fel magatoknak, még mindig ezek határozzák meg, hogy hitetek szerint mit tudtok, és mit nem tudtok megtenni.
Ezek a határok kötnek benneteket ehhez a valóságverzióhoz vagy frekvenciához.
Ezek a határok, amelyeket felhúztok és hirdettek a világ előtt, megakadályozzák,hogy a bennetek ébredező tudással együtt haladjatok. A tudás a spirituális felemelkedés része. A valóság különböző rétegeit mozgatja, hogy még jobban ráhangolódhassatok a lélek birodalmára. Ezt jelenti a spirituális fejlődés. Azt akarjuk, hogy lépjétek át a határaitokat, ne akarjátok meghatározni, ne védjétek többé életetek minden aspektusát.
Fényt hozni félelmetes küldetés. Ha beengeded a fényt az életedbe, megkezdődik a változás folyamata, ami nem mindig örömteli, felemelő és vidám esemény, ahogy néhányan már megtapasztalhattátok. Ebben a folyamatban, amelyben a dolgok nem túl vidámak, az első dolog, amit tehetsz saját fejlődésed és változásod megakadályozására, az, hogy félelemmel reagálsz az érzelmi töltésű eseményekre.
Ráfoghatod valaki másra, siránkozhatsz és panaszkodhatsz, érezheted és hiheted,hogy valaki más tett veled valamit.
A bolygó lakóinak nagy része ezt hiszi, de ők nem tartoznak a Fény Családjába.Természetesen a Fény Családjának több millió tagja van itt, és a fény visszatér a bolygóra, ahol nagyon hosszú ideje már a Fekete Trikósok uralkodnak. A Fekete Trikósok a félelmetekkel, a negatív hozzáállásotokkal, a háborúval és a kapzsisággal táplálkoztak. Mivel ez a szabad akarat zónája, ez itt mind megengedett volt. Az Első Alkotó éppen úgy azonos a fekete csapattal, ahogy a Fény Családjával. Az Első Alkotó minden.
Történeteken keresztül tanítunk benneteket. Egy napon talán majd átlátjátok ezeket a történeteket. Akkor már többé nem lesz rájuk szükségetek, képesek lesztek szétzúzni a paradigmákat, és megérteni a nagyobb realitásokat. Addig azonban történeteket mesélünk, hogy lekössük az érdeklődéseteket és becsalogassunk olyan területekre, ahová féltek belépni – olyan területekre, amelyek felkeresésére lelketek legmélyén elköteleztétek magatokat.
Rövidesen nagyon nagy szükség lesz rá, hogy felismerjétek, kik valóban a Frekvencia Őrzői, és kik azok, akik csak beszélnek róla. A Frekvencia Őrzőit összehívják,hogy hozzanak létre valamiféle stabilitást a bolygón, mert ők minden pillanatban száz százalékig tudják, hogy a saját valóságukat teremtik meg.Tudják, miként szegüljenek szembe az emberiség törvényeivel saját tudatosságuk és az energia tudatos irányításával. Ez a tökéletesség és az elkötelezettség legmagasabb foka.
Nem azért jöttünk ide, hogy a szavakkal dobálózzunk, vagy hozzájáruljunk ahhoz,hogy jól érezzétek magatokat. Emlékeztetni akarunk benneteket arra, hogy kik vagytok és mit vállaltatok, mit akartok ezen a bolygón megvalósítani.
Drukkolunk nektek és ösztönzünk benneteket az emlékezésre, hogy némi iránymutatást és segítséget adjunk, hogy felfedezhessétek saját magatoknak az emberi testben rejtőző csodát.
Ebben a pillanatban úgy tudtok a legjobban működni, ha őrzitek a sajátfrekvenciátokat, és nem indultok el, hogy „megmentsetek” mindenki mást.Tegyetek meg minden tőletek telhetőt, hogy következetesen tudatában legyetek annak, ami itt történik, és megértsétek azt. Legyetek következetesek a fényfrekvenciájával szemben, amely a tudást hozza, és a szeretet frekvenciájával szemben, amely a teremtés frekvenciája.
Forrás:
BARBARA MARCINIAK – A PLEJÁDOK TANÍTÁSAI