Kuthumi-Agrippa vagyok és a Szeretet és Bölcsesség sugarain érkezem, hogy üdvözöljelek most mindannyiótokat és elhozzam nektek a megértés, a bizalom, a nevetés és az öröm áldásait. Üdvözletem, szeretteim!
És nagy öröm és gyönyörűség van a szívünkben, hogy valamennyiőtökkel összegyűlhetünk ezen az estén, miközben szilárdan Krisztus szívében és biztonságban Isten tenyerén tartunk benneteket.
Szeretteim, az az örvendetes esemény, hogy egyesítitek az energiákat, és hogy a fény közösségeként összehozzátok a tudatosságotokat, támogatja az alkímiai tudatosság legmagasabb jellemzőinek integrálását, melyeket az emberiség most megtanul új módszerrel és magasabb szinten elsajátítani.
A most megtapasztalt valóságotokat a múlt emlékei határozták meg, melyek a múltatokban a jövőtöket jelezték. Most egy olyan pontnál álltok a választás magasabb szintjén, ahol jobban tudatosítjátok az én kvantum aspektusait azzal a megértéssel, hogy ha életetek szubatomi jellemzőire összpontosítotok, akkor az élet teljesebb képének kirajzolódását várhatjátok el egészen új módszerrel.
Sok szó esett az utóbbi években a kvantum tudományról, viszont sokan, ha a tudomány szóval kerülnek szembe, akkor énjüknek egy aspektusa lekapcsolódni látszik, bonyolult alakzatokat képzel el, amit egyszer majd meg kell értenie ahhoz, hogy felfogja a tudománynak nevezett ágazat által átadott információt és üzenetet.
A kvantum tudomány azonban a tudomány kollektív rácsának egyik olyan aspektusa, ami alapvetően a lehetőségekről szól. A kvantum tudomány az élet apró aspektusaira összpontosít, olyan szubatomi részecskékre, melyek bennetek léteznek, és tudatosságot hordoznak. Sok cikluson át az egyes emberek figyelmüket a külső világra vetítették ki. Elvonták figyelmüket az élet nagy történései, a kaotikus szétbomlás, ami még jobban elterelte a figyelmet az énről, és [arról,] hogy jobban tudatosuljanak az igazi én valódi részei.
Az emberiség most elérkezett oda, hogy át kell kelnie egy hídon egy új módszer felé, amivel olyan érzékeket fejleszthet ki, melyekkel jobban tudatosíthatja az én apró vonatkozásait, melyekből igazi és egész énjének nagyobb és átfogóbb képe összeáll. Ahhoz, hogy az ember képes legyen hozzájárulni olyan változás létrejöttéhez a külső világban, hogy ezt a világot az emberiség nagy közösségének láthassa, meg kell értenie, hogy az élet apró gesztusai vezetnek el azokhoz a nagyobb gesztusokhoz, amit változásnak nevezünk. Az életben semmi sem marad ugyanaz, ahogy ezt valamennyien megértettétek, de azt is be kell látnotok, hogy a fókuszotokat a jelen idejű életetek és általában az élet finom kis részletein kell tartanotok.
Az emberiség megfeledkezett az olyan apró gesztusok hatásáról, mint amilyen egy kedves mosoly, egy becéző szó, egy kedves cselekedet vagy egy olyan gondolat, ami fényt és szeretetet küld valakinek, akinek erre tényleg szüksége van. Az emberek lekapcsolódott perspektívából szemlélik egymást, azt a képet látva, hogy mindenki elkülönült önmagától is, mindenki olyan életet él, ami teljesen más a többiekétől, ám a világ felszíne alatt valamennyien összetartozunk és bár látszólag különálló egyedeknek tűntök, nem vagytok szigetek, hanem a fény egy-egy forrása, ami táplálja a másikat, ki-ki az alapján, amire összpontosít.
Mivel az emberiséget annyira félrevezette a külső világ kaotikus energiája, időbe telik újból összekapcsolódni a belső én minőségével. Idő kell hozzá, míg az embereknek eszébe jut, hogyha újból az apró dolgokra fókuszálnak, akkor az valójában hozzájárul a nagyobb kép minőségéhez és a kollektív Isteni Terv teljesebb kibontakozásához. Ezért a mai aktiválás kapcsán arra kérünk mindannyiótokat, hogy határozzátok el magatokat arra, hogy egy kis ideig tudatosítjátok életetek csekély jelentőségű dolgait. Tiszteljétek világotok kicsinyke teremtményeit, becsüljétek meg és tudatosítsátok a pici, kedves, együttérző és örömteli gesztusokat, melyek mássá teszik az emberek életét, még ha adott pillanatban nem is tudatosul bennetek ezeknek az apró gesztusoknak a hatása.
Gondoljatok bele, lehet, hogy van egy olyan pillanat az életben, és ez a múltban történt, amikor kereszteztétek olyan valaki ösvényét, akiről semmit sem tudtok, akivel éppen csak egy pillanatra futottatok össze az életetekben, viszont abban a pillanatban egy kedves gesztust megosztottatok. Ez a gesztus lehet, hogy a világosság érzetét ébresztette fel, amire lehet, hogy annak az illetőnek éppen szüksége volt, egy kedves szóra, egy vicces fordulatra, egy meleg tekintetre vagy mosolyra. Soha ne értékeljétek alul ezeket a gesztusokat, mert ezek visznek közelebb titeket a kapcsolat kifinomításához a szubatomi világgal!
Az energiátokat most éppen hogy nem a nagyobb részletekre kellene fókuszálni! Helyette inkább a kicsi világra, az élet mikrokozmikus aspektusaira, szem előtt tartva, hogy ti magatok is mikrokozmikus energia vagytok egy nagyobb makrokozmikus közösségben, éppen annyira, amennyire makrokozmikus lények is vagytok azokkal a mikrokozmikus teremtményekkel összefüggésben, melyek a világotokban léteznek, azokkal a mikrokozmikus tettekkel kapcsolatban, melyek naponta mennek végbe, és amelyekről lehet, hogy nem is tudtok és így tudattalanul teljesülnek.
Amikor ezek az apró gesztusok vagy csekély gondolatok és tevékenységek átfutnak az elméteken véletlen gondolatokként, átfolynak rajtatok, keresztezik az elméteket a másodperc töredékéig, akkor a kicsi gondolatok, különösen, ha negatívok, hatással vannak annak nagyobb képére, amit megpróbáltok megteremteni. És ezért aktiváljuk most a Fény Gubók projektjét.
Ez az új projekt úgy lett megtervezve, hogy felgyorsítsa azt a képességeteket, aminél fogva felül tudtok emelkedni a félelmeiteken és el tudtok jutni életetek megteremtésének hatalmas művéhez egy kevésbé mérgezett tudatossággal, azzal, hogy egyesítitek az energiátokat más lélek magokkal a saját Fény Gubótokon belül. A világotokban mindenütt aktiválódó Fény Gubók magokat tartalmaznak, ezért úgy lássátok a magokat a gubókban, mint szubatomi részecskéket egy nagyobb fény atomban, aminek neve: A Gubó. Amikor ezek közül a szubatomi részecskék közül, azaz közületek, akik a magok vagytok, valamennyi együttműködik és egyesítitek az energiátokat, összehozott fókusszal és összegzett erőfeszítéssel arra, hogy támogassátok egymást az élet hétköznapi és bonyolultabb aspektusaiban, akkor kezditek az energiátokat egészen új módon összegyűjteni. Ez az energia összegyűjtés létrehoz egy nagyobb kiterjedést, aminek a neve a Fény Óceánja, amin keresztül az Élet Szent Vizei áramlanak, mélyebb gyógyulást indítanak el és még kiterjedtebb tisztulást a Kollektív Tudatosság Asztrál Síkján. Ez olyan lehetőségben is megnyilvánul, amelyet a Fény Nagytanácsa kezdeményez, hogy megnyissuk a lehetőség egy ablakát ahhoz, hogy egyesével foglalkozzunk veletek, hogy ezzel segítsünk megértenetek, hogy éppen most mire kell összpontosítanotok az energiátokat ahhoz, hogy kézben tartsátok a tudattalan részeit, melyek a tudatos elme ajtaján kopogtatnak, a figyelmeteket kérik ahhoz, hogy belső isteni tervetek következő szintjére fejlődjetek, és még tudatosabban, egyszersmind még gyorsabban manifesztáljátok a sorsotokat.
Ez most fantasztikus lehetőség arra, hogy túllépjetek a nagyobb Kollektív Tudatosság bombázása által keletkezett zavarodottságon, ami tele van mérgezett tudatossággal és arra, hogy segítsen elválasztani személyes dolgaitokat a kollektív dolgaitól. Ez éneteknek azokra a szubatomi energiáira irányítja és fókuszálja az energiátokat, melyek most szólongatnak benneteket.
A kvantum fizikára vonatkozó megértés elterjedésével az embernek be kell látnia, hogy hasonlóan a tudományhoz, a tudatosságnak is hatása van egy kísérlet kimenetelére. Ez ugyanis azt állítja, mármint a kvantum fizika, hogy a megfigyelő határozza meg egy kísérlet eredményét, mégpedig a megfigyelő tudatossági szintjének megfelelően.
Most fordítsuk figyelmünket éppen erre a felvetésre, hogy tudniillik a tudatosság meghatározza az eredményt, pontosabban a megfigyelő tudatosságának szintje! Ez azt jelenti, hogy ha a tudatossági szinteteket megfertőzték mérgező hiedelmek és állásfoglalások, énetek tudattalan aspektusai, melyeket a szubatomi részecskék testesítenek meg, éneteknek ezek a rendkívül finom jellemzői, s melyeknek tudatos emberi lényekként nem vagytok tudatában a külső kivetítések miatt, akkor folyamatosan egy nagyon szubtilis világ befolyása alatt álltok, aminek még tudatában sem vagytok, és amit ebben az esetben ‘szubatomi tudatosság’-otoknak nevezünk.
Ha megértitek, hogy tudatos éberségetek szintje határozza meg az érzékelésetek kimenetelét az életnek nevezett kísérletről, az arra ösztönöz benneteket, hogy merüljetek el mélyebben önmagatokban, hogy jobban tudatosíthassátok azokat az apró, finom részleteket, melyek emberi felépítményetek részei, és amelyeket emberi felépítményetek rejtett aspektusai táplálnak, amit neveznek a tudatosságotoknak is.
A tudatosság az energia egy végtelen, terjeszkedő tava. Az energiát sohasem lehet elpusztítani, arrafelé tart, ahol a legtöbb energia összpontosul. Emiatt van az, drága szeretteim, hogy annyira fontossá vált megismerni önmagatokat emberi személyiségetek felszíni megjelenésén túl.
Az elmúlt öt évben óvatosan afelé tereltünk titeket, hogy vállaljátok fel önmagatokat. Közvetítések százait adtuk át, eszközöket és folyamatokat mutattunk be, melyeket arra használhattok, hogy mélyebben elmerüljetek énetek rejtett részeiben.
A Tűz Kapuk, a Levegő Kapuk, a Víz Kapuk és a Föld Kapuk, összekombinálva a Kozmikus Törvényekkel, részét képezik ezeknek a nagyon erőteljes eszközöknek, hogy arról tudósítsanak, mennyire hatalmas lények vagytok, és hogy a pusztulásra ítélt emberi húsba zárva keresitek azokat az ösvényeket, melyek mentén haladva felfrissíthetitek az emlékeiteket arról, hogy kik is vagytok hatalmas létezőkként. Ezek a polaritások párhuzamosan léteznek, ezért tapasztaljátok meg az érzések és érzelmek, gondolatok és a viselkedés dualitását. Ezek a polaritások az érem mindkét oldalát megmutatták az ember földi tapasztalatából.
Már említettük korábban, hogy elsajátítottátok a szenvedés és fájdalom művészetét. Most pedig itt a lehetőség, hogy meglássátok ennek másik oldalát is, ami a boldogulás és a béke avagy a békesség. A békének és a derűnek ezeket a végső szintjeit viszont nem érheti el addig az ember, amíg teljesen meg nem érti mindazt, amit a szenvedés és a fájdalom adott neki, más szavakkal annak felismerését és elfogadását, hogy elismerje az ajándékot, amit ezek a folyamatok jelentenek. Az életben megtapasztalt leginkább traumatikus élmények hozzák el a legnagyobb ajándékok némelyikét. Világotok legfőbb géniuszai komoly sérüléseket éltek át életük korábbi éveiben. A trauma szétzúzta a személyiséget fogva tartó kollektív dimenziókat, ami ironikusan utat nyitott olyan dimenziók eléréséhez, melyekhez egyébként nem lett volna hozzáférésük. Ezzel azt szeretnénk mondani, hogy amikor egy komolyabb sérülés következik be, és a lélek széttöredezik, akkor a sokk és a trauma hatására bekövetkező visszahúzódás a lélek részéről időn és téren kívül talál magának helyet az emberi egónál és az élet emberi érzékelésénél sokkal magasabb birodalomban, viszont az alsó egó ragaszkodik a trauma negatív aspektusaihoz, ami teljesen megszokott és természetes. Az ilyen traumatikus élmény, függetlenül attól, hogy miként keletkezett, kibontakozáshoz vezet az illető életében. A szóban forgó trauma előkészíti az embert jövőbeli életének más jellemzőire és más ciklusaira.
Ezt azért mondjuk el most nektek, mert azt kérjük tőletek, hogy csak egy percre hagyjatok fel a megtapasztalt traumák áldozati aspektusával! Sokatok számára a saját traumátok lehet, hogy nem volt annyira szélsőséges, mint a szexuális, testi, érzelmi gyalázat vagy erőszak. A ti traumátok lehet, hogy egyszerűen a szülők hiányában nyilvánult meg otthonról vagy hogy nem teljesültek bizonyos igényeitek. Ez mind viszonylagos. Azt állítjuk, hogy bár az átélt sérülések lekapcsolódást hoztak létre bizonyos szinten, de ezzel egy időben egy titkos átjárót is nyitva hagytak magasabb világok felé, melyeket a kvantum világon keresztül érhettek el, amikor mélyebben elmerültök az énben, hogy megérthessétek, amint énetek kicsi részei, melyek visszanyúlnak legkorábbi teremtésetekhez, kulcsokat őriznek a jövőtökhöz, kulcsokat tartogatnak életetek nagyobb kiterjesztéséhez.
A szunnyadó magvak felébresztése magatokban aktiválja énetek olyan részeit, melyek jelenleg nem testesítenek meg tudatosságot. Most persze megkérdezhetnétek, hogy ez hogyan lehet, ha tudatos lények vagyunk és minden tudatosságot testesít meg, ami a részünk, akkor vannak olyan részek, melyek nem testesítenek meg tudatosságot? Ezek bizony az alvó aspektusok, a rejtett jellegzetességek, melyeket a DNS szemeteként is ismerünk, ez az a tíz szál, ami abszolút semmit tevőn látszik lebegni a térben. A titok abban rejlik, hogy ez a tíz szál tartalmazza a kollektív emberi tudatosság szubatomi részecskéit, továbbá a makrokozmikus szuper Univerzum szubatomi részecskéit.
Most kezditek csak felfogni, hogy mennyire végtelen a világ és kezditek megváltoztatni a nézőpontotokat és a tudatosságotokat annak érdekében, hogy meglássátok az élet dichotómiájának [kettes osztottságának] más aspektusait, annak kinyilvánítását, ami belül létezik, hogy megnyissátok az elméteket, hogy túllássatok a korlátozott kiterjedésen és azon a nagyon szűk ketrecen, amibe bezártátok magatokat és bele-strukturáltátok magatokat az életnek nevezett dobozba.
Amikor ezeket az erőteljes energiákat alkalmazza rátok autentikus és felsőbb énetek, akkor szakadás következik be az illúzió fátylain, ami gyakran eltántorít és megrémít titeket, nem teljesen vagytok képesek megemészteni mindazt, ami körülöttetek kibontakozik. De ne feledjétek, világotok az életben valaha megélt legnagyobb spirituális forradalom kellős közepén tart! Ez a felfordulás nem egy bizonyos tényező körüli zárt kör forgása. Ez a revolúció egyben evolúció is, felfelé haladás, folyamatos mozgás a felemelkedés spirálja mentén. Ez a Mennyekbe vezető lépcső.
Ti egy decentralizált spirált jártatok be, ha szabad ezt így neveznem. Benneteket ‘aláhullottakként’ soroltak be, mivel kihullottatok a kegyelemből, alázuhantatok a tudatosság magasabb szintjeiről egy sűrű világba, ahol megkaptátok azt a lehetőséget, hogy megtapasztalhassátok az anyag sűrűségét. Most elértétek azt az útelágazást, ahol választhattok, hogy vagy tovább folytatjátok a sűrűség és az anyag világának a megtapasztalását úgy, ahogy azt a múltban is tettétek vagy pedig olyan ösvényt választotok, amelyen haladva párhuzamosan élhetitek meg az anyag sűrű világát és egyidejűleg kapcsolódhattok a fény magasabb világaihoz is.
Ahhoz, hogy megértsétek, hogy anyag és fény miként kapcsolódnak egymáshoz, hogy külső és belső mitől egy és hogy minden, amit magatoktól elkülönülve láttok, az mind illúzió, ahhoz azt kell megértenetek, hogy ugyanabból a forrásból lettetek megteremtve. A testetekben vibráló szubatomi részecskék ott vibrálnak a bolygótok valamennyi más lelkében is, mivel a Kollektív Tudatosság összeköt titeket. Annak a világegyetemnek a szubatomi részecskéi, amiben éltek, olyan rezonanciát képviselnek, ami hatással van rátok. Ezek közvetítései folyamatosan terjednek, feltárulnak, megmutatkoznak, fejlődnek, továbbítódnak és kivetülnek nanoszekundumnyi idő alatt az energia abszolút minden élő aspektusa között. Viszont amit ebből ti megtapasztaltok, az a tudatosságotok szintjétől függ, ezért ha beleragadtok az életetekbe, ha megrekedtek és ragaszkodtok a hiedelmeitekhez a neveltetéseteknek köszönhetően, akkor akadályozzátok fejlődésetek folyamatát. Korlátok közé szorítjátok az életre vonatkozó tapasztalataitokat és sajnálatos módon megfosztjátok magatokat az emberi tapasztalat legkülönlegesebb utazásától a Föld teljes történetében.
Hallottátok már Atlantisz, Lemúria és Mu történeteit? Sok történetet jegyeztek fel a misztériumokról és az ősi misztikáról minden ősi kultúra háza tájáról világszerte. Ezekben benne vannak a hagyományok, az igazságok és a bölcsesség, de ez mind az intellektusra vonatkozik. Ezek papírra vetett szavak, amit lehet, hogy elolvastok, de lehet, hogy soha nem futtok össze velük egész életetekben. De mert nem olvassátok őket, nem jutnak a tudomásotokra, akkor ez azt is jelenti, hogy emiatt meg lennétek fosztva tőlük? Dehogyis, hiszen az élet utazása nem korlátozódik pusztán azokra az intellektuális folyamatokra, melyekre írásos anyagokként hagyatkozhattok, hogy ráébresszenek titeket arra, hogy mi létezik a kézzelfogható anyag világán túl.
Az utazásotok elérte azt a szakaszát, ahol az a képességetek, ahogy a körülöttetek elterülő világot érzékelitek, most átröpít benneteket az élet megtapasztalásának egy másik birodalmába, anélkül, hogy pusztán az intellektusotok vezetésére kellene hagyatkoznotok. Itt az idő, amikor a megérzéseitek felkarolnak titeket. Veleszületett megértésetek az igazság eredetéről beszél hozzátok, kommunikál veletek, amikor ösztönösen bizonyos irányok felé fordultok. Itt a tudatalatti és tudattalan jellemzőitek azt mondják nektek, hogy ‘az Isten szerelmére, figyelj már rám!’ Figyeljétek az apró dolgokat és jussatok túl rajtuk, fetrengjetek egyet múltatok fájdalmas, szenvedő és áldozati képtelenségeiben! Fordítsatok rájuk figyelmet, majd fordítsátok tekinteteteket a most-ra! Hol tartotok? Merre igyekeztek? Hol jártatok eddig? És miért vagytok ott, ahol épp tartotok?
Ezek a kérdések segítenek belátni, hogy intellektus alapú világotok létrehozott egy elkülönült világot, az elitizmus és széttagoltság világát, ugyanis a világotok értelmisége lenézi azokat, akik talán kreatívabbak, jobban érzelmi alapon állnak és az ilyen elkülönítés megfoszt minden – hogy úgy mondjam – elitista pártot a más világokban és a felfedezés egyéb ágazataiban megtalálható bölcsességtől. És minden, legyen az művészet, sport vagy tudomány, a természetét tekintve valójában tudomány, mivel ezek mind a fény, az igazság, az energia kifejeződései, akár fizikai anyagba vannak zárva, akár a fény birodalmaiban léteznek, attól még önmagukban a tudományt testesítik meg. Az energia folyamatos erőkifejtése hozza létre a tudatosságot és játszik a megfigyelőkkel, a társ-teremtőkkel azon a birodalmon belül, ami fellelhető akár egy tenisz mérkőzésben is, ahol a labda a szubatomi részecske.
Emiatt hívják az életet egy játéknak. És számos különféle játék létezik. A szabályok végtelen száma lelhető fel, de vannak meghatározó szabályok, melyek megszabják az élet minőségét. Ezeket éppen most sajátítjátok el a Kozmikus Törvények segítségével, de mindig van egy esszenciális igazság, ami mindent ural a teremtésben és ez a Szeretet energiája. A Szeretet a legerőteljesebb és leggrandiózusabb tudatosság a létezésben. Viszont minden emberi lénynek megvan a maga meghatározása a szeretetről, a saját neveltetését alapul véve, a saját tapasztalataira, érzékelésére és viselkedés mintáira alapozva, és [arra,] ami ezen tapasztalatok eredményeképpen jön létre.
Nos, Drága Lelkek, a mostani felszólításunk arra irányul, hogy fordítsátok befelé a figyelmeteket, nem azért, hogy elforduljatok a világtól, nem azért, hogy elszigeteljétek magatokat másoktól, hanem hogy megváltoztassátok figyelmetek irányát, és hogy másik sebesség fokozatra összpontosítsatok. Hogy belülről kifelé tekintsetek a világra és nem kívülről befelé. Ez most a ti lehetőségetek, hogy meglássátok a fától az erdőt önmagatokon belül, és hogy belássátok, hogy többet élhettek meg, mint a múltatok. És hogy a jelenben ott vannak az átalakulás és a megújulás különleges kulcsai, melyek egészen új lendületet adnak a szabadságnak és annak, hogy egyre több Fénymunkás és közösség jöjjön össze ahhoz, hogy biztosítsa a fény folyamatos növekedését a fény felgyorsulásával, ami kihangsúlyozza és megerősíti hatalmi helyzeteteket a változás és az átmenet jelenlegi kritikus időszakában önmagatok és az emberiség egésze számára.
A lehetőségnek ez az ablaka megmutatja nektek, hogy támogatást kaptok. Egészen új módon léptünk elő, hogy elétek állhassunk, mondhatni szemtől szembe egyenként mindenkivel, és hogy átadhassuk nektek az igazságot, amennyiben hajlandók vagytok meghallgatni, és ha felkészültetek arra, hogy elfogadjátok és átalakítsátok az életeteket. Figyeljen mindenki közületek, aki most hallja ezeket a szavakat, és aki majd máskor fogja hallani, és aki olvassa majd a jövőben, mert az imáitok meghallgatást nyertek. Ez most annak a megerősítése fizikai szinten, hogy meghallgattunk titeket. Az imáitok, a segítségkérésetek nem talált süket fülekre. Itt vagyunk, megnyitottuk a lehetőség ablakait és beszélni fogunk veletek. De a hívásotok egyben a felelősség vállalásának szükségességét is jelenti, hogy bevállaljátok és hozzájárultok, hogy ha elfogadjátok a felkínált segítséget, akkor azt is el kell fogadnotok, hogy olyan birodalomba léptek be, ahol azelőtt még sosem jártatok. Hogy most olyan energiákkal fogtok dolgozni, melyek messze fejlettebbek annál, mint aminek ki voltatok téve valaha is. Ezek azok az energiák, melyek Atlantisz, Lemúria és Mu idejében voltak a csúcson és további más ősi civilizációk idejében. Ez most a ti lehetőségetek a fény kollektív testületeiként, a Fénymunkások egy csoportjaként, hogy biztosítsátok az emberiség átlendülését a rombolás olyan holtpontjain, amilyeneket a múltban átéltetek. Megvan hozzá az erőtök, hogy akár azonnal megváltoztassátok a Föld spirituális erejét azzal, ha úgy döntötök, hogy befelé fordultok és magatokba néztek, ha engeditek, hogy a mérce elváljon a nézőpontotoktól, ha a saját életetek vezetői lesztek, függetlenül attól, hogy milyen múltatok volt és tulajdonképpen mennél traumatikusabb volt a múltatok, annál több jogotok van talpra állni és visszakövetelni a vezetéshez való jogotokat és a világhoz szóló hanggá válni, mert a sérüléseitek megmutatták nektek, hogy mennyire mély is a sötétség, de megmutatták a poláris ellentétét is, hogy a fény mennyire hatalmas is lehet.
Nos, akkor most arany fényem sugarán át, az Arkangyalok Szoláris Nagyurai Királyának jelenlétén át, a Fény Szoláris Arkangyalai, a Nap Forrása, az Élet Forrása, a támogatás forrása jelenlétén keresztül elétek állunk. Teljes egészünkben vagyunk jelen valamennyien, és rátok összpontosítunk. A figyelmünk homlokterében álltok. Ezt kértétek. Elegen kértétek ahhoz, hogy ez lehetővé váljon. Ezért most ne hátráljatok meg! Ne szálljon inatokba a bátorság! Sorsdöntő időhöz értünk. Meg kell mutatnotok, hogy mit értek és bizonyítanotok kell, de nem felénk, hanem önmagatoknak, hogy valójában milyen fából faragtak benneteket!
Sok évvel ezelőtt kezdtük el a szegénység tudatosság, az áldozati tudatosság, a feltételes szeretet tudatosság feloldását célzó aktiválásokat és azt kértük, hogy öleljétek magatokhoz ezeket a részeiteket, hogy beléphessetek a győztes tudatosság, a bőség tudatosság és a feltétel nélküli szeretet tudatosság állapotába. Ezeknek köszönhetően nyilvánult meg az, amit jelenleg éltek át, függetlenül attól, hogy követtétek-e a tanításainkat éveken át vagy sem. Mi most éppen egyetlen Fény Gubót képezünk a fény nagyobb makrokozmikus tervezetében, ahol valamennyien együttműködünk Mesterek, Őrzők, Angyalok, Arkangyalok és a sok Elohim csapataként, akik veletek tartunk, a ti energetikai jellemzőiteken keresztül tevékenykedünk, mint a velünk a leginkább együtt rezonáló csoporton keresztül, vagy éppen más csoportokkal dolgozunk vagy más Gubókkal, ahogy újabban nevezzük őket. Ez létrehozza az élet egy kollektív méhsejtjét, és a méz arany sugarat, ami az élet édességének a visszatértét jelzi.
Az emberiség végzete fordulóponthoz ért, ahol azok, akik eleget tettek kötelezettségeiknek, most felülemelkedhetnek a végzetükön. Meghaladják a karmájukat és felvállalhatják a sorsukat, azaz úgyszólván megélhetitek a jó karmátokat. Nos, ragadjátok meg ezt a pillanatot, lényetek minden szálával öleljétek magatokhoz ezt a lehetőséget, mert most jött el az az idő, amikor a legelképesztőbb hatást gyakorolhatjátok az élet kollektív jellemzőire.
Számos alkalommal elmondtam, hogy nincs helye időt pazarolni az áldozatiságra, dagonyázni az önsajnálatban, a múltatok traumáin rágódni és abból táplálkozni. Mi az Isten haragjáért fókuszáltok ilyenekre, amikor tudjátok, hogy amire összpontosítotok, az teremti meg a jövőtöket! Úgy van, ahogy mondtam és azok közületek, akik ismernek, tudják, hogy nem szoktam köntörfalazni, tudni akartátok az igazságot, hát tessék! És az igazság az, ami szabaddá tesz benneteket. Ha tagadjátok a múltatokat, az nem gyorsítja fel a változást. Ez nem azt jelenti, hogy mivel felidézitek a múltatokat, azzal újból átmentek a traumáin. Az Isten szerelmére, hiszen meghatalmasodott Fénymunkássá akartok válni! Megvan hozzá a belső erőtök és bátorságotok, hogy felidézzétek ezeket a pillanatokat és átlássátok a céljukat, kinyerjétek belőlük az ajándékokat és továbblépjetek, hátrahagyva a múltat és megteremtsétek magatoknak a jobb jövőt. Miről szólt az összes tanítás? Mihez kezdtek eddig eltelt életetekkel, drága szeretteim? Nos, rajta, nőjetek fel és tegyétek le az érettségi vizsgát most!
Tudjátok, hogy az élet több, mint fájdalom és szenvedés. Lényetek legeslegmélyéről tudjátok ezt, tudjátok, hogy tudjátok, hogy tudjátok, hogy az élet több annál, mint amit megtapasztaltatok. Ezért hagyjatok fel a rejtőzködéssel önmagatok elől, hagyjátok abba a menekülést a múltatok elől, feledjétek el a sötétben rejtőző úgynevezett démonok figyelmen kívül hagyását, akik az árnyékban bujkálnak, hogy lecsaphassanak rátok és élve felfaljanak. Ez a ti árnyékotok, aki arra vár, hogy ‘közelebb hívhasson’ magához. Merészkedjetek be énetek sötétjébe! Tegyétek magatokévá, ami ott rejtőzik! Legyetek bátrak, nézzetek bele a sötétbe, mert lelketek bölcsessége őrzi a fény egy olyan lángját, ami megmutatja nektek az igazságot és felfedi előttetek a sötétség illúziójában bujkáló rejtett kincseket. Hiszen csak a sötétség szörnyeinek elképzelése az, ami elől menekültök, ami nagyon eszesen rászedett benneteket és eltávolított a kincsektől, melyek a szörnyetegek mögött találhatók.
Gondoljatok az összes tündérmesére és azokra a történetekre, melyeket sokan leírtak és amelyekben azt az üzenetet adják át, hogy amikor be kell lépnetek a veszélyes rejtett birodalmakba, titkos kamrákba, távoli szigetekre, át kell küzdenetek magatokat a rengetegen, le kell győznötök az erdők démonait, majd amikor ráleltetek az igazságra, elpusztítottátok a démonokat, akkor hirtelen mesés kincsekkel teli csodás kamrákban találjátok magatokat. Gondoljatok Indiana Jones-ra, aki valamennyiőtök nevében elnyeri jutalmát! Látjátok-e, hogy még a saját világotok mesemondói is, ha tudatosan, ha nem, az idő eonjai óta ugyanazt hajtogatják? Nézzetek szembe a démonaitokkal! Nézzetek bele a sötétbe! Nézzetek szembe a sötétséggel, és a fény fel fogja tárni magát!
Az alvilág tizenkét barlangja a végzet tizenkét ösvénye. Az alvilág tizenkettő barlangja a ti végzetetek, a ti lenyomatotok. A ti utazásotok abból áll, hogy a pusztulásra ítélt emberi húsba zárva kell foglalkoznotok életetek tizenkettő ösvényével, ennek eredményeit tapasztaljátok meg az életetekként. Ezeket ismerik még a tizenkét aspektusként, a születési lenyomat tizenkét asztrológiai házaként is, az alvilág tizenkét barlangjának megfelelően, melyekről igen velős magyarázattal fogunk szolgálni.
Az alvilág tizenkét barlangjából az első rátok irányul, fizikai énetekre, az értelmetekre és az adottságaitokra.
A második barlang a pénzügyeitekhez kapcsolódik, ahhoz a képességetekhez, hogy miként manifesztáltok és tevékenykedtek világotok változékony gazdagságával.
Az alvilág harmadik barlangja a tudatosságotokhoz, a kommunikációs képességetekhez köthető, testvéreitekkel, szomszédaitokkal, és az életetekben felbukkanó személyekkel fennálló szerződéseitekhez.
Az alvilág negyedik barlangja atyátokhoz kapcsolódik, életetek, a fizikai otthonotok, rögzített világotok úgynevezett tekintély elveihez.
Az alvilág ötödik barlangja a gyermekeitekhez kapcsolódik (ha arra ítéltettetek, hogy gyerekeitek legyenek), a kreativitáshoz, az igaz szeretethez, az élet örömeihez, hogy miként élitek meg a szex, a szexualitás folyamatait és hogyan fejlesztitek kreativitásotokat szeretteitekkel és igaz szerelmetekkel, ami magába foglalja a tiltott szerelmet is.
Az alvilág hatodik barlangja az egészségetekhez köthető és a gyógyulásotokhoz, napi rítusaitokhoz és rutin-szerű elfoglaltságaihoz és a világ számára kifejtett szolgálatotokhoz.
A hetedik barlang a társas viszonyokról szól, jogi értelemben és romantikus értelemben egyaránt, továbbá jól látható ellenségeitekről.
A nyolcadik barlang a halál folyamataihoz kapcsolható, ez a megújulás és az átalakulás barlangja. Ez a kapcsolódásotok más emberek erőforrásaihoz és hogy ezt miként élitek meg a külső világban, az adók, örökségek, stb. értelmében. Ez egyben az okkultizmus és a misztika barlangja is, ami kapcsolódik a kilencedik barlanghoz, ahol a világba az Istenhez és Istennőhöz kifejlesztett viszonyotokon át léptek be, ez az okkultizmus spirituális birodalma, kapcsolódásotok az idegenekhez, idegen országokhoz, énetek idegen aspektusaihoz, tanáraitokhoz, spirituális tanítóitokhoz, és ez jelenti kapcsolatotokat a valláshoz, mint olyanhoz.
A tizedik barlang őrzi anyai energiáitokat, a hivatásotokat, a sorsotokat, a hírneveteket és hogy miként boldogultok az életben.
A tizenegyedik barlang a barátaitokhoz, a reményeitekhez, az álmaitokhoz, a kívánságaitokhoz, a csoportjaitokhoz és szervezeteitekhez kapcsolódik, melyeken keresztül tevékenykedtek és ahogy a gyermekek kapcsolódnak hozzátok a társadalmon keresztül, ahogy a társadalom hatással van rátok, de ez a barlang kezdi el megmutatni nektek a jó szerencsét is az életben. Megmutatja nektek, hogy a jószerencse előttetek belép az utolsó barlangba, a tizenkettedikbe. És itt rejtőzködnek a rejtett birodalmak. Ez a rejtett ellenségek birodalma, a tudattalanotoké és minden olyan tudatalatti aspektusotoké, ahol a saját romlásotok található.
Amikor átkeltek ezen a tizenkettő barlangon, amit ugyan minden nap megtesztek, de amikor tudatosabban teszitek meg ezt és megértitek, ahogy ez a tizenkét ciklus végighúzódik az életeteken, minden tizenkét órával naponta, minden tizenkét órával éjszakánként, az év tizenkét hónapján át és rájöttök, hogy minden tizenkét évvel egy új ciklus veszi kezdetét és tudatosan foglalkoztok ezekkel, drága szeretteim, akkor fogtok felülemelkedni a végzeteteken olyan módon, amit soha nem hittetek volna, mivel ekkor már nyitott szemmel jártok a világban, többé nem borul rátok az alvilág illúziója.
Az alsó világban a dolgok tudattalanok, a sötétben rejtőznek. Ezért amikor megértitek önmagatokat, amikor készek vagytok kézbe venni az igazságot és megszabadultok a bűntudatotoktól, a szégyenetektől, attól való félelmetektől, hogy hibáztok vagy bármi más az, aminek az igazságával önmagatokról szembesültök, akkor már másként léptek be az alvilágba. Ilyen esetben már magatokkal viszitek a fény fáklyáját és Indiana Jones-szá váltok, és felfedezitek a kincseket és felemelkedtek az alvilág tizenkettő barlangjából abba a tizenkettő szent palotába, amelyek a sorsotok kincseit őrzik.
Nos, Drága Lelkek, ezek az energiák, melyeket ebben az idő pillanatban integráltok, felgyorsítják az emberiség tudatosságának kibontakozását és kiszélesedését azzal, hogy figyelmét visszatérítik a belső világra, hogy tudatosítsa azokat az apró dolgokat, melyek létrehozták az életnek nevezett grandiózus tapasztalatot a világotokban. Ez aktiválja továbbá azokat az energiákat, melyeket a létezésbe emelünk és leföldelünk Törökországban 2010. október hónapjában. Ezért amit most aktiválunk a 6. hónap 6-áján, az előidézi a maga energia szintjének manifesztációját a 10. hónap 10-éjén is, és ez előkészíti az energiákat a következő négy felemelkedési kapu megérkezéséhez. Higgyétek el, hogy az élet megváltozik! Higgyétek el, hogy ez a fordulópont megbillenti az emberiség tudatosságának a tengelyét és ezt értjük az alatt, amikor azt mondjuk, hogy tudjátok, hogy meg fog változni. Ezért mutatjuk meg nektek, hogy miként és hogyan tárul fel előttetek a miért.
Nos, készen álltok nekiindulni egy elképesztő lélek kalandnak önmagatok megismerésére, hogy megtapasztaljátok és meggyógyítsátok ezeket az apró részeiteket, melyek akadékoskodnak veletek, melyek csámcsognak rajtatok, melyekről azt sem tudtátok, hogy összegyűltek bennetek és irritáltak titeket, hanem csak azt vettétek észre, hogy volt egy rossz napotok. Néhányotoknak ez meglehetősen kellemetlen életet jelentett, de elhihetitek, hogy az a fény ott az alagút végén az üdvözlésetekre siető Atya/Anya Isten fénye és nem egy felétek száguldó gyorsvonat, hogy eltiporjon benneteket, ahogy azt egyesek állítják.
Fogadjátok el ezt a lehetőséget, képzeljétek el az élet kollektív lépes mézét összeállni a Fény Gubók méhsejtjeiből, melyek szubatomi részecskéket testesítenek meg, a fény magjait – titeket, akik ennek a lépes méznek, az édes élet arany fényének szubatomi részecskéi vagytok és lépjetek be az élmények új világába, amitől a jövőben elétek táruló nehézségek nem azért lesznek jelen, hogy elerőtlenítsenek benneteket, hanem egyszerűen azért, hogy figyelmeztessenek egy újabb szubatomi folyamatra, amit képesek lesztek észrevenni, belelépni és átalakítani!
Az élet utazása az átalakulásról szól. A felemelkedés utazása az átalakulásról szól, a megújulásról, arról hogy meghaltok a régi módszerek számára, és Főnix madárként kiemelkedtek és beléptek egy új világba. Ez most a kapuzárási pánik az emberiség esetében, hogy egy másféle leírást is megemlítsek. Vagyis kapaszkodjatok bele két kézzel! Nincs már helye annak vagy inkább nem kifogás többé azzal előhozakodni, hogy az imáitok süket fülekre találtak, azt emlegetni, hogy egyedül maradtatok ebben a világban. A támogatásotok nem mindig fog fizikai forrásból érkezni, ezzel békéljetek meg! Ezért ha azt érzékelitek, hogy egyedül vagytok a világban, nos akkor talán éppen most ez az osztályrészetek, de nem vagytok egyedül, mert ott vagytok magatoknak ti magatok, ott van nektek az Anyatermészet, ott van az Isten/Istennő és minden időben rendelkezésetekre áll a szubatomi világ. Ne korlátozzátok az elvárásaitokat a támogatásról arra, hogy külső fizikai forrásból fog majd érkezni! Ne fizikai emberektől várjátok el a boldogságotokat! Ne az alapján értékeljétek érdemeitek és boldogságotok minőségét, hogy mások minek vélnek titeket! Úgy ítéljétek meg ezt, hogy ti mit gondoltok önmagatokról, és hogy mennyi erőfeszítést vagytok hajlandók kifejteni ahhoz, hogy felülemelkedjetek a végzeteteken és felvállaljátok a sorsotokat! Azzal, hogy rányitjátok a szemeteket az igazságra önmagatokról és úgy tesztek, mint a felemelkedő Főnix és hogy hitelesen járjátok be az utatokat.
Drága Csillagok, tele vagyok nagy-nagy izgatottsággal, mert tudom, hogy valamennyiőtöket más szempont motivál. Az energiátok arra ösztönöz és késztet benneteket, hogy más szemszögből tekintsetek önmagatokra, mi pedig örvendezünk, ünnepelünk, és szó szerint szusszanásnyi időtök sem lesz majd a cseszegetésünk miatt. A szusszanás ugyanis igencsak apró, szóval remélem, hogy átlátjátok ennek összefüggését a szubatomi részecskékkel és remélem, hogy megbocsátjátok ezt a kis tréfámat felétek, ugyanis hajlamosak vagytok túl komolyan venni az életet!
Drága Szeretteim, fogadjátok el ezt az üzenetet, osszátok meg másokkal, hallgassátok meg újra a szavainkat és ismerjétek fel, hogy ez még egy újabb fokozat abban a sorban, ahogy a dolgok átalakulnak, egy más módszer arra, ahogy önmagatokat látjátok, egy újabb átjáró a bénultság, a csalódás, a káprázat, az elerőtlenedés paradigmáin túlra, és most már rajtatok a sor! Mindeközben továbbra is legyetek tudatában a benneteket tartó sok láthatatlan karnak, mert jelen vannak! A sok láthatatlan szívnek, melyek feltételek nélkül szeretnek titeket, ugyanis veletek vagyunk mindenképpen és soha nem maradtok egyedül, mert mi mind egyek vagyunk. Nyissa rá az igazság fénye a tekinteteteket önmagatokra és leljetek mindannyian békét!
Kuthumi-Agrippa vagyok, a Szoláris Arkangyalok Szoláris Nagyurainak Királya. Adonai.
Fordította: Borsos Árpád, [kommentárok]: Szigeti Antal A magyar fordítások és letölthető hanganyagok elsődleges lelőhelye azhttp://espavo.huwebhely (illetve néhány régebbi anyag fordítását illetően ahttp://shaumbra-hu.info). Az a tiszteletteljes kérésem mindenki felé, hogy, ha továbbkülditek ezt az anyagot, tegyétek azt teljes terjedelmében, mert számotokra lehet, hogy egy bizonyos rész hordoz rendkívüli jelentést, de ezzel nem biztos, hogy más is pont így van. Ezek az anyagok ilyen formában egészek, minden csonkolás elvesz az energiájukból. Szigeti Antal