A Kapcsolatfelvétel azon módja, amiről most mi szándékozunk nektek beszélni nem új és nem is ritka. Mégis, valahogyan ezt a módot, ezt az eszközt, ami megvan bennetek, mert mindig is megvolt, valahogyan elfelejtettétek. Tehát, hogy konkrétan és teljesen egyértelműen fogalmazzunk, mi itt vagyunk a fátyol túloldalán. És minden apró rezdüléseteket érezzük. Érzünk titeket. És ti is képesek vagytok erre. Mert érző és mélyen érző lények vagytok. Csak éppen ez az a képesség, amit gyerekkorotoktól fogva igyekeznek elnyomni bennetek. Hamis indokok és kényelmi szempontok igazolják azt, hogy ugye sírni meg örömködni, túlzottan „feldobottnak lenni” és szomorkodni egyaránt nem kívánatos. És mivel a két véglet, amit érzésben meg tudtok tapasztalni gyakorlatilag nem kívánatos a körülöttetek már „beidomított lények” számára, ezért szépen lassan kiölik belőletek a maradék életörömöt is, és ezzel ezt a képességet hagyjátok úgymond szunnyadni. Mert viselkedni muszáj, rendesnek lenni és ülni akár egy helyben órákon át, azt tanítják nektek, hogy ez a normális. Pedig mennyire nem az. A lélek és a tudat vágyik a megismerésre, az ismeretlennel való találkozásra, az áramlásra. Ezt legjobban, az érzelmekben tudja megtenni, megtapasztalni önmagát és másokat is először itt tanulja meg. Tehát az érzelmek, minél mélyebbek és tisztábbak, közvetítenek nektek információkat is arról a tudati térről, amiben vagytok. Mert ez a tér érzelmekkel átszövötten létezik csak. Ez a Szeretet, ugye hányszor hallottátok már, szinte a könyökötökön jön ki. Igen, szeretet, és mi is a szeretet? A tudat és az egyes tudatrészek ismerete önmagáról, arról a teljességről melyet ők egyenként is képviselnek és ezáltal kicsi pontokként, de mégis együtt adják ki a végtelenségben a tökéletesség szimfóniáját. Az apró pontok a mozaikon, amik egyenként is szépek és mégis csak egy távolabbi nézőpontból jön létre az a harmónia, amit együtt is megalkotnak, mégis külön-külön is bennük van már ez. Tehát a szeretet a tudat önmagára eszmélése. Nem más ez, mint felismerni önmagadban istent, ahogyan ti mondanátok, vagyis átérezni minden teremtett dolgok szépségét és harmóniáját. Aminek Ti is ugyanúgy részesei vagytok, mint mi itt a fátyol túloldalán. És ez az, ami sokatoknak nehézséget okoz. Mert mit láttok meg először? A bajokat, a hibákat, a hiányosságokat. Olyan mintha a szemetek csak ezt venné észre, és ami szép, ami rendben van úgymond, arról tovasiklik, mert az nem érdekes. Nem úgy éritek el a mélységet az érzelmekben, hogy nem veszitek észre azt, ami rossz, vagy nem tetsző. Nem. Hanem úgy, hogy mindenben észreveszitek, a „legcsúnyább” emberben és a legvisszataszítóbb helyzetben is azt az akár aprócska kis részletet, ami szép. Nincs olyan helyzet, olyan ember, olyan élőlény vagy akár látszólag halott tárgy, amiben ne lenne szépség. Ezt keressétek. És ha erre irányítjátok figyelmeteket, ha ezt egyre többször észre is veszitek, egyszer csak meg fogjátok látni a minden mögött ott lévő harmóniát, a tökéletes összhangot, a teremtett világ csodáját, a széférák zenéjét, a MINDENT. Érezzetek és figyeljetek, vegyétek észre a szépséget mindenben, csak erre fókuszáljatok és ezzel máris egy jobb világot teremtetek. Mert amit figyelsz, az erőre kap, erősödik és növekedik. És hogy mitől lesz ez kapcsolatfelvétel velünk? Hát úgy, hogy ebben a MINDENBEN, ebben az örök harmóniában egyszer csak érezhetően mi is jelen leszünk számodra. Áldásom rátok drága barátaim.
