Kilenc fátyol, mely elrejti az igazságot az emberi lélek elől
Minden elkötelezett igazságkereső végül elképesztő matematikai szimetriákra és struktúrákba botlik, ami különösen jellemző fraktálgeometriában előforduló 1-9 egész számokra. Mint alapvető példára, vess egy pillantást erre a kilenc egyenletre;
(1 x 8) + 1= 9
(12 x 8) + 2 = 98
(123 x 8) + 3 = 987
(1234 x 8) + 4 = 9876
(12345 x 8) + 5 = 98765
(123456 x 8) + 6 = 987654
(1234567 x 8) + 7 = 9876543
(12345678 x 8) + 8 = 98765432
(123456789 x 8) + 9 = 987654321
Hát, nem bámulatos? Ami számomra még nagyon érdekes, hogy a történelem összes nagy filozófusa, például Arkhimédész, Kopernikusz, Szókratész, Da Vinci elsősorban mind matematikusok voltak. Ők és minden bibliai prófécia azt állítják, hogy a DNS felépítése nagyon egyszerű matematikai képleteken és mintákon alapszik. De itt most inkább a kilenc fátyol matematikai szerepének megértéséhez szeretnék hozzájárulni.
Nézzük meg az ókori misztérium iskolákat – Az Sumér és Babiloni templomok titkai, a Kabbala megmutatta az utat a végső Szentek-Szentjéhez – re-veil-a-tions= Az Isteni teremtés, az élet ismételt felébresztése, (jelenések, azaz újra megnyílik a fátyol) mikor egyé válunk tisztaságban és igazságban valódi eredetünkkel.
Tehát szisztematikusan át kell haladnunk a kilenc értelmi szinten, vagy az Igazság Hídján, mielőtt belépnénk a Nirvánába, illetve az Isteni egységbe. Igencsak figyelemreméltó módon, mint egy hatalmas Sudoku rejtvény, az emberi megtapasztalás, amit életnek nevezünk, az 1-9 szám körül forog. Mindennek megvan a maga helye a rendszerben, és minden tökéletesen és pontosan illeszkedik az idő és tér véget nem érő hálózatában.
Ez tehát az egyik definíciója az „Igazságnak” – a rejtett, misztikus tudásnak, ami teljes mértékben megfelel a matematikai hálózatnak. Jézus (más néven a Názáreti Jézus) kijelentette tanítványainak; „És megismeritek az igazságot, és az igazság szabadokká tesz titeket.” (Jn 8:32)
Az emberek miért nem látják az Igazságot?
Erre a kérdésre a legjobb választ nagyon bölcsen Don Harkins adta 2001-ben:
Az elmúlt években több elméletet is kialakítottam, majd el is vetettem arról, hogy az emberek túlnyomó része miért nem látja meg az igazságot, – még akkor sem, ha az arcul üti őket. Közülünk azok, akik képesek meglátni az „összeesküvést,” már számtalanszor átbeszéltük magunk között, hogy mennyire kétségbeejtő is az, hogy a legtöbb ember képtelen megérteni azt a folyamatot, ami a kollektív rabszolgasorba taszításunkra és kizsákmányolásunkra irányul – annak ellenére, hogy nagyon precízen dokumentáltuk, magyaráztuk el számukra a folyamatot. Zömében arra a megállapításra jutottunk, hogy a legtöbb ember egyszerűen csak „nem akarja” meglátni mi is történik valójában.
Rendkívül gonosz férfiak és nők, akik világ hatalmi elitjét működtetik,nagyon ügyesen kiműveltek egy olyan virtuális legelőt, ahol a fű gyönyörű zöld, s csak keveseknek jut eszébe felnézni legelészés közben, mikor is megláthatná a színes címkéket, melyeket a füleikbe tűztek. Ugyanazok az emberek, akik nem látják, hogy rabszolgaként legelésznek, hajlamosak őrültségnek, „összeesküvés-elméleteseknek” nevezni azokat, akik belelátnak a farm, (legelő) múltjába és feudális uradalmak kastélyainak előcsarnokába.
Végül, megértem miért.
Ezek nem azok, akik nem akarják látni az eltűnő szabadságukat a hatalmi-elit vezetése alatt, mert azt az elit „nem akarja, hogy meglássák” – egyszerűen képtelenek meglátni mi történik, mert nem tudnak áthatolni azokon a fátylakon, ami blokkolja a látóterüket.
Minden emberi törekvés egy kiszűrési folyamat. A sport az egyik legjobb példa. Addig játszunk egy adott sportban, míg ki nem rúgnak a pályáról. Azok a profi sportolók, akiknek nagy pénzt fizetünk, soha nem lesznek kirúgva. Ahol kölyökcsapatok milliói játszanak kicsi ligákban, minden tavasszal kiszűrnek közülük 50 srácot az októberi világversenyekre.
Az első fátyol mögött; Több, mint hatmilliárd ember él a bolygón. Legtöbbjük él és meghal úgy, hogy a létfenntartáson kívül bármi máson mélyebben elgondolkodna. Az egész emberiség Kilencven százaléka él és meghal anélkül, hogy áttörné az első fátylat. Sőt azt lehet mondani, hogy a 6 milliárd ember közül kevesebb, mint 1% -, akik áttörik mind a kilenc fátylat, s úgy tűnik még ez a kissebség is egyre csak zsugorodik.
A hatalmi elit annak érdekében, hogy a virtuális fű zöld maradjon, számos területen sikeresen megvesztegeti azokat, akik átjutnak több fátylon is, és közelednek az igazsághoz. Én ezt egyszerűen intellektuális prostitúciónak nevezem – az Egyetemes Igazság értékesítése, az értéktelen káosz-főzelékkel szemben. Nagyon sok tehetséges értelmiségit elcsábított a gazdagság, a hírnév és a társadalmi felemelkedés aranyozott csillogása.
Tiszteletteljes elismeréssel, amit most kifejezek Don Harkins felé, következzék a kilenc fátyol;
Az első fátyol: Mikor tíz százalékát áttörjük az első fátyolnak, a politika világában találjuk magunkat. Aktív résztvevőkként szavazni fogunk és véleményt fogunk formálni. Véleményünket a körülöttünk lévő világ fogja kialakítani; elfogadjuk a közoktatás szabályait, hogy a kormányzati tisztviselők, média személyiségek és más „szakavatottak” a hatóság elsődleges hangjai. Kilencven százalék ennen a csoportnak úgy él és hal, hogy áttörné a második fátylat.
A második fátyol: A második fátyol áttörésével felfedezhetjük a történelem világát, az ember és a kormány közötti kapcsolatot, az ön-kormányzat jelentését az alkotmány, és a közjogon keresztül. Kilencven százaléka ennen a csoportnak úgy él és hal, hogy áttörné a harmadik fátylat.
A harmadik fátyol: Közülük tíz százalék jut át a második fátylon, előbb-utóbb sikerül a harmadikat is áttörni, és meggyőződhet arról, hogyan használták ki a világ erőforrásait, beleértve az embereket, az őket irányító rendkívül gazdag és nagy hatalmú családok, akiknek a régi világból áthozott óriási vagyontárgyaik vannak, s modern kizsákmányoló stratégiákra alapozták az egész jelenleg eladósodott világgazdaságot. Kilencven százaléka ennek a csoportban úgy él és hal, hogy áttörné a negyedik fátylat.
A negyedik fátyol: Az a tíz százalék, aki áttöri a negyedik fátylat, felfedezi az az Illuminátusokat, a szabadkőműveseket, és a többi titkos társaságot. Ezek a titkos társaságok szimbólumokat használnak, szertartásokat hajtanak végre, melyeket áthat a több generáción keresztül megőrzött rejtett tudás, ami az átlagembereket a Föld legrégebbi vérvonalainak politikai, gazdasági és spirituális béklyójában tartja. Kilencven százaléka ennek a csoportnak úgy él és hal, hogy áttörné a ötödik fátylat.
Az ötödik fátyol: Az a tíz százalék, aki továbbhaladva áttöri az ötödik fátylat szembesül a ténnyel, hogy a hogy a titkos társaságok olyan fejlett technológiával rendelkeznek, melyben az időutazásnak, a csillagközi kommunikációnak nincsenek akadályai és az emberek tettinek ellenőrzését a tagok olyan fesztelenül hajtják végre, mint mikor mi megmondjuk a gyermekeinknek, hogy vége a napnak, itt az ideje az alvásnak. Ahogy a Noé napjaiban, e fejlett technológia akár olyan szintetikus életformákat hozhat létre, mint az ember arra törekedve, hogy kiszorítsa Istent. Kilencven százaléka ennek a csoportnak úgy él és hal, hogy áttörné a hatodik fátylat.
A hatodik fátyol: Tíz százalék fogja közülünk áttörni a hatodik fátylat, ahol a sárkányok, hüllők és idegenek, akikre, úgy gondolunk, mint gyerekkori irodalmak kitalált szörnyei, valójában igaziak és a negyedik fátyolban megismert titkos társaságok mögötti erők tényleges irányítói. Kilencven százaléka ennek a csoportnak úgy él és hal, hogy áttörné a hetedik fátylat.
A hetedik fátyol: Az a tíz százalék, aki áttöri a hetedik fátylat, a fraktálgeometria hihetetlen világát és a számok egyetemes törvényét teljesen mértékben megérti és magáévá teheti. Az egész univerzum teremtő ereje, megjelenik numerikus kódképletekbe és sorozatokba, beleértve a idő, tér, párhuzamos univerzumok szövedékét, és minden titokhoz teljes hozzáférést kap. Azokat, akiknek értelmi szintje lehetővé teszi, hogy áttörjék a hetedik fátylat, gyakran megadják magukat, elcsábítja őket az uralkodó elit által kínált hatalmas vagyon ígérete, s több, mint kilencven százalékuk úgy él és hal, hogy áttörné a nyolcadik fátylat.
A nyolcadik fátyol: Áttörve a nyolcadik fátylat megmutatkozik Isten és a Szeretet néven ismert szeplőtelen energia, ami, mint tiszta életerő van jelen minden élőlényben – a kettő egy és ugyanaz. Nagyon mély alázatra van szükség e fátyol áttöréséhez.
A kilencedik fátyol: A kilencedik fátyol áttörése azt jelenti, hogy tökéletesíteni kell azt a tiszta energiát, amit szeretetként ismerünk, ami által valóban egyé válunk Istennel és az Ő formuláival. E tiszta energia tökéletesítésével teljes mértékben elsajátítjuk a könyörületességet és ezzel elnyerjük az áldozat, halál, és a megváltás egyetemes céljának teljes megértését; életünk beteljesedik, és a világot egy ártatlan gyerek szemein keresztül szemléljük, a nyolcadik fátyol mögött meglelt tiszta Szeretetből született mély bölcsességgel.
Gondolj bele: Ha ez az elmélet helyes, csak mintegy 60.000 ember él a Földön, aki képes volt áttörni a hatodik fátylat. Milyen elképesztő irónia! Azok, akik leragadtak az 1-5 fátyol között nincs más választásuk, mint veszélyes elmebetegnek bélyegezni azokat, akik feltörték az azon túli fátylakat. Minden egyes fátyol áttörésével, az exponenciálisan csökkenő, egyre inkább megvilágosodott embereket őrültnek tekintik az exponenciálisan növekvő, egyre kevésbé megvilágosult tömegek.
Ami még ironikusabb, hogy minél inkább próbálja elmagyarázni egy hatodik, vagy azon túl-látó egyén a fátyol mögötti tartalmat, azok, akiknek ez nem sikerült, annál inkább örültnek tekintik. Ennek igazsága magától értetődő. Ahogy Anthony De Mello mondja; „Hogy tudna valaki az óceánról mesélni a kútban lakó békának, vagy az isteniről beszélni azoknak, akik beszűkítik magukat saját fogalmaikba?”
Sőt, az uralkodó elit, olyan intézményeket hoz létre és finanszíroz, mint például a tiszteletre méltó „Southern Poverty Law Center” is, (amerikai nonprofit jogi érdekvédelmi szervezet) hogy aztán nagyon eredményesen „gyűlöletkeltőknek” és a „terroristáknak” bélyegezzék a felébredt egyéneket.
Ellenségünk az állam
Az első két fátyol között találjuk a nép túlnyomó többségét. Ők az állam eszközei: a második fánylasok a hiszékeny szavazók, kinek a tudatlansága igazolja olyan politikusok tetteit, akik több millió első fátylast küldenek idegen földre ágyútöltelékként meghalni – ezek olyan összetett állomásai életüknek, ahol egyszerűen elhiszik, hogy a hatalmi elit öncélú machinációi nemzetbiztonsági ügy, amiért érdemes meghalni.
Harmadik, negyedik, ötödik és hatodik fátylasok az állam tehertételeit növelők, mivel csökkenő képességeikkel, már nem lehet őket eszközként felhasználni a hatalmi elit vagyonának és hatalmának megszilárdításához. Ami közös ezekbe az emberekbe az, hogy minden egyes fátyol áttörésével feláldozzák baráti és családi kapcsolataik nagy részét, ahogy szakmai karrierjüket és személyes szabadságukat is.
Albert Jay Nock (1870-1945), a szerző a „Ellenségünk az állam” szerzője (1935), elmagyarázta, mi történik azokkal, akik megtalálják és áttörik az utolsó két fátylat; „Mi volt a legjobb, amit az állam kitalált, mikor szembekerült egy aktuális Szókratésszel, és egy aktuális Jézussal? Minden ok nélkül megmérgezni az egyiket, keresztre feszíteni a másikat, mert szinte elviselhetetlenül kínos, hogy életben maradhassanak.”
Végkövetkeztetések
Ahogy Don Harkins- írta: És most már tudjuk azt, hogy honfitársaink nem azért olyan elkötelezettek az életük mellett, mert „nem akarják látni” a rabszolgaságuk és kizsákmányolásuk mechanizmusait. Ők egyszerűen „képtelenek látni”, ahogyan én sem tudom látni, hogy mi van, egy összehúzott függöny túlsó oldalán. Ennek az esszének háromszoros célja van:
1. Segíteni egy csomó embernek az említett fátylakat megérteni, hogy miért van az, hogy a tömegeknek nincs más választásuk, minthogy a tisztánlátást őrültségnek értelmezzék.
2. Segíteni megérteni az első és a második fátyol között élő embereknek, az hogy élnek, hogy lélegeznek és gondolkodnak, még csak a kezdet és;
3. Megmutatni az embereknek, hogy életük legnagyobb kalandja a következő fátyol mögött van, mert ez csak az egyik kisebb fátyol, ami köztük és Isten (azaz, a legmagasabb vibráció) között van.
forrás: http://www.vilagok.hu/