Az Örök Világosság tükröződése a magyar népmesékben
A földi élethullámban az ember a legcsodálatosabb teremtmény. A biológiai természetrendbe beilleszkedve, alkotó, kommunikáló, gondolkodó, lelkesített, pólyába tekert isteni lény, akinek megadatott az isteni világba való visszatérés lehetősége.
Ez az isteni kegyelem, a lélekmegmentési terv a lélek anyagba süllyedésének kozmikus balesete óta létezik. Az emberiség történetében sokszor találkozunk különböző tanítókkal, isteni küldöttekkel, akik tiszta életvitelükkel, teljesen más gondolkodásmódjukkal rámutatnak az önzetlen, az egész világot átölelő, abszolút szeretetre.
Ezekkel a tanításokkal utat mutatnak az anyagi világból való megszabadulásra, a teljes szabadságra, az emberi ésszel fel nem fogható életlehetőségekre.
A szeretetsugárzás, ami kiárad az általunk ismert világra, nem evilági, hanem az állandó birodalomból, Isten birodalmából származik.
Ez a szeretetsugárzás vagy világosság a Gnózis. A Gnózis egyben olyan ősbölcsesség összefoglalása, amely tartalmazza mindazon ismereteket, amelyek az eredeti isteni élethez vezetnek, s azzal összekötnek.
Azok a vallási irányzatok, amelyek a lélekmegszabadítást tanítják, három alappillérre építkeznek. Ezek: a mikrokozmosz, a két természetrend és a transzfiguráció tana.
Az öt érzékszervünkkel nem érzékelhető mozdulatlan birodalomban, az isteni létterületen élt az eredeti emberiség. Isten alkotásai, az istenemberi mikrokozmoszok egy része azonban, az egyetemes törvény ellen vétve kibukott ebből a szférából, az isteni birodalomból – a 6. kozmikus területről, világkorszakokon át a 7. kozmikus területre – a sűrű anyag világába merült.
Az isteni lényből egy sérült mikrokozmosz maradt, középpontjában az eredeti ember lételvével, az ősatommal, a szellemszikraatommal. Az isteni megmentési terv szerint a mikrokozmosz az anyagba merülések során egy személyiséget, egy emberi embriót vesz fel.
Az ősatom a születendő magzat szívébe ágyazódik. A természet törvényei szerint az aurikus lény is megjelenik, és e lelkesítő elv hatására mozdul meg a magzat az anya méhében.
Ez a szellemszikraatom, a rózsabimbó vagy ősatom, tartalmazza mindazon információt, ami szükséges az eredeti isteni ember helyreállításához.
Gondos vizsgálódással megállapíthatjuk, hogy a kozmikus rend szerint az ember, mint mikrokozmosz, rendkívül bonyolult rendszer, egy kis világ.
Ez a mikrokozmosz gömb alakú erővonal-szerkezet, felépítése hétszeres, és mintegy 14-16m átmérőjű, s körülöleli a természetembert aurikus lényével együtt. Ennek a hét rétegű térségnek a központja, mint a naprendszerünkben a Nap, a szellemszikraatom.
A mikrokozmoszban az aurikus lény a biológiai ember természetisteneként jelenik meg.
Ezt az aurikus lényt, mint személytelen nézetet, felettes énnek is szokták nevezni, s tartalmazza a bukott állapot teljes mikrokozmikus múltját. A múlt az alantas énben, a természetemberben mint karma jelenik meg.
Az ember számára a felettes én a dialektikus erők gyűjtő és átalakító állomása, valamint egyben az ember és a dialektikus világ közti kapocs. Megállapíthatjuk, hogy a felettes én nem az isteni birodalomból származik, hanem a természetrendből való.
Ebből magyarázhatók részben az ember hajlamai, sorsa és jelleme is. A mikrokozmosz halhatatlan, a hozzákapcsolódó földi személyiség halandó.
Az isteni birodalomból folyamatosan árad a szeretetsugárzás az emberben rejlő gnosztikus elvhez, a szívben található szellemszikraatomhoz, s ez a kegyelem lehetővé teszi a szellem-lélek ember újjászületését.
A személyiség földi élete ebben a világban átmeneti megnyilvánulás. A halhatatlan mikrokozmosz újabb és újabb természetemberrel kapcsolódik össze, az anyagi világban való tapasztalatszerzés végett.
Az ember egyszer csak eljut abba az állapotba, mikor az anyag világa újabb fejlődést már nem tud eredményezni. Ekkor válik szó szerint keresővé az ember, kutatja a fejlődés további lehetőségeit, keresi a tökéletességet, a kapcsolatot az isteni birodalommal.
Az alantas én vagy természetén létfenntartási törekvésével a felettes ént erősíti, és kölcsönösen hatással vannak egymásra. Ezt a kölcsönhatást úgy lehet megszüntetni, hogy az ember az aurikus lény impulzusait felismerve semlegesíti vágyait és önfenntartó törekvéseit.
Természetesen ellenállással és harccal nem lehet az önző emberi vágyakozásokat és törekvéseket legyőzni.
Az elfojtott erők felerősödve más, nem kívánatos módon érvényesülnek. Az én közömbösítése csak a belső belátásból, a bőséges tapasztalatokból, az ősemlékezésből, a Gnózis sugárhatásaiból és a Másikra, az istenire való szüntelen irányulással valósítható meg.
Ez az ősemlékezés az első nagy lépés a Gnózis felé, mert létrehozza az élő kapcsolatot az isteni szeretetsugárzás és a szellemszikraatom között, ez pedig megtanítja a keresőt, hogyan lehet visszatérni.
Az ősemlékezés az emberben élő nagy honvágy, a már régen elveszett állapot után érzett tudattalan vágyakozás.
Az emberi tevékenység mozgatórugója az élet tökélesítése, a tökéletességre vágyás; de az ellentétek világában ez csak utópia marad.
A mi világunk rendje a kikelet, a virulás és az elmúlás, miközben minden folyamatosan átalakul. Elmondhatjuk, ebben a világban nincs maradéktalanul boldog ember.
Minden bennünk és körülöttünk zajlik, mi vagyunk ennek a kalandfilmnek a szereplői és egyben a rendezője is.
Az ősi gnosztikusok alapvetően két természetrendet, két életteret különböztettek meg. Az egyik az ellentétek világa, a Világlélek által alkotott életterületünk, a másik az öt érzékszervünkkel nem érzékelhető isteni birodalom.
Az isteni világból kiszakadt ember magja a szellemszikraatom. Valamennyi szellemszikraatommal rendelkező ember egységet képez azáltal, hogy ez a belső lénymag az eredete szerinti tökéletességre, az eredeti hazába vágyva, az Egyetlen, az Abszolút képviseletében, magasabb minőségben összeköt bennünket.
Ez a belső lénymag egy tűzelv, amely lángra lobbantható, és az embert szellem, lélek és test szerint megújítja.
Ekkor a kereső az alapvető megfordulással a gnosztikus tudatosságra hangolódik, és az eredeti ember újjáépítésének tervével megkezdheti a hazatérést az atyai házba.
Az anyagba süllyedés törvényszerűen magával hozta a kozmikus felejtést, ezért ezeket a tanításokat rögzítették. Ezek a feljegyzések megtalálhatók még ma is a kínai, a hindu, a kopt keresztény és még sok más szent iratban, de a legjelentősebb ránk maradt hagyaték a Szent Biblia.
A Bibliában, az Újszövetség négy evangéliumában Jézus tanításai lefátyolozott formában a gnosztikus keresztény szellemi útról szólnak, s a befogadó tudatszintjének megfelelően értelmezhetőek.
Ilyen mélyen kódolt gnosztikus üzeneteket hordoznak a magyar népmesék, népdalok, gyermekdalok, regék, mondák, népművészetek is. Az idetartozó jelképrendszer szinte sértetlen.
A természetember valódi életcélja az isteni ember helyreállítása. E csoda megvalósításának lehetőségeit ábrázolják a népmesék. Ezért a mese szellemi útmutatónk lehet.
Ezáltal a mese is többrétegű, így a gyermekeknek is tartalmas és szórakoztató, de elsősorban a felnőtteknek szól. A gyermekek azonban jobban átélik a meséket, mert képzeletük szabadon szárnyal.
A mesék rólunk szólnak, lelki állapotunkat, különböző tulajdonságainkat, jellemeinket tükrözve a tökéletes eredeti létállapot helyreállítására buzdítanak.
Az olvasó vagy hallgatóság első sorban a főhőssel azonosul, mert a pozitív tulajdonságok nagyon lelkesítőek, de a negatív szereplőkkel is meg kell barátkoznunk, mert ezek is megvannak bennünk, és helyes értelmezéssel elengedhetetlen segítői az anyag fogságából való megszabadulási folyamatoknak.
A hétköznapokban gyakran viselkedünk embertársainkkal fölényesen, részvétlenül, időnk nagy részét a dialektikus sürgölődésben töltve, eljátszva szellemi örökségünket. A mesékben ezt a tékozló formát az idősebb királyfiak testesítik meg.
Ezek a szereplők is fontos tanítást közvetítenek, ők azok, akik megelégednek a közönséges anyagi javakkal. Ez az irányulás, valamint a tudattalanból eredő vágyak hatásai elzárják a szabadság felé vezető utat.
A mese így arra is felhívja figyelmünket, hogy melyik énünk vezet kudarchoz.
A legkisebb királyfi, a szegénylegény, a kiskondás mégis megtalálja a helyes életvitelt, a megfelelő irányt és az út jó véget ér, elnyeri a királylány kezét, a királyságot, elhozza az élet vizét, egyszóval kiemelkedik az anyagember állapotából, és átlép egy magasabb létminőségbe.
A változás előtti anyagember-állapotot a tudatunk generálja, azaz ő minden korlátunk okozója; ezért kell a tudatváltozást elérni, hogy a létminőség is változhasson.
A legkisebb királyfi, a legkisebb testvér, vagyis a pozitív főhős a kudarcokból kivezető lehetőséget mutatja meg, a helyes énünk alakjaként szimbolizálja a kereső embert, aki a visszatérés szellemi útját választja.
A legnehezebb, de leglényegesebb ehhez, az első lépés megtétele a változtatás felé. Ez a lépés belső sugallatra történik. A mesehős megpróbálkozik a lehetetlennel – „egy életem, egy halálom, én ezt megpróbálom”, és ez nagyon aktuális, mert itt és most kell helytállni, akár az életünk árán is, és nem szabad elfecsérelni a jelen élet lehetőségeit.
Minden válságból csak a változás vezet ki.
A történet arra is rámutat, hogy bukások is lehetnek, sőt vannak is az úton, de mindaddig, amíg a főhős elhatározása és cselekedetei kitartanak a megújulás és az új élet elérését illetően, addig minden segítséget megkap táltos lóval, ősz öregapó tanácsával, vagy más varázslatos módon.
A helytelen életvitelt, a megkristályosodást, a fejlődésképtelenséget a mesékben a kővé válás jeleníti meg. Ez szó szerint is igaz, mert az ember születésétől kezdve folyamatosan meszesedik, ami végül a halálhoz vezet.
Lelki értelemben ez az állapot akkor következik be, amikor az ember az érdeklődését elfordítja a spirituális fejlődéstől, az isteni birodalomtól, szinte élő halottként, vágytermészetének bábjaként, nem láthatja a valóságot, nem értheti az igazságot, így céltalanul éli le életét, hátralévő idejét.
Sokan észrevétlenül az anyagi csábítás hálójában vergődnek a szórakoztató elektronika, a média és hasonló tudatbefolyásoló eszközök által, melyek, a mögöttük álló erőket kiszolgálva, felélesztik és fokozzák az alantas vágyakat. Így válnak ezek az emberek a televízió, az internet, a játékgépek és szórakozóhelyek rabjaivá.
A fokozott anyagba záródást és a maradék szabadság elvesztését, például a különböző hitelkonstrukciók igénybe vétele is okozza. A hitelező leköti az adós jövőbeni munkaerejét, így élete irányított pályára kerül, ennek minden negatív következményével.
A bennünk rejlő képességek tárháza sokrétű. A mesebeli segítő állatok a bennünk lévő rejtett képességeinket jelenítik meg, amelyeket nem használunk, éppen azért, mert meglétüknek nem vagyunk tudatában.
Például a madár a lélek szárnyalását jelentheti, mely lelkesedésben, inspirációban nyilvánul meg, a róka a ravaszságot jelképezheti, mert nem mindig az egyenes gondolatközvetítés a célravezető. A Nap az alkotó, kisugárzó, a Hold a befogadó, megértő tulajdonságainkat tükrözi.
Az öregember vagy öregasszony tanácsai az egyetemes bölcsességgel való intuitív kapcsolatra utalnak. Az életfeladatok megoldásában reménytelen helyzet nincs, mindig van megoldás.
Válsághelyzet akkor keletkezik, amikor hiányzik a megfelelő rálátásunk a kérdéses élethelyzetre, és rosszul reagálunk a dolgokra, mert önmagunkat állítjuk a középpontba ahelyett, hogy távolabbról, szinte kívülállóként vizsgálnánk a körülményeket.
A hétfejű sárkány az aurikus lény, a tudatalatti megtestesítője, aki bizonyos ideig mint segítő vesz részt a folyamatokban, de a magasabb szintek eléréséhez meg kell szűnnie, át kell adnia a vezetést az új erőknek.
Az ötlábú táltos ló a pentagram, a szellem tűzelve, amit parázzsal kell etetni, és sárkánytejjel itatni. A hagyományok szerint a Nyilas a táltos paripa, mely a Skorpió szívére céloz, az isteni szeretet és a tudás csillagára. Az öt láb jelképe lehet a Tejút-galaxis öt spirálkarjának is.
Az égi birodalmak közti utazást, a csillagkapukon való átjutást, a dimenzióváltásokat az unikornis is jelentheti, mint táltos paripa, de ennek vonzata minden szinten a nagy tisztaság.
A mesében megjelenő öreg király a mi megrekedt egónk, ő áll a mi mulandó, földi birodalmunk középpontjában. Ő irányítja belső világunkat, tudatos törekvéseinket, és az állandó változást követve, hogy jól működjön, szükséges a megújulásra hangolódnia.
Az elöregedés vagy elgyengülés vonzata a visszavonulás.
Ha az uralkodó úgy hoz létre bizonyos formákat, hogy azokhoz minden áron ragaszkodik, akkor nem jöhet létre az állandó változás, a tudat folyamatos fejlődése. Így nem azonosul az élet áramlásaiban létrejövő megújulás lehetőségeivel, nem kerülheti el a megkristályosodás, a kővé válás állapotát.
A királylány elrablója, a magasabb életlehetőség blokkolója, a sokfejű sárkány- a képlékeny, pozitív vagy negatív lehetőség. A sárkány szerepe a luciferi minta, a történetekben sokszor a jó és a rossz egyidejű megtestesítője, hiszen ő a mikrokozmikus tudatban tárolt inkarnációk tapasztalati kincsének őrzője.
Ezért a sárkány a küszöb őre, aki őrzi az átjárót a tudatalatti tapasztalati kincs és a biológiai tudat között. Másrészt ő az ellenlábas, aki miatt az ember tudata nem fejlődik, és ez meggátolja a szellemi megváltás lehetőségét.
A mi életvitelünknek megfelelően engedi be az aurikus lény a jó vagy rossz impulzusait, és befolyásolja akaratunkat: „a jót akarom, mégis a rosszat teszem”- olvashatjuk Pál levelében.
A megtestesülések sorozatában, a tanulási folyamat és tapasztalatszerzés, a rengeteg kudarc és szenvedés után, a biológiai emberben végül megjelenik az újjászületés lehetősége, mert létrejön a belső elhatározás az új élet keresésére, a királylány visszaszerzésére.
Amikor a sárkány a Napot és a Holdat rabolja el, akkor a szellemi erők esnek fogságba, és a hős harcba száll a sárkánnyal, hogy ezeket a szellemi erőket kiszabadítva helyreállhasson a világosság és a rend.
A Nap szellemisége egyaránt besugározza a belsőnket és a mikrokörnyezetünket, átáramlik rajtunk, többi embertársunk szívét is megérintve, amennyiben öncélúságunk, önérvényesítésünk a háttérbe kerül.
Az önfeláldozás jelképe a mesékben, amikor a hős a saját combjából levágott húsát adja oda a kapu őrének. A régi természetalak önátadását, teljes lebontását a hős feldarabolása, az új élet számára való újjászületését pedig az élet vízével való meghintés utáni hétszerte szebb alak felöltése jelenti.
Mi is ez a tünethalmaz, amit nem ismerünk fel pontosan, ki is ez az ellenfél és hogyan is küzdjünk ellene? A tudattalant a megjelenési formáin keresztül nem tudjuk legyőzni, de meg kell keresnünk saját magunkban azokat a blokkokat, amelyek miatt különféle elfojtásaink adódnak, s ezeket fel kell szabadítani, hogy a finomanyagi háztartás felszabadulhasson a lélek fejlődésének érdekében.
A tudatalatti hatalma abból ered, hogy nehezen felismerhető, és az érzelmek elfojtásából, a félelemből, és az előző életek tapasztalataiból táplálkozik.
A blokkok felszámolásából felszabaduló lélekerők mind a tudatunk fejlődését segítik, és az úton előrevisznek. E belső út bejárásához elengedhetetlenül szükséges az önismeret megszerzése, amely csak a Gnózis világosságerejének segítségével érhető el.
„Aki megismeri önmagát, megismeri a mindenséget. Isten országa közelebb van hozzátok, mint kezetek és lábatok, tibennetek van” – mondja a Szentírás. Minden nagy világvallás beszél az útról, mely befelé, az igazsághoz visz.
A királylány elrablása az új lélekszületés akadályoztatásának jelképe. Az egyetemes bölcsességgel való kapcsolatunk elvesztése, a szellemi vakság, egyfajta kilátástalanság állapota.
Ha minden elénk kerülő képet valóságként érzékelünk, akkor a formák csapdájába kerülünk, ahelyett, hogy az áramlást figyelnénk, aminek folyamatosan részesei és alakítói is vagyunk.
Önérvényesítő tudatunk miatt az életünk is állandó válságban van. Ebből az állapotból magyarázható az is, hogy az anyaghoz kötődve különböző szerkezeteket készítünk és annak tökéletesítésére törekszünk, ami abból áll, hogy az élettartamukat növeljük.
Az eredeti isteni létterülettel való kapcsolat helyreállítása új, emberi ésszel fel nem fogható távlatokat nyit. A képi formák mögött nem látjuk az állandó változást, ami pillanatról pillanatra más és más, így kizárjuk magunkat az egységből.
Az agy a folyamatos állókép készítésével illúzióban tart bennünket, a Világlélek által teremtett világban, aminek jelképe a saját farkába harapó kígyó.
Az egész teremtett világ az egyensúly fenntartására, kiigazítására törekszik az energiaáramlásokban. Az élet megnyilvánulásai valójában bizonyos frekvenciájú rezgésvilágnak felelnek meg. Nos, ha nem rögzítjük magunkat ehhez a káprázathoz, meglátjuk bennük az ürességet, ami felszabadít.
Földi életünk legbensőségesebb kapcsolata a szerelem. Egész életünkben keressük az isteni tökéletességet, az égi párunkat. A szellemszikraatom, vagy a szív rózsája, lángra lobbanásával olyan mély érzést kelt bennünk, mint amikor az ember szerelmes. A megszabadító út végén a két lény egybekel, a mesék ezért végződnek násszal, a királylány kezének elnyerésével.
E szellemiség megismerését kezdjük „A Világszép Nádszál kisasszony”, vagy „Az égigérő fa” című meséink fénykincseivel, Benedek Elek gyűjtéséből.