Kedves FényMagok!
Isten Kapuja, fátyolszakító szerre hívlak benneteket.
Időpont: 2015. 02. 15-én, 17 óra.
Helyszín: A szert aktuális tartózkodási helyünkről végezzük, „csak” szellemileg találkozunk egy adott helyen.
Szerintem ez egy újabb EGYSÉG próba lehet, hogy készek vagyunk e közösen EGY-ütt működni s egy közös egységes fellépéssel megvalósítani a Végső Áttörést – a Fátyol utolsó rétegének a felbomlasztásával egy erőteljes Közös hatványozott energia lökettel, mert ha Kész-nek tartjuk magunkat az új korra akkor itt a lehetőség,hogy KÖZÖS EGYSÉG fellépéssel feloldhassuk ezt a megmaradt korlátot s ezzel teret engedhessünk az előttünk álló Új Fénykorának! smile hangulatjel
SZERTARTÁSREND
– 17 óra előtt pár perccel (amennyit szükségesnek érzel) ráhangolódás.
– Közvetlenül 17 óra előtt belépünk a Pilisben a RÁM hegy piramisának belsejébe, s az összes résztvevő EGY fénygömbbé, fénymaggá olvad.
– 17 órakor kilőjük egyesített fényünket a piramis csúcsán keresztül, megcélozva az Égi Nimród övének középső csillagát, az Égi RÁM hegyet.
A szer maga nem tart tovább pár percnél, így még időszűkében is rá tudunk hangolódni, bárhol is vagyunk a térben.
Itt az ideje,hogy demonstráljuk az Egységben rejlő Erőnket!
További információk az alábbi oldalon:
https://www.facebook.com/events/851901004853844/?notif_t=plan_user_joined