– Mester, mikor utoljára jártunk erre, nem is hallottam, milyen szép az erdő hangja napnyugtakor.
– Túl sok a mentális zaj a fejedben, ezért nem hallod, talán még most sem igazán.
– Mi az, hogy mentális zaj?
– Felesleges gondolatok, kétségek, félelmek által szült hangzavar. Mindaz, ami zajong, egyben visszatart, a múltadban gyökeredzik. Támadja és féli a jövőt, megszüntetve jelened, csöndes élettel teli varázsát. Mentális zaj például az agyalás, amikor nem tisztán gondolkodsz, hanem félelemtől ittas érzéseid uralják gondolataid. Megszűnik a belső látásod, és a belső hallásod. Suttogó intuíciód elveszik a nyüzsgésben, így kétségek között döntésképtelenné válsz. Ez halogatásaid oka. A zaj.
Mentális zaj a hátizsákod is. Súlya teher, mely minden egyes lépés után egyre nehezebbé teszi az utad. A fáradtságtól, kimerültségtől, izomfájdalomtól és az egyre kevesebb oxigéntől elveszíted a figyelmed fókuszát. Kibillensz a középpontodból, ezáltal függővé válsz a környezetedtől. Amint figyelmed fókuszát önmagadon kívülre helyezed, elveszel az ego birodalmában és eltűnsz a homályban. Tisztánlátásod megszűnik és elveszel elméd labirintusában.
Sokszor sétáltam már az erdőben a Mesterrel, ma mégis furcsább. Megszoktam, hogy mindig szimbólumokban és metaforákban beszél, ma mégis érzem, hogy készül valami egészen különlegesre. Megálltam. Leraktam a hátiszákom. A kulacsom és a bicskám magamhoz vettem, szaporáztam lépteim, és felvettem vele lassú ritmusát, ami mégis lendületes, élettel teli.
– Jobb így?
– Igen, Mester, könnyebbé váltam. Köszönöm. Tudhatom hova megyünk? És hogy miért?
– Ne akarj tovább látni, mint amíg a szemed lát, mert olyan dolgokat láthatsz, amire nem vagy felkészülve. Ne hidd, hogy biztonságosabb, ha messzebbre látsz. Pont addig látsz, amennyi elég ahhoz, hogy dönteni, cselekedni tudj. Mindig pont annyi információ áll a rendelkezésedre, ami szükséges ahhoz, hogy döntést hozz. Ne keress biztonságos döntést. Azt hiszed, hogy ha információ gyűjtésre pazarolod a drága idődet, majd jobb döntést tudsz hozni? Nincs jó, vagy rossz döntés, csak döntés van. Csak a tapasztalat az, ami megmutathatja, hogy döntésed céljaid irányába visz, vagy letérít az utadról. De ekkor hozol egy új döntést, cselekszel tovább, hogy újabb tapasztalatokat gyűjthess. Utazás közben láthatod csak meg döntéseid következményét. De akkor majd korrigálsz. Csak ne állj meg! Egyhelyben csak, mint egy búgócsiga forogsz körbe-körbe, céltalanul. Az életed értelmetlen és felesleges lesz. Haladj és cselekedj.
– Hát… én még kicsit félek gyorsan dönteni.
– Félelmed a múltban van. A következménytől félsz, nem a döntéstől és attól, hogy felelősséget kell vállalnod a döntéseidért. Félsz attól, hogy mit gondolnak rólad mások, félsz a bírálattól, a szeretet megvonástól. Megfelelési kényszereid tartanak fogságban. Ezért nem mersz határozottan és magabiztosan dönteni. Kételkedsz magadban. Nem hiszel.
– Nem hiszek?
– Az a Te bajod, hogy bennem jobban hiszel, mint magadban. Az égben, az Univerzumban, a kinti istenedben jobban hiszel, mint a Mikrokozmoszodban. Forrásodat keresed. Belső békére, harmóniára, nyugalomra vágysz és ezeket mind kívül keresed önmagadon, ahelyett, hogy felismernéd, Te vagy az Univerzum Ura.
– De én nő vagyok! – próbáltam némi viccel oldani a feszültséget, de kettőnk közül, csak én voltam feszült.
– A nemiség csak itt az anyagi világban értelmezhető. Test nélkül mindenki lélek, mindenki egyenlő. Női nemed csak egy szerep. Semmi köze ahhoz, aki te valójában vagy. Hallhatatlan, határtalan tér léted. Szikrája és kiterjedése mind annak, ami van… De majd megérted ezt is, ha tudatod kellőképpen kitágult és beavatást nyertél, hogy olvashasd az Akasha-krónikát.
Megérkeztünk.
– Mester, nem gyújthatnánk egy kis tüzet? Nagyon sötét van idebent. És hideg.
– Szemednek meg kell szoknia a sötétet, hogy tisztán láthasson a Fényben. Ne foglalkozz a hideggel, sem a sötéttel. Hagyd a testi problémáidat odakint. Csak ülj le és láss! Ne csak nézz, láss át a homály fátylain és vedd észre, ami a valóság, ami valóban körbe vesz. Lélegezz lassan és mélyen, nyugtasd le elmédet, érkezz meg a csendbe.
– Mester, ehhez szükségem van némi időre.
– Az idő nem létezik. Szabadulj meg a pszichikai idő fogságából. Te vagy a viszonyítási pont, nélküled az idő nem létezik. Emelkedj felül az időn! Hiszen ami megy egy óra alatt, az megy egy szempillantás alatt is. Csakis az egod az, aki elhiteti veled, hogy van időd. A lineáris időben nincs időd, hiszen 30 éves lévén még úgy 480 hónapod van bevégezni küldetésed. A lineáris időn túl sincs időd, mert az idő nem létezik, így hogyan is birtokolhatnád azt, ami nincs. Hogyan is birtokolhatnál bármit, hiszen ebben az Univerzumban semmi sem lehet a tiéd. Semmit sem birtokolhatsz, mert semmit sem vihetsz magaddal a következő útra. Ha úgy döntesz, még az emlékeidet sem. Akkor hagyd a birtoklás ostoba útvesztőjét, szabadítsd fel magad ragaszkodásaidtól, hogy megszüntesd tárgyak és emberek hatalmát önmagad felett. Hiszen ha bármihez ragaszkodsz, az birtokba vehet téged. Így játsszátok ti emberek a rabszolgaság játékát a képzeletbeli idő kezdete óta. Néztek, de nem láttok, kicsinyes hatalmi drámákban pazaroljátok el földi életetek ahelyett, hogy azt csinálná mindenki, ami a dolga, amiért idejött.
Kezdtem szédülni. Némi hányinger is szaladgált bennem. Minden rendben van, nyugtattam magam, a Mester tudja, mit csinál, bízom benne és magamban is, hogy túlélem. Van még dolgom itt a Földön, így ez csak a javamat szolgálja. Hiszem, minden úgy történik, ahogy az a számomra a legjobb. Megadtam magam.
– Csukd be a szemed és láss! Tartsd vissza a lélegzeted és lélegezz! Fogadd be a Fényt!
– Úristen Mester! Ez a barlang telis tele van ragyogó kristállyal!
Azt hiszem itt ájultam el. Vagyis inkább úgy mondom, felébredtem.
Minden teljesen tiszta volt. Egyértelmű és átlátható. Teljesen érthetővé vált számomra az élet.
Az információk, mint a puzzle darabok a rendezetlenségből, hirtelen éles renddé álltak össze. Megszületett a káosz mellett a rend, így csöppnyi betekintést kaptam a valóságba. Ezt az élményt lehetetlen leírni. Magasztosságát a szavak csak korlátozva tudják átadni. A Minden Rendben, a Tiszta Tudatosság létállapotába kerültem. Nem gondolkodtam, mert én voltam a tiszta gondolat, amely fénysebességgel halad a végtelen térben. Én voltam a szeretet.
Felismertem, hogy a sok zaj a fejemben hátráltatja a tisztánlátásom. A túl sok gondolat elzár a tiszta isteni kreativitás csatornájától.
Felismertem, hogy mindig könnyű teherrel menjek az utamon, de ez nem a hátizsákom súlyától való megszabadulás, hanem a felesleges programok, lehúzó emlékek, csalódások, szégyenek, bűntudatok terheitől, a múlt visszatartó erejétől és a jövő félelmeitől való megkönnyebbülés.
Felismertem, hogy a figyelem a kapocs köztem és az Egy között. Ha kifelé fordítom a figyelmem kiesek az Egység Tiszta Tudatából.
Felismertem, hogy földi létem szenthármasa, hogy küldetésem bevégezzem a Bizalom, Döntés, Cselekvés körkörös és spirális energiájában van.
Felismertem az idő és a biztonság illúzióját, a mentális program, az ego mátrixát és még megannyi egyértelmű tényt.
Felismertem, hogy a Fényt csak a sötétség által Láthatom meg és beavatásom a Fény befogadására készített fel az elmúlt hetekben.
Felismertem a Szent Célomat, földi létem értelmét és célját, szent küldetésem tervét.
És történt még valami.
Ettől a felismeréstől megváltozott az egész életem. Ez volt az, amitől más volt a Mester, mint eddig. Tudta, hogy ettől a felismeréstől az ő élete is meg fog változni.
Felismertem Önmagamban Istent.
És a Mester eltűnt.
Írta: Kárpáti Boglárka
Forrás: http://otthonfa.hu/blog