A C-vitaminról és néhány tévhitről …
C-vitamin és Szent-Györgyi Albert
Volt nekünk egy Nobel-díjasunk, akiről olyan keveset hallani, pedig
ezekben az influenzás időkben őt kellene emlegetni, nem mást… …Ez
az írás egy kicsit hosszabb, de mert lehet, hogy valakinek a hasznára
válik és oltással vagy anélkül, de nem gyűri le ez a piszok vírus…
C-vitamin és Szent-Györgyi Albert
A multi vitaminoktól eltérően, a C-vitamin szerepe már jól
meghatározott, első alkalmazója Szent-Györgyi Albert (1893-1986) volt,
aki a C-vitamin fontosságát bizonyította be. Ez annyira sikerült, hogy
orvosi és élettani Nobel díjat kapott érte (1937).
Ő maga eleinte 1.000mg, később 4-5.000mg, idős korára pedig 8.000 mg C
vitamint szedett télen-nyáron. 93 éves koráig élt, szellemileg,
testileg frissen. Autóbalesetben halt meg teljesen egészségesen.
Érdekes mód, valahogy elfelejtette a társadalom ezt a neves díjat,
ugyanakkor nagyon sok a tévhit a C-vitaminnal kapcsolatban. Valahogy
egy téves szemlélet uralkodik a világon, ez a szemlélet dominálja az
orvosi oktatást, így aztán nem csoda, hogy a legtöbb, főleg idősebb
orvos, erősen tiltakozik a C-vitamin használata ellen, mondván inkább
káros, mint hasznos. A fiatalok között azért akad kivétel, olyan, aki
maga is érdeklődik a vitaminok iránt és hajlandó annál több
információt begyűjteni és feldolgozni, mint amennyit az egyetemen kap.
A mai, hivatalosan javasolt napi C-vitamin mennyiség 60mg. Ez egy
hihetetlenül alacsony érték. Honnan származik ez a szám? Annak idején
Adolf Hitler számoltatta ki orvosaival, hogy mi az a minimális
C-vitamin mennyiség, amit biztosítania kell katonái számára, hogy
elkerüljék a skorbut (C-vitamin hiány) utolsó, legsúlyosabb fázisát.
Ez az érték szerepel ma is, a hivatalosan ajánlott mennyiségként.
Pedig már akkor is ki tudták számolni, hogy ez a minimális, végső
mennyiség.
Valószínűleg azért uralkodik ma is ez a szám, mert olyan silányak az
ételeink, hogy ennél lényegesen nagyobb C-vitamin mennyiséget
képtelenség belepréselni.
Egy érdekes hír napjainkból, kutatók egy része megállapította, hogy
rendszeresen, éveken át tartó C-vitamin szedése nem segít elkerülni az
influenzát. Kiderült, napi 200mg-ról beszéltek (!) Pedig a kedves
kutatók tudhatnák, hogy a C-vitaminból napi 200mg fogyasztása, a
minimálisnál is kevesebb, így aztán értelmetlen volt a kísérlet.
Esetleg ha a Szent-Györgyi Albert által ajánlott napi 4.000-5.000
mg-ot alapul véve készítettek volna kísérletet.
A multivitaminok erőssé teszik a szervezetet fő céljuk a megelőzés,
míg a C-vitamin egyfelől megelőz (napi 1.000-2.000mg), másfelől
bajban, nagy dózisban segít. Influenza esetén napi 10.000 mg is
szedhető, hiszen betegségkor akár több nagyságrenddel is megnő a
szervezet C-vitamin igénye. Így, egy komolyabb influenza 1-2 nap alatt
is elmúlhat, elmaradnak a szövődmények és az antibiotikumok, valamint
a hosszú munkaképtelen állapot.
Sokan mondják, hogy sok zöldséget, gyümölcsöt kell enni, és ezzel
minden megoldódik. Na de mennyit?
Napi 1.000 mg C-vitamin bevitelhez meg kell enni naponta legalább
2,5kg citromot, földiepret, vagy 3,5kg ribizlit, több mint12 kg
cseresznyét, vagy őszibarackot. És akkor ez még csak 1.000 mg.
Ugyanez zöldségből2 kgzöldpaprika, hasonló mennyiségű káposzta, 4-5
kg paradicsom. Ez sem kevés, viszont a zöldségek esetén a jótékony
vitaminhatás mellett megjelenik a növényirtószer, ami már ekkora
mennyiségnél igen tekintélyes, tehát több rosszat tesz, mint jót.
Természetesen a zöldségeket csak nyersen lehet elfogyasztani.
Fontos, hogy a C-vitamin természetes legyen, mert lényegesen jobban
szívódik fel, mint szintetikus megfelelője.
Tényleg hasznosul-e az, amit megettünk, vagy hiába minden.
Ezt ma már ki lehet mérni biorezonanciás módszerrel.
Aki hosszabb távon vitaminok szedésére adja a fejét, az mindenképp
menjen el egy biorezonanciás mérésre (LIFE System) az elején és egy
fél éves alkalmazás után. Érdekes lehet az eredmény. Többször
előfordul, hogy ami egyik embernél felszívódik, az a másiknál nem. Ez
a különbség adódik az emberek genetikájából, táplálkozásából,
életviteléből, stb.
Általában elmondható, hogy mindenki másképp reagál a vitaminokra.
Vannak látványos felépülések akár agyvérzés után is, van viszont sok
olyan eset, ahol nem annyira látványos az eredmény.
Fontos a mértékletesség, az arányok pontos betartása, mindenképp
szakemberhez kell fordulni, nem szabad hinni az MLM rendszerek
reklámszövegeinek.
Alapszabály, hogy nem mindenkinek kell multivitamin tablettákat
szednie, de akinek szüksége van rá, akár életmódjából, akár valamilyen
betegség miatt, az csak a legjobbat szedje, és semmiképp ne az
általánosan ajánlott RDA mennyiséget.
Amit viszont mindenkinek naponta szednie kell, az a C-vitamin. Napi
szinten felnőtt korban 2.000 mg mindenképp ajánlott, megfázásos,
influenzás betegség esetén 10.000mg (1-2 óránként 1.000mg) ajánlott.
Gyerekeknél napi 500-1.000mg ajánlott 10 éves kor felett.
Amit szintén naponta kell fogyasztani, az ásványi anyagok és
nyomelemek széles köre.
Praktikusan olyan táplálék kiegészítőt érdemes használni, mely gazdag
ásványi anyagokban, nyomelemekben, illetve enzimekben. Ettől
függetlenül pedig lehet C-vitamint fogyasztani a már javasolt
mennyiségben.
…és ami az iskolakönyvekből kimaradt
Szent-Györgyi Albert egy különleges ember volt. Mai szemmel Bill
Gates-hez lehetne hasonlítani. Spirituális volt és szabadkőműves,
radikális újító. Azt tanította és bizonyította, hogy minden betegséget
meg tud gyógyítani C-vitaminnal. Ezen felvilágosító munkássága olyan
sikeres volt, hogy megfenyegették, hogy megölik. Ő azonban nem hátrált
meg. Mivel ténylegesen nem vállalták fel, hogy megöljék, ezért
kompromisszumot kötöttek vele. Megkapja az amúgy is megérdemelt
Nobel-díjat, és visszább vesz felvilágosító munkájából. A díjat
megkapta, és valamelyest vissza is fogta publikációit.
A világháborúban Magyarország kiugrásáért tevékenykedett, ezért
körözték a németek.
A háború után csatlakozott a győztes oldalhoz, az Akadémiát akarta
újraszervezni, azonban a konzervatív akadémikusok ellenállása miatt
megbukott ez a tevékenysége.
Túl sok, számára megoldhatatlannak látszó problémának ütközött a
háború utáni időszakban, ezért 1947-ben egy svájci útról nem tért
haza, hanem az Egyesült Államokba távozott.
Új hazájában tovább folytatta munkásságát. Egyik legfontosabb
tevékenysége, amelyről nemcsak, hogy hallgatnak, de egyenesen le is
tagadják, az volt, hogy felhívta a világ figyelmét a modern biológiai
szemlélet kialakításának szükségességére. Szent-Györgyi is tudta, hogy
abban az időben (még ma is!!!) a newtoni biológia uralkodik, ami az
embert, mint gépet tekinti. (egymáshoz kapcsolódó, egyébként önálló
szervek halmazaként értelmezi, ezért is a túl sok szakosodás)
Mivel a fizikában, ahol a newtoni fizika mellett már megjelent a
kvantumfizika, nyílt levélben szólította fel a világ tudósait, hogy
váltsanak szemléletet, a biológiában is lépjenek, és alkossák meg a
kvantumbiológiát, ahol a még ma sem elfogadott energetikai szemlélet
is teret kaphatna (megj: napjainkban az EKG, EEG, MR is a szervezet
energetikáját elemzi, de ezek a kivételek). Levele hivatalosan
megjelent a kor két nagy szaklapjában a Nature-ban, és a Science-ban.
Évekkel később sok tudós hivatkozik erre a korszakalkotó levélre.
Érdekesség, hogy a Szent-Györgyi hagyatékban nem található ez a
levél…
Szent-Györgyi 73 éves korában daganatot kapott. Környezetében mindenki
megijedt, ő azonban ezt egy lehetőségként élte meg. C-vitaminnal, és
egészséges életmódjával ki is gyógyította magát néhány hónap alatt.
93 éves korában halt meg, egészséges volt. Egy autóbaleset okozta
halálát. A baleset körülményei rejtélyesek…