AKTÍV SZÉN.
Soha nem látott fontosságúvá vált korunkban, amikor általánossá vált a tömegmérgezés. Szinte végtelen hatásosságát száz éve már az orvostudomány is elismerte, ma agyonhallgatja, sőt nevetségessé teszi azt, aki csak megszólal is ez ügyben.
1813-ban egy Bertrand nevű kémikus nagyközönség előtt bevett 5 gr arzént (1 púpos kávéskanálnyi), ami 150 ember halálához elegendő. 1831-ben egy másik francia, Touéry (montpellier-i patikus) tartott bemutatót, de ezúttal a Francia Akadémia tudós orvos urai előtt; 1 gr strychinint nyelt le (10-szer többet a halálos dózisnál). Ez a méreg 10 perc alatt végez az emberrel a teljes tébolyig feszített röhögéssel és lélegzetvesztéssel. (A látványtól is örök sokkot lehet kapni.) Az akadémikus urak teljes döbbenetére Touéry teljesen nyugodt maradt és mosolygott a tudományos urakra. Az ebers-i papirusztól (ie. 1550) Hippokrátészen keresztül, és századok orvosain át használják és javallják. A XIX. század végén és a XX. század elején 40 orvosi disszertáció szól róla.
A mai kutatások azt is bizonyítják, hogy megköti a vírusokat és a baktériumokat is, sőt a baktériumok termelte mérgeket a belekben (vagy fordítva). Megköti a permetszerek, gyomirtók mérgeit, idegen hormonokat, sőt még a radioaktív anyagok egy részét is, valamint orvosságok, ideggyógyszerek, fogamzásgátlók maradékát is. Az utóbbi tíz évben csak angolul 500 tanulmány jelent meg 10 000 tudományos referenciával ezzel kapcsolatosan. A legújabb kutatások a vese megtisztítását és ösztönzését is igazolják. Mindent egybevetve a faszén a legegyszerűbb, a legolcsóbb és leghatásosabb tisztító és felújulást segítő szer, amit sem a népesség, sem a betegek, sem az orvosok java nem ismer.
– 1 cm3- 1 km2 felszívó felülettel rendelkezik, 40-szer több, mint az agyagé;
– 500 gr faszén 50 000 millió pórust tartalmaz;
– tömegének 97-100-szorosát képes megkötni, pl. szén-monoxidból, 180-szorosát ammóniából,
165-szörösét kéngázból.
A faszén hatása a belekben
A bélfal áteresztő, ozmózis elven működő felület, így kiegyenlíti a bélfalon belüli és kívüli oldható anyagokat. Vagyis, ha a belek el vannak szennyeződve, akkor a limfatikus rendszer, a nyirokrendszer nem tud a belekbe jutni.
Az aktív szén felszabadítja a bélfalakat, így az ozmózis elven megtisztítja a vért és a nyirokrendszert (vérsavót).
Dr. Denis Burkitt kutatásaiban az alábbi tényeket közli:
– a természeti népek az elfogyasztott étek salakanyagának 80%-át átlagosan 32 óra alatt eltávolítják,
– egy európai organikus élelmiszereket fogyasztó ember 40 óra alatt,
– egy átlagos tömegétkezést folytató angol fiatal 72 óra alatt,
– és egy öreg angol 360 óra alatt! (15 nap!!!).
Ennek ellenőrzésére is kiváló a faszén vagy a céklarépa.
Még teljesen egészséges szervezetű, organikus eredetű növényi étkezésnél is 5 nap, amíg a maradék salakanyag 100%-osan távozik; vagyis a méreg vagy allergiaanyag 6 napig utazik át és szívódik fel! A mérgek hosszú során túl a faszén semlegesíti a kígyómérget, méh- és darázscsípést, bögöly vagy pöcsök csípését, lódarázs csípését, skorpió- és pókcsípést, tengeri és víziállatok csípéseit.
Semlegesíti az élelmiszerekben felhalmozódott mycotoxinokat (az antibiotikumok hagyatéka) és az egészen kíméletlen aflaxinokat.
Javallott használatához a lista nagyon hosszú, csak a leglényegesebbek az említetteken túl:
– rossz lehelet
– krónikus csuklás
– szapora széljárás
– kivezetett végbélnyílásnál
– hasmenés, gyomorrontás, felfujódás, gázasodás
– túl folyékony széklet
– meleg égövi hasmenés (gyorsfosás)
– minden gyomor- és bélbetegség
– viszketegség (még akkor is, ha már teljesen elszabadult)
– túlzott epeváladék
– újszülöttek sárgasága (besárgulása) esetén 4,5 gr faszén naponta
– májzsugor (cirrózis) és máj okozta agybántalmak
– alkoholizmus (1 gr faszén -1/2 kávéskanálnyi- közömbösít 60 ml pálinkát)
– toxicomániák (drog, dohány, stb.)
– mérges gombák (gombamérgezés)
– gyógyszermérgezés esetén (pl. aszpirin, paracetamol (jelen pillanatban több, mint 50 gyógyszerben van, gyulladásgátlókban, fájdalomcsillapítókban, tönkre teszi a májat, vesét, szívet), altatók, antidepresszánsok, antibiotikumok stb.)
– ételmérgezés
– koleszterol szint
– kígyómarás, méhcsípés (pakolásként és belsőleg)
– szemgyulladás
– fogmosás, fehérítés
Dr. Yatzidis athéni orvos bizonyította, hogy még napi 50 gr mennyiség 20 hónapi fogyasztása sem jár semmilyen hátránnyal.
Adagolás:
Kúraként kimérni! Esetenként más, de átlagosan:
– 2 evőkanálnyi 3x naponta 15 napig (~ 30 gr naponta)
– aztán 1 kanálnyi naponta 3x 1-4 hónapig (Ez teljes sejtfelújítást eredményez!)
– Gyermekek az evőkanál helyett kiskanálnyit fogyasszanak 15 napig.
Mérgezés esetén:
– 50 gr felnőtteknek
– 1 gr/kg gyermekeknek
– 4-6 óránként 20-50 gr faszenet beveszünk 2 napig
Öngyilkosságnál és kómás állapotnál emelhetünk 100-120 grammig.
1 evőkanálnyi = 5 gr
Faszén kúra alkalmazása: Dr. faszén, maga az orvos
– egyedi esetekben (mérgezés, felfúvódás, hasmenés, gyomorsav túltengés stb.)
– kiegyensúlyozott étkezés mellett: – hetente kétszer
– 1 hétig havonta
– 3 hétig kétszer évente
A lassú égésből visszamaradt faszén a jó (fűz, nyír, nyár, hárs, bükk). Vigyázat! A patikai aktív szén például csont alapanyagú. A faszén kúrának semmi nem tud ellenállni, gázok, alkaloidok, oldószerek, a bélflórában megtelepedő rothasztó baktériumok, alkohol, mérgek, drogok, nehézfémek és az arzén sem.
Figyelem! Használatánál egy megkötés van csak: Olyan orvosságok mellett, amelyek az adott pillanatban szükségesek, NEM alkalmazható! (Pl. a fogamzásgátlót is közömbösíti)
Faszén készítése:
– lyukat ásunk
– tüzet rakunk a gödörben
– amikor már az egész parázslik, fölé rakjuk az elszenesítésre váró fát (ágak vagy hasítékok)
– letakarjuk egy fém, cserép vagy falappal és a kiszedett földdel
Alkalmazása a húsipar és a tejipar „gyönyörűséges” kettőse okozta „méregzsákká” válás megtisztítására:
– 1 kávéskanálnyi szén egy csésze (250 ml) vízben, zöldteában vagy más gyógynövény forrázatában;
-de a legősibb tudás gabonatejben mondja – így nagyon gyorsan közömbösíti a vér savasságát.
Adszorbeáció
– magába szív
– fizikai jelenség
– a faszén felületén fennakadnak a molekulák
Abszorbeáció
– maga felé szív (pl. a bélfalon át is, így tisztítja a vért és a testnedveket)
Amiket a faszén nehezen adszorbeál:
– erős savak: sósav, kénsav, salétromsav
– erős lúgok: nátronlúg (szóda), lúgkő (hamuzsír)
– hígítók: etanol, metanol, aceton, ethylén-glykol, petróleum származékok
– Lítium sók, vas és nehézfémek
– cián, cianid
Ezeket is közömbösíti, csak lassan és ismételt dózisokban.
Az étkezéstől távoli időben vegyük be, ha kúraként használjuk, mert a vitaminokat és egyéb szubsztanciákat is magához veszi!
http://www.youtube.com/watch?v=RSr5MQUZOec