Gyöngyösi Gergely, a pálos rend generálisa írja egy helyütt: „Ezek az atyák egész életük folyamán azt próbálták megvalósítani, amit odafönn az égben, az angyalok szférájában láttak”. Kik voltak a pálosok? Milyen spirituális ösvényen jutottak el a beavatottság azon fokáig, amelyen az angyalok szférájába is bebocsátást nyerhettek és onnan megbízatással térhettek vissza?
Gyöngyösi Gergelytől, a pálos rend XVI. századi rendfőnökétől, tehát a legmegbízhatóbb forrásból tudhatjuk, hogy „Őseink ott fekszenek fedetlen kőkoporsóikban, romlatlan holttesttel”. Felvetődik a kérdés, hogyan kell(ene) vagy lehet értelmezni ezt a kétségtelenül egyértelmű kijelentést.
Nos, sokan próbálták már elbagatellizálni vagy biológiai értelemben vett, természetes mumifikációval azonosítani a szent életű pálos atyák testének romlatlanságát, de mi most megmaradunk a leghagyományosabb és meggyőződésünk szerinti legkézenfekvőbb verziónál, miszerint az idézet éppen azt jelenti, amit az ember első hallásra ezalatt ért.
Ebben az esetben „Occam (Ockham) borotvája” a spirituális-szakrális értelmezési módot jelenti. Egyébként ennek a filozófiai elvnek az megfogalmazója William Ockham, egy 14. században élt angol filozófus, ferences-rendi szerzetes volt. A tétel kimondja, hogy egy jelenség magyarázatának minél kevesebb feltételezést kell magában foglalnia, kizárva azokat, melyek nem változtatnak a magyarázó elmélet valószínűsíthető végkimenetelén. Latinul „lex parsimoniae” („takarékosság elve” vagy „tömörség elve”).
A feljegyzések közlik, hogy amikor a budaszentlőrinci pálos kolostor berendezéseit a török elől menekítették, akkor a kolostor alagsora tele volt nyitott kőkoporsókkal. Ezekben a nyitott kőkoporsókban a szent életű atyák romlatlan testtel várják a boldog feltámadást. Ezeket a testeket a fehér remeték minden bizonnyal elrejtették valahova a Pilis belsejébe, hogy ne kerülhessenek illetéktelen kezekbe. A hagyomány szerint a mai napig várakoznak…
Ebben az esetben „Occam (Ockham) borotvája” a spirituális-szakrális értelmezési módot jelenti. Egyébként ennek a filozófiai elvnek az megfogalmazója William Ockham, egy 14. században élt angol filozófus, ferences-rendi szerzetes volt. A tétel kimondja, hogy egy jelenség magyarázatának minél kevesebb feltételezést kell magában foglalnia, kizárva azokat, melyek nem változtatnak a magyarázó elmélet valószínűsíthető végkimenetelén. Latinul „lex parsimoniae” („takarékosság elve” vagy „tömörség elve”).
A feljegyzések közlik, hogy amikor a budaszentlőrinci pálos kolostor berendezéseit a török elől menekítették, akkor a kolostor alagsora tele volt nyitott kőkoporsókkal. Ezekben a nyitott kőkoporsókban a s
zent életű atyák romlatlan testtel várják a boldog feltámadást. Ezeket a testeket a fehér remeték minden bizonnyal elrejtették valahova a Pilis belsejébe, hogy ne kerülhessenek illetéktelen kezekbe. A hagyomány szerint a mai napig várakoznak…
Ebben az esetben „Occam (Ockham) borotvája” a spirituális-szakrális értelmezési módot jelenti. Egyébként ennek a filozófiai elvnek az megfogalmazója William Ockham, egy 14. században élt angol filozófus, ferences-rendi szerzetes volt. A tétel kimondja, hogy egy jelenség magyarázatának minél kevesebb feltételezést kell magában foglalnia, kizárva azokat, melyek nem változtatnak a magyarázó elmélet valószínűsíthető végkimenetelén. Latinul „lex parsimoniae” („takarékosság elve” vagy „tömörség elve”).
A feljegyzések közlik, hogy amikor a budaszentlőrinci pálos kolostor berendezéseit a török elől menekítették, akkor a kolostor alagsora tele volt nyitott kőkoporsókkal. Ezekben a nyitott kőkoporsókban a szent életű atyák romlatlan testtel várják a boldog feltámadást. Ezeket a testeket a fehér remeték minden bizonnyal elrejtették valahova a Pilis belsejébe, hogy ne kerülhessenek illetéktelen kezekbe. A hagyomány szerint a mai napig várakoznak…
S most vissza a történet elejére, pontosabban mégsem a legelejére, csupán a 13. század közepéig. Ekkor történt ugyanis, hogy Boldog Özsébnek egy látomása támadt: a Pilis felett lebegve fényszikr
ákat látott, melyek egyetlen tűzoszlopban egyesültek. Özséb értelmezése szerint a fényszikrák nem másokat, mint magukat a pilisi remetéket szimbolizálták, akiket neki kell egyesíteni, összefogni, egy rendbe tömörítenie. Ez az ún. fény- vagy tűzlátomás indította Özsébet a pálos rend megalapítására, amelynek külön története van, melyet leginkább a fent említett Gyöngyösi Gergely tollából ismerhetünk meg.
Tény, hogy időközben Özséb is őrzővé, illetve virrasztóvá vált. A pálos rend ugyanis többek között abban is eltért a többi szerzetesrendtől, hogy egy kifejezetten magyar vonatkozású hagyatékot őrzött, amelynek a mibenlétére ezúttal csak utalnék, témánk szempontjából ugyanis a „virrasztóvá válás” visz minket tovább.
Sokat hallunk a rend történetében arról, hogy virrasztóknak is nevezték a pálosokat. Felvetődik a kérdés, hogy vajon csak azért nevezte a népnyelv és a legendárium is virrasztóknak a fehér barátokat, mert keveset aludtak, vagy mert szüntelenül a népért és az országért imádkoztak? Aligha…
A legendák beszámolnak arról, hogy Özsébnek és testvéreinek egyszerűen nem volt szükségük alvásra, sőt képesek voltak még álmaikban is látni. (Itt szellemi látásra gondolok.) Vagyis számukra nem különült el élesen egymástól ez a világ és a másvilág, ők egyszerre voltak jelen mind a szellemi, mind az anyagi világban, s nem veszítették el a tudatosságuk fényét egyikben sem.
Mi több, a pálos beavatottak számra nem létezett a lineáris idő felosztása múltra, jelenre és jövőre, mivel ők képesek voltak kiemelkedni az időből és a térből, vagyis a világból. Hogyan tettek szert a sötét középkorban erre a kiváltságos tudásra?
A válasz a magyar őshagyományban rejlik. A pálosok rejtélyes öreg tanítóiktól olyan beavató szertartásrendet kaptak, amely felkészítette őket a fokozatos lelki transzformációra, s végül a testi halálra is. Igen, a pálosok szó szerint követve a krisztusi utat meghaltak, majd feltámadtak. Vagyis mesterüket követve legyőzték a halált.
A felkészülés évei után a lelkük annyira megedződött, hogy fokozatosan átvette testük felett az irányítást. Ehhez olyan égi energiákat és tanításokat használtak fel, melyek kulcsai a Kárpát-medencében ősidők óta megvoltak. A pilisi remeték a szó leghagyományosabb értelmében megvilágosodtak. 
A beavatás menetének csupán néhány lépése maradt fenn, így csak a körvonalait ismerjük. Eszerint a szerzetesjelölteknek egyenként kellett egy ravatal közepén felállított kőkoporsóba feküdniük. A helyszínről csak annyi tudható, hogy valamelyik föld alatti barlangszentély lehetett a mai Pilis-hegység területén.
A szarkofágban helyet foglaló neofita testét fehér halotti lepelbe burkolták, szinte teljesen befedték, csupán fejének teteje – pilise – és a szemek maradtak szabadon. A jelölt felett a szertartás vezetője különféle mágikus szavakat mondott, miközben a körülötte lévő atyák szent énekeket recitáltak. Ezután érkezett el a katartikus pillanat, amikor a ceremóniamester a szertartás tetőfokán rákiáltott a neofitára: „Testvérem, te meghaltál a világra nézve!”
Azzal lezárták a kőkoporsót.
Valószínűleg ugyanaz a misztérium játszódott le a pálos szerzetesekkel is, mint amit az egyiptomi vagy a keleti beavatásokból ismerünk. Gyakorlatilag 72 órára kőszarkofágba zárták a jelöltet, mialatt lelke kiszáll a testéből, felszáll az égbe, vagyis különféle világokban utazik, ahol tanul és találkozik lelki mesterével és megismerkedik segítőivel, feladatával és tennivalóival. Ezután a lélek visszatér a kőbe zárt, fizikai testébe. Ami a szellemi világokban több napnak vagy hétnek tűnik, az a mi világunkban lehet csupán néhány perc. De ez a beavatás a mi világunkban három teljes napot vett igénybe.
