Szent Margit sírjához, a koporsóban ép testtel nyugvó magyar királylányhoz hívôk sokasága járult több mint 250 éven keresztül az egész országból, hogy közbenjárását kérjék és meghallgatást nyerjenek Istentôl sok bajuk gyógyítására. Sírjánál egészen a török idôkig folyamatosan, számos csodás gyógyulás történt. Nagy engesztelô szentünk koporsója azonban már rég nem kereshetô fel. A török veszedelem elmúltával Szent Margit sírja állítólag véglegesen megsemmisült II. József vallásellenes intézkedései következtében. Ereklyéket égettek el és a vörös márvány fedlapot, melyen halottak keltek életre, a Habsburg uralkodó állítólag Bécsbe vitette és összetörette ... A magyarság másik nagy engesztelô szentje Mindszenty József hercegprímás,
akinek halála után szintén épségben maradt a teste, bár ez csak 16 évvel késôbb derült ki és azóta is csak szûk körben ismeretes. Pedig ebben az imaévben, Szent Margithoz hasonlóan, Mindszenty közbenjárására, az ô koporsójánál nyerhetne meghallgatást, testi-lelki megújulást a hívô magyarság nagy bajában. Jézus azt mondta Mindszentyrôl Natália nôvérnek, hogy ô lesz a magyar szentek koronája. Amikor MINDSZENTY emlékiratai kiadásából nagyobb összeghez jutott, ÉLETRE HÍVTA A “MINDSZENTY ALAPÍTVÁNY”-T AZZAL A RENDELTETÉSSEL, HOGY ezeknek a pénzeknek a felhasználásával SZOLGÁLJA AZT A MAGYAR NEMZETI ÉS KATOLIKUS CÉLT, AMIT Õ MAGA ÉLETE FELADATÁUL TÛZÖTT KI, s amit Isten segítségével hazájában és a számûzetésben is igyekezett megvalósítani: “MEGTARTANI MAGYARSÁGÁBAN S HITÉBEN NÉPÜNKET, KÜLÖNÖSEN FELNÖVEKVÕ IFJÚSÁGUNKAT.” http://www.katolikus.hu/mindszenty.html A Mindszenty Alapítvány kiválóan szolgálhatná ezt a célt, ha lehetôvé tennék, hogy Mindszenty teljes épségben maradt holttestét üvegkoporsóba helyezve láthassák a hívôk, tiszteletüket elôtte leróhassák, kéréseiket elébe járulva hozzá intézhessék, hogy így ebben az imaévben sokkal többen gyógyulást nyerhessenek az ô érdemeiért, mint a halála óta eltelt harminc évben. Mindszenty temetésekor Mariazellben P. Werenfried van Straaten premontrei atya prédikációjában az elhunytat “az egyháztörténelem óriás alakjá”-nak nevezte, és annak a reményének adott kifejezést, hogy »azok a jelek és csodák, amelyeket Isten egyháza megmentésére általa, Mindszenty bíboros által adni fog, hozzá fognak járulni ahhoz, hogy az Egyház hivatalosan is a szentek sorába iktathassa.« A szentéletû hercegprímás testének romlatlan épsége is olyan csoda, amit Isten egyháza megmentésére adott, mégpedig üzenetben és látomásban elôre megjövendölve. A jelenleginél jóval nagyobb tiszteletet érdemelne legalább a katolikus magyarság részérôl, és azt meg is kapná, hiszen ez a nemzet elsô szent királya jobbját is méltó tiszteletben részesíti. Bár sokan nem hisznek az isteni csodákban, és hiteles dokumentumok, komoly bizonyítékok nélkül valamiféle konzerválás hatásának vélik néhány nagy szent holttestének romlatlan épségét, talán mégsem a racioanalisták véleményét kellene mértékadónak tekinteni, hanem inkább Krisztus igazi, hû tanúságtevôinek példáját - pl. II. János Pál pápáét, aki szentéletû elôdje, XXIII. János pápa épségben talált holtteste számára az exhumálás után azonnal, 2001 tavaszán díszes kristálykoporsót készíttetett. A boldoggáavatási szertartás után pedig ünnepélyesen, a hívek számára láthatóan elhelyeztette a koporsót a Szent Péter Bazilikában. http://ujember.katolikus.hu/Archivum/2001.06.17/1603.html Sokan fájlalják, hogy Mindszenty sem életében, sem halálában, sem hazaszállítása után nem részesült a MKE részérôl az ôt megilletô méltó tiszteletben. Még az is kérdéses, vajon tudatták-e a Pápával, 1991 augusztusában tett magyarországi látogatása elôtt, hogy az esztergomi Bazilikában - ahova azért ment el, hogy Mindszenty sírjánál imádkozzék népünkért -, hogy az általa mélyen tisztelt szent fôpap ép holtteste nyugszik a lezárt koporsóban? Belekerült-e a boldoggáavatási eljárás anyagába ez a nem jelentéktelen információ? Egyáltalán, belekerültek-e a legfontosabb dokumentumok, amelyek alapján már rég szentté kellett volna avatni? Ha a Mindszenty emlékév elmúltával ezt olvashatjuk a MKPK körlevelében: "Nemzetünk nagyon nagy bajban van, csak Isten irgalma menthet meg minket." - akkor ebben az imaévben végre ideje lenne megismertetni a hívô magyarsággal a Mindszenty által elkezdett engesztelési mûvet, melynek befejezése a nemzet lelki megújulásának elengedhetetlen feltétele. http://www.communio.hu/pipermail/agora/2005-December/003331.html
Forrás: http://lista.hcbc.hu/pipermail/agora/2006-January/003344.html