Tibeti Halottaskönyv I – A halál, mint életmód
A Tibeti Halottaskönyv leírása szerint a haldoklás és a halál utáni állapot állandóan választási lehetőségeket kínál. Vagy belekövesedünk kötődéseinkbe és félelmeinkbe, vagy felismerjük valódi természetünk szabadságát. A Tibeti Halottaskönyv arra tanít minket, hogy ez a lehetőség életünk minden percében nyitva áll.
A Lét tündöklő folyamának se kezdete, se vége nincs; csak mi, emberek vetítjük (ki) rá az élet és a halál, az öröm és a rémület, az istenek és a démonok képeit.
A haldoklás bardója a testi hanyatlással kezdődik, és addig tart, amíg a tudat el nem válik tőle. Amig élünk, négy elem: a föld, a víz, a tűz és a szél támasztja alá a tudatunkat, és ezek szabják meg észlelésünket. Haldoklás közben ezek az elemek sorra egymásba olvadnak, és végül, amikor a hétköznapok minden leple szertefoszlik, láthatóvá válik a tudat közvetlen valósága.
„Cering Szönam! Azért jöttünk, hogy segítsünk. Cering Szönam! Figyelj most jól! Cering Szönam, ütött a halálod órája! Ne félj! Most, hogy haldokolsz, tested alkotóelemei egymásba enyésznek. Úgy érzed, mintha hegyek közt préselődnél, mintha hullámokon hánykolódnál, mintha tűz emésztene, mintha erős szél sodorna el. Ez a haldoklás bardója. Itt az idő, hogy felismerd a saját természeted! Ne rémülj meg!”
„Ez a világ szilárdnak, tartósnak tűnik, pedig valójában nincs benne semmi maradandó. Az élet, akárcsak a víz, a hó és a jég, állandóan változik, alakot vált.” – tanítja Pema Csödren.