“Az Ősök itt vannak, jelen vannak, szellemi szinten folyik az ébresztés!
Aki a magyar hitvilágot a maga valóságában és transzcendenciájában szeretné megérteni, nem korlátozhatja megismerési körét arra, amit a fizikai világban talál. Vannak olyan igazságok, amelyekhez fel kell tudni emelkedni. Ilyen annak megértése is, hogy a magyarság ősi vallása fényvallás volt.
Vágjunk a közepébe! A fényvallás, mint ahogyan az elnevezés is mutatja, a fénnyé válásról szól. Fénnyé azonban nem úgy válunk, hogy eltűnik a testünk és egy magasabb dimenzióban találjuk magunkat, minthogy az embernek jelenlegi létmódozatához elengedhetetlen a teste. Sokkal inkább arról van itt szó, hogy az élő isteni Fény egyfajta közvetítőjévé, átadójává válhat az, aki valóban képes önmagát Fénybe öltöztetni. Még pontosabban fogalmazva a megfogalmazhatatlant, a fényvallás a hívője vagy inkább a tudója és gyakorlója számára azt jelenti, hogy ő képes a Fény világában is létezni. Ez a Fény meditatív úton közelíthető meg és természetét tekintve nincs benne semmiféle anyagi. Ez a végső valósághoz tartozó Fény, amelyet talán a metafizika szóval illethetnénk, de akkor is csak közelítő és könnyen félreérthető formában.
A magyar ősvallásban a Fény egyszerre jelentett egy misztikus egységélményt, egy fényélményt és egy tudati fokozatot is. Ebből is látszik, hogy a vallás középpontjában a beavatás állott. A beavatásra való felkészülésre pedig nem lehetett sajnálni az időt és az energiát, mivel itt nem kisebb volt a tét, mint önmagunk megváltása. Aki ugyanis nem képes önmagában átalakítani a sötétséget fénnyé, az nem veheti fel a harcot a világában sem a Sötétség erőivel szemben.
Az magyarság fényvallásában ez egy tudatosan vállalt küldetésként képződik le. Ezért méltán nevezhetjük mágus-vallásnak vagy táltos-vallásnak is. Sőt, egyfajta őskereszténység bontakozik ki lelki szemeink előtt, amikor a magyarság vallását tanulmányozzuk.
A szkíta kereszténység voltaképpen napkereszténység, amely ősi gnosztikus hagyományokat is magába olvaszt. Tehát a gnózis, mint önismeret és istenismeret, megtalálható a fényvallásokban. Elterjedt a magyarokról hajdanán, hogy tűzimádók voltak. Nos, valóban imádták a tüzet, de annak a misztériumát helyezték előtérbe, vagyis a Fényt. A fényélményeik miatt állították azt az eleinkről, hogy imádták a tüzet.
Valaha a Fény útja egyet jelentett a Teremtőhöz vezető úttal. Ez volna egyébként a vallások lényege. Az egyéni ember szintjére vetítve ez a folyamat azt jelenti, hogy létezésünk középpontját miként helyezhetjük át az időtlen, az örökkévaló, a halhatatlan Énünkbe. Ezért elválaszthatatlan a beavatás és a fénytermészet a vallástól magától.
A magyar fényvallás voltaképpen napimádó, de ez nem félreértendő. Al-Bakri írja egy helyütt, hogy a magyarok „egy olyan nép, amelynek a magasságos Istenen kívül nincs más istensége. Az ég Urában hisznek és az Ő egyetlen Hatalmasságában”. Ha megfigyeljük az eredeti Naphimnuszokat és nem vagyunk a sztereotípiák rabjai, akkor feltűnhet számunkra, hogy minden korban a Napot tisztelve az egy Istent imádták nem csak a magyarok, hanem sokan mások is. A Teremtőnek a különböző tulajdonságai kaptak más és más elnevezést, sőt egy idő után személyiséget is. De hiba volna ezt összekeverni a többistenhittel, mint ahogyan sokan teszik. A Napisten éppen úgy a Teremtő része, miként az angyalok és szentek.
A magyar fényvallás sok tekintetben rokonítható a zoroasztrizmus hitvilágával, amelyben a Világosság és a Sötétség, a Fény és az Anyag, a Jó és a Rossz örökös küzdelme bontakozik ki. S valóban, tetszik vagy sem, az ember ebben a tusában vesz részt. Azzal a megkötéssel, hogy elsősorban mindenkinek önmagában kell és lehet csak leküzdenie a sötétséget. Tehát a legnagyobb próbatétel a Fény útján járónak nem más, mint bebizonyítani érdemességét, rátermettségét, ily módón beavatottá válni és megvilágosodni. Ezzel járulhat hozzá a Világosság Urának győzelméhez. Ez egyfajta sorsszerűséget is előrevetít és egy heroizmussal is együtt jár.
Ezt a szintet – a beavatottá válást – bárki elérheti. Így az egyén megválthatja önmagát, de a folyamat ott nem áll meg, hanem bővül. Hiszen a beavatott a közösség javára, majd a nép üdvéért és végül a világért is képessé válhat tetteket véghezvinni.
Mindez azonban csak a valódi szakralitás (szentség) által valósulhat meg. Ha eltér valaki a magasrendű szellemi céloktól, akkor nem érheti el azt a morális és tudati fokozatot, amelyen a Fénnyé válása folytatódhat, s leperdülhet az útjáról.
A Fénynek több követét is ismerjük a történelemből, de elég sokat sajnos nem. Ám ez az ismeret véleményem szerint csak annyiban hasznos, ha bennünket arra ösztönöz, hogy belső erőnket fejlesszük. Sem a kivagyiság, sem az öntetszelgés, sem a saját nagyszerűségünk bizonygatása nem tartozik hozzá a Fény valódi mivoltához, mely csak csendesen világít a sötétségben és teszi a dolgát.
Boldog napot!
Forrás : http://boldognapot.hu/blog/fenyvallas-a-feny-utja-a-magyarsag-osvenye-2/
Om Mani Padme hum Mantráról…
A tibeti buddhisták szerint ha az Om mani padme hum mantrát (imádságot) hangosan vagy magukban ismétlik, azzal felhívják magukra a szeretet és határtalan együttérzés megtestesítőjének tekintett Csenrézi (Avalókitésvara) hatalmas és jóindulatú figyelmét, és megkapják áldását. Ha elolvassuk mantrát, a hatás megegyezik az előzőekkel.
„Nagyon jó, ha gyakran ismételjük az Om Mani Padme Hung mantrát, de miközben ezt tesszük, figyelnünk kell a jelentésére is. Arra a hat szótagra, amely nagyszerű és egyben hatalmas is.
Az első az Om szótag, amely az imádkozó tisztátalan testét, beszédét és gondolkodását szimbolizálja, de egyben Buddha tiszta testét, beszédét és gondolkodását is. Az igaz utat a következő négy szótag mutatja meg.
A Mani ékszert jelent és a módszert szimbolizálja: a megvilágosodás, a könyörület és a szeretet ősi szándékát.
A Padme jelentése lótusz, és a bölcsességet szimbolizálja. Az egyszerűséget a rendszeresség és a bölcsesség osztatlan egységével lehet elérni.
Az osztatlanságot az utolsó, Hung szótag szimbolizálja.
Tehát az Om Mani Padme Hung hat szótaga azt jelenti, hogy az osztatlan rendszeresség és bölcsesség útjának gyakorlásával saját tisztátalan testünket, beszédünket és
gondolkodásunkat Buddha tiszta testévé, beszédévé és gondolkodásává változtathatjuk át.”
A hat szótag segít a szenvedésben való létezés hat színterének a megtisztításában.
az Om megtisztít a boldogsághoz és a büszkeséghez való neurotikus ragaszkodástól, amely az istenek világában létezőket sújtja;
a Ma szótag áldása a nagylelkűség gyakorlásában segít elérni a tökéletességet, a tiszta etika gyakorlásának megvalósítását segíti elő;
a Ni a türelem (a várakozás) és a türelem (mások elviselése) gyakorlását mozdítja elő;
a Pad a negyedik szótag a kitartásban segít tökéletesedni;
a Me a koncentrálásban segít;
az utolsó hatodik szótag, a Hum a bölcsesség gyakorlásában segít.
FÉNYTŐL FÉNYIG – AZ ÖREG/ÖRÖK ÖSTEN ÚTJÁN
I
„Én vagyok az igaz út és az élet, aki hisz bennem, még ha meg is hal, él az.” Ebben a mondatban sűrűsödik mindaz, ami miatt Jézus testet öltött, amit Jézus tanított. Azért született a világra, hogy világosságot hozzon, utat mutasson. Megmutassa, hogy a világmindenséget működtető energia, maga a szeretet az az erő, amelynek formálnia kell mindannyiunkat, mindennapjainkat.
„Mert új parancsolatot adok néktek – szeressétek egymást.”
II
Őseink belevésték Nimród hegyébe, hogy majdan hozzánk születik meg a Fény Leánya. Odavésték mellé, hogy a Fény Leánya életet ad majd a Fény Fiának. Odavésték melléjük a fehér Turul Sólymot is, hogy a Fény Születésének hírnöke legyen, és tovább vezesse népünket.
És a fény megszületett. A születő fény megsokszorozódott és magát a Nap fényét is elhomályosította saját ragyogó sugaraival; a fény fokozatosan sűrűsödött, és egy csecsemő formáját vette fel; szinte súlya sem volt.
Jézus halotti leplének tanúságtétele szerint Jézus halála után fénnyé vált. A felszabaduló óriási energia, távoztakor, beleégette a test lenyomatát a lepel anyagába – szószerint fényesen bizonyítva, hogy Jézus fénnyé vált.
És a fény ismét megszületett. Csak most más formában. Vagyis fény született az anyagi világra jövetelkor és fény született az anyagi világról való távozáskor is.
III
Az isteni küldöttek óriási hatalommal rendelkeznek. Felfedve önnön dicsőségüket, hatalmukkal akár vissza is élhetnek és így, letérve küldetésük útjáról, elidegeníthetik, elzárhatják maguktól az embereket. Ebből adódóan az isteni küldött nem mutatkozhat meg teljes fényességében, hatalmával nem élhet vissza, és erőszakkal nem kerekedhet az emberek fölé. Ezért – bár a rossz útra térés lehetősége így még hatványozottabban fennáll – az isteni küldöttek emberi testtel felruházva érkeznek a földre. A földi lét minden kínja, félelme, fájdalma és terhe őket is nyomasztja, éhesek, szomjasak lehetnek, és sebezhetők, tehát el is lehet őket pusztítani.
Esendő alakban élnek azzal a céllal, hogy szeretetben és egyetértésben egyesítsék az embereket. Tudják honnan, és miért jöttek, de a tapasztalás útján nekik is végig kell menniük, számos dolgot újra meg kell tanulniuk. Amíg azonban hűek maradnak küldetésükhöz, a fény, a fénnyel való teremtés lehetősége mindig nyitva áll előttük. Ha képesek arra, hogy saját akaratukból, szabad döntésük eredményeképpen legyőzzék magukban a sötétséget, a sötétség minden csábítását, csalárdságait, nos, akkor szembeszállhatnak a gonosszal.
Miként élte és tette azt Jézus – és élhetjük és tehetjük mi is, nap mint nap, mert ugyanaz a lehetőség nekünk is megadatott, ha élni kívánunk vele.
IIII
Miként élték és tették ősi hitünk szent emberei, a fehérruhás (fehérbarát) táltosok is. A táltosok, akiket az Öreg/Örök Östen küldött evilágra, hogy életükkel mutassanak példát nekünk. Tudásukat nem iskolában tanulták, hanem magukkal hozták, majd életük során csiszolták, tökéletesítették tovább az egyén, a közösség, a nemzet érdekében végzett tevékenységükkel. Tudásuk több volt, mint hit; mert nemcsak hitték, de tudták, sőt meg is cselekedték mindazt, amit a Jóisten rájuk rótt, ami felvállalásukkal a feladatukhoz tartozott. Ha hívták őket, jöttek; jöttek, hogy segítsenek, ha az ember már önmagától nem bírt megbirkózni dolgával – gyógyítottak testet, lelket. De jöttek akkor is, amikor a hívás nem egyenesen az embertől, hanem az égi úrtól, az égi úron keresztül érkezett, mert szükség volt arra, hogy közösségi szinten, a nemzet magasságában járuljanak hozzá a testen és a lelken esett sérelmek helyrehozatalához. Jönni azonban csak akkor tudtak, ha a fogadó közeg, az ember, illetve a közösség kész volt arra, hogy fogadja őket, és készségét ki is nyilvánította, vagyis kereste, hívta őket. Kereste és hívta közvetlenül, vagy kereste és hívta égi közvetítéssel. És akkor jöttek, mert tudták, hogy támogatni, valamint szeretetben és egyetértésben kell egyesíteni az embereket.
V
„Én vagyok az igaz út és az élet, aki hisz bennem, mégha meg is hal, él az.”
Jézus a kereszten nem törölte el senki bűnét, és nem váltott meg senkit. Jézus nem azért jött, hogy meghaljon, hanem azért, hogy utat mutasson. Nem a halálával, hanem az életével. Életével, gondolataival, cselekedeteivel megmutatta, hogyan kell nekünk, egyes embereknek élnünk, gondolkodnunk, cselekednünk. Élnünk, gondolkodnunk és cselekednünk azért, hogy saját magunkat váltsuk meg, saját magunk érjük el a fényt.
TestVérünket, Jézust két politikai, vallási hatalom, csoportosulás ölte meg. Az egyik az akkori „birodalom”, a Földközi-tenger környékét leigázó Róma, a másik pedig ősi városunkat, a Sólyom városát bitorló sivatagi pásztornép. Jézusnak halni kellett, mert nem illett bele egyik hatalmi közeg létfelfogásába sem, és halnia kellett, mert az igazságot hozta el, és a szeretet törvényét adta a világnak. Megölték, feláldozták saját politikai, vallási céljaik, hagyományaik alapján és oltárán.
Jézus elsősorban a szív embere volt, még a rá épülő „vallás” az ész hatalma lett. A két hatalmi közeg talaján létrehozott egyház pontosan a gyökereit jelentő római és héber gondolkodásból, logikából épült fel. Jézus elorzásával célját, a világi, politikai hatalom birtoklását és kisajátítását vallási köntösbe (is) bújtatta. A szintézist a római polgárjoggal is rendelkező Saul/Pál alkotta meg, felhasználva mind a héber, mind a római gyökereit. Meg akarta reformálni népe vallását, de népének nem kellett a reform, mert alapvetően tisztában voltak azzal, hogy Jézus nem közülük való. Eleinte nem kellett a rómaiaknak sem, ám az idő múlásával, illetve a római birodalom hanyatlásával új irányokat keresve kapóra jött a saul/páli eszmerendszer. A birodalmi, hatalmi erővel és logikával megalkotott „keresztény vallás” pedig olyan lett, mint a gyökerei. Kíméletlen harcok árán tulajdonképpen kiirtott mindent ami nem felelt meg a központosított akaratnak.
Az új vallás bekebelezett mindent, ráépült az adott, ősi hagyományokra, szokásrendszerre. Megváltoztatva azok igazi tartalmát „keresztény” köntösbe öltöztette őket. Így lett a fény születésének ünnepéből keresztény karácsony, és így lett a termékenységünnepből húsvét. Az ősi ünnepek erejét mégis mutatja az, hogy a rárakódott rétegek alatt még mindig látszik igazi valójuk.
„Ez az én én TESTem, ez az VÉRem.” Az utolsó vacsorán megköttetett új szövetséggel, vagyis vérszerződéssel Jézus új parancsolatot adott: szeressétek egymást. Aki Jézus életét, példáját követi, az részese lesz a vérszerződésnek, és Jézus TEST-VÉRévé válik. Éljünk eszerint. Tiszteljük mások hagyományát, az az övék. Mi pedig éljünk saját, ősi, testvérünk, Jézus által is megerősített módon, ez a miénk.
Amatőr animációs teljes rajzfilm, a magyarság keletkezéséről, Máté Imre: Yotengrit és Paál Zoltán: Arvisúra könyvei alapján.
Gyöngyösi Gergely, a pálos rend generálisa írja egy helyütt: „Ezek az atyák egész életük folyamán azt próbálták megvalósítani, amit odafönn az égben, az angyalok szférájában láttak”. Kik voltak a pálosok? Milyen spirituális ösvényen jutottak el a beavatottság azon fokáig, amelyen az angyalok szférájába is bebocsátást nyerhettek és onnan megbízatással térhettek vissza?
Gyöngyösi Gergelytől, a pálos rend XVI. századi rendfőnökétől, tehát a legmegbízhatóbb forrásból tudhatjuk, hogy „Őseink ott fekszenek fedetlen kőkoporsóikban, romlatlan holttesttel”. Felvetődik a kérdés, hogyan kell(ene) vagy lehet értelmezni ezt a kétségtelenül egyértelmű kijelentést. Tovább a teljes bejegyzéshez »
“A MAG Magyar, ki MAG létének teljes tudatában áll s létezik,
Hitében rendíthetetlen – nem ájtatos,
Szíve jóságában túláradó – ám nem negédes,
Tartásában szilárd – ám nem gőgös,
Szolgálatát odaadással, hűséggel és alázattal végzi – ám nem tolakodó, nem makacs, s nem megalázkodó.
Értelme nem uralja szívét, hanem szolgálja szellemét.
Beszéde tiszta, ékes magyar szó, mely szíveket képes megnyitni, benne rejlő “varázshatalmával” – ám szavait nem feleslegesen ejti ki, hisz bölcsessége mértékletességében mutatkozik szólásában is.
Szavait az Isteni Igazság és Rend Krisztusi Szeretete hatja át, lényéből erény és erő sugárzik.
Tekintete nyílt, őszinte, hisz leplezetlen IGAZ lényege nem tart igényt álarcra, fölösleges képmutatásra.
Életét a Létezés iránti mélységes tisztelet hatja át, s alapvetés számára
“Ne az én akaratom legyen meg Uram, hanem a Tied! Ím itt vagyok Uram! Rendelkezz velem! – s nem kételkedik a Teremtő Gondviselésében.
Mag Magyarnak lenni igaz emberi méltóságban való létezést jelent.
Magadra ismersz, Gyermekem?!
Ha igen, akkor egészen biztosan érzed már jó ideje:
Ebben a világ”rend”-ben csak a túlélésre rendezkedtél be… Sem azonosulni, sem haladni nem tudsz, s mára már nem is akarsz beleolvadni…
Nem renitens vagy, Drága Gyermekem – mindössze Magyar Lelked felébredt!
Hát tudd meg:
Ébredésed abba a szakaszba ért, ahol Teremtő Önvalód munkába kíván állni!”
…..remélem sokan vagyunk, akik érzik, értik e szavakat, mert AZ IDŐ KEVÉS, ÉS CSELEKEDNI KELL !
ISTEN ÁLDÁSA A MAGYAROKRA !!!
Lőrinc Éva