Mani püspök
(kr. u. 216 – 276. ferbruár 26.)
Anyja pártus fejedelmi dinasztiából származik – apja pártus udvari körből. A szír nyelvnek egyik dialektusában írt.
Manicheizmus
A manicheizmus az ókori Perzsia területén a pártus Mani püspök által alapított vallás. A világvallások közül mára egyet teljesen elfelejtettünk, de mégis itt van közöttünk, akár a mindennapjainkban is – több ezer év elteltével is hatással van ránk. Annak tudata, hogy valahol mindannyian a Fényből származunk, valami nagyon ősi belénk ivódott tudás lenyomata kell legyen.
A manicheizmusról, azaz Fény követőiről alig hallani manapság, pedig egykoron a legnagyobb világvallás volt, amely Perzsiából kiindulva bejárta Európa és Ázsia majd minden országát, sőt Afrika legtekintélyesebb birodalmát, Egyiptomot is. Eltűntében szerepet játszott eretnekségként való üldözése, mely következtében az Igazság Egyházának (miként magukat hirdették) szinte összes dokumentuma megsemmisült.
Mani rabszolgaként egy özvegyasszonynál élt. Az asszony halálakor, 12 éves korábban megörökölte annak könyvtárát, A könyveket a hölgy egy korábbi lakójától, Buddastól kapta. Buddas mestere Scythianos volt. Mani tanai buddhista közvetítéssel, a szkíta ősbölcsességből származik. Felőle ráreflektálhatunk a magyar ősvallásra. De ez nem azt jelenti, hogy mi manicheisták voltunk.
Mani nem szavakban kapta az alapélményt, hanem képben. A képet kellett neki nyelvre fordítania. Térítése előtt 2 évig befalaztatta magát egy barlangba és ott képekben nyilatkozott meg neki a teljes tanítás. Önmagát Jézus apostolának nevezte.
A kereszténységnek ez az az ága, amelyik nem judeo. Nagyon szigorú szabályrendszere van. Az üdvözülést gyakorlatilag ellenségeink lelkének megmentése által nyerhetjük el, melyhez a tudáson keresztül vezet az út. Amíg nem érzel erőt, késztetést ellenséged lelkének megmentésére, tanulj, hátha egyszer eljutsz oda…
Nem hordoz Perzsa hagyományokat és alapvetően dualisztikus istenképet sem. Hagyománya a Pártusok ősvallására tekint vissza, amelyben a későbbi korokban a „Fény” számtalan alakjában tisztelt Egy-Isten hit nyilvánul meg. Hogy is lehetne másképpen, hiszen a Fény „megtestesülése”, a látható nap is Egy. A föld is egy, csakhogy egy rendszer része is. A zoroasztrizmus Ahura Mazdájához hasonló figura helyett Mani a dualizmust mint a rendszert működtető elemét írja le. A jó és rossz harca a világot működtető folyamat része, nem pedig istenek! Máni gnosztikus tanításának központi gondolata: az anyagtalan jó, a spirituális Fényvilág és az ördögi, anyagban megnyilatkozó világ közötti kibékíthetetlen harc. Az ember Máni felfogása szerint a gonosz alkotta földi anyag fogságában élő fényszilánkot magában hordozó lény (tehát a két őselv, a jó és a gonosz, az angyali és az ördögi keveréke), aki két világ mesgyéjén áll, s akinek lelke az Isten Lelkének lehasadt szilánkja.
A manicheizmus volt az ősvallás (melyből minden eredt) utolsó szervezett megjelenése, talán az utolsó virágkor. Ereje megmutatkozik abban, hogy minden üldöztetés ellenére időről-időre felbukkan egészen a 15. századig.
Ez a vallás nem egészen idegen a magyarságtól. Bár a legutóbbi kutatások szerint nem a Mani-i forrásból, de Scithianos tanai voltak az ősmagyarok vallásának alapjai. Erre utal a Szent Korona szimbólumrendszere, melynek a négy napkorongból álló eddig térkitöltő elemnek nevezett zománckép-motívumai manicheisták. A négylábú állat és a madár a tűz és a levegő közegének szimbólumai a manicheizmusban, ahol (kizárólag itt) megtörténhet afényfelszabadítás. A 8 manichesta apostol a manicheista felsorolás szerinti sorrendben szerepel a koronán. A népköltészetünkben is bőven található manicheista-rokon szimbólum, és a nemesi kúriáink szőlő és dinnyemotívumai sem elhanyagolhatók (nagy fénytartalmú gyümölcsök). Érdemes megemlíteni a Corpus Juris Hungaroris – a magyar törvénytár – tartalmát is, amely 1046-ban a Vata féle pogánylázadás után tiltja az alábbiakat: rítos etnikos gentilis skitikos – azaz a szkíta nemzeti népi szokásokat.
„Máni Jézus Krisztus apostola, a Világosság Birodalmának küldötte volt. Egy új világvallás megalapítója, orvos, költő, nyelvújító, festőművész, szónok és egy lant feltalálója. Egy új, a lélek fejlettségi fokán nyugvó keresztény beavató tanítást hirdetett meg. Tanította a két természetrend tanát, a mikrokozmoszok tanát és az endúra vagy átalakulás tanát. Az utcáról betérő érdeklődőnek le kellett mondania a bálványok imádásáról, a hús evéséről, az emberek és állatok öléséről, nem űzhettek mágikus gyakorlatokat, boszorkányságot. Tanítása a Csendes-óceántól az Atlanti-óceánig visszhangzott, a szépség és a tisztaság tanítása volt, és a Jó és csakis a Jó Istenéről szólt. Helyreállította az összetört tanítást, az egyetemes kereszténységet. Ellenségei szemében ő lett a tökéletes eretnek. … A pártus próféta, Máni tanítása volt a magyarság ősi vallása.” ( Mani és a manicheizmus; Előszó; L. N. L. Könyvkiadó)
„Én, Máni, Jézus Krisztus apostola Isten akaratából, az Igazság Atyjáéból, akitől eredek, aki mindörökkön örökké él, mert Ő mindenek előtt volt, és mindenek után lesz. Minden, ami keletkezett és majd egykor létrejön, az Ő ereje által létezik. Belőle eredek én, az Ő akaratából létezem. Általa nyilvánult meg nekem minden igazság. És így az Ő igazságából való vagyok. Eme igazságot a vélem utazóknak nyilvánítottam ki. Békét hirdettem a béke gyermekeinek, reményt prédikáltam a halhatatlan nemnek. Kiválasztottam azokat, akik az igazság ezen ösvényén képesek a fölemelkedésre, és megmutattam nekik a fölfelé vezető ösvény futását. (Itt Máni a beavatásról beszél. LP)Leírtam a halhatatlan örömhírt, és belefoglaltam a különös, pompás titkokat. Hatalmas dolgokról és roppant történések legmagasztosabb jeleiről adtam hírt benne. Amit Isten kinyilvánított, elmagyaráztam azoknak, kik az igazságot szomjúhozzák. Tanúságot tettem nekik az igazi látásról, s a legnagyszerűbb kinyilatkoztatásról, mely részemül jutott.” Kölni Manicheus Kódex, i. u. 5. sz.
A manicheus keresztényeknek Béma-ünnepük volt, melyben a BÉMA a szertartások fő kellékét szolgáltató emelvény neve. A Képes Krónika szövege is leír egy spontán hirtelenséggel megrendezett Béma-ünnepet Szent László királyunk édesapja, I. Béla király uralkodása alatt az ún. harmadik „pogánylázadás” idejéből.