“Az Ősök itt vannak, jelen vannak, szellemi szinten folyik az ébresztés! A Pilisben vagyok, kedvenc sziklámon állok, és az Ég felé széttárom a kezem. Egy Griff száll le mellém a sziklaoromra, és ezt az üzenetet adja át nekem: – Magyarok, táltosok, pálosok, magosok…ébredjetek! Az idő itt van, hogy EGYSÉGBE szólítsalak benneteket! Itt az idő a felkészülésre, az előrelépésre, a megmérettetésre! Indul a harc, amely még csak szellemi szinten érzékelhető. Megmérik lelketek súlyát, megmérik mindazt az eszmét amit képviseltek! A Kárpátok fölött egy Védelmi Erő jelent meg, láthatatlanságba burkolódzott. Nem akarja felhívni magára a figyelmet, de biztosítja a VÉDELMET. Krisztusi minta, Krisztusi csomag, ebből táplálkozhattok, erőt nyerhettek, segíti a tisztánlátásotokat! A Griff a következő pillanatban felemelkedett, és elvezetett egy helyre. A Pilis barlangjárataiban vagyunk, por, mocsok, szemét, minden keveredik… Ahogy megyünk beljebb, tisztul a légkör. Egy hatalmas nyitott terembe érkezünk. Titkos terem, Őseink itt ültek Szert, Egyezséget kötöttek, okumáltak… Ezt a szent helyet is meg kell tisztítani, fénnyel kell feltölteni, és a múlt dicsőségét megújítva áthozni a jelenbe. A barlang hasadékaiból sárkányok lépnek elő. Készek a megmérettetésre, az indulásra. A barlang tetején lévő vájatból fény szűrődik be. A telihold fénye világít. – Engedjük el a múltat, hogy Új Jövőt teremtsünk! – szólal meg a hátam mögött egy hang. Hátrapillantok. Egy végtelenül öreg ember áll mögöttem, ősz szakálla majdnem a földet veri, ősz haja varkocsokban csüng. – Özséb vagyok, a pálos rend megalapítója. Szeretetteljesen nyújtja felém a kezét, mint aki örök időktől fogva ismer. Mintha bele látott volna a gondolataimba, így szólt, – Már találkoztunk gyermek, csak nem emlékszel rám. A múltadban voltam jelen és töltöttem be jelentős szerepet. Most új kéréssel fordulok hozzád, hozzátok:- Tisztítsátok meg a Kárpátok bérceit! – Tisztítsátok meg a földeket, a tavakat, a folyókat, az ártereket igazítsátok ki! – Adjatok új töltetett a földnek, lássátok el Teremtő Kódokkal, az élet matrixával fedjétek be! – Különböző szimbólumokat rajzoljatok rá, olyanokat, melyek lelketekbe van írva! Megvakarta a fejét, arrébb lépett. – Most gyújtsunk tüzet, – mondta. Egy csettintésével a terem közepén, pattogó tűz éledt. Fénye megvilágította az öreg arcát. Békét és nyugalmat árasztott magából, de mindennek ellenére különös érzés lett úrrá rajtam. Egy pillanatra mély csend ült ránk. A következő pillanatban megszólalt. – A jövendőt ti gondozzátok! A jövő mely áldott, a ti kezetekbe van rakva! Rajtatok múlik sorsotok, Hazátok sorsa, hogy alakul! A felelősség a tiétek, – alkuval, becsületes eszközökkel haladtok előre, vagy vér folyik. Az Úr Isten, a mi Mennyei Atyánk a ti kezetekbe helyezte a döntés jogát, reményeibe helyezte a békés megoldásokat! Itt az idő a változásra, a kiállásra, arra, hogy elinduljon egy olyan folyamat, amely az Országot EGYSÉGBE tömöríti, és nem engedi a csőd szélére taszítani! De mindehhez bátorság kell gyermekeim, – HIT, BIZALOM és MAGAS ESZME! Nem elég, hogy csak a magad dolgával légy, a Haza most a dolgod, a dolgotok! A Hazát el kell elindítani egy olyan úton, amely Új Valóságot ír! Amelytől, és amelyben újra Krisztus sorsú nemzetté válik! Amelyben, Krisztus szeretetével utat mutat, és felsorakoztatja maga köré, a körülötte élő nemzeteket és Urához emeli, példát mutat nekik! Széttárta kezét az öreg, – Hát így juthattok előre. De te és ti, egyedül semmit sem tehettek! Fel kell ébredni a léleknek, hogy ezt az üzenetet megértse, és már sokan, sokatoknak szívében értelmet nyertek ezek a szavak, gondolatok. Az őrzök itt vannak, körülöttetek vannak, nincs mitől félnetek, csak rá kell lépni az útra, a helyes útra, és meg kell cselekedni azt! Világoskék csillogó szemeit rám emelte, amely a könnyektől csillogott. – Ha mered,- megteszed, add tovább ezt az üzenetet! Hozzám lépett, megállt előttem és mélyen a szemembe nézett: – Tudd meg, hogy ki vagy, különös értelmet nyer életed! A kezembe nyomott egy kristályt, amely gyémántként tündökölt, szinte égette a kezem. – Ez a te örökséged! Mire az ámulatból felocsúdtam, már sehol sem volt, ahogy jött úgy tűnt el. A kristály a kezemben különös csillogást nyert, világoskék fénye egyre nagyobb szikrát kapott, majd átemelt a könyörtelen valóságba, a jelenbe, a mostba, a megoldandó feladatba…. Ámen.”
