(Bioenergetic Kft, 1999)Idézet az előszóból (Rev. Varga László): „Az ökumenikus vallási hagyomány írásaiból tart kezében egy könyvet a tisztelt Olvasó. Ez a hagyomány csak az Egyetemes Tanban hisz, s történelmi tapasztalata, hogy minden mai vallás ennek a Tannak egy-egy megfogalmazása. De az elmúlt két évezred alatt különböző hatalmi érdekek eltávolították a hívő embereket egymástól. Erőszakolt különbség tétetett – külsőségek alapján – a Tan hitgyakorlati formái között, mely a gyűlölködés, a vallásháborúk, az erőszakos térítések rémségeit szülte meg. Akiknek pedig elegük lett a butaságnak e fanatikus világából, azok a vallástalanság, az anyag, a megsemmisüléssel végződő egyetlen rövid élet csapdájában találták magukat.A vallásokban mindig ott rejtőzik a Tan, mely az egyetlen Teremtőről szól, valamint arról, hogy a középút mértékletessége, az önismeret, és az örökkévaló vándorlás egy napon elvezethet a megértéshez, a boldogsághoz, a mindentudáshoz, és a felébredéshez.
A vallástörténet hangsúlyozza a hatalmas különbségeket az egyistenhit és a sokistenhit közt. Nehéz eldönteni, hogy figyelmetlenség, vagy szándékos félrevezetés áll-e dolog mögött. Ha valaki józanul elolvassa az úgynevezett istenek földi cselekedeteit, asszonyokkal való házasodását, csatáikat, bizonyára feltűnik nekik, hogy itt hús-vér lényekről van szó. A régi iratok pedig nem nevezik őket sem teremtőknek, sem isteneknek, csak égből jött lényeknek, akik ugyanúgy esznek isznak, erényeik és gyarlóságaik vannak, s mindegyiküknek van neve. A Teremtőt soha egyetlen vallás sem nevezi néven! A történészek azonban az égi lényekre adott különböző kifejezéseket következetesen és egységesen az „isten” szóval fordítják, holott az erre használt szavak, mint pl. a szanszkrit DÉVA szó azt jelenti: fényes, s nagy képességekkel rendelkező, égi világokból jött, de halandó lényeket jelöl! Az ASZÚRÁKat félisteneknek fordítják, holott a szó éppen azt jelenti: nem isten. Aztán jönnek a leírások, hogy az Istenben hívő keresztények és az Allahban hívő muzulmánok harcolnak egymás ellen a másik hitetlensége miatt. Ezen egy józan ember már csak sírva fakad. (Él-Éloh-Allah stb.) Az Ázsiáról szóló útleírásokban – a felületes és igénytelen szerzők szerint – a hívek istenükhöz, Buddhához imádkoznak, holott Buddha itt a Földön, hús-vér testben élt és tanított, de soha nem nevezte magát istennek. Sajnos, úgy tűnik, hogy mára teljesen összekeveredett a szándékosság és a tudatlanság szülte tévtanok sokasága. Ezzel viszont létrejött a vallások közti különbségtétel egyik legostobább alapja. Azt tanuljuk, hogy az egyistenhívő nem hisz az újjászületésben, sem abban, hogy Istene más helyeken is teremthetett rajta kívül embert, a sokistenhívő pedig nem hisz az Egyistenben, a teremtés rendjében, és egységes törvényeiben. E két álláspont azonban erőszakolt, szélsőséges, és táptalaja a vallásháborúknak, a fanatizmusnak.
Ez a könyv azonban nem a vallási fanatikusok, a szkeptikusok, vagy a materialisták számára készült.
De azoknak sem, akik meggyőződésük szerint a majomtól származnak, és a földön kívüli élet lehetőségére csak egyetlen jól betanult mondattal képesek felelni: „na hagyjuk a kis zöld emberkéket”. Kis zöld emberkékről a témát józanul közelítő forrásokban, a zsidó Merkabah-, vagy a hindu Vimána-leírásokban egyetlen szó sem esik, e kifejezés az ostobaság szülte gúny terméke…
Az ázsiai népek történetírása hihetetlen időtávokra nyúlik vissza. Minden nép megemlékezik saját égi eredetéről, melyben véletlenül sem keverik a földönkívülit a földöntúlival, az anyagi síkon is létező égi világokat a mennyországgal, a más világokból érkezőket a spirituális lényekkel.
A védikus történetírás terjedelme nagyjából 17 Biblia méretű. Ezt kiegészíti a 18 Purána, melyek egyikében a ma ismert deltaszárnyú repülőgép is ábrázolva van, részletes szerkezeti leírással. Ezen könyvek történeti adatait régészeti leletek sokaságával lehet igazolni. (Hasonlóan nagy terjedelmű anyag a buddhista Abhidharma, melynek egyedülálló kozmológiája párhuzamosan tárgyalja az ember belső fejlődését, és a különböző égi világok lakóinak tudati szintjeit.) Más kérdés, hogy a ma hivatalosnak tekintett történelem valamilyen rejtélyes oknál fogva csak azokat a leleteket tárja a közönség elé, melyek az iskolákban tanított kultúrtörténetbe beleillenek. A 130 millió éves szkafander-lenyomat, a dinoszauruszok lábnyoma mellett haladó emberi lábnyom, az ugyancsak hasonlóan idős titánium félgömb, a szauruszkoponyákon talált szabályos lőtt seb, az egy tömbből – számunkra felfoghatatlan technológiával készített – hegyikristály-koponyák nem szerepelnek az őstörténetben, hisz látványosan nem illenek bele a „hatezer éves emberi civilizációról” kitalált mesébe.
De az elmúlt 1 millió év leletei is bántják a „tényeket tisztelők”, így nem vesződnek a Dél-Amerikából és az Indiai-óceánból előkerült 4,80-5,70 méteres emberi csontvázakkal, az óceánok mélyén talált városokkal, a 7 millió tonnás piramissal, mely nem süllyed, sem társaival Közép-Amerika, vagy Kína területén. Igyekeznek nem felhívni a figyelmet az amerikai, afrikai, indiai, iraki, ausztrál, és egyéb sziklarajzokra, melyek szkafanderes alakokat, csillagképeket egymással összekötő útvonalakat, ma használatos földi típusú űrhajókat, és korong alakú légijárműveket, emberszerű és rovarszerű lényeket, vagy akár a Naprendszerünket ábrázolják. Azt elismerik, hogy a régi népek megörökítették mindennapjaikat, de ha ezek között nem földi dolgok is előbukkannak, az azonnal mitológia, mese, az emberi fantázia szüleménye.
Igencsak zavarhatja a szkeptikusokat, pl. a sacsayhuamani vár, melyhez „kőbaltás őseink” egy andezitláva-hegy tetejéről lefaragtak jó 300.000 négyszögölnyi területet, majd 200-300 tonnás köveket csapolással és eresztékekkel egymásba illesztve megépítették a várat. Mai technológiákkal sem lennénk képesek ezt megismételni. (Az andezitlávát csak molibdén-, vagy tantál-acélből készült ötvözetek vágják, az edzett acél legfeljebb megkarcolja.) Ugyancsak bosszantó találékonyságról tett tanúbizonyságot az „ősember”, mikor a parakasi „rózsaszín csodának” nevezett építményt elkészítette, egy égbenyúló, nyaktörően meredek, magányos sziklacsúcson egy rózsaszín porfír-sziklából épült palotát, mely régebbi, mint a híres Tiahuanaco városa. Ezeken a helyeken egyébként a mai napig nem találtak szerszámokat, a helyi történetírás viszont égből jött lényeknek tulajdonítja ezeket a remekműveket. De hát a „tényeket tisztelő” pontosan tudja, hogy ez csak mese, annak ellenére, hogy az épületek ma is állnak.
Kínos téma az Inka Hadiút, mely egy Quitotól Tucumanig több mint 6400 km hosszan haladó, 8 és fél méter széles, makadámozott út. A völgyeket és szakadékokat feltöltötték, a kisebb hegycsúcsokat lefaragták (az Andokban!), a kemény sziklaormokat átfúrták, a nagyobb folyómedreket lánchidakkal átívelték, vagy boltíves kőhidakat emeltek föléjük. Meglehetősen sekélyes gondolkodásra vall, ha valaki ezeket a mérnöki bravúrokat rabszolgák művének tartja, akárcsak a piramisokat.
Stonehenge druida eredetéről is azok regélnek, akik a druidák származásáról és vallásáról – úgy tűnik – fogalmuk sincs. De tudósaink szerint e régi korok embere még nem is ismerte a kereket!
A földi fejlődésre nézve kellemetlen, hogy Madagaszkár és Ausztrália állat- és növényvilága 80%-ban egyedi. Egymáséra sem hasonlít. Ugyanakkor a genetikai csodák tárházai, míg teljesen ki nem irtják élővilágukat.
A dogon vagy az eszkimó történelem és csillagászat ugyancsak nem gyakori téma az iskolai tankönyvekben. Azt pedig a legjobb nem is említeni, hogy több nép történeteiben a Földet az ún. Hetedik Bolygóként említik, mely csak akkor igaz, ha a Naprendszerbe kívülről érkezik valaki.
Számtalan kézzelfogható bizonyíték szól még a mai, agyonhamisított történelem ellen, de ezek felsorolása nem a feladatunk.
Egy intelligens ember számára nem lehet kérdés, hogy az általunk ismert 75 millió galaxis végtelenül nagyszámú naprendszerében van-e élet. De a hivatalos tudomány azt állítja, hogy a távolságok miatt ezek a létformák soha nem jutnak el hozzánk. Bár a részecskefizika és a csillagászat egyaránt tisztában van a kvantumalagút, a térugrás fogalmával, mely fölöslegessé teszi az évezredekig tartó űrutazást, de ez ugyancsak kimarad az „általános műveltség” témaköreiből.
…Nem csoda, ha a halál utáni életről, vagy más lakott világokról szóló előadások nagy része mosolyra fakasztja hallhatóit. A gombamód szaporodó divat-táltosok, kiválasztottak, beavatott karmalátók, new-age sámánok, vagy a földönkívüliek „felkent prófétái” hibásan használják a dimenziók, a tér-idő, a síkok, a lélek és a tudat fogalmát, szinte minden szavukkal lehetőséget kínálva a kötözködésre, komolytalanná téve ezzel az egész témát. Folyamatosan összekeverik a külső fizikai, és a belső spirituális tapasztalást, a testét elhagyott szellemi lényt és az űrhajón közlekedő földönkívülit, a lélektan és az exobiológia fogalmait.
A népek hagyománya azonban tiszta, és nélkülöz minden elvontságot. Arról mesél, hogy a Földnek már számtalan korszaka volt, melyekben más-más civilizációk bukkantak fel, és tartózkodtak hosszabb-rövidebb ideig ezen a bolygón. A mai népek eredetét is más naprendszerbe helyezi. Megkülönböztet Szíriuszi népeket, melyek a Canis Major (Nagy Kutya) csillagképből érkeztek ide úgy 330 ezer évvel ezelőtt. (Innen származott a Nagy Istennő, Kaltes Asszony, vagy Isis kultusza.) Vagy például a Perseusi népeket, akiknek első érkezését a közel-keleti és az afrikai hagyomány egyaránt 8000 ezer évvel ezelőttre teszi. Ráadásul Szíria és Perzsia, mint országnevek ma is léteznek.
Az ázsiai szkíta és az indián népek közös, rovásírásos emlékezete saját eredeti lakhelyének a Kis- és a Nagy-Göncöl (ill. Medve) világait tartja (innen a Medve szent volta). A két Göncöl népeinek galaktikus ura a leírásokban a Draco, a Sárkány-csillagkép. Ábrázolásaikban ezért feltűnően sokszor szerepel a sárkány–szimbólum.
A szláv népek és az etiópok egyaránt a Cassiopeia egy-egy világáról származtatják magukat. Kozmikus hagyományai földi része közel 500 ezer éves. Az etiópok a kávé-cserjét a Caph naprendszeréből hozták magukkal, innen a neve is.
A sumérok ugyancsak 500 ezer éves földi hagyománya az Aquila (Sas) csillagképből indítja királylistáját. Azzal a megbízással érkeztek, hogy lecsendesítsék az ellentéteket, és uralkodjanak a Föld összes népe fölött. Volt is egy hosszú időszak, amikor minden nép uralkodója a Sas-csillagképből származott. Ők voltak a „hosszúkoponyájúak”, s ez nem koponyatorzítás volt, az a nép genetikailag ilyen. Ezért is maradt meg igen sok helyen a sas az uralkodóházak és hadseregek címereiben. (Ma már nem közismert, de a régi címerállatok javarészt csillagképeket jelöltek: sárkány, medve, kentaur, oroszlán, sas, stb.)
A történetírás szerint természetesen a Föld benépesítése soha nem ment békésen. Nyilvánvaló, hogy a már itt lévők nem szívesen fogadták az újonnan érkezőket. Számtalan ősi mongol, csukcs, khmer, thai, tunguz, tibeti, burmai, vagy indiai szöveg, illetve ábrázolás mutat kozmikus háborúkat, s ilyen nyomokat bolygónk felszínén, sőt a Naprendszerünk más bolygóin is felfedezhetünk. A ma itt élő népek legszűkebb történetírása az elmúlt két vízözönig – bő 26 ezer esztendőre – megy vissza. (A bővebb 126 millió évvel ezelőttről, a dinoszauruszok korszakától indít, a legkorábbi adatok pedig a Naprendszernek azt az állapotát írják le, amikor még három napunk volt, s ezek körül jártak a bolygók. Ez egyébként millió évvel ezelőtt történt csillagászati tény.) Ma kevesen tudják, de a Bibliában a Teremtés könyve Széth nemzetségtől kezdve már a történetírás egy részlete, és a Csendes-óceánba elsüllyedt Mu-kontinens egykori királyait sorolja fel. Ugyanez a felsorolás megtalálható az ázsiai kolostori hagyományban is, ott egyenesen a Göncölről érkezett népek vezetőiként említik őket. Ebben az időben létezett meg Atlantisz az Atlanti-óceánban, és Lemúria az Indiai-óceánban. Atlantisz a Szíriuszi népek lakhelye volt, Lemúria a Perseusiaké. Ázsiáért és Dél-Amerikáért rendszeresen nagy háborúk folytak. Az utolsó 3 ezer évben ezek Mu népeinek birtokába kerültek.
A földi népek képtelenek voltak egymással békében élni, még „hazai”, égi kapcsolataikat is felhasználták egymás pusztítására. E könyv kereteit meghaladja, de a hagyományban részletesen le vannak jegyezve azok a csapások, amelyek végül is e három legendás kontinens elsüllyedését okozták. A vízözön után visszatértek a nagyobb népek, jellemző módon ma is ezek leszármazottai között folynak a bolygóéletére legnagyobb hatással bíró háborúk.
Mindenesetre „primitív őseink” hihetetlen fantáziáról tettek tanúbizonyságot, amikor ezeket a „meséket”, mint saját származás-történetüket „kitalálták”, lerajzolták, s nagy kézügyességről is, mikor az ezt alátámasztó építészeti és technológiai nyomokat a megfelelő földtörténeti rétegekben elhelyezték….Vagy mégis volt kapcsolatuk az éggel?
Ha valakinek az eddig felsorolt történeti utalások és fogalmak idegenek, vagy elfogadhatatlanok, úgy semmiképpen ne olvassa tovább ezt a könyvet. Nem kívánunk senkit sem megtéríteni. A Hagyomány útja belátáson alapul, nem meggyőzésen.
A könyvben a Göncölről származó népek három legnagyobb profétájának kolostori hagyományból vett életrajza olvasható, a lehetőségeink szerinti legpontosabb fordításban. …A három nagy tanító élete az ázsiai tradíció szent szövegei közé tartozik, mostanáig nem engedélyezték közreadását. (Komoly oka van annak, hogy a kolostori iratok 90 százalékát a mai napig nem adják ki…) De egy gondolkodó, nyitott, vallásos embernek talán tanulságos, hogy a könyvben szereplő élettörténetek és tanítások a X. században még javarészt ismertek voltak. (Az európainak nevezett kultúra igen sok ázsiai művet sajátított ki az évszázadok folyamán. A keresztényeknél Barlam és Jósafát története Buddháról, Szindbádé egy Szampat nevű szkíta királyról szól. Robinson Crusoe története eredetiben „Sramana és Apszara filozofikus és naturista regénye” volt. La Fontaine meséi Bidpai: Panchatantrájából származnak, mely a lélekvándorlásról szólt, s a bennük szereplő állatok – róka, nyúl, stb. – mind az ember különböző jellemvonásait jelképezték. Vagy például Dante Isteni színjátékának forrása Mohamed égi utazásának leírása, mely során olyan világokat mutattak neki, melyekbe a földi ember gonosz cselekedeteinek következtében születhet át, stb…)
Végezetül: nem volt szándékunkban senkinek a vallásos meggyőződését megsérteni, hisz hitünk szerint a könyvben bemutatásra kerülő Próféták a Föld jelen korszakának legszentebb tanítói, életük minden hívő ember számára példaértékű, a kolostori hitgyakorlatuk összes eleme is az ő tanításaikra alapszik.
Meggyőződésem, hogyha mindennemű vallási fanatizmust, rögeszmét és dogmatizmust mellőzve tekintünk e Próféták életére, nagyobbnak, s csodálatosabbnak fognak feltűnni előttünk, mint eddig bármikor.”