A szivárvány kincse (szivárványtest)

Az egyszínű fehér fény e színes játéka, a vízpárán megtörő napsugarak alkotta égi tünemény mégis az idők kezdete óta az istenek és az ember közötti különleges kapcsolat jelképének számít. A vihar után oszladozó felhők között a mennydörgést, villámlást és az eső viharzó indulatait követő szépséget és méltóságot ötvöző szivárványhíd a megnyugvás és megbékélés hangulatát kelti az emberben. Szimbolikus erejét azonban túl egyszerű lenne ilyen hangulati, pszichológiai elemekre visszavezetni.

Az Ótestamentumban az özönvíz után az égre függesztett szivárvány a békesség, áldás, a szövetség jelképe. A görögök Írisznek nevezték a szivárvány istennőjét, aki az égiek hírnökeként összekötötte az istenek és a halandók világát. A germán mitológiában a szivárvány hídja vezet a földről a Walhallába, az istenek égi csarnokába. Az ausztrál bennszülöttek a szivárványról, mint égi kígyóról beszélnek, ami az egyetemes energiát testesíti meg. A sintoista hagyomány szerint Japán a szivárványból született, Buddha pedig ezen a hétszínű grádicson ereszkedett le az égből a földre. A magyar hagyomány szerint a szivárvány az eget és a földet összekötő híd, amelyen az angyalok vagy más lények közlekednek. Hét színe kapcsolatban áll a sámánlétra hét fokával, melyen keresztül a sámán kapaszkodott fel a felsőbb régiókba. A szivárvány színeiből, az egyes színsávok szélességéből, egymáshoz viszonyított arányából a várható eseményekre is következtettek: a széles zöld csík például jó búzatermést, vagy általánosságban jó termést jelenthet, a vörös háborút vagy jó bortermést, a sárga halált.

A szivárvány hét színe, a piros, narancs, sárga, zöld, kék, indigókék és lila egyben az emberi aura alapszínei is. Ha a hajat, bőrt és más szerves anyagokat erős napfényben vizsgáljuk, ugyancsak ezeket a színeket fedezhetjük fel. Ebből a tapasztalatból fakadhatott egyes régi népek abbéli hite, hogy mindennek a szivárvány az alapja, s az mindenben benne van.

Ezek a színek gyakorta megjelennek azokban a rendszerekben, ahol a hetes számnak kiemelt szerepe van. Az ősi asztronómia hét bolygóját, a bolygók isteneit és a naptári hét isteneknek szentelt napjait is helyettesíthetik. Kulcsfontosságú a hetes szám szimbolikájának vizsgálata ebben a tekintetben. Ez ugyanis a világban megnyilvánuló Isten szent száma, mert az isteni (száma a 3) és a földi (száma a 4) tökéletesség összegét adja. Szent számként tisztelték az óperzsa, iráni, mandzsu, tatár, török és finnugor népeken keresztül egészen a kereszténységig.

Hét bolygóról, hét szféráról, a kozmikus fa hét ágáról tudtak. Egyiptomban a hetes az örök élet szimbóluma volt, de szakrális jelentőségét hangsúlyozza az ősi magyarság hét törzsre való felosztása is, valamint a „hetedhét ország” mesekezdet is. Ezeknek a jelképeknek mindegyike a teljességre utal.

Visszatérve, a szivárvány az auraszínek párhuzamában az emberi fejlődés különböző szintjeit mutathatja. Mind a hét szín egyidejű megvalósítása a legmagasabb állapot elérését jelenti. A hindu és buddhista tantrikus hagyományokban a szivárványtest az elérhető legmélyebb meditatív állapot. A testet alkotó négy elem ekkor jelképesen szivárványfénnyé olvad és a földi fényt a meditáló anyagtalannak látja. A szivárványszín, az arany és a fényes fehér ilyen tekintetben egymás helyett állhatnak. Nagyobb távlatból a hétszín szivárvány az emberi teljesség útja. Ez már közel áll ahhoz az elképzeléshez, ami a hagyomány szerint azt mondja, hogy ennek a hétsávos égi hídnak a végénél kincset vagy aranyat találni.

Jung (1973) szerint az alkimisták a páva (mely szintén egy isteni szimbólum) jelképének tekintették a szivárvány színeit. Az aranyról, amelyet kutattak, azt gondolták, hogy a páva tojásából származik. A szivárvány színei fontos lépéseket jelöltek az alkimisták folyamataiban; előjelezték az arany megjelenését, ahol az arany a legmagasabb elérendő cél, a lélek igaz fényének felcsillantása. Jung szerint az alkimisták metaforikus nyelve azt a folyamatot írja le, amely során az ember saját igaz énjévé válik, nem pusztán anyagi tekintetben valósítva meg az emberi létezés tökéletességét.

A magyar néphit azt tartja, hogy akinek sikerül átmenni a szivárvány hídja alatt, az megcserélheti a nemét. S ezzel az újjászületés egy furcsa motívumához érkeztünk. Továbbá azt is mondják, hogy a szivárvány egyik végénél a világ vége van, más szóval az a pont, melyben a teljes teremtés csíra állapotba húzódik viszsza, szunnyadva nyugszik. Ha ezt tekintjük megtalálandó kincsnek, ennek birtoklása a legmagasabb teremtő hatalmat jelentheti annak, aki már bejárta a szivárvány színeit, vagyis letette az emberi életek próbáit. Újjászületve a másik nem teremtő erejét is használhatja. A kettősségnek ez az egyesítése a teljesség, mely a szivárvány képében teljesedik ki.

Az aranyat elért, a szivárvány teljességét megvalósító embernek minden meghódol. Ám az ilyen ember ezt az eredményt nem tartja meg magának, mert felismerésében eljutott a bibliai mondásig, miszerint „Övé a hatalom”. Nem használja tehát a másét, nem kérkedik sajátjaként azzal, ami Istené.

Az isteni és a földi tökéletesség, az emberi lét lehetőségeinek dicsőséges kifejezése azokkal a szimbólumokkal kapcsolódik igazán, amelyek a szivárványt, mint hidat vagy íjat az emberi fejlődés látókörébe hozzák. Termékenységi felfogásokban pedig a Nap és víz szülte szivárvány áll a középpontban, mint a két életadó princípium, a férfi és női, az égi és földi gyermeke és az azokat összekötő kapocs. Ilyenformán az embernek, mint köztes lénynek a megtestesítője, aki ugyanezeket a funkciókat hivatott betölteni. A szivárvány az emberi tökéletesedés szimbóluma.

Mandalaelemzések alkalmával az úgynevezett „szivárvány élményt”, azaz a sok szín megtört használatát egy olyan folyamat első lépésének tekintik, amelyet az ember újjászületése, a lélek alapos átrendezése idéz elő.

A grafológiai autogén tréningekhez, pszichotréningekhez hasonlóan, szivárvány rajzolásával vagy környezetében ezeknek a színeknek a használatával önmagán segíthet az ember. Ha kicsiben eljátssza azt, amire vágyik, a kisebb erőket megvalósítja önmaga körül, akkor ezek megidézik a nagyobb erőket, amelyek átalakíthatják, meggyógyíthatják, ha fenn tudja magában tartani a befogadásukra kész belső állapotot.

Kellog tapasztalata szerint a szivárványélményes mandalák ödipuszi konfliktusok felé mutatnak, és a megoldásukat sugallják. Amikor szivárványos mandalát rajzolunk, esetleg fokozott érzelmi támogatást kérhetünk baráti körünktől és szeretteinktől, hogy segítsenek állva maradni. Amikor szivárvány szerepel a mandalánkban, lehet, hogy túljutottunk egy sötét időszakon és most ezt ünnepeljük. Lehet, hogy a bennünk lévő gyermek bizonyos sérülései gyógyulóban vannak. A szivárvány kincse tehát az emberi tökéletesedés lehetősége. Az özönvíz eltörölte a tökéletlen embert, s a szivárvány lehet a tökéletesedésre vágyó ember számára az Isten ígérete, aki a szivárványt tette meg gátnak egy következő, világpusztító özönvíz elé.

Felhasznált irodalom:

Nagy Öveges Könyv, Móra Könyvkiadó, 1989., Budapest
SUSANNE F. FINCHER: Mandala készítés
PÓCS ÉVA, Magyar néprajzi lexikon 5. kötet., Akadémiai Kiadó
HOPPÁL MIHÁLY, JANKOVICS MARCELL, NAGY ANDRÁS,
SZEMADÁM GYÖRGY: Jelképtár, Helikon Kiadó
Illusztráció: Li Yuen Sheng festőművésznő

Capári T. Gábor
2003/36.

forrás: http://www.kagylokurt.hu/